Népszava, 1905. május (33. évfolyam, 65–89. sz.)

1905-05-07 / 69. szám

6 Hogy Löw Immánuel dr., a tudós főrabbi, a k­aldeusi nyelvek alapos ismerője, csakugyan a főrendiházba való, azt megmutatta a napokban. Horgoson meghalt a községi orvos, Buda Nándor dr., aki az izraeliták vallásának korlátai között imádta az Urat. Megkérték Löw Immánuelt, hogy fáradjon ki Horgosra és temesse el Buda Nándort, az izraelitát. Löw Immánuel kijelentette, hogy ezt nem cselekedheti meg, mert Buda Nándor felesége és gyermeke kikeresztelkedett. Ő nem teszi be lábait olyan keresztény házba, hol zsidó halott fekszik. Ráparancsolt a horgosi zsidó papra is, hogy ne vállalkozzék ily­en istentelenségre és a halottnak helyet ne adjon a zsidó temetőben. A horgosi plébános csatlakozott az előtte szóló vé­leményéhez s ő tőle is elrothadhatott volna Buda Nándor orvos a föld felszínén, temetés nélkül. A felekezeti türelmetlenség­e derék példaadásai után a szegedi református lelkész vállalkozott arra, hogy Buda Nándor koporsója felett imát, sőt gyász­beszédet is mondjon. A református vallás cerimó­­niái szerint földelték el azt a zsidót, akinek a felesége és gyermeke római katolikus. Ilát ez tökéletesen egyre megy Buda Nándornak. Mi — ismervén a papság sötét gondolkozását — nem ütközünk meg rajta. Sőt konstatáljuk, hogy Löw Immánuel dr., a tudós főrabbi, aki a szegedieket öleli és budapestiekre kacsint, tökéletesen ele­gendő érettséget árult el arra, hogy a méltóságos főrendek diszes sorában helyet foglalhasson. Ha­sonló gondolkozású urak társaságába kerül a tudós főrabbi, nyugodt lehet. — Egy „híresztelés". A Pázmány-egyesület védőirodájától kaptuk e sorokat: „T. Szerkesz­tőség ! B. lapjuk április 11-iki számában jelent meg a „Soroksári hitoktató és a huszonöt bot" című közlemény. E közleménnyel kapcsolatban felvilágosítást kértünk Schláger odavaló plébá­bánostól, aki a mai postával meg is küldte nyi­latkozatát. Az esetet, melyet ré­szeresen leír, lé­nyegében a következőkben adjuk: Az illető gyermek, bizonyos Hatmann, közismert, vásott, rossz fiú, amit az elüljáróság is bizonyíthat. Az iskolában elkövetett vásottságai miatt Nikolits Mária tanítónő felkérte Schláger plébánost, hogy a fiút utasítsa rendre. A plébános erre egyenesen a gyermek anyját hivatta, aki nagy lármával tört be a nevezett tanítónő osztályába. E fel­lépésért az anyát a plébános kiutasította az is­kolából, mire az anya attól tartván, hogy visel­kedése nem marad megtorlatlanul, azt kezdte híresztelni, hogy fiát megverték. Erről szó sincs s mivel az egész nem egyéb hazug koholmány­nál, az igazság és jóizlés nevében tisztelettel kérjük lee sorait ezen értelemben rektifikálni, annál is inkább, mert ellenkező esetben a minden alapos ok nélkül meghurcolt plébános kénytelen lesz sajtópert indítani. Tisztelettel: Cziklay Lajos, egyesületi alelnök, a védőiroda vezetője." Tudósítónk e hírre vonatkozólag újabb adatok­kal bizonyítja, hogy kire igaz a plébános cáfo­lata dacára. Elment ugyanis a megsanyargatott fiú szüleihez, akik a következőket mondották: fia a hitoktatónak kedve kerekedik egy kis test­gyakorlatra, a fiukat haptákba állítja s jobbról­balról fölpofozza őket. Sirni vagy panaszkodniok nem szabad, mert akkor újólag kikapnak. A kis fiu apja elment az iskolába és sorban megkér­dezte a gyermekeket, hogy várjon melyiküket bántotta meg fia ? (A pap t. i. ezt az érvet hozta fel a megvert fiu ellen.) A gyermekek mind azt mondották, hogy egyiküket sem bántotta. Innen elmentek a többi panaszkodó szülőkhöz, akik szintén épületes dolgokat mondottak el tudósí­tónknak. Egy 11 éves fiút azért vert meg, mert nem tudta megmondani, hogy mikor szabad menyeg­zőt tartani s mert a fiu nem tudta, azzal támadt rá: Micsoda, te is szocialista vagy­­! Majd meg­tanítlak én! Azzal jobbról is, balról is fölpofozta. De a harcias pap tevékenysége a fiuk között még nem merült ki, hanem a gondjaira bizott leányokkal is hasonló módon jár el. A megvert leányok száma is egy egész sereget tesz ki. Egy­szóval, Schláger valósággal rabja a haj- és fnl­cibálásnak és ütlegelésnek. Így állván a dolog, azt hisszük, kár volt Schláger főtisztelendő urnak ilyen könnyelműen „híresztelés"-nek minősíteni azt, aminek igazságáról ő maga lehet legjobban meggyőződve. — Felpofozott rendőrkapitány. A Szeged és Vidéke április 21-iki számában egy rövidke hír jelent meg, amely azt tudatta, hogy az ottani pol­gármester dr. Temesváry Géza alkapitányt állásától felfüggesztette. A többi szegedi lapok azonban még csak ennyit sem írtak az esetről. Szegedi elv­társaink érthető érdeklődéssel olvasták ezt a hírt, mert Temesváry a gyűléseken tanúsított kötekedő magaviseletével erre az érdeklődésre igazán rászol­gált. Nem tudták azonban, mi lehetett ennek az erélyes eljárásnak az oka. Sokáig kutattak, míg megtudták a felfüggesztés okát, melyről szegedi tudósítónk a következőket jelenti: Még márciusban történt, hogy dr. Temesváry a Newyork kávéház­ban alaposan elázva jelent meg. Valószínűleg olyan házból jött, ahol rendőri felügyelet alatt álló höl­gyek pénzért árulják a szerelmet, mert azt hitte, most is ott van s a békésen szórakozó polgárasszo­nyokat, nyilvánossági joggal felruházott hölgyek­nek nézte. Mikor ezekkel szemben adott kifejezést a berúgott kapitány érzelmeinek és nemcsak sza­vakkal, hanem tettekkel is bizonyítani akarta sze­relmét, az egyik asszony többször arcul verte, a férjek pedig székekkel támadtak a rend részeg őrére és alapos elpáholás után a kávéházi közön­ség segédletével kidobták. Dr. Kormányos Benő ügyvéd a polgármesternél megtette ellene a följe­lentést, amire április 18-án megtartották a fegyelmi vizsgálatot és 19-én a polgármester felfüggesztette a rendőrkapitány urat. Mi nem botránkozunk meg azon, hogy egy azok közül, akik szerint a munkásnak a bérjavítás csak azért kell, hogy többet ihassék, annyira elázik, hogy nem tudja megkülönböztetni a kávéházat a bordélyháztól, azon sem botránkozunk meg, hogy az, aki azt hirdeti, hogy a szocialisták nem tudnak mást, csak részeg fejjel „kenyeret és jogot" ordí­tozásukkal a nyugalmat és közrendet háborgatni, részegen ilyen botrányokat produkál, hanem cso­dálkozunk a legtisztességesebbnek hirdetett szegedi lapokon, hogy most, amikor a rend egyik kapitá­nyára rá kellene a vizes lepedőt ráhúzni, — hall­gatnak. — Ami csak az urnák szabad. Bognár Simon székelyföldvári lakosnak határozottan jól felvitte az isten a dolgát. 51 int szegénysorsú, nyomorral küzdő legényember került gróf Zichy István föld­birtokos udvarába. Szemébe ötlött "a grófnak az, hogy e legény, amellett, hogy megnyerő külsővel bir, éleseszű, jó felfogású, akinek pompásan lehet hasznát venni, mint háziszolga. Nem is habozott ezért sokáig, hanem tudatta Bognárral szándékát, aki persze nem tudott eleget hálálkodni az elő­léptetésért. A grófnak nem is volt oka a megbá­násra, mert Bognár hamarosan beletalálta magát új állásába, olyannyira, hogy valóságos titkos taná­csosa lett a grófnak. Öröm volt nézni, miként sürgölődött-forgolódott az új szolga olyankor, amikor vendégek gyű­ltek össze a gróf házában. És nemcsak, hogy kifogástalanul teljesítette ura parancsait, de sőt annyira ment, hogy egy elejtett szóból, egy mozdulatból azonnal kitalálta, mire van szükség. Azután meg nem is volt megvetendő az ő foglalkozása. Cifra ruhába öltözve pezsgős és boros üvegeket felnyitni, a bakkon feszengni, uri hölgyeknek, méltóságos uraknak ajtót nyitni, mind nem volt valami közönséges teendő. Hanem az uri életmód, a folytonos mulatozás, melyből gazdája példája után indulva ő is kivette a részét, nem vált hasznára Bognárnak. Az egyszeri­ falusi élet­módhoz szokott legény csakhamar eltanulta az uri módban való élést s kezdett rohamosan haladni a romlás felé. A folytonos dorbézolások elvették az eszét. Mult hó 21-én éjjel két órakor feltörte a grófnak szekrényeit s magához véve néhány pezs­gős és boros üveget, valamint mintegy 500 korona értékű ékszert, megszökött. Hanem csak az italokat tudta elfogyasztani vidám társaságban, mert a csendőrség hamarosan kézrekerítette. — Ha gróf­nak születik, ma is „becsületes ember". — A laphirdetés vesztegetés. Ezt nem mi mondjuk, hanem egy nagy forgalmú és nagy ha­szonra dolgozó üzlet, a Párisi Áruház, amelyről a napokban megírtuk, hogy iroda­ alkalmazottainak körében a­­plétszámos rendszert akarta meghono­sítani ellenőrzés szempontjából. Ezen emberi méltó­ság és jóízlés elleni merényletnek az lett a követ­kezése, hogy az üzlet irod­a-alkalmazottai kiléptek. Mi megírtuk ezt a kudarcot vallott embertelen­séget. Hirdetési rovatunk bérlője mondja, hogy erre a Párisi Áruház kijelentette, hogy hírünk igaz, de hirdetéseinek közlésénél nem fogja igénybe venni a Népszava hirdetési rovatát — mert meg­írtuk róla az igazat. Furcsa, de mégis úgy van, hogy a Párisi Áruház azt hiszi, hogy a lapban le­adott hirdetés egyúttal vesztegetés, melyért a lap, akármiről van szó, hallgatni tartozik. Jellemző és tanulságos. — De mit szólnak ehez azok a lapok, amelyekben az áruház tovább is hirdet ? — Az emberséges japán golyók. Pétervár­ról írják : Wreden főtábori sebész, aki a harctérről csak nemrég jött vissza, érdekes nyilatkozatot tett a japán golyókról: „Azt mondják, hogy a mostani puska humánus s az általa ejtett sebek könnyen és jól gyógyulnak. Ez azonban nem áll. Sőt az ellenkezőjéről győződtem meg. Elméletileg talán humánus, mert az elmélet csak 400—800 lépésnyi távolságról ejtett sebekről szól. De 200 lépésnyi­ről is lőni szoktak s az igy ejtett sebesülések eredményei valósággal borzasztóak. A golyó az emberi szervezet hydro­dynamikus tulajdonságáná fogva rémítő módon tépi szét a testet. Ha az „em­berséges" golyó a fejet találja, úgy csak kis le­nyílást fog ejteni ugyan, de az agyat szétzúzza. Ha csontszövetbe hatol, a csontot roncsolja szét. Azt mondják, hogy a régi hadviselés borzasztó és véres volt. Nem, a jelenlegi, főképp a mostani háborúban, sokkal borzasztóbb, mint a régi." Szó­val, csupa passzió lehet japáni golyót kapni — 400 lépésről. — A Simplon hőseinek emléke. Bernből jelentik, hogy Iselle közelében emlékoszlopot állí­tanak annak az 57 munkásnak, akik a Simplon­alagút építése közben életüket vesztették. Az emlékmű megalkotásával Trevezán monzai szobrászt bízták meg. Maga az emlék egy óriási gránittömb lesz, rajta az 57 áldozat neve a következő emlék­sorokkal : „Itt a kultúra feltartóztathatatlan, hatalmas lép­teinek nyomán, amelyek ezen az óriás sziklagáton is keresztültörtettek, a munkának ezen egyszerű­ közemberei életüket és vérüket áldozván, meghal­tak a világtalan sötétség mélyén, de háláink nem volt hiábavaló." Kétségtelenül szépen megfogalmazták ezeket a sorokat. Csak azt nem értjü­k, hogy a haláluk miért nem volt hiábavaló ? Hogy végre is elkészült a Simplon-alagút? Ez volt az ő életüknek a célja? Mutassanak egy rendes elméjű embert, aki szíve­sen meghal azért, hogy egy másik Simplon-alagút létesülhessen. Haláluk csupán annyiban nem volt hiábavaló, hogy a hegyek áttörésére vállalkozó tőke 57 élet árán elérte a célját és bízott, erő­södött. -- Az uzsora halottja, Aradról jelentik: Az uj­ szentannai gyilkosság tragikus véget ért áldo­zatának, Tautschitz Félixnek ügyében meglepő fordulat állott be tegnap. A csendőrség ugyanis letartóztatta Bátori István jómódú új­ szentannai tímárt és Muszka Jvánt. Bátori ellen az a gyanú merült fel, hogy Muszkát felbérelte Tautschitz meggyilkolására. A csendőrség által megejtett vizsgálatnak alapján tegnap a letartóztatott két embert erős fedezet mellett Aradra kisérték s át­adták a vizsgálóbírónak. Bátori ezerkétszáz koro­nájával tartozott Tautschitznak s erről kötelez­vénye is volt neki. Ez az írás azonban egy napon nyomtalan eltűnt. Mivel Bátori benfentes volt hi­telezőjénél s annak minden magánügyéről aprólé­kosan értesülve volt, a gyanú, amelynek alapján letartóztatták, igen alapos volt. Nem volt ugyan népszerű ember Tautschitz egyébként sem, m­ert apja félmilliónyi vagyonát a legkegyetlenebb uzso­rával szerezte. Pénzbeli vagyonáról és főleg annak hollétéről azonban haláláig senki sem tudott. Midőn aztán kitudódott, hogy az öreg mily renge­teg pénzt harácsolt össze, minden gyűlölet a fiára szállt. A fiatalember igen jól tudta ezt s állandóan pisztolylyal és tőrös bottal járt. Érdekes azonban, hogy a gyilkosság idejében sem fegyver, sem bot nem volt nála. — Gyermekcsonkítás. Belgrádban egy egész banda gonosztevő állott össze, hogy tőkét ková­csoljon kis gyermekek megcsonkításából. A szerb rendőrség nemrég megtudta, hogy egy Mojszilovics Száva nevű ember eladta két gyermekét egy vak koldusnak kilenc dénárért. A koldusnak már csak hűlt helyét találták, de a két szerencsétlen gyer­mekre ráakadtak a szomszéd községben. A három­éves fiúnak a karja el volt törve, míg a négyéves leánykának a szemét szúrták ki. A gyermekcsonkító bandát erősen nyomoza a szerb rendőrség. — Ki is rombolja szét a családot? — Halálos automobil-kirándulás. Bécsből jelentik . A belgiumi­­Rial-féle automobil-gyár bécsi képviselője, Jorsky, két úriemberrel automobilon kirándult a Práterbe. Útközben az automobil neki­ment egy távírópóznának, a benzingép felrobbant s az automobil utasai mind kizuhantak. Jorsky olyan szerencsétlenül esett, hogy koponyatörést szenvedett s rögtön meghalt, társai közül az egyik súlyosan, a másik könnyebben sérült meg. — Apagyilkos testvérek. A zólyommegyei Tót-Pelsőcz községből írják. Knoska János és István testvérek május 1-én megjelentek az anya­könyvvezető hivatalban és bejelentették, hogy édes atyjukat Knoska Jánost, kinek esküvője aznapra volt hirdetve, özvegy Sipka Pálnéval, az előző éjjel az Uliszka nevű erdei irtványban halva talál­ták. Az anyakönyvvezető bejelentette az esetet a zólyomi főszolgabírónál és a megindított nyomozás megállapította, hogy a gyilkosság nem az erdei irtványban történt, ahol a holttest fekszik, hanem az ezen helytől mintegy 500 lépésnyi távolságra fekvő lakóházban, mely a meggyilkolt tulajdona volt, mert a háztól a hulláig gyanús vérnyomok vezettek. A vizsgálat megállapította azt is, hogy Knoska János gyermekei ellenzése dacára újból házasságra akart lépni özvegy Sipka Pálnéval és hogy a gyilkosság között okozati összefüggés van. Ezért Knoska Istvánt és Jánost letartóztatták, kik eleinte mindent tagadtak, későbben­­azonban az ifjabbik bevallotta tettüket és eképpen adta elő a gyilkosságot: — Apánk vasárnap este 10—11 óra között jött haza jegyesétől. Az ajtón zörgetett és én enged­tem be a házba. Ittas volt és lármázott, mondván, hogy szeretné ő látni, ki akadályozza meg házas- N­É­P­S­ZAVA 1905. május 7.

Next