Népszava, 1905. augusztus (33. évfolyam, 142–168. sz.)

1905-08-01 / 132. (142.) szám

10 Ha kibontjuk az embereket a katonai jelszavak ködh­omályából és otthonukban keressük fel, akkor csak egy nagy közvéle­ménnyel találkozunk, mely két ellentétes érdekű osztály vágyát foglalja magában: a burzsoá a nemzeti tőkét akarja forgatni és vállalatot keres, a munkás viszont munkát keres és munkabért követel. Vagyis gazda­sági haladást vár. (Zajos: ügy van!) Nem­zeti vezényszóból pedig kenyeret harapni nem lehet! (ügy van!) Régi dolog, hogy az a legellentállóbb nemzet, melynek kultúrája, gazdasági hátgerince van. A jólét fokozza az önérzetet, a nyomorúság kiöli. (ügy van.) Az összes európai kulturállamok a gazdasági haladásra helyezik a fősúlyt; a német császár pl. valóságos „reisender vigéce" a német burzsoáziának. Nálunk, ebben a gazdaságilag nyomorúságos ország­ban, nem az ipar és mezőgazdaság emelé­sére helyezik a fősúlyt, hanem a katonai kommandóra. Pedig hát Apponyi még nem is olyan régen, a gazdasági haladást he­lyezte előtérbe. Amikor azt vetették szemére, hogy mért nem erősítették meg előbb gaz­daságilag a nemzetet s csak azután küzdöt­tek volna a kommandóért, beismerte, hogy ez helyes, de a fordított sorrendbe Tisza István kergette bele őket. A királyi kéziratban foglalt belügyi és gazdasági tekintetben adott szabad kéz azonban módot, alkalmat ad most arra, hogy a fejtetőre állított sorrendet talpra állítsuk. (Úgy van.) A munkás vár a létminimumra, az ipartörvény módosítá­sára, a munkaidő szabályozására, mezei­munkás- és cselédtörvény megszorító in­tézkedéseinek megszüntetésére, betegség-, baleset-, aggkár-biztosításra, egyesülési és gyülekezési jog szabadszellemű rendezé­sére, a fogyasztási adók eltörlésére, a foko­zatos jövedelmi adó behozatalára stb. (Úgy van, éljenzés.) Már most az a kérdés, hogy ki, hogyan és mikor valósítja meg ezeket. Esztelen ellenfeleink azzal vádolnak, hogy mi az erőszakos kormánytól várjuk a javulást, mely az erőszak jegyében született. Rága­lomnak — mondhatom — elég ostoba. Mi kijelentjük, hogy sem ettől a kormánytól, sem ettől a parlamenttől nem várjuk a re­formokat. Akár a kormány-kecskére, akár a parlament-kecskére bízzuk a káposztán­kat, mindkettő megeszi előlünk. Olyan par­lamenttől várjuk a munkásnép jobb sorsát, melyet az általános választói jog alapján vá­lasztottak. (Viharos éljenzés.) Ebben a gondolatban rejlik állásfoglalá­sunk magyarázata. Azt mondjuk: amilyen a parlament, olyan a kormánya. Az álta­lános választói jog alapján kikerült parla­menti többség kormánya úgy táncolna, ahogy a parlament avagy a választók hegedülnek. Igen, ezzel az eszközzel lehetne a fent elősorolt gyökeres gazdasági reformokat létrehozni, egyúttal a katonai túlkapásoknak is ez a leg­biztosabb ellenszere. Aki komoly gazdasági haladást akar és a katonai hatalom ellen igazi hatalmat akar szembe állítani, annak a nép erejét kell csatasorba állítani, amit csakis az általános választói jog behozatalával lehet létrehozni. A sorrendet úgy kell fel­állítani, előbb választói jog, ennek erejével gazdasági és azután katonai reform. Ha a koalíciós uraknak a nemzet java nemcsak a szájukban, hanem a szívükben is meg van, akkor meg kell ragadniuk 1848 óta először kínálkozó alkalmat, hogy a már­ciusi idők „képviselet egyenlő alapon" kö­vetelését megvalósítsák. Követelte ezt Justh Gyula, a képviselőház elnöke a programm­beszédben, követelte Apponyi és Kossuth Pozsonyban, legalább is felháborodtak azon, mikor Grossmann Miksa elvtársunk kétségbe­vonva őszinteségüket, le akarta szögezni nyilatkozatukat. Barabás Béla független­ségi agitátor Nagyváradon követelte, köve­teli Bánffy is, a király szabad kezet enged, íme a választási jogot Justh is akarja, Apponyi és Kossuth is akarja, Barabás is akarja, Bánffy is akarja, a koalíció is akarja, a király is akarja, mi is akarjuk, az ország is akarja, hát mért nincs meg? (Hosszantartó derültség, éljenzés.) A dolog azonban úgy áll, hogy a koalíció görögtűznek felhasználja az általános válasz­tási jogot, de komolyan csak megszorított választási jogot akar, mely a munkálkodó nép millióit épp úgy kizárja az alkotmány sáncaiból, mint ki volt zárva eddig. Ezért nem akar neki­fogni a kérdés rendezésé­nek, mert ott nyíltan kiderülne reakcionárus természete és célja. Katonai vezényszóval takarja a reakciót. Egyedül mi küzdünk egyenesen, őszintén, becsületesen az emberi jogoktól megfosz­tottak jogáért. Ez az álláspontunk nem új. Ezt hirdetjük évek óta, ezt hirdetjük, mert a munkásság jól felfogott érdeke paran­csolja ezen álláspontunkat. S mert ezt min­denütt hirdettük és ugy a kormánynak mint az ellenzéknek bátran szemébe vág­tuk, az egyik fogházat mért reánk, a má­sik a „hazátlan bitang" címmel illetett. Az utóbbi napokban azonban igazságunk új, szokatlan formában nyilatkozott meg. Mint pártlapunkból is értesültetek, a pécsi bánya­munkások irtózatos küzdelmet folytatnak helyzetük megjavítása érdekében. A bánya­tulajdonosok kilakoltatták őket lakásaikból és a kórházak ajtaját is bezárták előttük és csendőrséget, katonaságot szabadítottak a nyakukra. Felmentünk Kristóffy József belügyminiszterhez, hogy a visszaélések megtorlására szólítsuk fel őt. Férfias, eré­lyes hangon adtuk elő sérelmeinket és kö­veteltük az orvoslást. Erre a lépésre köte­lezett bennünket a kilakoltatott, hajléktalan nők és gyermekek siralma. (Ügy van!) Az előadott sérelmekre Kristóffy azon­nali vizsgálatot ígért és rendelt el. Miután indokainkban felemlítettük azt is, hogy az ellenünk indított állandó hajszát nem tulaj­donítjuk másnak, mint az osztályuralom túltengésének, mely a választói jog hiányá­ban találja magyarázatát. Kristóffy kijelen­tette, hogy ha mint magánember őszintén akar meggyőződésének kifejezést adni, ő is gyökeres parlamenti reformtól, az álta­lános, egyenlő, titkos községenkénti vá­lasztói jogtól várja a helyzet javulását. Micsoda felfordulás lett e nyilatkozatra. Egyik komédiának, a másik taktikázásnak minősítette a nyilatkozatot. Felháborodtak, hogy mehetünk mi jogorvoslatért egy tör­vénytelen kormányhoz. Pedig néhány nappal azelőtt Apponyinak, a koalíciós fővezérnek a lapja, a „Budapesti Hírlap", mikor a sztrájkoló mezei munkások leszorítá­sáról volt szó, a következőképpen köve­telte a kormány segítségét: „. . . A segítséget — ahol szüksége mutat­kozik, az ügyvezető kormány meg nem tagad­hatja. Elvégre a kormány — ha alkotmány­ellenesen is — ott ül hivatalában s elemi kötelessége, ha már rá van bizva a végre­hajtó hatalom, hogy elhárítsa az elemi csa­pásokat, amelyek a nemzet vagyonát fenyegetik." (Gyalázat, óriási zaj.) Letiporni törvényes a kormány, de mikor orvoslásról van szó, törvénytelen. Ha nem komoly, hanem csak komédia Kristóffy kijelentése, akkor a koalíció ne rágalommal odázza el a nagy kérdést, hanem ragadja meg az alkalmat, hogy ígéretét beváltsa, hozza ő meg az általános választói jogot. Ha Kristóffynak van bátorsága a tűzzel játszani, legyen bátorsága a koalíció­nak a tűzzel gyújtani. Úgy van!) Mi szocialisták nem Kristóffytól várjuk a választási jogot, hanem önmagunktól, a nép hatalmas agitáló erejétől. Mi nem ismerünk sem Kristóffyt, sem koalíciót. A kérdés ma úgy van felállítva: ki akarja most, első­sorban a választási jogot? Aki mellette, azzal küzdünk, aki ellene, azt legyűrjük! (Éljenzés.) Hogy a kormánynak milyen jó barátjai vagyunk, arra elég a következő kijelentésünk: „Minden kormánynak hadat üzenünk, mely az általános választási jogra vonat­kozó törvényt nem teszi a parlament asz­talára." Most már nincs helye a kertelésnek, a kérdés fel van adva s a koaliciónak felelni kell rá. Elvtársak, választói jog — ez a mi kommandónk! S ez különb minden kommandónál. Nekünk most országszerte nagy agitációt kell kifejtenünk, hogy a koalíciós urak el ne paklizzák az általános választói jogot. Én nem hiszek a bárány­ban, én nem hiszek a farkasban, én egye­dül bennetek hiszek, a ti erőtökben, amely­lyel kivívjuk a győzelmünket. Menjetek el mindenfelé az országban és ahol képviselőt hallotok beszélni, ne engedjétek szóhoz se jutni, ha csak nem hozza tarisznyájában az általános választói jogot. Haragusznak ránk, mert önállók vagyunk. Vége már annak az időnek, amikor egyes urak fel­hívtak magukhoz minket s mi azután moz­gósítottuk érdekükben az utcát és bevetet­tük a fejünket értük. Hívják fel bár a rágalom poklának minden ördögét ellenünk, most már igazán nem nyugszunk addig, amíg az általános titkos választói jogot ki nem vívtuk. (Percekig tartó tapsvihar, él­jenzés.) Bokányi elvtárs beszéde után Gardai elvtárs, a gyűlés jegyzője a következő ha­tározati javaslatot terjesztette elő : Határozati javaslat. Budapest népének 1905. évi július hónap 30-án a Tatterszálban negy­venezer résztvevő jelenlétében lefolyt gyűlése a politikai helyzetnek, elsősorban pedig az or­szág szükségleteinek alapos mérlegelése után megállapítja és kimondja, hogy a mai zűr­zavaros helyzet megoldásának egyetlen mód­ját és eszközét az általános, titkos választási jog megalkotásában látja, amely nemcsak ezt a megoldást eredményezi, hanem meg fogja tölteni a parlamentet komoly tartalommal is. Bár elismeri a gyűlés a koalíciós többség katonai követeléseinek jogosságát, de fölismeri azt is, hogy e követelések alapján a mai vál­ság meg nem oldható, mivel a mai alkotmány és a mai parlament gyönge a kivivására, s megállapítja a gyűlés, hogy a gyöngeség oka a parlament rideg osztályjellege, mely meg­fosztja a törvényhozást a nép erejétől s ki­­­szolgáltatja a korona hatalmának. Ebből fo­lyólag megállapítja népgyűlés, hogy a koalí­ciós többség szempontjából is elengedhetetlen szükség az általános választói jog megalko­tása. Ezzel párhuzamosan megállapítja a nép­gyűlés, hogy a választási hadjárat alatt a koalíció szóval és írásban kötelezettséget vállalt az általános, egyenlő, titkos választói jog mellett; megállapítja a korona és a belügyminiszter nyilatkozataiból, hogy a követelés azonnal és minden akadály nélkül megvalósítható. Ezek alapján követeli a nép­gyűlés, hogy a koalíció azonnal alakítson — a katonai követelések kikapcsolásával — kormányt, az általános, titkos választási jog megalkotására, váltsa be ilyenformán adott szavát s juttassa az országot ehez a korszak­alkotó, a haladás felé új mesgyéket nyitó re­formhoz. A gyűlés követeli a mai romboló, néppusztító válságnak ilyen alapon való befe­jezését s kimondja, hogy a koalíció vonako­dása esetén — ami Csak saját adott szavának megszegése árán lehetséges — kész a leg­messzebbmenő, legélesebb fegyverekkel vívott küzdelemre, a nép eme legszentebb, legelemibb jogaiért. Tettre szólítja fel az egész ország munkálkodó népét s mindazokat, akik együtt éreznek vele, a mai áldatlan állapot megszün­tetése és az általános, titkos választói jog ki­vívására. Tudatában van a népgyűlés annak, hogy a­mennyiben a koalíció árulása révén rákerül a sor e harcra, szükséges lesz a nép munkálkodó fiai mindegyikének lankadatlan, kiható áldozatkészségére, csüggedetlen lelkese­désére a népjogok megszerzésének magasztos, szent célja érdekében. Tudatában van ennek s kijelenti és megfogadja, hogy készen áll a küzdelemre. A gyűlés a határozati javaslatot egyhan­gúlag elfogadta. NÉPSZAVA 1905. augusztus 1.

Next