Népszava, 1905. szeptember (33. évfolyam, 169–194. sz.)
1905-09-10 / 177. szám
1905. szeptember 7. NÉPSZAVA A paksi kudarc. Paksi elvtársaink kudarcáról írnak hosszú tudósításokat a mai lapok. Elmondják, hogy elvtársaink gyűlésén nagy botrány volt, elvtársaink teljes kudarcot vallottak, mert a gyűlésen a keresztény-szocialisták és függetlenségiek nagy számban jelentek meg s az ő körükből választották az elnököt, az ő szónokaik beszéltek s az általuk előterjesztett határozati javaslatot fogadták el. Hát ez gyalázatos hazugság. Elvtársaink gyűlésüket elhalasztották s az a gyűlés, amelyet a polgári lapok fölemlítenek, nem a mi gyűlésünk volt, hanem a keresztényszocialistáké, tehát természetesen, az ő szónokaik beszéltek, az ő határozati javaslatukat fogadták el, mert a mi elvtársaink el se mentek a gyűlésre, amelyhez semmi közük sem volt. Ez az igazság. „Világraszóló kudarc." Most, hogy az általános titkos választói jogért megalkuvást nem ismerő küzdelmet folytatunk az egész országban, vidéki elvtársaink Esztergomban, a papok főfészkében is tartottak gyűlést. Valamint hogy tartunk mindenütt, tekintet nélkül erre vagy arra, lakjanak bár ott a pokol fészkes ördögei is. Mi jól tudjuk, hogy vannak helyek, ahol a tömeg még öntudatlan szunyadozásban él s teljesen a papok butító hatása alatt áll és azt is tudjuk, hogy ilyen helyeken barátságos fogadtatásra nem számíthatunk, sőt a gyalázkodások valóságos zuhatagával kell szembeszállnunk, mégis van bátorságunk és akaratunk, hogy e helyeken is szót emeljünk az emberi haladás szent nevében. Esztergomi gyűlésünkről az egész burzsoá sajtó diadalordítással emlékezik meg. Mosolyognunk kell, hogy látjuk ezt a vetekedést az ellenünk való gyalázkodásban. Az Alkotmány e szavakkal végzi az esztergomi gyűlésünkről szóló tudósítását : „Vájjon hogyan fogja a „Népszava" eltussolni ezt a világraszóló kudarcot". Kis bohó. Hogyan fogja eltussolni? Hát igy ja. Valami három-négy év előtt, (ha kell, majd kikereshetjük!) dr. Vetési Károly, a Budapesti Hírlap és az Alkotmány rendes külső munkatársa a Budapesti Hírlapban hosszabb tanulmányt írt az esztergomi népről, illetve általában a lakosságról. Ilyenféléket mondott: Sehol olyan bigott, buta, durva erkölcsű nép nem él széles ez országban, mint Esztergomban, a magyar Rómában. A sok templom, s a rendkívüli sok pap, szent mise, harangozás stb. ellenére, istentelen, kegyetlen, zsivány, megbízhatatlan, durva. Dr. Vetési e cikkében pompás példákkal illusztrálta állításait s mint tanulságot vonta le, hogy a város szörnyű buta bigottságának az intelligenciát is beleértve — a papok és a katonák az okai. Elvtársaink ilyen körülmények között kevesen vannak e borzalmas városban, de mondjuk, ha egy volna, az is nagy diadal nekünk és biztos hogy jobban fáj ez az Alkotmánynak és az ő papjainak, mint nekünk az összes burzsoá sajtó gyalázkodó cikkei! Esztergomi elvtársaink a Borászati-Egyleti kerti helyiségében gyülekeztek. Innen mentek a Széchenyi-térre, hol a gyűlést akarták megtartani. A Széchenyi-téren van a Kat. Kör és a Kat. Legényegylet, amelynek udvarain, de a téren is, már várta őket az összeverődött, felbujtatott papi banda. Persze, hogy ordítottak. Miután elvtársaink nem tarthatták meg itt a gyűlést, nyugodtan visszamentek a kertbe és ott tanácskoztak. Hát ez az a „világraszóló kudarc ?" A tömeget ellenünk Dvihalli Géza, az „Esztergom" című klerikális lap szerkesztője izgatta. Csodálatos, hogy ez az ember, aki még néhány év előtt szabólegény volt Érsekujvárott, — szóval maga is munkásember, — most a munkások ellen izgatott. A múltja azonban némileg menti őt. Érsekújvárról elszökvén, dijnok lett Esztergomban napi 60 krajcárért a járásbíróságnál. Itt volt esztendőkig. Később bedörgölődzött a papi körökbe s miután a papoknak szükségük volt egy emberre, akit pajzsul tarthassanak piszkos lapjuk elé s aki födözze annak szörnyű butaságait, s megtették havi negyven forinttal szerkesztőnek. A szerkesztő ur most aztán életre-halálra az ő alázatos szolgájuk. A másik főalak, aki a gyűlés ellen toporzékolva táncolt Guzsonitz Vilmos, az esztergomi tanítóképző helyettes-igazgatója, Pap ő is, Hav hedt néppárti hecckáplán. Jellemzésére elég annyi, hogy egy odavaló 14 esztendős úrileányt botrányos hírbe kevert két év előtt, miután a lakására csalta. Akkor legyalázta őt az egész város. Mutatni se merte magát azóta s most íme csodálatosképpen újra a felszínre került. Szóval, az összes ellenünk bömbölökön végig lehetne igy menni, hogy kellő értékére szállítsuk le az Alkotmány diadalát, a „világraszóló kudarcot", de miért harcoljunk mi az Alkotmány piszkos fegyvereivel? Azért, mert néhány elvakult, szánalomraméltó papszakácsné, komornyik, templomszolga, koldus, kivezényelt tanítójelölt, papnövendék és fanatizált, öntudatlan népség, továbbá a papokból és papoknak élő gyanús „intelligencia" — szóval, a dr. Vetési emberei gyalázkodtak ránk? Ugyan! Hadd örüljenek ... Az ország népéé a szó. Bácskertes Bácskertesen szept. 8-án az általános választási jog érdekében gyűlést tartottak elvtársaink 500—600 földmivelő munkás jelenlétében. A gyűlés szónoka Weil Miksa elvtárs volt Zomborból. A káplán és tanító valamint egynéhány bepálinkázott hazafi folytonos közbeszólással iparkodott a népgyűlést megzavarni. Miután Weil elvtárs alaposan megmosdatta a káplán-csemete és az éhes tanító fejét konstatálta, hogy a népjogok legnagyobb ellensége a pap. 1 és fél órás beszédét általános helyeslés közt fejezte be. Csepel. A csepeli munkások szépen sikerült gyűlést tartottak e hó 8-án. A gyűlés elnöke Nagy Lajos, jegyzője Mayer István volt. Babina Géza elvtárs (Erzsébetfalváról) magyarul, Leimetter András (Soroksárról) németül beszélt. A szónokok hatásos beszédben hívták fel a hallgatóságot a most lefolyó választói jogi küzdelemre. A határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták s kimondták, hogy résztvesznek a 15-én tartandó nagy tüntetésen. Budapest, szeptember 9. Nyír Sándor mandátuma. A X. kerület képviselője Nyiri Sándor, volt honvédminiszter tudvalevőleg lemondott mandátumáról. A peticiónáló Darányi-párt a lemondás ellenére is kérvényezte a Kúriától, hogy a petició tárgyaltassék és Darányi Ignác megválasztott képviselőnek mondassék ki. A kir. Kúria választási tanácsa Paiss Andor elnöklete alatt s Istvánffy József előadásában ma tanácsülésben tárgyalta ez ügyet és elhatározta, úgy a lemondást illetőleg, mint a Darányi-párt kérvénye ügyében f. hó 22-én délelőtt főtárgyaláson fog dönteni. Közraktárak és hitelszövetkezetekről szóló javaslat a földmminisztériumban teljesen elkészült. A javaslatot, mely a tehermentesítési tanácskozmányon is szóba kerül , véleményezés véget az igazságügyminisztériumnak is megküldték. A nép jogáért. Kristóffy az általános választói jogról. Budapest, szeptember 9. Polgári politikus mondott ma választói előtt olyan mély járású beszédet a választói jog általánosításáról, amilyet polgári politikus ebben az országban nem mondott még soha. Ebben a mondatban foglalhatjuk össze véleményünket arról a beszédről, amelyet ma Kristóffy belügyminiszter Németbogsánban tartott s amely ugyancsak kemény dió lesz azoknak, akik osztályérdekeiknek engednek, midőn az általános választói jog ellen taktikáznak. A „szemétnép" nem úgy viselkedett választása előtt, mint a koalíció jelöltjei: nem igért semmit, nem igérte, hogy az általános választói jogot be fogja hozni vagy miniszteri befolyást fog latba vetni érdekében, csak azt igérte, hogy küzdeni fog érte mint miniszter és minisztersége után, mint egyén. Nem igért olyat, amit be nem válthat, csak tiszta meggyőződésének őszinteségét bizonyította. Ha túl ment volna ezen a határon, joga volna a koalíciósoknak népbolondítással vádolni őt; ha tovább ment volna a polgári gondolkodás határainál, ok volna őt szocializmussal „vádolni". De nem ment túl ezeken a határokon, komolyan beszélt és érveket hozott fel. Egy beszédben összehordta mindazokat az érveket, amelyeket polgári politikus a választói jog általánosítása mellett a jelen körülmények között egyáltalán csak felhordhat. Viszont nemcsak szigorúan megmaradt polgári álláspontja mellett, hanem egyenesen polgári szempontok voltak azok, amelyekből kiindulva egyenesen a szociáldemokráciával szemben foglalt állást az általános választói jog mellett amelytől még a szociáldemokrácia forradalmi szellemének eltűnését is várja. Az általános választói joga teljesítését úgy fogja fel, mint egy fegyver kicsavarását a mi kezünkből. Polgári szempontok vezetnek a beszédben, oly élesem kidomborított polgári szempontok, hogy nálunk kevésbé tartalmasan, kevésbé komolyan lehet őket kidomborítani, de kevésbé élesen talán még a koalíciós grófok sem. A beszéd tartalma nem lehet ismeretlen a mi olvasóink előtt, kivéve azokat a statisztikai adatokat, amelyek a statisztikai hivatalból ma kerültek először nyilvánosság elé. Ezek az adatok nem bizonyítanak mást, mint amit mi eddig is állítottunk: a magyar nemzeti államnak, a magyar nemzeti követeléseknek kivívására jobb fegyvert az általános választói jognál gondolni sem lehet. Aki valamelyes intelligenciával rendelkezik és ennek a beszédnek, ezeknek az adatoknak figyelmes áttanulmányozása után sem győződik meg erről a tényről , azt nem hazafias, nem nacionalista, nem önzetlen és nem becsületes, hanem önző, osztályérdekben gyökerező indokok vezetik. A beszéd, amelynek adatait még alapos vizsgálat tárgyává fogjuk tenni, főbb részeiben — az általánosságokban hosszú bevezetés és befejezés elhagyásával — így hangzott: Az obstrukció okai. A külső tünetek kétségkívül a parlament zavaraiban mutatkoznak, ahová az obstrukció nyavalyája már évekkel ezelőtt befészkelte magát. A parlament munkaképességének megszűnése a többségi akarat érvényesülésének erőszakos megakadályozása által, képezi a betegség első szimptómáját. A magyar parlamentarizmus rombadulésének közvetlen okát az obstrukció idézte elő. A politikai diagnosták legnagyobb része jóhiszeműleg megállt ennél a tünetnél, azt hívén, hogy megtalálta a bajnak igaz okát. Pedig a következmények megmutatták, hogy az obstrukciónak, akár kompromisszumok útján való elsimítása, akár erőszakos letörése, a betegség szanálására éppenséggel nem vezetett. Mélyebben kell tehát keresnünk a bajnak igazi okát, le kell szállnunk a parlamentarizmus végső gyökérszálaihoz, melyek a néptömegek lelkületéhez és világnézetéhez vezetnek , amelyeken át a tömegek vágyai és törekvései felszínre jutnak. És ebben a mélységben egészen új világ tárul elébünk. Rongyos, züllött alakok fenyegető öklei fordulnak felénk. A régi bizalom kifejezése nem ül már az arcokon, csak a nyomor és kétségbeesés, mely immár odajutott, hogy sötét tervek felett tanakodik. Forrong itt minden, s ez izzó vágyaknál csak az elégedetlenség nagyobb, melynek feneketlen tengeréből odafenn a felszínen minden zavar, minden rendellenesség állandóan táplálkozik. És ebből táplálkozott az obstrukció is. Elnéztem annak idején az országgyűlés fényes palotája előtt a feljáró küldöttségeket s valahányszor szóba álltam velük, bizony nem a vezényszó, hanem mindig csak a munka, a kenyér és a jognélküliség körül forgott a beszéd. A népet csak a maga jólétével, vagy nyomorúságával kapcsolatos kérdések érdeklik. De ez aztán igazán érdekli. Ezzel él, ezzel dolgozik, ezzel álmodik. Kérdezzük meg azokat, akik vele naprólnapra érintkeznek, a falusi jegyzőt, meg a szolgabírót, kérdezzük meg, mit kiván a nép? Vagy állítsuk meg a legelső megyei munkást az országúton kérdezősködés nélkül és rögtön elpanaszolja : „Nincs uram, se kenyér, se munka, nem is lesz addig, mig nem lesz szava és joga a szegény embernek." (Úgy van !) A nép eddig is szegény és elhagyatott volt az egész országban. De tűrte és viselte sorsát, mert azt hitte, hogy ennek így kell lennie. Az utóbbi időben azonban felfogása és nézete teljesen átalakult. Megértette, hogy mindez másképpen is lehetne, ha jussa volna a dolgok intézésébe szólni. Azóta izzó vágyakozással keresi emberi jogát és sorsa jobbrafordulásának minden reményét ennek a jognak a megszerzéséhez köti. Minden közügy érdekli, ott van mindenütt, ahol közdolog intézéséről van szó, tüntet, kér, követel, újságot fal, küldöttségbe jár s ellepi az utcát és a mezőt. És bár szava nincs, de mindenbe beleszól, érezteti hatalmát s a milliók erejével nyomást gyakorol a közviszonyok alakulására. Odaszegődik minden zavarhoz, minden akcióhoz, amiből valami újat, valami ismeretlent remél, így asszisztált az obstrukciónak, amely eleinte vékonyan indult, de az ő segítségével diadalmasan végezte pályafutását. Így asszisztált a választásoknál s fékte- 7