Népszava, 1905. szeptember (33. évfolyam, 169–194. sz.)

1905-09-10 / 177. szám

1905. szeptember 7. NÉPSZAVA A paksi kudarc. Paksi elvtársaink kudarcáról írnak hosszú tudósításokat a mai lapok. Elmondják, hogy elvtársaink gyűlésén nagy botrány volt, elvtár­saink teljes kudarcot vallottak, mert a gyűlésen a keresztény-szocialisták és függetlenségiek nagy számban jelentek meg s az ő körükből válasz­tották az elnököt, az ő szónokaik beszéltek s az általuk előterjesztett határozati javaslatot fogad­ták el. Hát ez gyalázatos hazugság. Elvtársaink gyűlésüket elhalasztották s az a gyűlés, amelyet a polgári lapok fölemlítenek, nem a mi gyűlé­sünk volt, hanem a keresztény­szocialistáké, tehát természetesen, az ő szónokaik beszéltek, az ő határozati javaslatukat fogadták el, mert a mi elvtársaink el se mentek a gyűlésre, amelyhez semmi közük sem volt. Ez az igazság. „Világraszóló kudarc." Most, hogy az általános titkos választói jog­ért megalkuvást nem ismerő küzdelmet folyta­tunk az egész országban, vidéki elvtársaink Esztergomban, a papok főfészkében is tartottak gyűlést. Valamint hogy tartunk mindenütt, tekin­tet nélkül erre vagy arra, lakjanak bár ott a pokol fészkes ördögei is. Mi jól tudjuk, hogy vannak helyek, ahol a tömeg még öntudatlan szunyadozásban él s teljesen a papok butító ha­tása alatt áll és azt is tudjuk, hogy ilyen he­lyeken barátságos fogadtatásra nem számítha­tunk, sőt a gyalázkodások valóságos zuhatagá­val kell szembeszállnunk,­­ mégis van bátor­ságunk és akaratunk, hogy e helyeken is szót emeljünk az emberi halad­ás szent nevében. Esztergomi gyűlésünkről az egész burzsoá sajtó diadalordítással emlékezik meg. Mosolyognunk kell, hogy látjuk ezt a vetekedést az ellenünk való gyalázkod­ásban. Az Alkotmány e szavakkal végzi az esztergomi gyűlésünkről szóló tudósítá­sát : „Vájjon hogyan fogja a „Népszava" eltus­solni ezt a világraszóló kudarcot". Kis bohó. Hogyan fogja eltussolni? Hát igy ja. Valami három-négy év előtt, (ha kell, majd kikereshetjük!) dr. Vetési Károly, a Budapesti Hírlap és az Alkotmány rendes külső munka­társa a Budapesti Hírlap­ban hosszabb tanul­mányt írt az esztergomi népről, illetve ál­talában a lakosságról. Ilyenféléket mondott: Se­hol olyan bigott, buta, durva erkölcsű nép nem él széles ez országban, mint Esztergomban, a magyar Rómában. A sok templom, s a rendkí­vüli sok pap, szent mise, harangozás stb. ellenére, istentelen, kegyetlen, zsivány, megbízhatatlan, durva. Dr. Vetési e cikkében pompás példákkal illusztrálta állításait s mint tanulságot vonta le, hogy a város szörnyű buta bigottságának­­ az intelligenciát is beleértve — a papok és a ka­tonák az okai. Elvtársaink ilyen körülmények között kevesen vannak e borzalmas városban, de mondjuk, ha egy volna, az is nagy diadal nekünk és biztos hogy jobban fáj ez az Alkotmánynak és az ő papjainak, mint nekünk az összes burzsoá sajtó gyalázkodó cikkei! Esztergomi elvtársaink a Borászati-Egyleti kerti helyiségében gyülekeztek. Innen mentek a Szé­chenyi-térre, hol a gyűlést akarták megtartani. A Széchenyi-téren van a Kat. Kör és a Kat. Legényegylet, amelynek udvarain, de a téren is, már várta őket az összeverődött, felbuj­tatott papi banda. Persze, hogy ordítot­tak. Miután elvtársaink nem tarthatták meg itt a gyűlést, nyugodtan visszamentek a kertbe és ott tanácskoztak. Hát ez az a „világraszóló kudarc ?" A tömeget ellenünk Dvihalli Géza, az „Eszter­gom" című klerikális lap szerkesztője izgatta. Csodálatos, hogy ez az ember, aki még néhány év előtt szabólegény volt Érsekujvárott, — szó­val maga is munkásember, — most a munkások ellen izgatott. A múltja azonban némileg menti őt. Érsekújvárról elszökvén, dijnok lett Eszter­gomban napi 60 krajcárért a járásbíróságnál. Itt volt esztendőkig. Később bedörgölődzött a papi körökbe s miután a papoknak szükségük volt egy emberre, akit pajzsul tarthassanak piszkos lapjuk elé s aki födözze annak szörnyű butaságait, s megtették havi negyven forinttal szerkesztőnek. A szerkesztő ur most aztán életre-halálra az ő alázatos szolgájuk. A másik főalak, aki a gyűlés ellen toporzé­kolva táncolt Guzsonitz Vilmos, az esztergomi tanítóképző helyettes-igazgatója, Pap ő is, Hav h­edt néppárti hecckáplán. Jellemzésére elég annyi, hogy egy odavaló 14 esztendős úrileányt botrányos hírbe kevert két év előtt, miután a lakására csalta. Akkor legyalázta őt az egész város. Mutatni se merte magát azóta s most íme csodálatosképpen újra a felszínre került. Szóval, az összes ellenünk bömbölökön végig lehetne igy menni, hogy kellő értékére szállítsuk le az Al­kotmány diadalát, a „világraszóló kudarcot", de miért harcoljunk mi az Alkotmány piszkos fegy­vereivel? Azért, mert néhány elvakult, szána­lomraméltó papszakácsné, komornyik, templom­szolga, koldus, kivezényelt tanítójelölt, papnöven­dék és fanatizált, öntudatlan népség, továbbá a papokból és papoknak élő gyanús „intelligencia" — szóval, a dr. Vetési emberei gyalázkodtak ránk? Ugyan! Hadd örüljenek ... Az ország népéé a szó. Bácskertes Bácskertesen szept. 8-án az általános választási jog érdekében gyűlést tartottak elvtársaink 500—600 földmivelő munkás jelenlétében. A gyű­lés szónoka Weil Miksa elvtárs volt Zomborból. A káplán és tanító valamint egynéhány bepálinkázott hazafi folytonos közbeszólással iparkodott a népgyűlést megzavarni. Miután Weil elvtárs alaposan megmos­datta a káplán-csemete és az éhes tanító fejét konstatálta, hogy a népjogok legnagyobb ellen­sége a pap. 1 és fél órás beszédét általános he­lyeslés közt fejezte be. Csepel. A csepeli munkások szépen sikerült gyű­lést tar­tottak e hó 8-án. A gyűlés elnöke Nagy Lajos, jegyzője Mayer István volt. Babina Géza elvtárs (Erzsébetfalváról) magyarul, Leimetter András (Soroksárról) németül beszélt. A szónokok hatásos beszédben hívták fel a hallgatóságot a most le­folyó választói jogi küzdelemre. A határozati ja­vaslatot egyhangúlag elfogadták s kimondták, hogy résztvesznek a 15-én tartandó nagy tüntetésen. Budapest, szeptember 9. Nyír Sándor mandátuma. A X. kerület képviselője Nyiri Sándor, volt honvédminiszter tudvalevőleg lemondott mandátumáról. A peticiónáló Darányi-párt a lemondás ellenére is kérvényezte a Kúriától, hogy a petició tárgyaltassék és Darányi Ignác megválasztott képviselőnek mondassék ki. A kir. Kúria választási tanácsa Paiss Andor el­nöklete alatt s Istvánffy József előadásában ma tanácsülésben tárgyalta ez ügyet és elhatározta, úgy a lemondást illetőleg, mint a Darányi-párt kérvénye ügyében f. hó 22-én délelőtt főtárgyaláson fog dönteni.­­ Közraktárak és hitelszövetkezetekről szóló javaslat a földm­­minisztériumban teljesen elké­szült. A javaslatot, mely a tehermentesítési ta­nácskozmányon is szóba kerül , véleményezés véget az igazságügyminisztériumnak is meg­küldték. A nép jogáért. Kristóffy az általános választói jogról. Budapest, szeptember 9. Polgári politikus mondott ma választói előtt olyan mély járású beszédet a válasz­tói jog általánosításáról, amilyet polgári politikus ebben az országban nem mondott még soha. Ebben a mondatban foglalhatjuk össze véleményünket arról a beszédről, amelyet ma Kristóffy belügyminiszter Németbogsán­ban tartott s amely ugyancsak kemény dió lesz azoknak, akik osztályérdekeiknek en­gednek, midőn az általános választói jog ellen taktikáznak. A „szemétnép" nem úgy viselkedett vá­lasztása előtt, mint a koalíció jelöltjei: nem igért semmit, nem igérte, hogy az általános választói jogot be fogja hozni vagy minisz­teri befolyást fog latba vetni érdekében, csak azt igérte, hogy küzdeni fog érte mint miniszter és minisztersége után, mint egyén. Nem igért olyat, amit be nem válthat, csak tiszta meggyőződésének őszinteségét bizonyította. Ha túl ment volna ezen a ha­táron, joga volna a koalíciósoknak nép­bolondítással vádolni őt; ha tovább ment volna a polgári gondolkodás határainál, ok volna őt szocializmussal „vádolni". De nem ment túl ezeken a határokon, komolyan be­szélt és érveket hozott fel. Egy beszédben összehordta mindazokat az érveket, amelye­ket polgári politikus a választói jog általá­nosítása mellett a jelen körülmények között egyáltalán csak felhordhat. Viszont nemcsak szigorúan megmaradt polgári álláspontja mel­lett, hanem egyenesen polgári szempontok voltak azok, amelyekből kiindulva egyene­sen a szociáldemokráciával szemben foglalt állást az általános választói jog mellett amelytől még a szociáldemokrácia forra­dalmi szellemének eltűnését is várja. Az általános választói joga teljesítését úgy fogja fel, mint­­ egy fegyver kicsavará­sát a mi kezünkből. Polgári szempontok vezetnek a beszédben, oly élesem kidombo­rított polgári szempontok, hogy nálunk ke­vésbé tartalmasan, kevésbé komolyan lehet őket kidomborítani, de kevésbé élesen talán még a koalíciós grófok sem. A beszéd tartalma nem lehet ismeretlen a mi olvasóink előtt, kivéve azokat a sta­tisztikai adatokat, amelyek a statisztikai hivatalból ma kerültek először nyilvánosság elé. Ezek az adatok nem bizonyítanak mást, mint amit mi eddig is állítottunk: a ma­gyar nemzeti államnak, a magyar nemzeti követeléseknek kivívására jobb fegyvert az általános választói jognál gondolni sem le­het. Aki valamelyes intelligenciával ren­delkezik és ennek a beszédnek, ezekn­­ek az adatoknak figyelmes áttanulmányo­zása után sem győződik meg erről a tény­ről , azt nem hazafias, nem nacionalista, nem önzetlen és nem becsületes, hanem önző, osztályérdekben gyökerező indokok vezetik. A beszéd, amelynek adatait még alapos vizsgálat tárgyává fogjuk tenni, főbb részei­ben — az általánosságokban hosszú beve­zetés és befejezés elhagyásával — így hang­zott: Az obstrukció okai. A külső tünetek kétségkívül a parlament za­varaiban mutatkoznak, ahová az obstrukció nya­valyája már évekkel ezelőtt befészkelte magát. A parlament munkaképességének megszűnése a többségi akarat érvényesülésének erőszakos meg­akadályozása által, képezi a betegség első szimptómáját. A magyar parlamentarizmus rombadu­lésének közvetlen okát az obstrukció idézte elő. A po­litikai diagnosták legnagyobb része jóhiszeműleg megállt ennél a tünetnél, azt hívén, hogy meg­találta a bajnak igaz okát. Pedig a következ­mények megmutatták, hogy az obstrukciónak, akár kompromisszumok útján való elsimítása, akár erőszakos letörése, a betegség szanálására éppenséggel nem vezetett. Mélyebben kell tehát keresnünk a bajnak igazi okát, le kell szállnunk a parlamentariz­mus végső gyökérszálaihoz, melyek a néptöme­gek lelkületéhez és világnéz­etéhez vezetnek , amelyeken át a tömegek vágyai és törekvései felszínre jutnak. És ebben a mélységben egészen új világ tárul elébünk. Rongyos, züllött alakok fenyegető öklei fordulnak felénk. A régi bizalom kifejezése nem ül már az arcokon, csak a nyo­mor és kétségbeesés, mely immár odajutott, hogy sötét tervek felett tanakodik. Forrong itt minden, s ez izzó vágyaknál csak az elégedetlenség na­gyobb, melynek feneketlen tengeréből odafenn a felszínen minden zavar, minden rendellenesség állandóan táplálkozik. És ebből táplálkozott az obstrukció is. Elnéz­tem annak idején az országgyűlés fényes palo­tája előtt a feljáró küldöttségeket s valahányszor szóba álltam velük, bizony nem a vezényszó, hanem mindig csak a munka, a kenyér és a jognélküliség körül forgott a beszéd. A népet csak a maga jólétével, vagy nyomorúságával kapcsolatos kérdések érdeklik. De ez aztán iga­zán érdekli. Ezzel él, ezzel dolgozik, ezzel álmo­dik. Kérdezzük meg azokat, akik vele napról­napra érintkeznek, a falusi jegyzőt, meg a szolga­bírót, kérdezzük meg, mit kiván a nép? Vagy állítsuk meg a legelső megyei munkást az or­szágúton kérdezősködés nélkül és rögtön elpana­szolja : „Nincs uram, se kenyér, se munka, nem is lesz addig, mig nem lesz szava és joga a sze­gény embernek." (Úgy van !) A nép eddig is sze­gény és elhagyatott volt az egész országban. De tűrte és viselte sorsát, mert azt hitte, hogy ennek így kell lennie. Az utóbbi időben azonban fel­fogása és nézete teljesen átalakult. Megértette, hogy mindez másképpen is lehetne, ha jussa volna a dolgok intézésébe szólni. Azóta izzó vágyakozással keresi emberi jogát és sorsa jobbrafordulásának minden reményét ennek a jognak a megszerzéséhez köti. Minden közügy érdekli, ott van mindenütt, ahol közdolog inté­zéséről van szó, tüntet, kér, követel, újságot fal, küldöttségbe jár s ellepi az utcát és a mezőt. És bár szava nincs, de mindenbe beleszól, érez­teti hatalmát s a milliók erejével nyomást gya­korol a közviszonyok alakulására. Odaszegődik minden zavarhoz, minden akcióhoz, amiből valami újat, valami ismeretlent remél, így asszisztált az obstrukciónak, amely eleinte vékonyan indult, de az ő segítségével diadalmasan végezte pálya­futását. Így asszisztált a választásoknál s fékte- 7

Next