Népszava, 1905. október (33. évfolyam, 195–220. sz.)
1905-10-18 / 209. szám
XXXIL évfolyam. Budapest, 1905. október 18., szerda. 171. (209.) szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. negyed évre ..80 kor. fél évre . . 0.60 éi egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi-út 32. (Telefon-szám 64—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Esemény. Diadalmas utjának egyik legfontosabb pontjához jutott el az általános választói jog eszméje. Ezer akadályon keresztül gázolva, ostromló útján az ellenséges vár bástyái alá érkezett ime. Most már az ostrom következik! . . . Fejérváryt kinevetek. A király elfogadta Kristóffy progammját, amelynek élén az általános és egyenlő választói jog, a titkos és községenkénti szavazás áll Ennek a jelszavával indul választási hadjáratba az új kormány, ennek keres többséget. Szemben a mai többséggel, amely gyűlölettől eltelve fordul el a nép követelésétől, amely ime — egyetlen pontjában korlátozva az írás-olvasás cenzusa által — kormányprogrammá is lett. Furcsa helyzet! Akik eddig sohasem hirdették a nép e követeléseit, akik eddig legtávolabb állottak tőle , ime küzdenek megvalósításáért. És akik eddig tele szájjal hirdették, magukénak vallották: fogcsikorgatva veszik fel a harcot ellene. Tényleg: különös helyzet. De nem a mi számunkra. Furcsa lehet Fejérváryéknak és az lehet Kossuthéknak is. Nekünk nem furcsa az, hogy olyanok valósítják meg követelésünket, akik mindeddig ellenlábasaink voltak. Nem meglepő az sem, hogy azok fordulnak ellene, akik hirdették. És nem különös az sem, hogy a soviniszta dühödtség őrületes zűrzavara lassan, de határozottan átalakul küzdelemmé a nép ézelemibb, de legszentebb joga körül. Mindez kellett, hogy így legyen ! Az általános választói jog nem szocialista követelés. A polgári liberalizmusnak egyik alaptétele — elméletben. A gyakorlatban persze valósággal szocialista követeléssé lett, mert egyedül ez a párt tartott ki mellette határozottan és következetesen. De polgári, politikai reform lévén alapjában, természetes, hogy megvalósítása is csak a polgári politika keretein belül lehetséges. A szocialista pártnak ennél a reformnál, mint minden más politikai reformnál is, mely átmeneti programjában találtatik, csak a diadalrajuttatás szerepe jut; valamely pártnak és kormánynak a rákényszerítése a reform megvalósítására. Az általános választói jog megvalósítása csak polgári kormánytól, tehát a szocializmussal szemközt álló politikai hatalomtól várható , hiszen szocialista kormány nem politikai reformot, hanem új társadalmat alkotna. Szocialista szemmel nézve tehát a mai helyzetet: mi furcsa sincs a mai kormány választóprogrammján, mert csak teljesülése vagy legalább megközelítése annak a célnak, amelyet magunk elé tűztünk. Ilogy szocialista szemmel nézve, semmi különbség sincs a Fejérváry- és egy esetleges Kossuth-kormány között, azt mondani is fölösleges. Hogy Kossuthék hirdették és most elárulták a nép jogát — ez igazán nem furcsa. Legalább nekünk nem az. Esztendők óta csak bizalmatlansággal tekintettünk erre a csoportra, amelyről tudjuk, hogy Magyarország legmaradibb, legkonzervatívebb érdekű osztályának képviselete. S most, hogy a dzsentri-faj e képviselete a S amint rohan a világon keresztül, Ujjongást, átkokat és fajokat Egy diadalmas összhangba fogad: S rugásában a jövő dala zendül . . . S a vérhullámok fölcsapnak az égig, Nos még a vak éjszaka feketéllik — S te és sötétség, átkos, rút, gálád: Millióknak vére festi oda rád Egy új világnak piros hajnalát !... mágnáshad uszályhordozójává vált csak rosszabbá lett a helyzet. A választói jog ügyének gyöngeségét mutatta, hogy ez a csoport hirdette. Tudta, hogy veszély nélkül teheti. És ennek az ügynek a megerősödéséről tesz tanúságot az, hogy most fokozódó dühvel fordul ellene. Látja, hogy valóság lesz belőle. És végül az, hogy ma már szinte elvész a harc közepette a sok-sok közjogi jelszó és mind határozottabban alakul az egész küzdelem középpontjává az általános választói jog dolga, az minket azért nem lephet meg, mert mikor ez az úgynevezett „nemzeti" harc megindult, már megmondtuk jóelőre, hogy az egyetlen megoldás, az egyetlen menekvés a káoszból, a tehetetlenségből, a tespedésből a mai álparlamentarizmus eltemetése, a népalkotmány felépítése lesz! Beteljesült. A korona, a kormány, az ellenséges burzsoázia nagy része belátta már: nincs más menekülés. Belátta: nem a saját logikájának erejéből, nem a saját jóakaratának sugallatából, hanem a társadalmat alakító erők kényszerítő hatalmának engedve. Mennyi kísérlet, mennyi habozás, ingadozás, tétovázás, baklövés, tehetetlen tespedés és vad nekirugaszkodás következett be, míg végre a kamarilla, a főhercegasszonyok, a Tisza Istvánok és a koalíció kétségbeesett ellentállása mellett erre az útra léptek! Minden más út szakadéknak vagy sziklának vitt: ez az út az egyetlen, amelyről kétségtelen, nemcsak hogy elvezethet, hanem az is, hogy elvezet a megoldáshoz: felhőt. Éjjel hallani lehetett, hogy esik. Keresztül megy az ember fején. És a keblén. Min látni hát, hogy tavasz van ? Igérése talán a tavasznak a magasban ? Igérés az Ígéretek városában! Tegnap még tél volt. Az urak a kabát gallérját jól a fülükre húzták, — a kávéházakban —, a hölgyek lábzsákot kértek. Min látni, hogy tavasz van? Nem tudok arra gondolni, amire tegnap gondoltam, meg tegnapelőtt. Azt hiszem, látom, hogy az emberek körülöttem elejtik az újságot, az ördögbe is, miért? Az Úristen nekünk adta Parist, melyet szeretünk, mert mi magunk csináltuk és az Úristen nekünk adta az absintet, melyet szeretünk, mert visszavisz ben minket a rózsákhoz. Miért foglalkozunk mi mindazzal, ami az újságban van? Itt a föld. Jönnek a rózsák. — És én aláfirkantottam a nevemet. Dolgoznom kellene. Nem tudok. Úgy érzem, hogy éppen most suhan végig a levegőben egy pillanat, melyet meg kell ragadni, meg kell fogni minden pórussal meg tüdővel, — egy illat, mely vissza nem tér soha, — még akkor sem, ha nyár lesz, — gondolatok, melyek ezekből a szürke felhőkből alácsöppennek, gondolatok, melyek olyanok, mint drágakövek, miket megvenni nem áll módomban, de melyeket most ingyen kapok, ritka gondolatok, talán haszontalanok, mint a drágakövek. Megyek, mendegélek. Ezek a kusza érzések! Melyek talán éppen a mostant összefűzik a valamikorral: tavaszi éjszakákat odafönn északon. Régi tavaszi emlékeket. Álmokat nagy, szép jövőről az országoknak, Európa minden küzdő. Vér. Tekintetem töprenkedőn, sovárul Olykor jövőd Ilortobágyába bámul. Boldogtalan, rab proletárvilág — S a csudás, szörnyű délibáb Véróceánt varázsol éneiein. A tűnődésen és az álmokon Egy titkos jóslat néha átoson, Elkápráztat egy őrült, szent igézet: Vért, vért látok, ha a jövőbe nézek ... Tán századok tűnnek le addig sorban Néhánynak fényben, millióknak nyomorban; A sóhajaink tovább mennek-jönnek És szivárognak csöndesen a könyek És mindhiába küzd a szó, a toll, Dalok, próféták hasztalan születnek : A zsarnok gép csak rúg, csak zakatol, S a milliók sínylődnek gyáván, veszteg, S csak foly tovább e nyomorult rabélet... — Mig fölvirrad a szörnyű nagy ítélet, Mig a világ két hadsereggé válva Összeroppan a halálos tusába. Az egész föld a rémes csatatér, És az erekből kitör majd a vér ... A háború tombol elkeseredve, Omlik az élet forró, piros nedve . .. S folyni fog a megváltó vér sokáig — Mig hömpölygő, zugó özönné válik. Mig szörnyű, isteni hatalma támad, Hogy alámossa mind a palotákat És áradása trónt és szobrokat És oltárokat széttör, elragad ... Mint a regék folyója, zug ömölve, Hogy a földről a szennyet elsöpörje... Benyomás. — írta Obstfelder. — „Az első tavaszi nap Párisban!" A kávéházak előtt az asztaloknál hemzsegnek az emberek. Meleg támad a férfiak dohányzásától és a nők ruhájától. Tegnap is künn ültek, bizonyára, a gyalogjárón. Nem láttam. Ma élénk. Hemzsegnek. Tisztán látom a gyémántokat a hölgyek ujjain. Ennek uj szókat találni, hogyan? Ezerszer, — tízezerszer — patakzottak a szavak reszkető tollakból. Mindig uj volt. Minden tavasszal uj az ezeresztendős Páris, minden tavasszal uj Páris ez a Páris, más, mint az elmúlt esztendőben, fiatalabb, szebb, míg azután ütt az Ítélet órája. Van-e régi templom olyan ifjú, mint Notre-Dame? Mint egy szerelmes leányzó, olyan tud lenni, álmodozik és megtölti a levegőt álmokkal. Mig az ősrégi Conciergerie toronytetőivel elmélyedve a Szajnába mered. Mint egy gondolatkóros ifju. Dehát min lehet felismerni, hogy ez a februári nap tavasz? Fönn az égen látni néhány szürke Szép Ernő. A Népszava mai száma 12 oldal