Népszava, 1905. október (33. évfolyam, 195–220. sz.)
1905-10-01 / 195. szám
1905. október 1. NÉPSZAVA A mágnáshad lapjától, a Hazánktól még nem is csodáljuk, hogy nyílt parancsot intéz az ügyészséghez. Hiszen az angolkóros koponyák lapjának sohasem volt más érve a munkásokkal szemben, mint az ügyész, a rendőr, a csendőr és a katona. Csodálatosnak, nem csodálatos, de érdekesebb, hogy a denunciánsok seregében a „demokrata" és „radikális" A Polgár viszi a másik előcsapos szerepét. Vázsonyi úr, miután az első személyes és titkos denunciálást letagadtatta a lapjában, a másodikat, a névtelent, de nyilvánosat megíratta lapjában, amely mai lapunk egyik felhívását idézve, igy védi a magyar szabadságot : „így szól legújabb felhívásuk. És ügyészségnek, rendőrségnek nincs ehez egy szava. Felháborodással nézi ezt a bűnös türelmességet a polgárság." És a „jássz"-ok hivatalos lapjának azonban ezentúl is lesz pofája olvasóközönségét egy lapszámban pártvezetőink lebunkózására biztatni és magát a közszabadságok hirdetőjének állítani. Nem ártana korbácsot csinálni az ilyen emberek számára abból a rinocérosz-bőrből, amely az ábrázatukra nőtt. A magyar sajtószabadság. A magyar sajtószabadság: az ügyészség elkobzó joga, a kaució letételének szabadsága és a polgármesterek betiltó joga. Szabad mindent lenyomatni, de terjeszteni csak akkor, ha kauciód van, s a polgármester és az ügyész urak elnézők. Ha nem elnézők, akkor nem terjeszthetsz semmiféle gondolatot, mert lapjaidat elraboltatják rendőrrel és ráadásul lecsuknak. S ha Petőfiék eltudták égetni ezt a sajtó-„szabadságot" biztosító törvényt, akkor koalíciós utódaik is méltók tudnak lenni a forradalmi hagyományokhoz : helyeslik a szabad szó elfojtásának föntartását. A szemétnép lapjaiban nincs egyetlen elítélő szó, nincs egyetlen hang, amely a polgármester úr Népszava-ellenes akciója ellen szegülne. Sőt, dicsérik azt az eljárást, amellyel egy lap utcai elárusítását megakadályozzák csak azért, mert a főváros ura „izgató"-nak találja a cikkeinket. A szemétnép lapjainak szabad a munkásokat lámpavassal kínálgatni, szabad a munkásokat lecsirkefogózni, szabad a késelőket nemzeti hősöknek címezni, jutalmul elvtársaink vére kiontásáért. Új hármas szövetség. Amikor Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország fejlődő ipara és kereskedelme megkívánta, a három állam uralkodó osztályainak képviselői az érdekek kölcsönös védelmére szövetséget kötöttek. Az egyszerű és kézzelfogható osztályérdekből megkötött szövetségbe lassanként érzelmi tartalmat is igyekeztek becsempészni, hogy a még butaságban sínylődő nép azt higyje, hogy az olasz meg a német odavan az irántunk való szeretettől. A hármas szövetség, amely Francziaország és Oroszország békecsókjai után állítólag hivatva lett volna az európai békét egyensúlyban tartani, bomladozni kezdett akkor, amikor Oroszország pénzügyeit a háború és a forradalom megingatta és amikor Francziaország tőkései húzódozni kezdtek orosz értékek elhelyezésétől. A békecsók édessége már régen elvesztette ízét, amikor a japán fegyver győzelme az ázsiai helyzetet, amelyen Oroszország uralkodott, megváltoztatta. A béke helyett a tőkések azon kezdtek tanakodni, hogy hogyan lehetne Ázsiában piaczokra szert tenni. Angolország volt a legszemesebb, amenyiben a japán győzelem után rögtön szövetséget kötött Japánnal, hogy ő is osztozkodhassék a koncon. Anglia szemessége megváltoztatta az európai koncertet és most a különböző nemzetiségű tőkések, mivel anyagi érdekeikről van szó, úgy kezelik a hangszert, ahogy A pap hite és a ravasz méhek. — írta Strindberg. — Volt egyszer egy pap, aki hitt Istenben; ez kellemetlen eset, de nem egészen szokatlan a keresztény egyházban. Ő azonban nem mindig volt ilyen, mert ifjú korában a végső dolgokról egészen helyes fogalmakat szitt magába, hála a nevelésnek, melyben jámbor istentagadó anyja részesítette. Szerencsétlenségére az ifjú ember, ifjúkorának viharaitól hányatva, rossz társaságba került, mely csakhamar megfosztotta őt gyermeki hitétől. Úgy, hogy érett korát élve, hűséges theistát talált magában és kész volt a papi köntöst felvenni anyjának nagy búbánatára. Ha szigorúan nézi az ember, ez az ifjú nem volt korlátolt, sőt ellenkezőleg és ő sohasem folyamodott szent vagy világi könyvekhez, hogy ezekből merítse a bizonyságokat Isten létezéséről; a legkifogástalanabb bizonyság neki a természet tökéletessége volt, mely mindenekelőtt az állatok ösztönében nyilvánul. Az ifjú lelkész méhészettel foglalkozott és minden méhész a méhek rossz befolyása következtében theista lesz ; ez komoly ügy, melynek káros következményeire az antitheisták figyelmessé lettek; ezek azután megtettek minden lehetőt, hogy védővámmal elnyomják a méheket. — Nézzük meg, gyermekeim, így szokta a lelkész állandó prédikációit istenről befejezni — nézzük meg például a méheket (az egyetlen állat, mellyel foglalkozott); várjon ki tanította őket arra, hogy kell ezeket a csudálatos mézsejteket készíteni V Én-e ? A szolgálóm-e ? Öreg kertészem Jack talán ? Nem, ezerszer nem! Elképzelhető-e, hogy ha mi fönn az égben majd méhekre bukkanunk, — amit remélek, — elképzelhető-e, hogy ezek a méhek nem tudnak mézet csinálni ? Nem, ezerszer nem! Azon egyszerű okból, mert Isten törvényei örökkévalók. Tépjétek ki a szárnyaikat, csípjétek le a lábaikat, szaggassátok ki a nyelvüket, ők mindezek dacára mézet fognak gyártani. Minden körülmény között, minden égalj alatt megtartják a méhek ösztönüket, hogy mézet gyűjtsenek. Ez hajthatatlan természetük, melyet a változatlan mindenható Isten szent akarata oltott beléjük. Amen. Egy szép napon ifjú lelkészünket mint hajólelkészt a gyarmatokba küldik és kijelölt helye Martinique, Nyugatindiában. A délszaki tájakhoz vezető hosszú utazás nem riasztja vissza a merész papot, de ami szívét nyomja, az a méhészete. Isten létének bizonyságától megfosztva, hogy boldoguljon majd az atheista négerekkel ? Sokféle meghányás-vetés után gyorsan elhatározta magát és magával vitte kedves, mézetgyártó honfitársait. Végre látjuk őt boldogan Martiniquébe érkezni, ahol kicsiny barátait egy négerre, egy szolid atheistára bízza. Ez, aki nagyon kíváncsi és nagyon lelkiismeretes és buzgó volt mindenben amibe fogott, azt tette, hogy egyik méhet a másik után előszedett szárnyánál fogva, hogy őket összeszámolja; ez azonban csak arra volt jó, hogy a könnyen hivő négert egy ördögben való hitre térítse, sőt mi több, ezer ördögben hitt a jó fiú. A hajólelkész fekete testvérének orditozására hozzásietett és abban a vigasztalásban részesítette, hogy a méhek fullánkjaikat Isten akaratából kapták, ami a néger gyönge hitét egy gonosz Istenben, név szerint az ördögbe, megerősítette. A többi fekete gyarmatos, akik különböző kísérletet tettek, hogy a „cukorjegy"-et megegyék, gyorsan készen voltak az új ördögtant gyönyörrel üdvözölni és a jó pap hiába próbált ez ellen védekezni. Ennyire jutottak, amikor beállt az ősz. A mézszüret a papnak csak keveset hozott; nem igen lehetett tudni, hogy miért. Úgy nagyjában engedte a pap, hogy egy édes-savanykás érzés fészkelődjék be lelkébe e népbolondítók ellen, melyek föltették magukban, hogy nem csinálnak semmit és mindjobban terjesztették az ördögben való átkozott hitet. Elmúlik a tél, se eső, se hó. A jó pap függőhintájában hever, mely két pálmafához van erősítve és egy keresztelő ruhában levő fekete nővér legyezgeti, mialatt ő az Isten létezése fölött elgondolkodik. ..A részegek istene", ezt lehet érteni; de méhek és négerek istene — előbb jól meg kell fontolni. És ő, miközben rokonszenvvel és izgalommal pillantott néha a négernőre, aki mezítelen volt, elgondolkodott az első ember bűnbeeséséről. Így múlt el a tél, a tavasz és a nyár, mialatt a méhek csak egyre tovább rontották a szegény négerek lelkét. Amikor jött az ősz, a lelkész nagyon kíváncsi volt, hogy a méhek mit kezdtek a télire valóval. Egy szép napon munkához látott, Casar, a méhápoló segítségével és meg akarta becsülni a kosarakat. Tessék elképzelni elcsodálkozását, amikor nem lelt egy pici mézet sem. Első gyanúja Cusarra esett. — Te faltad föl a mézet, te szamár — kiáltotta. — Nem, massa; nigger nem enni légypiszkot. — Úgy érted, hogy mézet. — Amit csinálnak méhek, igen, massa; a keresztény koprofág, nigger nem az. — Ez nem trágya, ez az ő téli eledelük. — Nálunk nem lenni tél. — Ez igaz, ebben feltétlenül igazad van, de a méhek mindenesetre kénytelenek mézet gyűjteni, mert ez az ösztönük, érted, egyszóval: Isten akarata. — Isten akarta, hogy légy megegye télen. Ők nem „izgatnak", csak mi izgatunk, a sajtóbanditák ellen védekezők. A koalíciós utcai lapok annyira biztonságban érezhetik magukat, hogy eszükbe se jut arra gondolni, hogy a Népszava sorsa őket is elérheti. A Budapesti Napló és különösen a Magyar Estilap az egyedüli, amely észreveszi, hogy ezen az úton ő is fenyegetve van és megállapítja a tényt, hogy aki az ilyen erőszakot helyesli a kamarilla abszolutizmusának útját egyengeti. A kamarilla útját egyengetni a népjogok ellen: ez a koalíciós politika itt is. Mihelyt a közszabadságról van szó, rá kell taposni, rá kell ereszteni a kamarillát — hiszen a magyar függetlenség érdeke ezt kívánja. . . . És holnap reggel neki fognak támadni Kristóffynak, aki megsemmisítette a polgármesteri végzést és nem engedte, hogy az esetleges abszolutizmus precedensekre hivatkozhassék. n neki tetszik. Németország, amelynek Kínában már van valamelyes birtoka, szövetkezik Franciaországgal és Oroszországgal Ázsia piacainak közös kizsákmányolására. Ausztria - Magyarország ilyformán csak az irredentista eszméktől áthatott Olaszországban bízhatik. Ennek a következmény® az, hogy a „nemes zárkózottságában levő Ausztria-Magyarország, az uralkodó osztály védelmére „kénytelen" lesz őrülten fegyverkezni. A kizsákmányolók politikájának költségeit mindig a néppel fizettetik meg. Az alkotmányválság. Harc az általános választói jogért. (Saját tudósítónktól.) Budapest, szeptember 30. Csáky Albin gróf háromnegyedóráig tartó kihallgatáson volt a királynál, azután visszautazott szepesi birtokára. A kihallgatás tárgyáról és részleteiről megtagadott minden fölvilágosítást s igy tisztára találgatásszámba megy minden értesülés. A képviselőtehetség e játékaiból nem vesszük ki részünket. Minden oldalról megerősítik ellenben a Fejérváry-kormány ujból való kinevezésének hirét, valamint azt, hogy Csákyt információs célzattal rendelte föl magához a király. Az ellenzék teljesen tehetetlenül áll az uj helyzettel szemben. Elhatározó cselekedetre kellene készen állaniok s ehelyett fáklyásmeneti készülődésben merül ki minden tevékenységük. Sokkal fontosabb nekik, hogy ne rekedjen a bögyükben az erre az alkalomra szánt beszéd, mint az egész „alkotmány" érintetlensége, becsülete. Csáky Albin gróf a királynál. Csáky grófot ma délelőtt 11 órakor fogadta a király külön kihallgatáson. A kihallgatás nem tartott háromnegyed óráig sem, mert Csáky gróf háromnegyed tizenkettőkor már ismét otthon volt lakásán, az Imperial-szállóban. Az újságírók már várták Csáky grófot, aki kérdésüket be sem várva, így szólott hozzájuk: — Sajnálom, uraim, de a mi feladatunk nem egyezik; az uraknak most az a föladata, hogy valamit megtudjanak és megírjanak, az én feladatom pedig az volt, hogy amit tudok, azt ő felségének elmondjam, de önöknek ne szóljak