Népszava, 1905. november (33. évfolyam, 221–246. sz.)
1905-11-01 / 221. szám
1905. november 1. NÉPSZAVA hogy a koalíció, mily bőkezűen ajánlotta fel a milliókat a hadsereg céljaira, pedig a koalíció nem a nemzeti hősök áldozatkészségéből, hanem a nép verejtékéből akarja ezeket előteremteni. Mindezek után igazán csak a vezérlőbizottságtól telhetik ki akkora szemérmetlenség, hogy még szemfényvesztéssel s több esélével handa-bandázik, holott az ő létezése, eddigi működése, taktikázása, alkudozása, minden szava és minden lehellete nem volt egyéb, mint szédelgés, mégpedig a legközönségesebb, a leghitványabb fajtából. Kijelentettük már, hogy a kormány programmjával nem azonosítjuk magunkat, sőt több pontja ellen küzdeni fogunk. De megbecsüljük a kormány intencióit, amelyeket megvilágít az általános és titkos választói jog megvalósítása. Aki népjogokat hoz, az nem lehet a népnek ellensége; aki megtagadja ezen jogokat, nem lehet a nép barátja. Aki az alkotmány sáncait megnyitja a nép legszélesebb rétegei előtt, az igazi alkotmányosságra törekszik. Aki az alkotmányos jogokból is monopóliumot csinál, az bérence az abszolút császári akaratnak, amelynek ellenállni nem tud, nem is akar, amellyel azonban megalkudni kész minden áron. És jegyezzük meg: a mai nap a világtörténelemben lángbetűkkel lesz bevésve, mert a leghatalmasabb, a legkegyetlenebb és a legszívtelenebb autokrácia dűlt porba. Az orosz zsarnoki kényuralom megdőlt, a népjogokért folyt véres harcok fényes diadallal végződtek: orosz testvéreink felszabadultak a cárizmus gyilkos rabláncaiból. A cár kénytelen volt engedni az ellenállhatlanul kitört népakaratnak, s alkotmányt adott a népnek. És ugyanezen a napon a magyar forradalmárok ismételten azt határozták, hogy az országot ellenállásra hívják fel a népjogok ellen. Ezzel a határozattal — hisszük — megpecsételték sorsukat. Budapest, október 31. A horvát országgyűlés egybehivása. Zágrábból jelenti tudósítónk, hogy a király leiratot intézett a bánhoz, amelyben a horvát országgyűlést november 10-ikére újra egybehívja. A leirat október 22-ikéről van keltezve és Pejacsevich gróf horvát bánon kivül Kovacsevics horvát miniszter is ellenjegyezte. — Jöjjön fel! Fel is jött. A kabát, a köpönyeges embernek szánt jó, meleg, prémes kabát elkelt. Elvitte a zsidó. Samu bebújt az ágyba és nyugodtan aludt. Délben a kollegája rázta fel. Ott állt előtte hideg kezekkel, vörös arccal. Samu összecsapta a kezét, mikor meglátta: — Te vagy! Barátom, bocsáss meg nekem! Felkelt, a kezét szorongatta. — Becsaptalak. Megfeledkeztem arról, hogy a takarítóném tegnap elvitte a kabátot. Azt hittem, hogy még a szekrényben van. Lásd, mily szórakozott vagyok. Bocsáss meg, pajtás, de nem tehetek róla, írást adhatok . . . A köpönyeges szomorú lett, de azért elkacagta magát: — Írást? Abba takaródzzam? Egyébként is csak tréfa volt az egész! Samu zavarba jöhetett volna, de nem jött. — Mennyire sajnállak! Fázol, ugye ? Csinálj teát. Gyújts be! Akarsz egy kis pálinkát? Ma együtt ebédelünk. Én fizetem. — Nem érek rá. Kőbányán gyilkosság történt, oda zavartak. Szervusz! Kiment a szobából. Az utcán összecsavarta magán a köpönyeget. — Egy jólelkű, tisztességes ember van az egész világon, ez pedig Samu. Mennyire sajnálom, hogy ilyen zavarba hoztam azzal a kabáttal. Persze, most szégyenli. Ugyan, hogyan üssem helyre a dolgot? Ezen töprengett egész Kőbányáig, miközben Samu jóízűen tovább aludt. Mikor a köpönyeges kiment a szobából, érzett ugyan valami lelkiismeretfurdalást, de azzal nyugtatta meg magát, hogy senkinek sem homályosította el a karrierjét egy viseltes télikabáttal. SZEMLE. Budapest, október 31. Majd Kossuth Ferenc ezt mondja: mi megcsináljuk az általános választói jogot — majd, ha hatalomra jutunk s a magyar vezényszó diadalt aratott. Ma azonban megakadályozzuk, hogy más megcsinálja. Tisza István ezt mondja: mi megcsináljuk az általános választói jogot — majd, ha korlátlan lesz az uralmunk s végképpen lehetetlenné tettük az obstrukciót. Ma azonban megakadályozzuk, hogy más megcsinálja. Kossuth Ferenc igy bölcselkedik: mi barátjai vagyunk a népjogoknak, de letörjük, hazaárulónak nyilvánítjuk, lakájnak címezzük a népjogok híveit, mert az általános választói joggal meg akarják erősíteni a 67-es kiegyezést, a császári abszolutizmust, lehetetlenné akarják vele tenni a nemzeti jogok érvényesülését. Nem adjuk el magunkat, nem adjuk oda a nép jogaiért a nemzet szabad fejlődését! Tisza István így érvel: mi barátjai vagyunk a népnek, de letörjük, rebellisnek, illojális királysértőnek nyilvánítjuk. Zoltánnak címezzük a népjogok híveit, mert az általános választói joggal meg akarják erősíteni a 48-asokat, a magyar forradalmat, tönkre akarják tenni vele a szent 67-et. Nem engedjük veszedelembe dönteni a hazát, nem adjuk oda a nép jogaiért a nemzet békés fejlődését! Kossuth mondja: nem szabad választói jogot adni a népnek, mert tönkremegy a 48 és vele a nemzet! Tisza rikoltja: nem szabad választói jogot adni a népnek, mert tönkremegy a 67 és vele a nemzet! Hogy tehát az általános választói joggal tönkre ne tegye a 67 a 48-at, kibékül Kossuth Tiszával. Hogy tehát az általános választói joggal tönkre ne tegye a 48 a 67-et, kibékül Tisza Kossuthtal. És nem lesz általános választói jog, hogy a 48 és 67 az idők végtelenségéig marakodhassék egymással, de tönkre ne tegye egymást. És nem lesznek népjogok, hogy legeslegifjabb Tisza István gróf és a nagy Kossuth dédunokájának kis fia afelett vitatkozhassanak, hogy a nemzetnek szabadon vagy békésen kell-e fejlődnie. Csakhogy a dédunokákkal szemben már nehezen lesz olyan türelmes birka a nép, mint ma. Elvégre is vagyunk mi is olyan hevesvérű nép, mint az orosz, általános választói jogot. Hogy a pokolba ne akarná! Hiszen még a Kossuth Lajos fia, a magyar szabadság előharcosa sem mondhatja áperte a ködmönszagú negyvennyolcas szemébe, hogy dolgozz paraszt, a törvénycsinálás az urak dolga, onnét neked coki a magyar szabadság szent nevében ! Igenis, Kossuth Ferenc úr és vele a pártja akarja az általános választói jogot — mint végcélt! Csak ma nem engedi behozni, mert veszedelmes, mert császári politika volna, mert szocialista is jutna be a parlamentbe, mert előbb az obstrukciót kell diadalra juttatni, mert előbb nemzetiszínű gatyamadzag kell a magyar baka derekára, mert kell még több ok? Szóval Kossuth Ferenc és pártja akarja az általános választói jogot, mint kortesjelszót, de kitekeri a nyakát annak, aki meg akarja valósítani. Óh, ez a végcél! A végcél. Oh az a végcél! Tisza István gróf akarja az általános választói jogot. Tessék elhinni, ő maga mondta hétfőn este a liberális értekezleten. Egy dzsentimen szavában pedig nem szabad kételkedni. Tisza István gróf tehát akarja az általános választói jogot. Hogy a pokolba ne akarná! Hiszen áperte csak nem mondhatja a szemébe a komisz parasztnak, hogy fizess, dolgozz, azután dögölj meg a magyar nemzet békés fejlődésének szent nevében ! A sorsodról majd én határozok meg a kollegáim. Igenis, Tisza István és vele a pártja akarja az általános választói jogot — „mint végcélt'-'. Csak ma nem engedi behozni, mert veszedelmes, mert kalandorpolitika volna, mert szocialista is jutna be a parlamentbe, mert előbb az obstrukciót kell letörni, mert a nemzetnek ártana, mert — kell még több ok? Szóval Tisza István és pártja akarja az általános választói jogot, mint kortesjelszót, de megvalósítása ellen minden erejét megfeszíti. Oh ez a végcél ! Tessék csak visszaemlékezni! A nyár elején Kossuth Ferenc úr is akarta az általános választói jogot. Ő maga mondta a függetlenségi pártértekezleten. Az ö dzsentimen szavában pedig szintén nem szabad kételkedni. Kossuth Ferenc úr tehát akarja az Az alkotmányválság. Harc az általános választói jogért. (Saját tudósítónktól.) Budapest, október 31. Tisza Istvánnak az általános választói jog ellen intézett támadását hálás jóindulattal fogadja ma valamennyi koalíciós lap. A „Budapesti Hírlap" kötelességévé teszi, hogy lépjen be a koalícióba, a „Pesti Hírlap" a csodálat hangján tömjénez államférfiúi képességeinek, az ,,Alkotmány" „tisztelettel ismeri el nagy koncepcióját, fényes érvelését, megsemmisítő erejű polémiáját". „A szabadelvű párt s annak vezére ellen vívott harcok keserűségei — írja tovább — nem gátolhatnak minket a fentiek kimondásában ; a mai beszéd és határozat a közvéleményt azzal a vigasztaló tudattal tölthetik el, hogy amidőn az országot a gyűlölet és a korrupció a végromlásba akarja taszítani: minden oldalon kezet fognak a hazafiak a fenyegetett nemzet megmentésére." A szabadelvűek sorában megdöbbenést keltett, hogy éppen a legszélsőbb reakciós részről fogadták osztatlan elismeréssel a támadást. Máris sokan igazat adtak Kristóffynak, hogy a szabadelvű párt tegnapi határozata következéseként elvesztette jogát, hogy a szabadelvű irányzat pártjaként szerepeljen, mert konzervatív irányzata nyilvánvaló. A vezérlőbizottság határozata ma látott napvilágot. Ezzel a szánalmas nyilatkozattal, amely panaszkodik, hogy a kormány kisajátította a koalíció programmját s mégis egy füst alatt megvesztegetési kísérletnek minősíti a kormányprogrammot, lapunk más helyén foglalkozunk. A vezérlő-bizottság ülése. A szövetkezeti ellenzék vezérlő-bizottsága ma délelőtt tíz órakor ülést tartott. Kossuth Ferenc betegsége miatt a bizottság tagjai az elnök lakásán gyűltek össze. A tanácskozás három és fél óra hosszat tartott. A bizottság elsőbben a passzív rezisztenciáról és a vármegyei ellentállással kapcsolatban a főispánok installációjáról tanácskozott s határozatot is hozott, melyet azonban egyelőre titokban tartanak. De mivel Pestvármegye éppen az említett dolgokban való egyöntetű eljárás céljából a megyéket tanácskozásra hívta össze, a vezérlő bizottság megbízta Gilner Gyulát, mint a pestvármegyei hatvanötös bizottság alelnökét, hogy a vármegyék képviselőinek értekezletén közölje a vezérlőbizottság megállapodásait. Azután a kormányprogramm került szóba. Kossuth Ferenc elnök terjesztett elő egy javaslatot, amelyben a bizottság a programmról véleményt mond és vele szemközt állást foglal. A javaslatot némi módosítással elfogadták. Válasz a kormányprogrammra. A szövetkezeti pártok vezérlő bizottsága nem tételezi föl az ország közvéleményéről azt, hogy a Fejérváry báró által felolvasott kormányprogrammot komolyan venné. A magyar nemzet 13