Népszava, 1905. december (33. évfolyam, 247–272. sz.)
1905-12-01 / 247. szám
XXXI. évfolyam. — — m AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre 4.80 kor. fél évre . . 9.60 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több) Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi-tűz 32. (Telefon-szám 54,-94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár-utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Budapest, 1905. december 1., péntek, 209. (247.) szám. Budapest népe! Vasárnap, december hó 10-én nagygyűlést tartunk. — Napirend: A póttartalékosok ügye. Munkások! Elvtársak! Készüljetek e gyűlésre! A pártvezetőség. Ne kortesjelszót, törvényt! Megint szorul a koalíciós kapca. Hiába koalíciós ma már néhány „áruló" kivételével az egész osztályparlament, hiába hirdetik, hogy a „nemzet" egyedül és kizárólag koalíciós választókból áll — befelé mégis tudják, hogy még a „nemzet", még a választók többsége sem feltétlenül szegődik be grófi uszályhordónak. Amióta az is kiderült, hogy a király maga is kivárja az általnosválasztói jogot , így a nép ezen követelésének egyedül a koalíció áll útjában, már nincs középút: vagy latifundiumimádó valaki, vagy a népjogok híve. S minthogy maga a „nemzet" is jórészben ellensége a tízezerholdasok abszolutizmusának, a választók jelentős része százszor szívesebben látja a népjogoknak, mint a népnyúzóknak diadalát. A koalíció pedig teljesen azonosította magát a mágnáshadosztály érdekeivel, amelyeknek védelmére a „nemzet" maga nem hajlandó. Ha nincs középút, inkább demokrácia, mint latifundiális abszolutizmus ! Ezért szorul a koalíciós kapca, mihelyst választásokról van szó. Márpedig most azokról beszélnek s hiába jönnek a kormány cáfolatai: a koalíciós lelkiismeret fogvacogva folyton az új mandátumszerzés veszélyeire gondol. Az új választásokra pénzük még akadna, de jelszavuk nincs, amivel kimehetnének a nép elé. Hiszen, ha az osztrák zsarnokság ellen azok menydörögnek, akik az „osztrák császár" akarata ellenére is megtagadják a magyar nép jogait: nincs az a klerikális mondás, amelyik még részegségében is ne őrizzen meg egy röhögésre való józanságot. A magyar kommandó sohase volt a szó szoros értelmében vett nép körében népszerű és hatékony jelszó: ennél ezerszer hasznosabbat és százszor többet ígér a kormány. Nincs tehát más kibúvó, mint újra nekifogni a régi taktikának: hirdetni és ígérni a népnek választások alatt eget és földet, népjogot és független hazát — választások után pedig leszavazni a népjogokat és lekötni a pártbecsületet az általános választói jog ellen. A királyi szó a népjogok mellett alkalmat adott a tudatos népcsalóknak s a koalíció hiszékeny híveinek arra, hogy legalább a függetlenségi pártot igyekezzenek az általános választói jog hivéül feltüntetni — a fenyegető választások alkalmára. Az általános választói jog régi és kipróbált kortesjelszó, miért ne kerülne újra elő a lomtárból? Kossuth Ferenc időszerűnek találja előkaparni ezt a kortesjelszót a koaliciós fegyvertár sarkából s a régi rongyot, amelyet eddig a grófi ősök ócska fegyverzetének pucorálására használt, most kiterigeti, zászlórúdra szegezi, hogy az új választásokon újra korteslobogó lehessen. „A népképviselet elvén álló parlament nem állhat ellent annak, hogy a nép megkapja az uralkodó által felajánlott jogot." — írja a koalíció feje s ezzel az igaz és nagy mondással kapcsolatban mindjárt fel is sorolja a függetlenségi pártnak a választói reform körül szerzett bokros érdemeit annak a bizonyítására, hogy pártja a népjogok híve. Igaz ugyan, hogy éppen e bokros érdemeknek köszönhető, hogy a magyar nép ma is jogtalan, igaz ugyan, hogy a függetlenségi párt a becsületével van kötve a népjogok ellen, igaz ugyan, hogy a függetlenségi párt múltja csak azt bizonyítja, hogy az általános választói jog mindig jó volt neki kortesjelszónak, de a gyakorlatban mindig talált ürügyet, hogy leszavazhassa. Kossuth állításai pártja múltjáról éppen fordítva igazak ugyan, de mindez még nem akadálya annak, hogy a jelenje különbözzék a múltjától, hogy amit eddig kortesjelszónak használt, ma tettnek is komolyan vegye. A világesemények elvégre is megokolnának egy ilyen nagy változást s a függetlenségi pártnak sem derogálhat, ha saját programmjának alapjára helyezkedve megtagadja múltját, amint a Habsburgok megtagadták. Kossuth cikke azonban korántsem bizonyítéka annak, hogy a koalíció vagy legalább a függetlenségi párt nem akar továbbra is kamarillább lenni a kamarillánál. Sőt. Ez az írás éppen azt bizonyítja, hogy a honhazaffyak tábora újra „hirdetni" akarja a népjogokat a választások eshetőségére való tekintettel, de megint keresi az ürügyet arra, hogy alkalomadtán megtagadhassa őket a pártbecsület szent nevében. „Azonban feltétlenül szükséges az, hogy ne jogtalanságból szülessék meg a népjog és hogy ne az alkotmánysértések egész láncolatának legyen eredménye, hanem rendes törvényhozási alkotással jussanak a nép széles rétegei a király által felajánlott politikai joghoz." Mondja Kossuth, aki el talált felejtkezni arról, hogy nincs olyan jog, amelyik ne jogtalanságból született volna és nem látszik tudomásul venni azt a tényt, hogy az általános választói jog — és egyedül ez — éppen a törvényhozás rendes menetét biztosítja. Kossuth a választói jog általánosítását ahoz a feltételhez köti, hogy a király távolítsa el a kormányt, juttassa uralomra a koalíciót, az majd törvénybe iktatja a népjogokat. Ez a fogás mindenesetre ügyes: a népjog hívei segítsék bársonyszékbe ültetni Kossuthékat s amíg ez megtörténik, úgyis akad elég idő uj ürügyek kigondolására. Az általános választói jog jelszavának segítségével uralomra jutni s az uralom segítségével elfojtani a népjogokra irányult mozgalmat — szép terv, ügyes terv, kár, hogy olyan hamar kisült. Ne gondolja senki, hogy ez részünkről ráfogás, kötelezködés és koalició-gyalázás. Mi — nem egyszer megmondtuk — szívesebben láttuk volna, ha Kossuthék iktatják törvénybe az általános választói jogot és ma is elnézcik minden emóció nélkül, ha az általános választói jog törvénybe iktatása után a koalíció eléri egyetlen célját: a kormányra jutást. Nem, a mi kifogásunk nem ürügy arra, hogy Kossuthékat támadhassuk, hanem okhoz, hogy szemfényvesztésnek minősítsük az új komédiát. Mert ha Kossuthék őszinte hívei a népjogoknak, miért kell ma is újabb ürügyet keresni az általános választói jog törvénybe iktatására ? Az a baj, hogy Kristóffy nyújtja be a törvényjavaslatot ? Az orosz forradalmárok még a cártól is elfogadták a sépjogokat. Az a baj, hogy a népjogokért cserébe kell adni az ország függetlenségét? Dehogy. Ha december 19-én megszavazzák is a választói jog reformjáról szóló javaslatot, azért még nem kell sem újoncot megajánlani, sem hadiköltséget, sem egyebeket megszavazni! A „passzív resszisztencia" folyhatik azért tovább s a népjogok megadása nem egyértelmű a kormány elleni harc feladásával! Az a baj, hogy kevés, amit Kristóffy kinál s a függetlenségi párt többet akar? Akkor tessék ezen a napon másik törvényjavaslatot benyújtani, amelyik többet hoz, mint Kristóffy javaslata s tessék törvénnyé emelni ezt a javaslatot. És ha mindez nem baj, mi a baj hát? Az a baj, hogy az egész koalíció s vele a függetlenségi párt ellensége a népjogoknak s őket legfeljebb népbolondításra tartja alkalmasnak : programmpontnak jók, kortesjelszónak jók, töménynek nem kellenek! így áll a dolog. A Népszava mai száma 12 oldal.