Népszava, 1905. december (33. évfolyam, 247–272. sz.)

1905-12-01 / 247. szám

XXXI. évfolyam. — — m AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre 4.80 kor. fél évre . . 9.60 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval együtt havonta 40 fillérrel több) Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi-tűz 32. (Telefon-szám 54,-94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár-utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) Budapest, 1905. december 1., péntek, 209. (247.) szám. Budapest népe! Vasárnap, december hó 10-én nagy­gyűlést tartunk. — Napirend: A póttartalékosok ügye. Munkások! Elvtársak! Készüljetek e gyűlésre! A pártvezetőség. Ne kortesjelszót, törvényt! Megint szorul a koalíciós kapca. Hiába koalíciós ma már néhány „áruló" kivételé­vel az egész osztályparlament, hiába hir­detik, hogy a „nemzet" egyedül és kizáró­lag koalíciós választókból áll — befelé mé­gis tudják, hogy még a „nemzet", még a választók többsége sem feltétlenül szegődik be grófi uszályhordónak. Amióta az is kiderült, hogy a király maga is kivárja az általnos­­választói jogot , így a nép ezen követelésének egyedül a koalíció áll útjában, már nincs középút: vagy latifundiumimádó valaki, vagy a nép­jogok híve. S minthogy maga a „nemzet" is jórészben ellensége a tízezerholdasok abszolutizmusának, a választók jelentős része százszor szívesebben látja a nép­jogoknak, mint a népnyúzóknak dia­dalát. A koalíció pedig teljesen azono­sította magát a mágnáshad­osztály érde­keivel, amelyeknek védelmére a „nemzet" maga nem hajlandó. Ha nincs középút, inkább demokrácia, mint latifundiális abszo­lutizmus ! Ezért szorul a koalíciós kapca, mihelyst választásokról van szó. Már­pedig most azokról beszélnek s hiába jönnek a kor­mány cáfolatai: a koalíciós lelkiismeret fogvacogva folyton az új mandátumszerzés veszélyeire gondol. Az új választásokra pénzük még akadna, de jelszavuk nincs, amivel kimehetnének a nép elé. Hiszen, ha az osztrák zsarnokság ellen azok menydörögnek, akik az „osztrák császár" akarata ellenére is megtagadják a magyar nép jogait: nincs az a klerikális mondás, amelyik még részegségében is ne őrizzen meg egy röhögésre való józanságot. A magyar kommandó sohase volt a szó szoros értelmében vett nép körében népszerű és hatékony jelszó: ennél ezerszer haszno­sabbat és százszor többet ígér a kormány. Nincs tehát más kibúvó, mint újra neki­fogni a régi taktikának: hirdetni és ígérni a népnek választások alatt eget és földet, népjogot és független hazát — választások után pedig leszavazni a népjogokat és le­kötni a pártbecsületet az általános választói jog ellen. A királyi szó a népjogok mellett alkal­mat adott a tudatos népcsalóknak s a koa­líció hiszékeny híveinek arra, hogy leg­alább a függetlenségi pártot igyekezzenek az általános választói jog hivéül feltüntetni — a fenyegető választások alkalmára. Az általános választói jog régi és kipróbált kortesjelszó, miért ne kerülne újra elő a lomtárból? Kossuth Ferenc időszerűnek találja elő­kaparni ezt a kortesjelszót a koaliciós fegy­vertár sarkából s a régi rongyot, amelyet eddig a grófi ősök ócska fegyverzetének pucorálására használt, most kiterigeti, zászló­rúdra szegezi, hogy az új választásokon újra korteslobogó lehessen. „A népképviselet elvén álló parlament nem állhat ellent annak, hogy a nép meg­kapja az uralkodó által felajánlott jogot." — írja a koalíció feje s ezzel az igaz és nagy mondással kapcsolatban mindjárt fel is sorolja a függetlenségi pártnak a választói reform körül szerzett bokros érdemeit annak a bizonyítására­, hogy pártja a népjogok híve. Igaz ugyan, hogy éppen e bokros érde­meknek köszönhető, hogy a magyar nép ma is jogtalan, igaz ugyan, hogy a füg­getlenségi párt a becsületével van kötve a népjogok ellen, igaz ugyan, hogy a füg­getlenségi párt múltja csak azt bizonyítja, hogy az általános választói jog mindig jó volt neki kortesjelszónak, de a gyakorlatban mindig talált ürügyet, hogy leszavazhassa. Kossuth állításai pártja múltjáról éppen fordítva igazak ugyan,­­ de mindez még nem akadálya annak, hogy a jelenje különbözzék a múltjától, hogy amit eddig kortesjelszónak használt, ma tett­nek is komolyan vegye. A világesemények elvégre is megokolnának egy ilyen nagy változást s a függetlenségi pártnak sem derogálhat, ha saját programmjának alap­jára helyezkedve megtagadja múltját, amint a Habsburgok megtagadták. Kossuth cikke azonban korántsem bizo­nyítéka annak, hogy a koalíció vagy leg­alább a függetlenségi párt nem akar to­vábbra is kamarillább lenni a kamarillánál. Sőt. Ez az írás éppen azt bizonyítja, hogy a honhazaffyak tábora újra „hirdetni" akarja a népjogokat a választások eshetőségére való tekintettel, de megint keresi az ürü­gyet arra, hogy alkalomadtán megtagad­hassa őket a pártbecsület szent nevében. „Azonban feltétlenül szükséges az, hogy ne jogtalanságból szülessék meg a népjog és hogy ne az alkotmánysértések egész láncolatának legyen eredménye, hanem ren­des törvényhozási alkotással jussanak a nép széles rétegei a király által felajánlott po­litikai joghoz." Mondja Kossuth, aki el talált felejtkezni arról, hogy nincs olyan jog, amelyik ne jogtalanságból született volna és nem látszik tudomásul venni azt a tényt, hogy az általános választói jog — és egyedül ez — éppen a törvényhozás rendes menetét biztosítja. Kossuth a választói jog általánosítását ahoz a feltételhez köti, hogy a király tá­volítsa el a kormányt, juttassa uralomra a koalíciót, az majd törvénybe iktatja a nép­jogokat. Ez a fogás mindenesetre ügyes: a népjog h­ívei segítsék bársonyszékbe ültetni Kossuthékat s amíg ez megtörténik, úgyis akad elég idő uj ürügyek kigondolására. Az általános választói jog jelszavának se­gítségével uralomra jutni s az uralom se­gítségével elfojtani a népjogokra irányult­ mozgalmat — szép terv, ügyes terv, kár, hogy olyan hamar kisült. Ne gondolja senki, hogy ez részünkről ráfogás, kötelezködés és koalició-gyalázás. Mi — nem egyszer megmondtuk — szíve­sebben láttuk volna, ha Kossuthék iktatják törvénybe az általános választói jogot és ma is elnézcik minden emóció nélkül, ha az általános választói jog törvénybe iktatása után a koalíció eléri egyetlen célját: a kormányra jutást. Nem, a mi kifogásunk nem ürügy arra, hogy Kossuthékat támadhassuk, hanem ok­­hoz, hogy szemfényvesztésnek minősítsük az új komédiát. Mert ha Kossuthék őszinte hívei a népjogoknak, miért kell ma is újabb ürügyet keresni az általános választói jog törvénybe iktatására ? Az a baj, hogy Kristóffy nyújtja be a törvényjavaslatot ? Az orosz forradalmárok még a cártól is elfogadták a s­épjogokat. Az a baj, hogy a népjogokért cserébe kell adni az ország függetlenségét? Dehogy. Ha december 19-én megszavaz­zák is a választói jog reformjáról szóló ja­vaslatot, azért még nem kell sem újoncot megajánlani, sem hadiköltséget, sem egye­beket megszavazni! A „passzív ressziszten­cia" folyhatik azért tovább s a népjogok megadása nem egyértelmű a kormány elleni harc feladásával! Az a baj, hogy kevés, amit Kristóffy kinál s a függetlenségi párt többet akar? Akkor tessék ezen a napon másik tör­vényjavaslatot benyújtani, amelyik többet hoz, mint Kristóffy javaslata s tessék tör­vénnyé emelni ezt a javaslatot. És ha mindez nem baj, mi a baj hát? Az a baj, hogy az egész koalíció s vele a függetlenségi párt ellensége a népjogok­nak s őket legfeljebb népbolondításra tartja alkalmasnak : programmpontnak jók, kortes­jelszónak jók, töménynek nem kellenek! így áll a dolog. A Népszava mai száma 12 oldal.

Next