Népszava, 1906. január (34. évfolyam, 1–26. sz.)

1906-01-02 / 1. szám

XXXIV. évfolyam. Budapest, 1906. január 2., kedd. 1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 19.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 8.60­0­­ egy hóra . . 1.60 » VolkEstimmer.il együtt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi­ út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Jígár­ utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.) A politikai újév. A politikai válság teljes tanácstalanságát aligha tükrözhette vissza bármi is világosab­ban, mint az az egész sor beszéd, ami ma az egyes pártvezéreknél elhangzott. "Üres szavak pelyvája az egész, amiből a legszorgosabb kutatás sem válogathat ki pozitívumot adó vagy csak sejtető magot is. Csupa szétmálló általánosság, vezércikk­szerű panasz és fenyegetődzés, csikóbőrös hazafiaskodás vagy a tehetetlenség nyílt beismerése valamennyi nyilatkozat. Az újévi nyilatkozatok programmszerű ki­jelentések jellegét hordták magukon ezelőtt. Ünnepies formában számoltak be ilyenkor egy-egy esztendő politikai terméséről s szabták meg az utakat, amelyen az új év­ben haladni készek. Egy-egy ouverture volt valamennyi, amelyben benne voltak a színre kerülő opera vezető motívumai. Ma a szavak árja csupán palástul szol­gált, hogy a maga meztelenségében ne áll­jon a világ előtt, hogy nincsen semmi mon­danivalójuk a múltról s hogy gondosan el­takarja, hogy nem mernek egy szót sem szólani a jövőről. A múltról jobb is, ha nem esik szó. A tehetetlenségnek az a vígjátéka, amit a magyar képviselőház a múlt évben elját­szott, csak azért nem kacagtató, mert a politikai válságot nyomon követő gazdasági pangás egyben a munkásosztály sok nyo­morúságának volt forrása. A jövőről tudatosan hallgatnak a pártok. Ott a kérdéseknek nagy tömege követeli kibúvót nem engedő határozottsággal a megoldást. A jogfosztott nép politikai megváltásának dolga, a gazdasági és szo­ciálpolitikai reformoknak sürgető szüksége hangosan dörömböl a kapukon s azt már­már betörni készül. Tanácstalanul állanak valamennyien ez áramlattal szemben s mert nem tudják mi az, ami még megmenthető, inkább hallgatnak s a jó sorsra bízzák ma­gukat. A legdrágábbat azonban: osztályparlament­jüket s szülőanyját, a mai választói rend­szert nem menthetik meg. Annak ütött a halálos órája s ha önként nem pusztul el az élők sorából, majd a szervezett munkásság döntő rohama figyelmezteti, hogy napjai immár leteltek. A választói jog kérdéséről egyetlen üd­vözlő beszéd keretében sem esett szó. A pusztulásra várt rendszer főképviselői ugyan miért is zengenék a halálos gyógyítószer dicséretét. Annál áradozóbb vágyakozással emlegette valamennyi a békét. Nem azt a békét, amit a parlament az ország népével kötne, aminek előföltétele a nép jogának az elismerése, az általános választói jog törvénybe iktatása , hanem azt a békét, amit a koronával kötnének, amelynek oltá­rára áldozati báránynak szívesen föláldoz­nák az ország jogfosztott millióinak köve­teléseit. • A jogfosztott milliók jogos követelésének kielégítése nélkül azonban nincsen békekötés. Felépíthető vulkánokra a béke Potemkin­falva, de ezt a jogaikból kitagadottak for­rongása egy szempillantás alatt rombadönti és elhamvasztja. A békéhez más úton, mint az általános választói jog útján nem juthat el sem a korona, sem a képviselőház több­sége. Ha az újévi üdvözlőbeszédeket nem ha­totta át ez a megismerés, az lehet baj azoknak, akik a békét keresik magáért a békéért, de nem baj a munkásságnak, amely a békét csak jogai győzelme árán fogadja el, s tudja, hogy a harcnak diadalmas be­fejezéséhez meg­van a szükséges ereje is. A kormány. A kormány tagjai a haladópárt néhány tagjá­nak kíséretében keresték fel Fejérváry Géza miniszterelnököt. Lányi igazságügy miniszter üd­vözölte, valamennyiük atyai jóbarátjának mon­dotta, akitől megtanulták, hogyan kell nehéz viszonyok között a kötelességet szigorúan telje­síteni, hogyan kell válságos helyzetben a hazát igazán szeretni és szolgálni. Fejérváry válaszában többek között a követ­kezőket mondotta: A nemzet szabad akarata a múlt évi válasz­tások alkalmával a szövetkezett ellenzéket jut­tatta többségre. Amiből a velünk szemben olyan sokszor hangoztatott parlamentarizmusnak szel­leme szerint mélhatlanul annak kellett követ­keznie, hogy az akkori kormány hagyja el he­lyét, de egyúttal és egyidejűleg azt a helyet az uj többség férfiai foglalják el. Azonban nem így történt. Az akkori kormány ugyan elhagyta he­lyét, de az uj többség nem lépett helyére. Hogy a helyzet így alakult, annak külső oka az volt, hogy a törvényhozás két főtényezője közt, a ki­rály és az országgyűlés közt fontos kérdésekben nem jöhetett létre egyetértés. Proletár szellemek. La Bruyère. — A Népszava, eredeti tárcája. — Jean de la Bruyere*) Dourdonban, 1639-ben született. A francia királyi udvarban élt mint nevelő, 1096-ban halt meg. Szüleiről, származá­sáról nincsenek megbízható adataink. Valószínű, hogy a politikailag jogtalan és gazdaságilag a legvégsőbb nyomoruságig kiszipolyozott paraszt­ság mélységeiből emelkedett a későbbi fényes sorba. 1687-ben jelent meg mű­ve. ..A jellemek". E cím alatt páratlan emberismerettel és éleslátással rajzolta meg azokat az embereket, kik a forra­dalom előtt Franciaországban legtipikusabban képviselték koruk visszásságait és azokat a szo­kásokat és helyzeteket, melyek hozzájárultak a régi rendszer" összeomlásához. A returner, a nyomorult paraszt vére csörge­dez azokban a fejezetekben, melyek az emberi nyomorról, a társadalmi egyenlőtlenségről re­gélnek. Bár rajzait még nem érintette a mo­dern, osztálytudatos munkásmozgalom szelleme, bár száz évvel a forradalom előtt egy romlott udvar blazírt levegőjében születtek meg e raj­zok, mégis a közeledő özönvíz moraja dübörög egyes részeikben és Mi­lét vigasztalan ecsetje mellett megcsillan Meunier öntudatos büszkeség­től vezetett vésője is. A következőkben néhány szemelvényt közlünk művének „A vagyon" című fejezetéből. * Vannak piszkos szennyel és ocsmánysággal *­ Olvasd Zsán de la Brujér, telitett lelkek, kik rajonganak az érdekért és a nyereségért, mint a tiszta lelkűek a dicsőségért és az erényért. Egyetlen vágynak élnek: nyerni és nem veszíteni. Tíz dénárral fukarkodnak, egyre adósaikkal foglalkoznak és a pénz kama­tozása vagy értékcsökkenése nyugtalanítja szí­vüket. Szinte elsülyedve beletemetkeznek a szer­ződések, kötvények és pergamentek halmazába. Ezek az emberek sem szülők, sem barátok, sem polgárok, sem keresztények, ezek talán nem is emberek, ezeknek pénzük van. Szétszórva a mezőkön félénk állatok láthatók, hímek és nőstények, ki feketén és napsütött sá­padtsággal, meg nem szű­nő állhatatossággal meggörnyedve öntözik és túrják a földet. Ezek­nek a lényeknek szótagokba hajló hangjuk van és mikor felegyenesednek, arcukon emberi voná­sok láthatók. Tényleg — emberek. Éjjel nád­viskókba térnek és fekete kenyérrel, vizzel és gyökerekkel táplálkoznak. Megóvják a többi em­bereket attól, hogy vetni és az élet fentartásához szükséges eszközöket előteremteni és begyűjteni kényszerüljenek és igy illő, hogy nekik is jusson abból a kenyérből, melynek csiráit elvetették. * Giton telt arca üde és húsos, tekintete el­szánt és szúrós, vállai szélesek, gyomra fölött domborodik a has, járása biztos és elhatározott. Öntudattal beszél, megismételteti azt, a­mi mu­lattatja és a­mit elmondanak neki, csak mérsé­kelten érdekli. Hatalmas zsebkendőjét kiteríti és nagy lármával fújja az orrát. Messzire köp és hangosan prüsszent. Éjjel alszik, nappal alszik és mindig mélységesen hortyogva. Az asztalnál és a sétatéren több helyet foglal el, mint a töb­biek. Ha társaival sétál, középen jár, ha megáll mindenki megáll, ha megindul, megindul a többi is, mindenki hozzá alkalmazkodik. Félbesza­kítja, megakasztja azt, aki beszél, őt nem sza­kítja félbe senki és addig hallgatják, a­meddig beszélni tetszik neki; nézetét osztják, híreszte­léseit elhiszik. Ila karosszékbe ül, szinte elmerül a párnák között és egyik okát a másikon nyug­tatja. Homlokát össiséfilycölva, sapkáját szemeire húzza, hogy senkit se lásson,majd büszkén és merészen fölfedi homlokát. Örvendező, nevető, türelmetlen, elfogult, dühös, szemtelen, politizáló a kor eseményeiben titkolódzó és tehetségesnek és szellemesnek képzeli magát. Gazdag.­­ Phédon szemei mélyen fekvők, lapos arca so­vány, teste összeaszott. Keveset alszik és álma nyugtalan; szórakozott, álmodozó és bár szelle­mes, arckifejezése bárgyú emberre vall. Elfelejti elbeszélni azt, amit tud és az eseményeket, melyek tudomására jutottak; ha megteszi, nem sikerül; fél, hogy leköpi azokat, kik­kel beszél, röviden beszél és szárazon, alig lehet érteni szavát. Neki nem tapsol senki, ő mindenkinek tapsol; mosolyog, ha mások beszélnek, osztja a nézetüket; fut, re­pül, hogy apró szolgálatokat tehessen nekik; kegykereső, hízelgő, szolgálatra kész. Saját ügyeiben titkolódzik, néha­­ hazudik. Járása gyöngéd és hangtalan, alig meri érinteni a föl­det ; szemeit földre szegezi és nincsen bátorsága az arramenőkre feltekinteni. Beszélgetése nem csődíti össze az embereket, csendesen a beszélő háta mögé kerül és lopva hallgatódzik; ha rá­néznek, eloson. Alig foglal el egy kis helyet — és azt sem tartja meg; vállát összehúzva jár, szemére húzza sapkáját, hogy ne lássák, belete­metkezik köpenyegébe és nincs az az emberekkel A Népszava mai száma 3 oldal

Next