Népszava, 1906. március (34. évfolyam, 51–77. sz.)

1906-03-01 / 51. szám

Az alkotmányválság. Sarc az általános választói jogért. (Saját tudósítónktól.) Budapest, február 21. A vezérlő­bizottság manifesztuma még koalíciós részen is csalódást okozott. Álta­lános kijelentésekkel már torkig vannak a legjámborabbak is. Valami pozitív útmuta­tás szükségét érzik beugratott tisztviselőik s a koalícióra esküvő vidéki hivek. Helyette kapnak pár puffogó és döcögő frázist s végül biztatást, hogy az atyaúristen majd kireparálja az ország szétrepedezett fazekait. A védekezésnek, az alkotásnak uriasabb formája már elképzelhetlen s egészem­ rávall arra a bibliai világfelfogásra, ami­ben gyerekkoruk óta butulnak a manifesz­tumot sugalmazó kaszinói arisztokraták. A kenyérkereset gondjait leveszi a vállukról a jószágigazgató, a kasznár, a verejtékező parasztság, az ország dolgait meg lássa el az öreg isten s egész falkányi papja. Azért száll most fel hozzá az egek trónusához annyi szent­ ének, mise, fohász meg mani­fesztum. Ezt a mostani válságot — bármennyire keserű valóság is ez a kiváltságosoknak — nem lehet majd a mennyei szférákban vé­gigküzdeni, amelyet a jogfosztott nép szí­vesen átenged az angyaloknak, a verebek­nek s a koalíció istenes hűnőreinek. A vál­ságból kivezető utat a földön kell végig­járni, ahol nem mennyei elégedettség duz­zasztja, hanem jogokra való szomjúság tikkasztja az embereket. A koalíció csak ostromolja lankadhatlanul az eget, a nép majd azalatt megvívja kiváltságaik földi várait, szétrombolja, hogy kő kövön ne ma­radjon s helyébe fölépíti az egyetemes nép­jog bevehetetlen erősségét. * A kormány még az éjjel válaszolt a koalíció manifesztumára. Félhivatalosa út­ján kijelenti, hogy az önálló vámterület 1907-ben megvalósítható lett volna, ha ezt a koalíció meg nem akadályozta volna. A koalíciót megkínálták az önálló vámterülettel, de a koalíció visszautasította azt. A kormány ennek foly­tán kénytelen volt a kereskedelmi szerző­déseket rendeleti úton életbe léptetni, amint a mai est folyamán is a hivatalos lap út­ján léptetett életbe egy kereskedelmi szer­ződést, még­pedig a közös vámterület alapján. A kormány állításai az önálló vámterü­letre vonatkozólag teljes egészükben fedezik azt, mit már hetekkel ezelőtt konstatáltunk, t. i. hogy az önálló vámterületet tudatosan és szándékosan éppen a koalíció tette lehe­tetlenné. Az általános választói jogról a nyilat­kozat csak futólagosan, de azért világosan emlékezik meg. A kormány válasza. Az ellenzék együttes manifesztumára és An­drássy Gyula gróf nyilt levelére illetékes hely­ről a félhivatalos „Magyar Távirati Iroda" meg­jegyzéseket tesz közzé, melyek elsősorban a ka­tonai kérdések közjogi fejtegetését tartalmazzák, majd a következőkben bírálják a koalíció tevé­kenységét : Valóban szánalmas látvány, hogy most, a­lultéve magát törvényen és a kiegyezés nagy alkotóinak e tekintetben teljesen egyértelmű felfogásán, — ugyanez az Andrássy Gyula követeli a kiegyezési törvény alapján a ma­gyar vezényleti és szolgálati nyelvet, aki még alig három esztendővel ezelőtt nyílt képviselő­házi ülésben nemcsak hangoztatta, hanem jelen­legi szövetségestársainak feléje zúduló szidalmai között meggyőzően bizonyította is, hogy a had­sereg nyelvkérdésének a parlament jogkörébe való vonása leplezetlen törvényszegésnél egyéb­nek nem minősíthető. Az ellenzék manifesztuma azt a vádat emeli az ország színe előtt, hogy a magyar nemzetnek nem engedtetik meg nyelvének a közintézmé­nyekben való érvényesítése. Gróf Andrássy Gyula pedig ezzel kapcsolatban azt pana­szolja, hogy a hadsereg nyelvkérdésében még annyi engedményt sem kapott, hogy a közös hadsereg magyar részében a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is kényte­len legyen használni. Ahány szó e vádakban, ugyanannyi alaptalan ráfogás és ténybeli valótlanság. Sohasem múlt a katonai felségjogokon, ma sem rajtuk múlik, hogy a magyarországi újoncok fele egy árva szót sem tud magyarul. Arra pedig, aki magyarul egy árva szót sem tud, hogyan akarja a koalíció azt a kényszert alkalmazni, hogy a saját anyanyelvén kívül a katonai szolgálat­ban a magyar nyelvet is kénytelen legyen hasz­nálni? Hiszen ott van a magyar királyi hon­védség, amelynél a vezényszó ténylegesen is, a szolgálat pedig törvény szerint a magyar. És mégis a nemzetiségi vidéken kiegészített honvéd­ezredeknél ma sincs meg, mert fiizikailag nem volt megvalósítható az az állapot, hogy a le­génység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is használja. Besztercén oláhul, Turóc­szzentmártonban tótul, Nagyszebenben németül, Munkácson oroszul, Pancsován szerbül folyik a magyar királyi honvédeknek egész katonai ki­képzése és oktatása, az altisztekkel és tisztek­kel való szolgálati érintkezése. Így áll a dolog a honv­éségnél s azért áll így, mert a­kik ma a kormánnyal szemközt állnak, azok vagy nem használták fel a rájuk bízott kormány­hatalmat a magyar nyelv kötelező és kellő terjesztésére, vagy pedig a­mennyiben ellen­zéki állásban voltak, soha ily irányú követelé­seket a mindenkori kormányokkal szemben kellő nyomatékkal nem képviseltek. Ha tehát Andrássy azt követeli, hogy a közös hadsereg kaszárnyái csinálják meg azt a magyarosító munkát, amelyet a népiskolák és a honvéd­ségi kaszárnyák megcsinálni nem tudtak, akkor egyszerűen képtelenséget követel. Az az állítás pedig, h­ogy a parlamentnek nem engedtetik meg a magyar nyelvnek a közös intézmények­ben való érvényesítése, nem egyéb vakmerő rá­fogásnál. Midőn a mult év nyarán báró Fejér­váry Gé­za ő felsége egyenes meghagyásából a koa­líció vezéreit magához kérette, hogy velük a békés kiegyenlítést közvetítse, akkor illeté­kes felh­atalmazás alapján felajánlotta a több­ségnek a teljesen szabad kezet a belpoli­tikában. Az urak tehát megmagyarosíthatták volna a népoktatást, ezen a réren biztosíthatták volna azt, hogy előre kiszámítható időpontban, a jelenleg a községek felében nemzetiségi nyelveken folyó községi közigazgatás kizárólag a hivatalos államnyelven legyen intézhető és minden közhivatal viselőjétől, a falusi kis­bírótól felfelé, a magyar nyelv kötelező tudása legyen törvényesen követelhető. A koalíció ezt az ajánlatot kereken visszautasította, neki nem az kellett, amivel megkínáltatott, hogy ebben az országban mindenki tudjon magya­rul , hogy a magyar nyelv az iskolában és a közintézményekben a legnagyobb terjedelemben ér­vényesüljön, hanem az kellett neki, hogy a kö­zös hadseregben a király a maga felségjogai alapján és a törvényben kikötött egység rová­sára csinálja meg azt a magyarosító politikát, amelyet­­ a népoktatás és a községi közigazga­tás terén megcsinálni vagy nem tudtak, vagy nem mertek, vagy nem akartak. Éppen ilyen szemenszedett népámitás az is, ha az ellenzéki manifesztum arról beszél, hogy a bécsi befolyás a katonai kérdésekben azért nem engedett, mert ily módon akarta a parlamentet szétveretni, amely máskülönben bizonyosan megszavazta volna az önálló vámte­rületet. Báró Fejérvárynak múlt év nyarán ő felsége meghagyásából történt kiegyenlítési kísérlete alkalmával a koalíciónak hivatalosan tudtára adta, hogy nemcsak a belpolitikában kaphatnak szabad kezet, hanem a gazdasági kér­désben is, még­pedig úgy, hogy az Ausztriával való vámszövetségi tárgyalások eredménytelen­ségének esetén a gazdasági önállóság az 1899: XII. t.-c. lejártával, tehát 1906. decem­ber 31-ig az 1867: XII. t.-c. 68. szakasza alap­ján meg lett volna valósítható. Ha tehát őszintén és becsületesen akarták volna az önálló vámterületet, megcsinálhatták volna, hiszen meg voltak kínálva vele. De nekik ez a fontos kérdés is csak izgatási anyagul szolgált, komo­lyan megvalósítani azt nem akarták soha. Mert máskülönben hogyan történhetett volna meg, hogy erre az ajánlatra az egyetlen válaszuk az volt, hogy arra sem tartották érdemesnek, hogy szóba álljanak vele? Egyébiránt a koalí­ciónak híres felirata szánalmas tojástáncot jár e kérdésben. Emlegeti ugyan a gazda­sági önállóságot, de hozzáteszi, hogy meg­valósítását csak a kellő előkészítések után és a kellő előfeltételek mellett kívánja. És kon­statáljuk, alait úgy is tud mindenki, hogy ez a formula már ab ovo az önálló vámterü­­let berendezésének h­osszú időszakra való el­halasztását jelentette, hogy a sajtó ezt akkor egyértemű­leg úgy fogta fel és a koalíció ezt a felfogást soha egy szóval sem támadta meg. Közönséges ráfogás tehát az, hogy a katonai kérdésekben az állítólagos bécsi befolyások azért nem engedtek, mert a vámközösséget akarták mindenáron megmenteni. A köztudomású igaz­ság az, hogy a koalíció a gazdasági önállósággal kellő időben meg volt kínálva, de ezt az aján­latot visszautasította. Csodálatos, hogy gróf Andrássy Gyula és a koalíció ezek után még mindig a nemzet nevében beszélnek. Még csodálatosabb, hogy az ország példás nyugalmával maguknak akarnak hímet varrni. Amit az ország fellázítására, a néptö­megeknek felbujtására, a forradalmi hangulat szítá­sára az urak megtehettek, azt egy álló esz­tendőn túl fáradhatlanul megcselekedték. Bűnös törekvésük meghiúsult a magyar nép józan­ságán, amely nem fordult azok ellen, akik őt politikai jogokkal kínálták meg és nem állott azok mellé, akik a népjogok követelését haza­árulásnak m­inősítették. Az ország igenis nyu­godt és isten segedelmével az is fog maradni. De ez a nyugalom politikai és erkölcsi halálos ítéletet jelent a koalícióra nézve. Gróf Andrássy Gyula egyazon lélekzetvétel­lel az országgyűlésnek törvényes időben való összehívását reméli és ugyanakkor a megyei tisztviselőknek hazafias és becsületbeli köte­lességévé teszi az ellenszegülést az államkormány­zattal szemben, sőt Andrássy nyílt levele pénz­áldozatra szólítja fel az egész társadalmat, hogy a közigazgatás ellenszegülése a törvény­hatósági élet egész vonalán keresztülvihető legyen. Ennek az álláspontnak egész tartal­ma képtelen ellentmondás."Avagy nem tudja-e Andrássy Gyula, hogy az egész választási eljá­rás a királyi megbízólevelek kihirdetésétől ma­gának a tulajdonképeni választási aktusnak befejezéséig kizárólag a törvényhatóságok ke­zében van? Ha tudja és a tisztviselőket mégis ellenszegülésre biztatja, akkor ő akarja lehetet­lenné tenni a választásokat és akkor a koalíciót terheli az ez esetben a bekövetkezendőkért az egész felelősség." A miniszterek Bécsben. Félhivatalosan jelentik Bécsből, hogy Fejérváry Géza báró miniszterelnök a mai délelőttöt a magyar minisztérium palotájá­ban töltötte, ahol többek között Vörös László kereskedelmi és Feilitzsch Artúr báró földmivelési miniszterekkel értekezett. Később meglátogatta Golub­ovszky külügy­minisztert és Pi­treseh közös hadügyminisz­tert. Úgy a miniszterelnök, mint a Bécsben idő­ző szakminiszterek a mai nap folyamán visszatérnek Budapestre. Az olasz és orosz kereskedelmi szerződés életbeléptetése. A hivatalos Budapesti Közlöny ma este megjelent rendkívüli kiadása közli azt a szükségrendeletet, amellyel életbe léptetik az Olaszországgal és Oroszországgal kötött új kereskedelmi szerződést. A rendelet bevezető része így szól: Ő császári és apostoli királyi felsége az Olaszországgal (Oroszországgal) 1906. évi február hó 11-én kötött új kereskedelmi­ és hajózási szerződést, az ugyanazon napon kötött állat­egészségügyi egyezményt, valamint az ugyan­azon napon az ingó és ingatlan vagyon meg­szerezhetése és birtokolhatása tárgyában kötött egyezményt ratifikálván és másfelől a m. kir. minisztérium mérlegelvén azon súlyos gazda­sági válság közeli veszélyét, mely az országra hárulna az esetben, ha az Olaszországgal (Oroszországgal) való külkereskedelmi viszony­lataink folyó évi március hó 1-től kezdve szabályozatlanul maradnának, a törvényhozás működésének szünetelésére való tekintettel az Olaszországgal megkötött új szerződést és az G­­ NÉPSZAVA 1906. március 1.

Next