Népszava, 1906. április (34. évfolyam, 78–102. sz.)

1906-04-01 / 78. szám

ezeknél ü­dvösebb szolgálatott tett napilapunk a munkásságnak gazdasági küzdelmeiben. A küszdő proletárok szoros együttműködé­sére, h­arei kedvére és kitartására óriási hatással volt az, hogy napról-napra hallhat­ták közös lapjuk útján a munkástestvérek százezreinek buzdító, bátorító szózatát és tapasztalhatták, mint pattan vissza erről a föléjük tartott pajzsról a kapitalisták ki­bérelt sajtójának minden ádáz csapása. Hogy ez így volt, ennek köszönhető küzdő testvéreinknek számos diadala. Visszatekintve tehát az elmúlt esztendőre, a munkásság meg lehet elégedve azokkal a szolgálatokkal, melyeket neki tömérdek­ű áldozatok árán megteremtett napilapja, a Népszava tett. Ennek a lapnak köszönhet­jük nagyrészt, hogy pártunk politikai súly­ban megnövekedett, hogy gazdasági szer­vezkedésünk óriási léptekkel haladt előre. Most, midőn a Népszava napilap megkezdi második évét, új kötelesség hárul a szervezett munkásságra. Az a kötelesség, hogy még lelkesebben sorakozzék e lap körül, mint eddig, még erősebbé és hatalmasabbá tegye, mint amilyen már most is. Bámulatos az eredmény, melyet egy év alatt elértünk. De a magyar proletariátus gazdasági kizsákmányolása oly mérhetetlen nagy, politikai jogfosztottsága oly közép­korian rettenetes, hogy még sokkal gyorsabb, sokkal intenzívebb eredményeket kell kivív­nunk, ha minél előbb célt akarunk érni. És mint­hogy bebizonyult, hogy küzdelmeinkben ez idő szerint nincs hatalmasabb fegyverünk, mint, a napilap, minden öntudatos munkásnak elengedhetetlen kötelessége, hogy a munkásság pártjának napilapját a legmesszebbmenő áldo­zatokkal támogassa. Ha minden öntudatos munkás megérti ezt és e szerint cselekszik is, akkor jövő évi beszámolónk még nagyobb és szebb ered­ményekről fog szólni, mint a mai. Budapest, március 31. A hadmen­tességi adó felemelése. Az osztrák képviselőház mindjárt újból való összeillése után fogja tárgyalni a hadmentességi adóról szóló törvény módosítását. A törvényjavaslat szerint alkalmatlannak talált hadkötelesen kivül szülei is­ minden esetben tartoznak hadmentességi adót az országnak legelrejtettebb falucskájáig is eljut és minden nap legalább százezer embert külön­külön kapacitál .A maga felfogásának. Egy szellemeskedő úr kaján gúnyolódással olvasta rá a szocialistákra most egy esztendeje, hogy mennyire megfeledkeznek a kollektivizmus­­ról és mennyire beleesnek a kapitalizmus lelkü­letébe, amikor tapsolnak, ujonganak, hogy tulaj­donuk a nyomda, a gép, a lap, az egész vállalkozás, amely a napilaphoz szükséges. A szellemes úr azonban éppen azt nem látta, ami itt voltaképpen szemébe ötlött a figyelmes embernek, hogy itt nem az egyének örvendet­tek az egyéni tulajdon gyarapodásának, hanem egy emberi közösség a közös tulajdonnak, amely mindenkié, de senkié, senkié , de m­in­denkié. Egy górcső vi picinységű­ kép a jövendő­ből és annál szebb, vigasztalóbb és biztatóbb, minél igazabb lelkesedés és öröm mutatkozott a közösség tagjaiban e közös tulajdon szerzése fölött és minél nagyobb buzgalom annak gyara­pításában. Egy esztendő alatt a másik oldalára fordult a dolog. Tavaly ilyenkor a százezertéjű szülő, a magyarországi szervezett munkásság volt büszke az ő gyermekére, most a gyermek büszke az ő tiszteletreméltó szülőjére­ fizetni, holott a szülők eddig csak kivételesen fizették ezt az adót. A hadkötelen maga jövedelmi adójának 76 százalékát űzetné, a szülők adója pedig jövedelmi adójuk 37 5 százalékát tenné ki. N­a Au­sztriában törvénnyé válik az adóemelés, akkor bizonyára nálunk is fel fogják vetni az eszmét. Ez azonban a lakosság t7­.U- rétegeire nézve óriási kárral járna , így a különben is közvetett adókkal agyonsanyargatott munkásság-­­ nak ezer oka van, hogy az állami jövedelem-­­ szerzés ez újabb formájával birokra keljen. A bel­frontinínster és a külföldiek nyíl-­­ vántartása. Április hó 1-n lép életbe a bel­­­­ügyminiszternek a külföldiek nyilvántartása és­­ bejelentése tárgyában kiadott szabályrendelete.­­ A belügyminiszter már kiadta az erre vonatk­­­kozó életbeléptetési rendeletet is, mely szerint­­ az oly külföldi­k, akik 1896 január hó 1-je után telepedtek le Magyarországon s még min­dig itt laknak és dacára ennek megszállásukat nem­ jelentették be, kötelesek lakásukat az ille­tékes hatóságnak április hó 50-vil bejelenteni. Azok a külföldiek, kik már 1896 január­­­ét megelőzőleg laknak állandóan az ország terüle­tén, a belügyminiszter szerint bejelentés kötele­zettsége alá nem tartoznak. NÉPSZAVA SZEMLE. Budapest, március 31. Meghiúsult formula. A formulák nagymestere, Széll Kálmán, megint Bécsben járt s abban mesterkedett, hogy a tizenkettedik órában kibontakozási tervet terjesszen elő. Minden oldalról siet­nek ugyan Széll politikai misszióját meg­cáfolni, de mindezek dacára kétségtelenül megállapítható mai bécsi jelentésünk szerint is, hogy a vén jezsuita csakugyan rosszban tűrte a fejét. Mentőangyalnak kínálkozott s mint az osztrák-magyar monarchia kine­vezett disze vállalkozni próbált, arra, hogy a birodalom mind a két­ felét megmenti a válságból. Terve nagyon egyszerű. A katonai kér­déseket kikapcsolja a válság anyagából az uralkodó kedvéért, az általános választói jogot pedig elejti az aulikus mágnás­ cső­cselék megnyugtatásáért. Célja érdekében szövetkezni akar a monarchia összes reak­cionárius elemeivel s azt hiszi, hogy­ ezek segélyével a kibontakozást létrehozhatja. A nép ugyan zúgolódni fog, de a nép ellené­ben a katonaság és csendőrség rendelke­zésre áll. Mondhatni gyönyörű terv s teljesen méltó egy liberális államférfiuhoz, s teljesen méltó ahoz az elzüllött rendszerhez, mely­nek Széll Kálmán atyamestere volt minden­koron. Az udvari reakció természetesen kapva-kapott a fölkínálkozáson s már-már híre járt, hogy a kibontakozás meglesz. A Népszava már félévvel ezelőtt, aggályait fejezte ki, hogy a válság megoldása oly alapon fog történni, hogy a koalíció elejti nemzeti követeléseit, az uralkodó pedig el­ejti az általános választói jogot. A reakciós pártok ugyanis folyvást ez alapon keresték a megegyezést s Széll Kálmán tervezete sok helyütt azért részesült kedvező fogad­tatásban. A gyalázatos formula most nem si­került. De hogy egyáltalán felmerülhetett, bizonyítja, hogy mily nagy és nehéz küz­delmek várnak reánk, ha jogainkat, kivívni akarjuk. A reakció sötét alakjai folyton lesben állnak s lázasan várnak alkalomra, amikor a siker reményével mérhetnek meg­semmisítő csapást a népjogokra. Hiúságból, szereplési vágyból s az aulikus arisztokrácia iránti szolgálatkészségből most Széll Kál­mán­ is csatlakozott a bagolyvárak penészes lovagjaihoz. Sötét terveihez méltóan — ti­tokban. Mert a nyilvánosság előtt ő liberá­lis leplet hord s hajlithatlan hazafinak mu­tatkozik be. Teljesen beleillik tehát a koa­líciós társaságba, mely a magyar közvéle­ményt radikális és soviniszta jelszavakkal ámítja, eközben pedig Bécsben minden elv­ről, még a hazáról is lemond — a hatalom kedvéért. A „fekete föld". A francia "pays noir", a „fekete föle­ ” mélyéből tegnap tizenhárom „élő halál” vánszorgott a föld felszínére. Ezerkétszáz, társuk elüszkösödött csontjain keresztü­l vergődve eljutottak valami sötét zugba, hol még megmaradt egy kis lélekzetre való levegő. Ott azután berendezkedtek: pos­hadt vizet ittak, földet, zabot, rothadt ló­húst ettek. Így éltek a tegnapi napig, ösz­szesen húsz napig. Egyikük sem szállt szí­vesen a bányába, egyikük sem kereste a ha­lált, de le kellett szállniok és látniok kellett az ezerszeres halált, mert a tőke cserébe adva a mindennapi falat száraz ke­nyeret, igy parancsolta. A tökének ezer százalék osztalék kell és ha csak ezrek és ezrek halála árán juthat hozzá, akkor f­öl! Azok a nyomorult, megvakult bányászok, akik tegnap Courriéresben napsugárra ve­tődtek, erről tanúságot fognak tenni és ha a courriéresi bányászok újból visszatérnek a bánya sötétjébe, bizonyára egy kis napsugarat is fognak oda bevinni. Az a tűz, mely Cour­riéresben megrengette a talajt, messze földön is éreztette már hatását. Azt jelentik ugyanis New­ Yorkból, hogy a bányászok sztrájkja, amelyben körülbelül negyedfélszázezer bányász fog részt venni, most már k­ikerül­he­te tie 11­nek látszik. Némi véleményeltérés támadt a kemény kőszénbányászok és a puha kőszén­bányászok között, de azt el fogják intézni s akkor a kemény kőszénbányászok veze­tője, Mitchell fog az egész sztrájk élére állani és hétfőre megkezdődik a sztrájk a puhakőszéntelepeken is. Amerikában, a politikailag szabad Ameri­kában, melyben a proletariátus szintén csak kizsákmányolt rabszolgája a tőkének, épp úgy megmozdult a föld, mint a szabadkőmű­ves Franciaországban. Mert a szabadság a kapitalista államban soha sem terjed a ki­zsákmányolás szabadságának korlátozásáig, de azért mégis drága kincs, mely felébreszti a proletariátusban az ellenállást, majd pedig a tett szellemét. Magyarországon nincsen politikai szabad­ság és nincsen felvilágosodás. A bányász­m­unkásság elmerülve a végtelen nyomorba elállatiasodott, öntudatlansággal hurcolja a kapitalizmus jármát. De minálunk sem tart már sokáig az emberiség ezen lealacsonyí­tása. A politikai szabadság első hajnalhasa­dását megértük és meg fogjuk érni azt is, hogy a magyar bányák kifosztott csontvázai is a napvilágra törnek. 1906. ápriis Marokkó. A marokkói ügy aktái egyelőre lezáród­tak. Egy hónapig a háború veszedelme fe­nyegette Európát, mert ez idő­n keresztül Marokkó birtokba vétele még vitás kérdés volt. Anglia, Franciaország, Spanyolország, de legfőképpen Németország kapitalistái aggódva néztek az algeziraszi konferencia eredménye elé, mert a tőkéseknek fontos gazdasági érdekei forogtak kockán. A modern termelés terjeszkedő jellegénél fogva a tőkéseknek újabb piacok szerzésére van szükségük, mert egy újabb piac névmely körülmények között levezetője tehet a ter­melés fejetlenségéből szükségszerűleg kö­vetkező egy-egy krízisnek. Marokkó felé fordították figyelmüket a kapitalisták. Ezt a figyelmet azzal okolták meg, hogy Marokkó zilált belső ügyei be­avatkozást igényelnek. Valójában ez csak ürügy volt. Az ok Marokkó kizsákmányo­lása után való áhítozás volt. A kapitalisták versengése nem okozott háborút, mert a hadviselés kockáztatott dolog, amikor a ,,belső ellenség" hatalma fenyegeti a ren­det. Ehelyett, szerződést kötöttek egymással a tőkések, amelynek értelmében maguk kö­zött­ felosztják Marokkót. A diplomácia tolvajnyelve különböző nagyhangú szavakba akarja a tulajdonképpeni lényeget elte­metni, de ma már világos: a modern kapi­talizmus be fog vonulni Marokkóba. Ez a kapitalizmus magával fogja vinni a mai társadalom kultúráját és ennek a kul-

Next