Népszava, 1906. április (34. évfolyam, 78–102. sz.)

1906-04-10 / 85. szám

1906. április 10. NÉPSZAVA , e­közben egymásután következtek a robbanások. A szomszédos 126. számú ház közfalán is észre­vették, hogy a gerendázat tüzet fogott s hama­rosan égni kezdet. Ennek a háznak a világító udvarán keresztül azonban beégett három lakás. Két óra felé sikerült megmenteni az udvar hátsó részében levő gép- és kazánházat s a raktárai is az istálló-épülettel. A mentőknek fáradságos munkájuk volt. A forróságtól elájult emberek tömegestül vették igénybe a segítségüket s ezenkívül nyolc súlyo­san sebesült embert szállítottak kórházba. Ezek: Schön Adolf mázolósegéd, Tóth István lakatos, Hirschfeld Mihály lakatos, Werbecker Mihály munkás és Gruber János, Csehán Mihály, Ham­­­burger Jenő, Makó József tűzoltók. A tűz egyébként még ma nem ért véget. A gyárépület középső része teljesen elpusztult és a tű­z a pin­cébe is behatolt. A pincében nagymennyiségű olaj volt felhalmozva. Nevezetesen 102 hordó repceolaj, egy hordó lenmagolaj, 12 kosár vitriol, sok üres hordó és kosár. A pince az éjszaka kezdett égni és még most is ég rettentő, bűzös füsttel és lánggal. A tüzet oltani lehetetlenség, azért csak a központi tüzérség öt emberből álló kirendeltsége van a helyszínen Varga Dániel csővezető vezetésével. A pince tsize valószínű­leg holnapig eltart. A gyárépület jobb- és balszárnyát megkímélte a tűz. A balszárnyon volt a raktár, amelyben busz vagyon olaj volt beraktározva. Ha ez is kigyulad, óriási veszteség támadhatott volna. A jobb szárnyon vannak a lakóházak. A földszinten lakott Tihaméri Hugó könyvelő, az első emeleten Hiesz János igazgató. Ez a szárny azonban a tűz által annyira megrongálódott, hogy a homlokzat le­szakadásától lehet félni. Ezért a rendőrség a könyvelőt és igazgatót kilakoltatta. A tűz rendkívül veszélyezteti a városi villamos felső vezetékét. A lángok felcsapnak a vezetékig és attól lehet félni, hogy leszakad. Állandóan öntözik a vezetéket, hogy a szerencsétlenséget megakadályoz­zák. Ma délelőtt 11 órakor kellett volna a tűz­vizsgálatot megtartani, azonban el kellett ha­lasztani, mert a tűz még mindig tart. A vizsgá­latot két-három nap múlva tartják. A kárt hozzávetőlegesen négyszázezer koronában álla­pították meg. A tűz keletkezésének az okát még nem sikerült megállapítani. A gyár környékét ma is nagy embertömeg lepte el és a rendet lovas- és gyalogosrendőrök tartják fenn. Rend­kívül sokat szenvednek a környéknek lakói, mert az égő olaj fojtó, bűzös füstje nagy terü­letet betölt.­­— A derék főszolgabíró és ölebecskéje, a ,,Csurgó és Vidéke". A „Csurgó és Vi­déke" című kis csahos az alábbi hírecskét hozza egyik legutóbbi számában: „Sztrájk a lengyárban. A lengyárban már több mint egy hete tart az összes munkások sztrájkja, mert olyan bérfölemelést kívánnak, melyet az igazgatóság nem teljesíthet. A sztrájk kitörésére különben nagy okot szolgáltatott egy csokonyai ötnegyedtelkes polgárember, aki a munkásokat sztrájkra buzdította, sőt elítélésük­nél is jelen akart lenni a főszolgabírói hivatal­ban, ahol azonban derék tb. főszolgabiránk az izgága atyafit letartóztatta a másnap elt­­oloncoltatta. Nagyon helyesen tette s ha a „Népszava" kompániája okvetetlenkedni meré­szelne, csak ők húznák a rövidebbet." Kell-e ennél arcpirítóbb bizonyság azon állí­tásunk mellett, hogy e szerencsétlen országban a fenékig sülyedt a piszokba a „hetedik nagy­hatalom", a polgári sajtó. Az olyan kis piszkok, mint amilyen a fentemlitett sajttakaró is nem resteli földicsérni a főszolgabíró törvénytiprását s szinte buzdítja az elvtársaink oknélküli letar­tóztatására és eltoloncolására. — Bányászsors. Pécsről jelentik: A Duna­gőzhajózási Társaság pécsbányatelepi bányájában halálos szerencsétlenség történt. Dezső Mihály nevű vájár egy nagyobb szénréteget dinamittal akart felrobbantani s el is helyezte azt a réteg alá s meggyújtotta a kanócot. Azonban nem birta bevárni a robbanást s azt hitte, hogy a kanóc elaludt s odament újra a robbanás helyé­hez. A dinamit abban a pillanatban robbant fel és a lehulló kőszén leütötte lábáról a bár­nyászt, aki oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mire társai segítségére siettek, már meg­halt. A szerencsétlenül járt bányász özvegyet és négy árva kis gyermeket hagyott maga után. — Borzalmas öngyilkosság. Pécsről írják: Borzalmas Öngyilkosságot követett el a baranya­megyei Kassa nevű kisközségben Disszelberg Jánosné, egy béres felesége. Egy nagy konyha­késsel felmetszette karján az ereket, majd a gyomrába szúrt és kivánszorogva a házból, egy dombról levetette magát egy kőbányába, hol összezúzta a fejét. Még élt, mikor rátaláltak. A városi közkórházba vitték s csak több órai szenvedés után meghalt. A borzalmas öngyilkos­ság okát nem tudják. — Rablógyilkosság. Herczfeld Lázár házalót az éjjel meggyilkolták és kirabolták a hatodik kerület külső részén, az angyalföldi menedékhely mellett. A megült ember dunaszerdahelyi szüle­tési, negyvenöt esztendős házaló, régi ismerőse volt a menedékhelynek. Kilenc esztendő óta nap­ról-napra pontosan megjelent az Angyalföld­ utca 2. száma alatt levő menedékházban. Mindennap fölkereste jelentkezése után a menedékház gond­nokát, Móritz Jánost és megőrzés végett átadta neki sárga bárpénztárcáját, amelyben legfölebb két­hat korona pénz volt. Az éjszaka azonban nem jelentkezett. Elmúlt tíz óra, tizenegy is, nem jött. A gondnok többször érdeklődött Herczfeld után a kapusnál. Éjfél után egy órakor egy lámpa­gyújtogató a menedékhely kerítésének végén rá­talált Herczfeldre. A ruha le volt hasogatva róla, testét vér borította és kínosan nyöszörgött. A lámpa­gyújtogató a közeli őrszemet figyelmeztette, aki a főkapitányságot és a mentőket értesítette az eset­ről. A mentők nyomban kivonultak. Amikor azon­ban kiértek, a szerencsétlen már meghalt. A rendőr­orvos megvizsgálta a halottat és úgy találta, hogy tizennyolc szúrás borítja a testét. Valamennyi sé­rülés egy késtől ered, tehát a tettes csak egy lehetett. A vékony pengéjű­ kés a tüdőt is keresztül fúrta. Ez okozta a halált A rend­őrség megmotozta a halottat. Zsebei ki voltak forgatva és belőlük minden hiányzott. Még a zseb­kendő is. Az eset híre gyorsan elterjedt. Meg­jelent a helyszínen Móritz János gondnok s­s agnoszkálta Herczfeld Lázárt. Elmondta, hogy az öreg házalónál rendszeresen volt pénz és ha most nincs, akkor feltétlenül kirabolták. Ebből a vallo­másból a rendőrség kétségkívül megállapította, hogy rablógyilkosság történt. A gondnok ez­után a tettesek kinyomozására is lényeges vallomást tett. Vallomása alapján a rendőr­ség két embert fogott gyanúba. Az egyik gyanúsított Schneider Antal, huszonöt éves kin­tornás. A főváros területéről ki van tiltva. Ez az ember szombaton este nyolc és kilenc óra között a menedékház tájékán ácsorgott. A gondnok figyel­meztette, hogy menjen el onnan, mert nem eresz­tik be. Schneider ugyanis öt nappal ezelőtt a ház előtt összeszurkálta Braxa György munkást, aki most is a Rókus-kórházban fekszik. A felszólí­tásra el is távozott, de többen látták, hogy visszatért. A másik gyanúsított Szalay Ferenc Holvardi születésű harminc éves csavargó. Az este három­negyed tíz órakor állított be a menházba, ahol fölvételét kérte. De annyira részeg volt, hogy föl­lármázta az egész menedékhelyet. A gondnok figyelmeztette, hogy tisztességesen viselkedjék, Szalay durván válaszolt, majd rátámadt. Ekkor a gondnok három emberrel kidobatta. Szalay nem ment el, hanem a menedékhely végén levő kerítés sarkára leült. A rendőrség azt kutatta, hogy mikor történhetett a gyilkosság. Kihallgatta a menedék­hely átellenében, az Angyalföld­ utca 1. szám alatt lakó Septei Ödönné, született Weigl Zelma óvónőt, akit éjszaka 11 és fél 12 óra között rémes segít­ség­kiáltások riasztottak fel. Az ablaktáblái be voltak téve, így hát nem láthatta, hogy mi törté­nik az utcán. Azt azonban hallotta, hogy mintegy öt percig heves dulakodás folyik, közben kétségbe­esetten kiabálta valaki: — Segítség! Önnek ! Majd hallotta, hogy valaki elszalad ablakja alatt. Azután csend lett. Nem tulajdonított fontos­ságot a dolognak, azt hitte, közönséges késelés történt, ami napirenden van azon a vidéken. A gyilkosság tehát tizenegy és féltizenkét óra között történt. Ma reggel Tóth János rendőrkapitány vette ke­zébe a nyomozást. Mozgósította az­­egész detek­tívtestületet. A széleskörű nyomozásnak sikere is lett. Az egyik gyanúsítottat, Szalay Ferencet a Váci­ körúton elfogták. Arca és melle tele volt sé­rülésekkel. Arcán karmolások és ütések nyomai látszanak. Még elfogatásakor is holtrészeg volt. Megmotozták, de nem találták meg nála a meg­gyilkolt sárgabőr pénztárcáját. Tagadta, hogy ő ölte meg Herczfeldet. A sérüléseire azt vallja, hogy az éjszaka verekedett és ott kapta a sebe­ket. Majd ha kijózanodik — úgymond — el­beszéli, kikkel verekedett. A rendőrség Szalayt letartóztatta. Herczfeld holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. Szalay Ferenc még mindig tagad, de a gyilkosság helyszínén megjelent rendőrök is ellene vallanak. A következőket mondták: Amikor a szerencsétle­n Herczfeld Lázárt megtalálták a rendőrök, Szalay is odasomfordált. Egy ideig nézte, hogy a rendőrök hogyan foglalatoskodnak a szerencsétlennel, majd megszólalt: — No, még nem döglött meg? A rendőrök rendreutasították, erre Szalai eltá­vozott. A környéken elfogták még Vielgon Pál állítólagos napszámost. Ez is tagad, de karmolá­­sok vannak az arcán és többen látták a Menedék­ház körül a gyilkosság idejében ácsorogni. A rendőrség őt is letartóztatta. Az elrabolt pénztár­cát, továbbá azt a kést, amellyel a gyilkosságot elkövették, még nem találták meg. A meggyilkolt Herczfeldnek van egy vidéken lakó gyógyszerész fia. A halottat holnap boncolják a törvényszéki orvostani intézetben.­­ A léghajó a. New­ Yorkból jelentik, hogy Nocquet Pál, a hires és vakmerő léghajós, szer­dán felszállott New-Yorkban és még aznap este a felszállási helytől 40 mértföldnyire Long Island fölött látták lebegni. Azóta nyoma veszett és most attól tartanak, hogy léghajójával az óceánba zuhant. — A gróf úr. Már hónapok óta hamis bank­­jegyekkel árasztják el Közép-Olaszországot. A római rendőrségnek az volt a meggyőződése, hogy a hamisítások egy nagy, jól szervezett hamisító­banda művei, mely a bankók papirosát egy Fab­rianóban levő nagy papírgyárból kapta. Wenzel rendőrbiztos Fabrianóba ment, ahol mint marha­kereskedő szerepelt és hónapig időzött. Sikerült megismerkednie a hamisítókkal, akikkel annyira összebarátkozott, hogy végül hamis bankjegyeket adtak el neki. Mikor Wenzel már mindent meg­­tudott, értesítette a római, nápolyi és anconai rendőrségeket, úgy, hogy a bandának valamennyi tagját egy és ugyanazon napon letartóztatták. A banda római embere Angelo Barbiellurci-Amidei gróf, egy „előkelő" arisztokrata­ család tagja volt. A gróf Fabrianóból ládákban kapta a hamis pénzt, melyet azután Rómában értékesített. — A kivándorló sorsa. Idehaza kiszipo­lyozzák, elnyomják a szegény munkásembert, ha dolgozik. Ha aztán az a csapás éri, hogy mun­kát sem kaphat már e hazában, ha kénytelen a viszonyok mostohasága miatt önhibáján kívül munkátalanul koplalni, akkor nyomorúságának megszüntetését úgy reméli elérni, hogy kivándo­rol. Jobb hazát keres, ahol munkáját megbecsü­lik, ahol mindennapi kenyerét megkeresheti. De bezzeg, még töméntelen sok nyomoru­ságon kell átmennie a szegény kivándorlónak, amig ezen szeretett hazát elhagyhatja. Még az ország határán is — mintha ezzel azt céloznák, hogy a szegény munkás el ne felejtse azt a sok gazságot, ami vele az országban megesett —, emlékeztetésül a lehető legemberietlenebb bánás­módban van része. A fiumei hatóságok, a hajós­társaság olyan magaviseletet tanúsítanak a drága pénzen vett hajójegy tulajdonosával szemben, hogy az egyszerűen felháborító. Számtalan pana­szos levelet kapunk, amelyekből a következőt ra­gadtuk ki és annak kivonatát alábbiakban közöljük: Kedves feleségem! Tudatlak, hogy megérkez­tem Fiuméba és emberi száj elbeszélni és kéz leírni nem tudja azt a brutális bánásmódot, melyben részem volt és van. Amióta Budapestre érkeztem és megtudták, hogy kivándorló vagyok, mindjárt fülön fogtak társaimmal együtt s mint a barommal, úgy bántak velünk. Amit velem elkövettek, az a tengersok szenvedés, leírhatat­lan. Amint Fiuméba értünk, mint a vadállattal, ugy bántak velünk. Négyezer embert be­szorítottak egy piszkos, tetves terembe s nemhogy fehérhuzatu ágyat, de még priccset sem kaptunk. Nálunk otthon még az él is tisztább. 11

Next