Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)
1906-06-21 / 145. szám
12 NÉPSZAVA 1906. június 21.) A statisztika rovatokba szedte az áldozatok számcsoportját, az orvosok kísérleteztek és a nevezetesebb szaktudósok nemzetközi kongreszszusokat tartottak a baj leküzdésének módjai és eszközei iránt. Gyakorlati lépés, célravezető munka, másutt igen, nálunk nem történt. Most azonban, úgy látszik, hogy a középosztályban terjedő tuberkulózis statisztikai adatai kiáltanak segítség után és ezt — úgy látszik — mérvadó helyen meghallották, mert legalább már tanácskoznak. Korányi, a nagynevű orvostanár két évtizednél tovább buzgólkodik az anyaggyűjtésben. Rengeteg anyaghalmazata lehet már — de azért a tüdővész terjed és évről-évre emelkedik az áldozatok száma. De egészen meddő még sem volt Korányi akadémikus buzgólkodása. Neki köszönhető az „Erzsébet királyné-szanatórium" iniciálása, ott most sajátjából anyagi áldozatokat is hoz, de a vagyontalan szegényeknek alig számbavehető legminimálisabb számaránya nyer, illetve nyerhet elhelyezést. Így pl. 1904-ben 79, 1905-ben 88 ingyen beteg volt ápolás alatt. Mit is kívánhatunk egyetlenegy, mindenki számára fizetés mellett hozzáférhető szanatóriumtól, melynek csak 124 ágya van és egy évben átlag 5—600-nál több beteget nem bír elhelyezni? Milyen csepp ez a nyomorúság nagy tengerében ! Budapest közkórházaiban 1904-ben 1521 tüdővészes beteget kezeltek, kik közül 1072, vagyis 30'44°/o halt meg. Ne higyyük azonban, hogy a kórházból élve elbocsátott 69-56%-a az ápoltaknak gyógyulva került ki a kórházakból. Korántsem! Tudni kell, hogy a közkórházakba csak akkor küldik és veszik fel a tüdővészes beteget, mikor a házi vagy járólagos orvosi kezelés már csődöt mondott. Ez a közkórházi 30 napos ápolási idő tartama mennyire elégtelen a kúrára, azt legjobban igazolja a szanatóriumi gyógykezelés tartama, melynek minimuma 81 napra van megállapítva. A 69-56 százalék az elbocsátott egyéneknek tehát vagy haza ment meghalni és itt az általános halálozási statisztikába került, vagy az élet egy igen csekély méretű meghosszabbítását vitte csupán magával. És ha az Erzsébetszanatóriummal még szembeállítjuk az országban évenként tüdővészben elhalálozó 65—70.000 ember pusztulását, akkor elképzelhetjük, hogy milyen parányi homokszem ez az egy szanatórium az ország nagy tüdővészes sivatagában. Tisztelt miniszter úr! Ne tanácskozzunk tehát sokat és hosszadalmasan, hanem sürgősen tegyünk valamit, hogy evvel a rettenetes bajjal sikerrel birokra kelhessünk. Szanatóriumok kellenek! Ingyenesek és olcsók. Akik annyira szegények, hogy nem tudnak fizetni, azokat ingyen kell elhelyezni, de nem akkor, mikor már előre tudjuk, hogy hiába történik minden gyógytudományi beavatkozás. Betegsegélyző-pénztárakban biztosítottak részére olcsó ápolási díjak mellett tegyük lehetővé a gyógykezelést, hogy a pénztárak lehetőleg hosszú ápolási időt nyújthassanak s hogy a családos beteg után addig, míg a szanatóriumban van, családja a betegsegélyző-pénztár részéről a szükséghez képest segélyezhető legyen. Németországban ez idő szerint mintegy 70 tüdőbeteg-szanatórium van, „Volksheilstiitten" elnevezés alatt. Ugyanilyen van már többes számban az idegbetegek (neuasthenia-betegek) gyógyítására. A bécsi állami munkásbetegsegélyző pénztárnak két szanatóriuma van, melyben évenként 8—900 beteget ápoltat. Aussigban, az ottani munkásbetegsegélyző pénztárnak szintén van szanatóriuma és a mult hónap 28-án .Stájerországban az ott működő „Verein zur Bekampfung der Tuberknlose" (a tüidőgümőkór leküzdésére alakult egyesület) nyitotta meg egyesületi szanatóriumát tüidővész-betegek gyógyítására. Minden kulturális nemzet törekszik a tüdővész leküzdésére legalább annyit tenni, amennyit tehet. Szabad-e hát nekünk annyira hátramaradnunk ?! Kulturális nemzet volnánk mi is, vagy mi! Hiszen annyit tudunk áldozni a hadseregre és annak felszerelésére, mint akármelyik nagyhatalom. Tehát nagyok is, hatalmasak is vagyunk és közönyösen nézzük az évenként hatvanezrével elhalálozó magyar vérünk haláltusáját, egykedvűen hallgatjuk 60.000 embertársunk halálhörgését és megelégszünk az eredménnyel. Nincs szavunk ez ellen! Nincs módunk ez ellen tenni, nincsenek eszközeink a védekezésre! Kihalt az érzék keblünkből a szerencsétlenek megmentése iránt. Elfásultunk egészen! Ezeréves multú nemzet vagyunk és nem restelljük, hogy még annyira maradtunk mögötte a többi műveit nemzet kultúrájának. Berlinben ez év tavaszán a közoktatásügyi minisztériumban tanácskozást tartottak (melyen a nagyhírnevű Koch tanár is részt vett) afölött, hogy nem lehetne-e tüdőbetegeket Németország délafrikai gyarmatain elhelyezni. És megállapodtak abban, hogy igenis alkalmas éghajlati viszonyainál fogva sikerre vezetne a kitelepítés. Elhatározta a tanácskozás, hogy erre a célra adományokat gyűjt. Megállapodása így szól: „Az angol Dél-Afrika klimatikus- és talajviszonyai iránt szerzett tapasztalatok szerint jogos az a következtetés, hogy az ilyen betegek a reájuk nézve kedvező klimatikus földrészen való állandó tartózkodás folytán, betegségük továbbterjedésétől megóvhatók és ezzel a tüdőbetegek részére fennálló gyógyhelyek mellett a tuberkulózis elleni küzdelemben további segédeszköz volna nyerhető. Az ilyen telepítés által a gyarmat gazdasági viszonyai újabb fellendülést is nyerhetnének." Itt természetesen a betegségek azon stádiuma képezi az eszme alapját, mely alatt a beteg még munkaképes, mert mezőgazdasági és kertészeti munkák végzését szánták nekik. Minthogy azonban a német nép úgy fogta fel azt az akciót, hogy a kormány a délafrikai gyarmatpolitikáját a betegek kitelepítésével akarja haszonra változtatni, illetve kamatoztatni, mely célt normális telepítéssel nem sikerült elérnie, állást foglalt a terv megvalósítása ellen. A berlini betegsegélyző pénztárak elöljárói ugyanis ezzel a tervvel szemben következő határozatot hoztak: „Berlin betegsegélyző pénztári elöljáróinak gyűlése tiltakozik az ellen, hogy a tüdővész elleni küzdelem Afrika gyarmatainak telepítési mellékcéljával kapcsolatba hozassék és sajnálatát fejezi ki afölött, hogy az orvosi szaktekintélyek egész sorozata ehez az összekapcsoláshoz hozzájárul. A tudomány mai állásánál fogva a gyógyítási célnak az elviselhető költségekre való tekintettel, a német népszanatóriumok megfelelő szaporítás mellett megfelelhetnek. De még abban az esetben is, ha az afrikai telepítéshez fűzött gyógyeredmény be is következne, a gyógyultak gazdasági jövője mégis a legnagyobb mértékben bizonytalanságban maradna. Az az eszme, hogy az országos biztosítóintézetek sok milliót költhetnek Afrikában kulturmunkákra, nem valósulhat meg. A betegsegélyző-pénztárak elöljárói a legkomolyabban figyelmeztetik tagjaikat, hogy ne használtassák fel magukat kísérletekre Délafrikában és azt ajánlják, hogy a tüdővész leküzdésére és a telepítés céljára szánt adományokat külön-külön juttassák rendeltetésük helyére." Ezt a ténykörülményt csak azért ismertettem, hogy megtudjuk, milyen merész tervekkel lépnek fel a német szakférfiak a tüdővész leküzdésére folytatott harcban. És ha ennek a tervnek az alapját kutatjuk, rá kell jönnünk, hogy a betegek izolálása tulajdonképpen a fő cél. A német burzsoázia fél a tüdővész fertőzésétől. Nálunk ettől nem féltek eddig, de nem azért, mintha a magyar emberen fellépő tüdővész bacillusa annyi hazafias tisztelettel viseltetnék a magyar burzsoázia tagjai iránt, hogy őket nem fertőzi meg, hanem azért nem féltek, mert még nem voltak képesek a veszélyt az ő egész valóságában felfogni. Ezzel ugyan nem azt akarom kifejezni, hogy a magyar burzsoázia annyira hátramaradt és ahoz képest annyira buta volna, hogy a bajt ne tudná megismerni, hanem inkább azt óhajtom kifejezni, hogy nálunk minden téren olyan mérvű elfogultsággal, kicsinyes grájzler felfogással bírálják el a legfontosabb dolgokat, hogy inkább veszni hagynak évenként 70.000 embert a tüdővészben, semhogy megakadályozzák a megmaradt egészséges emberek módfölötti kizsákmányolását. Tíz ember munkája után maradt vállalkozói profit nagyobb országos jelentőséggel bír, mint 70.000 szerencsétlen magyar embernek nyomorult elpusztulása a tüdővészben. Kürschner Jakab. SZAKMOZGALOM. Nyilatkozat: A légszeszgyári munkásoknak (IX. ker.) folyó hó 20-án megtartott rendkívüli közgyűlése megbízásából kijelentem, hogy a szervezet elnöke, Simon József ellen forgalomba hozott vádak, minden alapot nélkülöznek. A közgyűlés egyhangú határozattal ezen vádakat rosszakaratú hitvány rágalmaknak minősítette. Schmidt Lipót, egyes, titkár. A nyíregyházai vas- és fémmunkások megalakították szakszervezetüket. Pályázat. A magyarországi vas- és fémmunkások központi szövetségének bádogos-, légszeszvizvezetéki- és fűtőszerelők és légszeszfejlesztők szakosztálya 1906. július hó 15-én betöltendő titkári állásra pályázatott hirdet. Feltételek: 1. Pályázhat minden szervezett munkás, bármely szakma köréből, ki a nemzetközi szociáldemokrata pártnak tagja és a szakmozgalomban megfelelő jártassággal bir. 2. A magyar és valamennyiben a német nyelvet szóban és írásban birja. 3. Az agitáció terén szónoki tehetsége legyen. Kezdő fizetés havi 120 korona. Pályázatok csak 1906. junius 30-áig vétetnek figyelembe. TÖRVÉNYSZÉK. (§) A bstntanya pénze. A budapesti büntető törvényszék immár harmadik napja tárgyalja Förster Ferencné, Förster Ferenc, Förster Béláné és Förster Anna hamis tanúzási bűnpörét. A tegnapi nap délutánján késő estig dr. Vaisz Sándor ügyvédet hallgatta ki tanúul a bíróság. Ő leplezte le a végrendeletgyártó szövetkezetet. Ő szerezte be ellenük a terhelő adatokat s ő tette meg ellenük a büntető feljelentést. Dr. Vaisz Sándor részletesen elmondta a bűnper keletkezésének történetét. Dr. Vaisz Sándor rendkívüli terhelő vallomását követte Neisidler Károly magánzó terhelő vallomása, aki elmondta, hogy Försterné neki két ízben is ajánlkozott tanúul. A mai nap délelőttjén egyetlen terhelő tanút hallgattak ki: ez Grünwald Mór vászonkereskedő, Benkő Róza bizalmas embere volt. Tanú szerint Benkő Rózának az volt az intenciója, hogy örököse a 10 éves Stehlmann Rudolf legyen, Blau Adolf Dávidról, akit mindig szidott és átkozott, hallani sem akart. A tárgyalást holnap folytatják. (1) Amerikai gyilkosságban a magyar ítélet. Tomcsa Mihály, a szabolcsmegyei Buj község lakosa, úgy mint sok ezer más magyar munkás 1903. évi október havában kivándorolt Amerikába, ahol Buffallo város vassingyárában kapott munkát Ez az alkalmazás azonban nem tetszett Tomcsának, mert 1904. évi április havában New Jersey államának, Hudson grófság Jersey városába ment munka után. Jerseyben egy Somogyi József nevű munkásnál szállt meg, akinek felesége néhány magyar munkás számára takarított és főzött. Tomcsa csakhamar munkát kapott az ottani vasútnál s április 24-én csodálkozással látta, hogy gazdájának felesége, Somogyi Józsefné, mintegy 200 dollárt szedett be a kosztosoktól. Tomcsa másnap betegséget szimulált s otthon maradt Somogyinéval és egy Antal Károly nevü beteg munkással. Reggel 9 óra tájban Antalt elküldte Moskovics Áron magyar szatócshoz azzal az ürüggyel, hogy az beszélni kiván vele. Antal odavánszorgott Mocskovicshoz, ahol boszszankodással hallotta, hogy Tomcsa felültette őt. Mire aztán egy óra múlván hazaért, csodálkozással látta, hogy Somogyiék kapuja zárva volt. Antal mitsem törődött ezzel és egy másik magyar szomszédhoz ment. Este hazajött lakásába Somogyi József és lakói s miután a kaput felnyitni nem bírták, a pinceajtón át másztak be a házba. A szobák teljesen rendben voltak, az értékekből nem hiányzott semmi, de az aszszony és Tomcsa eltűntek. Az egyik asztalon egy levélke volt a következő tartalommal: „Józsi testvér! Ne haragudj, hogy elvittem feleségedet, de ő jobban szeret engem, mint téged. Ruffallóba megyünk. Good by Moskovics, Antal és mások ráismertek Tomcsa írására ebben a levélben s igy Somogyi mármár azt hitte, hogy felesége megszökött tőle. Másnap azonban borzasztó fölfedezést tettek Somogyiék. A pincének egy sötét zugában harisnyával megfojtva találták Somogyiné hulláját A gyanú természetesen Tomcsa ellen fordult, aki ellen az amerikai rendőrség köröző levelet bocsátott ki. Ezen nyomon indulva kábelsürgönyt küldött a budapesti rendőrségnek. Most már itthon is megindult a hajsza Tomcsa után s a csendőrségnek sikerült a gyilkost Ujfehértón május 19-én elfogni. A gyilkos magyar állampolgár lévén, a nyíregyházi kir. törvényszék a kiadatást megtagadta s kérte a tanúvallomásoknak ideküldését. Az esküdtbirósági tárgyaláson az esküdtek bűnösnek mondották ki vádlottat a szándékos emberölés bűntettében és ezért az eljáró biróság 10 évi fegyházra itélte. A kir. Kúria ma a semmiségi panaszok elutasításával hozzájárult az esküdtbíróság ítéletéhez. (§) A szerelem. (Esküdtszéki tárgyalás.) A mult évben Varga Ferenc mindenes a Visegrádiutca 3. számú házban megismerkedett Takács Mária cselédleánnyal. Az ismeretségből szerelem támadt a fiatalok között s karácsony napján már azzal mentek haza Vácra a leány szüleihez, hogy egymáséi akarnak lenni. A leány szülei azonban ellenezték a házasságot, mire a leány szakított Vargával. Ez annyira elkeserítette a szerelmes fiatalembert, hogy az folyó évi február hó 4-én megjelent a leány lakásán s ott egyszer a leányra lőtt, azután pedig maga ellen fordította a revolvert s három lövést tett magára. A lövések ugy a leányon, mint a fiatalemberen néhány hét alatt gyógyult sérüléseket ejtettek. A szerelmes fiatalembert ma vonta felelősségre a budapesti büntető törvényszék esküdtbírósága Zsitvay Leó elnöklete alatt szándékos emberölés kísérlete címén. Az esküdtek Gál Jenő dr. ügyvéd védelme után