Népszava, 1906. június (34. évfolyam, 128–153. sz.)

1906-06-26 / 149. szám

1908. Június 26. NÉPSZAVA már az előző kormány belügyminisztere dolgoztatott ki egy törvényjavaslatot, mely azonban tisztán csak a választói jog kér­désével foglalkozik; de előre látható, hogy különösen Andrássy Gyula gróf belügy­miniszter intencióihoz képest a most készülő reform a választói joggal kapcsolatos összes kérdések komplexumát fogja felölelni. Miniszterek Bécsben. A régi szabadelvű világban egyszerre annyi miniszter sohase kop­tatta a bécsi aszfaltot, mint most a tulipános új korszakban. A renegátok alacsony lelkülete nyil­vánul meg abban a szolgai megalázkodásban, amivel minden apró-cseprő ügyeiket Bécsben tálalják fel a nemzeti kormány tagjai. Bécsben van Wekerle, Zichy Aladár, Kossuth Ferenc, Andrássy Gyula, Apponyi Albert és Jekelfalussy. Polónyit csak betegsége tartóztatja a drágalátos bécsi úttól. Szóval Bécsben van a nemzeti kor­mány minden épkézláb tagja. Vájjon ilyennek képzelték-e az új rendszert a koalíció lóvá tett választói ? Kossuth Ferenc a királynál, Bécsből je­lentik . A király Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztert holnap délben fél egykor külön ki­hallgatáson fogadja. Kossuth Ferenc kereske­delmi miniszter a tárcája körébe tartozó ügyek­ről tesz jelentést a királynak. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter holnap délután két órakor fog lakoj­kodni Frigyes fő­hercegnél. A póttartalékosok hazabocsátása. A koalí­ciós komédia szerencsétlen áldozatai, a törvény­telenül behívott póttartalékosok tegnap végre megszabadultak a több hónap óta tartó keserves szolgálattól. Tegnap­­vette ugyanis kezdetét a póttartalékosok hazabocsátása. A most besoro­zott újoncok augusztus elsején fognak bevonulni. Osztják már az országot. Amikor a nem­zeti uralom mézesheteiben megkezdődött a nagy etetés, látván az éhesek falkáját, megállapítot­tuk, hogy ezek éhségének a betöltésre váró hivatal csak annyi, mint egy elefántnak egy ma­rék széna. Megjósoltuk, hogy mihelyt­­tották egymás között a hivatalokat, hozzálátnak az or­szág fölosztásához. Ez az osztozási művelet már megindul. Egy kőnyomatos szerint Andrássy Gyula Szatmár megye kettéválasztását tervezi. Lesz tehát egy új főispáni, alispáni, főszolga­bírói stb. állás, szóval új vályú, amelyhez oda lehet terelni a leginkább zúgolódó éheseket. A képviselőház bizottságaiból. A kérvényi bizottság e hó 30-án, szombaton délután négy órakor az országház delegációs termében ülést tart. Az ülésen a Fejérváry-kormány vád alá helyezésére vonatkozó kérvények kerülnek tár­gyalás alá. Hát majd most meglátjuk, hogy hány vékára való telik a koalíciós vitézségből_ Delegáció, Budapest, június 25. A magyar delegáció mai teljes ülésén a koalíció ismét megszavazott mindent. A külügyminisztert félve és gyáván „támad­ták" és könyörögve kérték a „67-es törvé­nyek fokozatos" végrehajtását. Az egész vita valóban komikus hatást tett és a koalíciós elzüllést teljes világításban mu­tatta be. A városligeti Barocaldi ma ün­nepli jubileumát. „Ünnepies életrajzában elmondja, hogy mint lett belőle „a harci oroszlánból cirkuszi oroszlán". Ez az élet­rajz, mely a külügyi vita ominózus napján látott napvilágot, a magyar ellenzék poli­tikai életének biográfiája. Pedig hát a cirkuszi oroszlán ugyan­csak ágaskodott. Sőt Okolicsányi őszinte vallomására szükségesnek tartotta Ra­kovszky is megjegyezni, hogy a független­ségi párt „megszavaz mindent" — bár a külügyi képviselet osztrákságát illetőleg semmit sem változott. Estére azonban meg­békültek a hősök. Félhivatalosan ugyanis még az év folyamán Bécsből a következő­ket jelentik: A mai ülés lefolyása nem fog semmit sem változtatni az albizottság kebelében történt megállapodásokon és így a külügyminiszter költségvetését el fogják fogadni és a bizal­matlansági szavazattól tartózkodni fognak. Az itt lévő magyar miniszterek: Wekerle Sándor miniszterelnök, Kossuth Ferenc, Andrássy Gyula, Apponyi Albert és Zichy Aladár miniszterek az ülés után hosszabb tanácskozást folytattak. A magyar delegáció teljes ülése. A delegáció ma délelőtt tíz órakor Zichy Tivadar gróf elnöklésével teljes ülést tartott, amelyen a közös külügyminisztérium költség­vetését tárgyalták. Thorotzkai Miklós gróf előadó, amidőn a külügyi albizottság jelentését elfogadásra ajánlja, kéri, hogy a bizottság a jelentéshez csatolt határozati javaslatot is fogadja el. Ennek a ha­tározati javaslatnak célja az, hogy a paritás a külügyi szolgálatban is érvényesüljön. Ságh­y Gyula abból a célból, hogy egyes lapok téves közleményeit rektifikálja, szót kér. Határo­zati javaslata kapcsán a nemzeti álláspont gyen­gítésével vádolták meg őt egyes lapok, mert hor­vát tolmácsok alkalmazását kérte volna a kül­ügyi szolgálatba. Ez a lapok téves közleményein alapszik. Határozati javaslatában csak azt kí­vánta, hogy nagyobb helyeken lehetőleg horvátul is tudó egyének alkalmaztassanak a külügyi szolgálatban, nehogy a horvátok más államok, leginkább Oroszország képviseletéhez forduljanak érdekeik védelmére. Nem foglaltatott határozati javaslatában bi­zalomnyilvánítás sem a külügyminiszter politi­kája iránt, sőt ellenkezőleg kijelentette, hogy az országos bizottság többségénél a bizalom a külügyminiszter politikájával szemben a fagy­ponton áll. De nem tartaná célszerűnek bizal­matlanságot szavazni a magyar állam érdekében, nehogy egy bizalmatlansági szavazattal esetleges komplikáció idéztessék fel és ez által a külügyek vezetésében „az alkotmányos jogrend helyreállí­tása eltolassék." A külügyminiszter előterjesztései nem oszlatták el az aggályokat. Nem győztek meg például a ke­leti politika helyessége tekintetében. A keres­kedelmi szerződések megkötéséről szólva, hibáz­tatja, hogy a külügyminiszter, aki mind a két államnak alkotmányos szerve, a magyar törvény egyenes megsértésével nemcsak tárgyalásokba, hanem még a kereskedelmi szerződések végleges megkötésébe is bocsátkozott és hogy másrészről elmulasztotta Németország kormányát idején figyelmeztetni arra, hogy Magyarországon tör­vénytelen állapotok uralkodnak. Ha a szövetsé­ges kormány kellő felvilágosítást nyert volna, bizonyára hajlandó lett volna a kereske­delmi szerződések megkötésének elodázására. Örvendetes tudomásul veszi a külügyminiszter azon válaszát, hogy a külügyi szolgálatban ma­gyarokat nagyobb számmal fog alkalmazni. Magát a költségvetést elfogadja. Egyúttal el­fogadásra ajánlja az albizottság által előterjesz­tett határozati javaslatot is, amely pusztán az alkotmányos követelések kielégítését, az 1867. évi XII. törvénycikknek legalább fokozatos végrehajtását célozza, tehát sokkal kevesebbet foglal magában, mint amennyi a törvényben biztosított paritás alapján követelhető. Issekutz Győző elismeri, hogy a közös ügyek kezelési és elintézési módjára nézve a közös mi­nisztériummal szemben az objektív bírálat nehéz, mert két egyenjogú, de érzelmeiben, fejlődésé­ben és törekvéseiben teljesen ellentétes állam ügyeinek előmozdítása képezi feladatát. Fel­szólalásának célja a magyar nemzeti álláspont megvédése és főleg annak számszerű és logikai kimutatása, hogy amidőn a magyar nemzet az 1867. évi 12. t.-cikk­ben elvállalt" kötelezettségeit híven teljesiti, ugyanakkor a közös miniszté­riumnak kötelessége a kiegyezési törvényben elismert jogot respektálni. Nem változtat e felfogás jogosságán az a körülmény, hogy az 1867. évi december 21-iki osztrák törvény a közös ügyekről az 1867. évi XII. törvénycikk rendelkezéseitől sokban eltérőleg intézkedik. Mert ugy a nemzetközi, mint az államjog elvi szem­pontjából kétségbevonhatlan igazság, hogy egy állam szuverenitásának megcsonkítását egy másik állam törvényei nem tartalmazhatják és ha tar­talmazzák, nem bírnak hatállyal. A teljes külön­válás sem Ausztriában, sem Magyarországon nem lehet ez idő szerint az aktív politika feladata, mert az egyik államnak nemzetiségi viszonyai és mind a két államnak közgazdasági érdekei nem indokolják a különválást. Elhibázott magyar nemzeti politikának tartaná szóló azt is, hogy a délszláv államokkal Magyarország szeparatisz­tikus törekvéseket kövessen. Nem komoly az a felfogás sem, mintha a jelenleg létező viszonyoknál fogva Ausztria köz­gazdasági előnyöket biztosítana Magyarországnak. Az egész költségvetésen átmenő számszerű ada­tokkal és a hadügyminisztérium részéről közölt 1903. évi kimutatás arányszámításából kimutatja, hogy az 1906. évi költségvetésből is, melyet az albizottságok mind a két államban már megszavaztak, Ausztriára 209.024.694­­ kiadás esik, ellenben a közös költségekből Ausztriá­ban 301.400.000 korona, tehát 92 millió koroná­val több összeg használódott fel, mint a­mennyi összeget ezen állam a közös ügyekre fordít. Ma­gyarországon ellenben csak 114 millió korona használódik fel és csak 4.400.000 koronával több, mint a­mennyit az állam a közös költségekre fordít. A közös költségekre nézve továbbá tel­jesen elvész Magyarországnak a közös vámbeli bevételi jutaléka, amelyről szóló számszerű ada­tokkal mutatja ki, hogy nem, mint a közös költ­ségvetésben fel van tüntetve, 15 millió korona, hanem jóval nagyobb összeg esnek Magyar­országra. Rátér annak bemutatására, hogy nemcsak pénzügyi, nemcsak közgazdasági, erkölcsi te­kintetben is Ausztria Magyarországgal szemben a közös ügyekben nagy előnyöket élvez. Ennek bizonyítására a hadügyminiszteri kimutatás adatainak felhasználásával kiemeli, hogy az 1905 november 1-i tisztlétszámban volt 17.457 tiszt. Ebből magyar honos 4407, osztrák honos 12.987, bosznia-hercegovinai 35, külföldi 28. A magyar csapatok tekintélyes része, majd­nem fele, osztrák tisztek alatt él. A költségvetést és az albizottsági jelentést el­fogadja azon nyilatkozatokkal, hogy a­ királyért és a hazáért áldozatot hozni a magyar mindig tudott, de zsákmányul magát oda nem dobja senkinek. Teleki Arvéd gróf fölszólalásában kiemeli, hogy a külügyminiszter az igazság nevében appellált arra, hogy ne tartsák őt a magyarok ellenségének. Mivel azonban a külügyminiszter a külügyi albizottságban mondott beszédében majdnem a magyar barátság gyanújába kevere­dett, húsz évi ismeretség után kijelentheti, hogy a külügyminiszterben a magyar barátságnak ta­nújelét felfedezni képes nem volt, noha kifogás­talan udvariasságát mindég megőrizte. A mi külügyi képviseletünknek az algezirasi konferencián aratott nagy „győzelmét" illeti, ha­tározott vereség színében tűnik fel ez a győze­lemnek hirdetett diplomáciai működés. A külügyminiszter a Balkán félszigeten foly­tatott szerencsétlen politikájában, amellyel tulaj­donképpen önmaga és az egész osztrák hagyo­mányos felfogás ellen is működött, szintén szo­morú képét adja diplomáciai képviseletünknek. Követeli, hogy diplomáciánkban úgy a leg­magasabb, mint a középső és alsó hivatali foko­zatokban magyar állampolgárok, főképp pedig magyarul jól beszélő állampolgárok alkalmaztas­sanak legalább a kvóta arányában. A maga részéről csak a legnagyobb bizalmatlansággal foglalkozhatik mindazon ügyekkel, amelyek a külügyek vezetésére vonatkoznak és nem tehet mást, minthogy ezt a bizalmatlanságot kifeje­zésre hozza. Ha ennek dacára mégis megszavazza a költségvetést, ezt nem ennek a külügyi veze­tőségnek javára teszi, hanem csupán a magyar kormány érdekében azért, hogy a paktumot teljes mértékben megtarthassák. Buzáth Ferenc megütközését fejezi ki afelett, hogy a külügyminiszter expozéját németül és nem magyar nyelven terjesztette elő. Kifejti, hogy a paritás nem tartatott be, különösen a keleti aka­démián. Nem tartja elegendőnek, hogy a konzuli akadémián csak a történelmet tanítják magyar nyelven. Hosszasan bírálja ezután a külügy­miniszternek a külföldi szerződések megkötésénél tanúsított magatartását és végül kijelenti, hogy bár a költségvetést megszavazza, de a külügy­miniszter iránt bizalmatlansággal viseltetik. Ezután Teleky Arvéd gróf személyes kérdés­ben szólal fel, mire az elnök az ülést délután 3 óráig felfüggeszti. Ezzel a délelőtti ülés negyed 2-kor véget ért. Délután 3 órakor folytatták a plenáris ülést. Thaly László az algezirasi konferencia miatt támadja a külügyminisztert, akit Müller osztály­főnök képvisel egyelőre. Thaly László leírását adja az algezirasi értekezletnek s azt mondja, hogy kár nekünk Németországgal együtt járnunk, mert érdekeink nem azonosak. A külügyminiszter egyáltalán nem okolta meg, miért volt szükség az algezirasi konferenciára. Bírálja a külügy­miniszter marokkói politikáját és csatlakozik az előadó jelentéséhez. Benyovszky Sándor gróf nem érti a külügyi politikát, mert abban nem lát logikát. Amíg Oroszország, az egyetlen állam, akitől tartani 8

Next