Népszava, 1906. július (34. évfolyam, 154–179. sz.)

1906-07-01 / 154. szám

XXXIV. évfolyam Budapest, 1906. julius 1., vasárnap. 154. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre . . 18.20 kor. I negyed évre ..80 kor. fél évre . . 8.80 » I egy hóra . . 1.60 » Volksstimmeval efryfitt havonta 40 fillérrel több. Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. megjelenik hétfő kivételével minden nap.^ SZERKESZTŐSÉG: VII., Kerepesi­ út 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Gyár­ utca 1. sz. (Telefon-szám 82—61.)­­ Kiásott isten. Irta Farkas Antal. Ássák a várost. Valami Gyárat akarnak felállítani, S hol a csatorna szerteszét Furkálja a föld rétegét Kövekkel bélelt, •penész-lepte lyukban Vén temetőre bukkan A munkás. Fáklyát gyújt. A szent üreg, Mintha reszelné a tüzet, Sercegteti. Ne lássák meg, hogy itten Egy sorba fekszik ember, kutya, isten... A réteg, ami rájuk rakodott, Egy uj világnak adott alapot , eltemeté az ő világukat, Nem hagyott mást, mint ezt a kis lyukat, Hol isten, ember, kutya egy sarokban Vénültek és rohadtak öntudatlan ... A fáklya­ fényre elpirult az isten — Ki járhat itt lenn ? Miért zavarja el az álmokat ? Áldozni jött ? — hát hol az áldozat ? . .. A munkás leteszi a fáklyát S kioldja lábát, Melyen a csákány vágott nyilt sebet. Az istenre ül. A seb vérezett, És verejtéke csurgott az izomnak . . . — Vér­ és verejték ! Áldozatot hoztak, Ismerem őket, fürödtem ezekben, Hát a világból ez kiveszh­etetlen ? Úgy ott fenn, mig itt elnyomott az álom Tovább él, vár, imád az én világom. Hahó! Hát keljetek fel, Ember, kutya, megjött a reggel. Ki a világba, újra élhetek: Te ember, ö eb, én isten leszek! S felkelt a csontváz. Csákányt ragadott És törte-véste a boltozatot. Felkelt a kutya és nyalta a vért S megszentségtelenítő istenét, Amit legottan mu­zeumba visznek. Más ura van most az isteni tisztnek. Hol a kőisten oltára fölött Az áldozatok füstje röpdösött Évezredekkel előbb, ott ma már A gyám kürtő szennyes füstje száll, Vér és verejték ott folyik megint . . ." Nincs ebben változat, Csak másé a füst és az áldozat, beavatottak azonban hallgatnak és bajuszuk alá gomolyognak. — Ki lehetett az? Ez a kérdés már nem zen­ei, Csattanója annak az ősrégi adomá­amelyb­en a kisvárosi férj meséli a felesé­g. f ..ek,­hogy a kávéházban, szomszédságában ülő katonatisztek mit beszélnek? Azt, hogy az egész városban csak egy olyan asszony van, akinek hiába udvaroltál^ És a férj boldogan és hálásan csókolja meg a feleségét, esze ágában sem.^vén kételkedni, mintha nem az ő felesége v­olna ,az az egy. Az asszony azonban homlokára teszi az ujját, földre szegi a szemét és töri a fejét fagyon, de nagyon,­­ lehet az az egy?­an a legnagyobb rejtélyek egyike, hogy ki­ lehetett az, vagy kik lehettek azok, akik oly rutul visszaéltek a fiumei kormányzó úr egy­ügyűségével? Amint kisült a botrányos eset — a tolvajok is rögtön beálltak a pandúrok közé és velük együtt kiabálták — fogjátok meg! A beiktatáson résztvett valamennyi újság a leg­nagyobb megbotránkozással irt a dologról. Az összes „Napló"-k, az összes „Hírlap "-ok, a „Független Magyar-", egyszerű „Magyar-" és minden jelző nélkül való „Ország" és a többi mind külön cikket írt az újságírói kötelesség­teljesítés titulusa alatt zsaroló útonállókról. Ki­től zeng tehát az ének ?• Kit kell megfogni, ha mindannyian fogdmeget kiabálnak? \ 1 [ 'Wl 1 * —•—— t.­.i i A „szervezett csirkefogó-had." „Ha valótlanságokat, hazudozásokat akar hallani a magyar közvélemény, abban lehet része. Az u. n. „magyar zsurnalisztika" egy része ellátja nap­ról-napra ilyen táplálékkal. Egész szervezett csirkefogó-had élősködött itt „magyar zsurnaliszta" neve alatt. Ez zsarolt, csalt, terrorizált minden­felé. Hihetetlen rablásokat vitt vég­hez naponkint. Az útonálló had nem volt ilyen kegyetlen és vérengző, mint ez. Szenvedni, gyaláztatni, rágalmaz­tatni ettől a zsurnalisztikától bizo­nyára nem volt szégyen eddig sem. Hiszen a tényeket elhazudni és elfer­díteni mindennapi mesterségéhez tar­tozott. A magyar közönség azon része, melyet ez a sajtó inficiált, sohasem tudta, hogy a dolgokkal hányadán van. Hazug pletyka, soha meg nem történt ráfogás feltálalása mindennapi mesterségéhez tartozott." A „Magyarország"-ból. Ezzel a díszes titulussal illette a kormánypártolásnak és munkásfatásnak egyik elterjedésre és oldalszámra legtekin­télyesebb orgánuma , a „Magyarország" a polgári újságírókat, midőn valami előttünk ismeretlen okból megtagadván kollegáival a megszokott szolidaritást, megírta a láktó­eset alkalmával véghezvitt lopásokat, zsa­rolásokat. Igaz, hogy a leleplező „Magyar­ország"s utána az esetről megemlékező minden polgári lap a dolog ódiumát a „névtelen hősök"-re, az álújságírókra igyekezett tolni, de hogy ezt minő kevés joggal tette, az kiviláglik abból, hogy a Népszaván kivüli — tudtunkkal — minden napilap munka­társa ott volt a fiumei beiktatáson Nákó sajátkezű meghívásával s legalább is elnézte a helyszínen a lopást és zsarolást. Hogy ezek" után a polgári napilapok mindannyian legalább annyi hasábot írtak gróf Nákó tel­jesen jelentéktelen beiktatásáról, beszé­déről, etc. — azt természetesnek fogjuk találni. Akit azért a háromhasábnyi dicsériádáért meg nem fizettek, az kevésbé émelygős hangon ugyan, de ugyanannyi ha­sábon számolt be csupa kollegialitásból s hogy a hírrel a lapja „le ne ma­radjon",­­ amint mondani szokás. A zsarolók nagy szenzációt csináltak a dolog­ból s aki nem zsarolt, annak nem volt bá­torsága az áramlattal szembehelyezkedni. Maga a „Magyarország" szintén hozta a hasábos dicséreteket. S ha a dolog ki nem sül, Nákó, a senki, néhány ezer forintért valaki lett a közönség szemében: a pol­gári sajtó rendszerének segítségével egy­szerűen megvásárolta magának a hírnevet, mint a magyar közélet megannyi „jeles"-e. Hány gazember köszönheti ennek a rend­szernek, hogy becsületes hazafinak tisztelik és a jámbor vidék áhítattal olvassa a nevét! Hány becsületes, de e lapok nézeteivel el­lenkező felfogáson levő emberről irta már a „szervezett csirkefogóhad", hogy meg­vesztegetett gazember! A „Magyarország" kegyelméből hány órát loptak, hány kiraka­tot raboltak ki elvtársaink ! Az „Alkotmány", — amely „a tények el­hazudásának és elferdítésének mindennapos mesterségében" méltó konkurrense a „zsidó"" lapoknak — hány házat épített az Andrássyt" után a mi pártvezetőinknek! Milyen müvj£­­"Szettel hamisította a „Budapesti Hírlap" külföldi testvérlapjainknak rólunk szóló cikkeit s hány ezer munkás­pártunkból való kilépéséről irt napról-napra! A „Pesti Hírlap" munkáspolitikája még ma is abból áll, hogy a szociáldemokráciát Kristóffy­ bérencnek titulálja, a „Pesti Napló" képviselőjelöltjeinket léptettette fel a kor­mánnyal, a „Független Magyarország" és az „Egyetértés" kirohanásairól nem is szólva, ott van „Az Ország", amely a kellő meny­nyiségű­ és előzetes prospektusában jelzett pausalékkal biztosított első száma óta külö­nös vehemenciával űzi a „hazug pletyka, soha meg nem történt ráfogás ,feltálalásá­nak mindennapos mesterségét". Folytassuk a sort? Citáljuk talán azokat a cikkeket, amelyek most a kormánypárti lapokban napról-napra megjelennek az arató­sztrájkkal s az általános sztrájkokkal kap­csolatban ? Kutassunk utána, hogy melyik Nákó-vendég dühöng legtöbbet a munkás, filléreken élősködő izgatók s az óratolvaj tüntetők ellen ? Soroljuk fel a „szervezett csirkefogó-had" összes érdemeit ? Nem tesszük. Ennyi is elegendő annak konstatálására, hogy „tényeket elhazudni és elferdíteni", „zsarolni, csalni, terrorizálni" nemcsak az újságírás parazitáinak mindennapos mester­sége, hanem a vérbeli újságíróknak, a nagy­­lapok munkatársainak is. Nem is csoda. A legtöbb kiadó olyan gyalázatos béreket fizet, hogy valósággal , ráutalja a munkatársakat a zsarolásra, sőt Terefere. — Irta Marcial. — — Ki lehetett az? A fiumei újságíró rablóhadjárat dolgában ezt kérdezik most egymástól a beavatatlanok. A A Népszava mai száma 16 oldal

Next