Népszava, 1906. augusztus (34. évfolyam, 180–205. sz.)
1906-08-15 / 192. szám
1908. augusztus 15. NÉPSZAVA nyilvánított eszméjével nem igen árulta el, hogy valamelyes köze volna a történelemből ismert Bonapartéhez. Ez a modern Bonaparte, mint Newyorkból jelentik, Cumberlandban beszédet mondott, melyben az anarchista veszedelemről is nyilatkozott. Azt mondotta, hogy az Egyesült Államok nagy városaiban oly fészkei vannak az anarchizmusnak, hogy a kormánynak komolyan kell foglalkoznia ezzel a veszedelemmel. Bonaparte államtitkár az anarhisták ellen lélbüntetést ajánlott. Ajánlani kell az ilyet a Bonaparte-féle fecsegők ellen. Ázsiából. Az „internacionális tévtanok mételye" — Saját tudósítónktól. — Budapest, augusztus 14. Mai lapunkban három ítéletet adtunk közzé. Ha ezt a három ítéletet Ázsia kormánya — a pandúrok ukázainak legfelsőbb ítélőszéke— jóváhagyja, akkor kilenc elvtársunk több mint öt hónapig fog sínylődni a kemecsei, nagyszalontai és a gödöllői fogolyzárkáknak nevezett istállókban. Ilyen „fogdá"-ban — bűzös, sötét lyukban — eltöltendő 164 és fél napi elzárásra ítélt három főszolgabíró kilenc elvtársunkat. Ebben az ázsiai rovatban ezer és ezer napi büntetésről számoltunk be már. Mindezt a Percel-féle rendeletekre, vagy Darányi rabszolgatörvényére támaszkodva — legalább látszólag — jogos alapon, némi törvényes mázzal bepingálva, cselekedték. De ez a három ítélet előre készült, megrendelésre, önkényes, hazug adatokkal fűszerezve, hogy akarva, nem akarva, ha törik-szabad marasztaló ítéletet kapjon „a szocialista vezér", az izgató, az élősdi, a nemzetközi hazátlan bujtogató. Vegyük elő a három közöl is a legkiáltóbb brutalitást: az inasoknak „internacionális tévtanokkal való megmételyezése" címén elítélt elvtársaknak ügyét. Ázsiában — megírtuk számtalanszor — a törvényeknek azokat az intézkedéseit, amelyek a munkások jogait, egészségét némileg védik — egyáltalán nem hajtják végre a hatóságok. Megírtuk azt is, hogy ennek az oka a közigazgatási tisztviselők romlottságában, tudatlanságában leli főképp magyarázatát. Nálunk az iparhatóságok teendőit az ipartörvény a rendőrkapitányokra és a főszolgabírákra ruházta. Zsandároktól,rabvallatóktól, tivornyázó rendőrőrmesterektől szinte kívánni sem lehet, hogy kis érzékük is legyen a munkásvédelem iránt. Amióta a szakegyleti mozgalom, a szocialista párt szervezkedése rohamosan erősödik Ázsiában is, azóta az öntudatos felnőtt munkások ökleikkel vívják ki a világ csúfjára, hogy a mesterek a gyatra munkásvédelmi törvényeket betartsák. Ha kell, sztrájkkal erőszakolják ki az egészségesebb műhelyeket, a rövidebb munkaidőt, a brutális bánásmód megszüntetését, a betegpénztárba való bejelentést, a védőkészüdlékek beszerzését stb., stb. De mi történik a szülei háztól zsenge, gyermekkorban elszakított tanoncokkal, vulgo inasokkal, kik ezrével kora hajnalhasadástól késő éjszakáig robotolnak, odaadva romlatlan lelküket, tiszta erkölcsüket és fejlődő testüket a durva mestereknek, részeges munkavezetőknek ?! A gyárakban, a nagyobb műhelyekben az elhagyatott inasoknak kínzása, 14—16 órai napi szünetlen dolgoztatása, ronda fekhelyeken való néhány órai pihenése épp úgy tapasztalható, mint a kisiparban. Az inasoknak igazi rabszolgasorsban mégis leginkább a kisiparosoknál van részük. A tőke, tudás nélkül önállóvá lett koldus kisiparosok, a „majsztram" uramék, aranybányára bukkannak a faluból toborozott csemetékben. Az első inast felfogadják — szerződésről szó sincs — 5—6 hónapig, néha egy évig is, hogy takarítsa a műhelyt, a konyhát, a szobát, etesse az aprómarhát, tisztogassa a ketrecet, a disznóólat, vagyis pótolja ingyen a cselédet. Két pofon a reggelije hajnali 3—4 órakor, lábszik a vacsorája este 9—10 órakor. A második inas szükségessé válik a műhelyben, de nem azért, hogy a mesterség elemeit elsajátítsa, hanem, hogy szaladgáljon a boltokba, tolja a nehéz, jól megrakott kéziszekeret, vagy targoncát; vigye a számlát százszor és százszor a nem fizető urakhoz; rohan cigarettáért, reggeli, ebéd, szalonnákért, sörökért, a fél messzely borokért a főnök urnak és a segédeknek. A segédek! Ezek — sajnos — oktalanul maguk is püfölik fiatal munkástársaikat, mentegetődzve azzal, hogy „minket is ütöttek, vertek, mégis megmaradtunk". A harmadik, negyedik inas már dolgozik: ahol nincs segéd, ott pótolja a segédet; ahol van segéd, ott neki kétszer annyit muszáj dolgoznia, mert ő még nem szabadult föl, ő reá nem vonatkozik a munkarend, ővele a mester úgy rendelkezik, mint a kutyájával. Ha megszökik, panaszát senki meg nem hallgatja, még a szülei is visszakergetik a hideg családi fészekből, de van rendőr, csendőr, aki a mester szavára rögvest vezeti vissza a kínzó kamarába, a tetves vacokba, a fűtetlen kamarába, a szalmával díszített padlásra. Így tart ez a legritkább esetben 3 évig, a leggyakrabban pedig 4—5—6 évig. Minél „előkelőbb" a mester, azaz: minél befolyásosabb városi képviselő, minél szájasabb, dühösebb 48-as, minél több „ur"-ral ivott brúdert, annál elviselhetetlenebb, annál gyalázatosabb az inasnak az élete. Az ipartestületben a legrészegesebb alakok a vezető emberek : minél gazdagabb és minél lelketlenebb nyúzó, annál több az inasa. Nem túlozunk, ha a magyar iparnak sülyedését, a kisiparnak teljes elzüllését, a munkásbetegségek óriási pusztítását, a munkanélkülieknek állandó szaporodását, a kontároknak ijesztő számát egyenesen a senkitől meg nem zavart, sőt a hatóságoknak egyenes elnézésével uralkodó hallatlan tanonc kizsákmányolásnak tulajdonítjuk. Ezért a magyarországi országos szakszervezetek erélyesen „megállj"-t kiáltottak ennek a vérlázító csavargótenyésztésnek és követeléseik között évek óta szerepel a tanonc-skálának keresztülvitele. Több segéd, kevesebb tanonc: ez a jelszó. De hány esztendőnek kell még eltelnie, hogy a meglevő aránytalanságot eltüntessék a segédek kis és a tanoncok nagy száma között ?! Hány és hány félreeső falu, elmaradt város van még Ázsiában, ahol hite-hamva sínes az osztályharc alapján álló és becsületesen is dolgozó szakegyleteknek, amelyek kellemetlenül és könyörtelenül lerombolják a patriarkális céhrendszernek korhadt oszlopait, elsősorban az ipartestületeket. Célnál vagyunk, elérkeztünk az ipartestületekhez, a kisiparosok utolsó mentsvárához, bagolyodújához. Nevezzük is meg a remek példányt: a nagyszalontai ipartestületet, a nagyszalontai rablóvilágot. Ez az a darázsfészek, amelybe a szocialista bátor kezével és tudásával belenyúltak ottani pártszervezetünk vezetői, dr. Rozvány Jenő, Gáli Gergely és Somi Sándor elvtársak. Állj meg vándor, a nagyszalontai csonka toronynál, de ne a süppedő omladékokban keseregj bánatos hazafiúi szívvel. A törökverő hajdúk vakmerőségét a szocialisták örökölték: megtámadták a nagyszalontai vérgropóknak, a hímnemű Báthory Erzsébeteknek Csejthe-várát. Összeröffentek a fülig érő bajszú, ezüstgombos mentésü, rámás csizmájú patríciusok, amagyarok. Láncos lobogósát, aki teremtettét annak „az óriási veszélyt magában rejtő internacionális tévtanokat csepegtető ügyvédnek s mint jogásznak ." Egymás nyakába borultak Csordás, az ipartestületi elnök — reszkető lábaitkai, bortól ázott fejjel, ő, az elnök, Kossuth apánk hű katonája, mögötte az ipartestületi jegyző, a zászlótartó, a céhláda kincstárnoka, a tűzoltó főparancsnok, a versfaragó kántor, a tülkülő kondás, az alabárdos éjjeliőr, végül Sári néne. Fölnéztek a magas egekre, a magyarok urához és pakkolództak. Borovicskát és sonkát a tarsolyba gyorsan, meg sem álltak a Lánchídig, siettek Kossuth apánk fiához, Kossuth Ferenchez. Kisírták a nagyszalontai hajduivadékok búbánatukat a kis Kossuth potrohán. Jöttek vidáman haza a vén salabakterek. A miniszter elküldte őket biharországi csatlósához, Glatz Antal főispánhoz, a koalíciós biztosító főügynökhöz, aki leverte a régi kormány darabontjait, azért csak ezt a rövidke titkos rendeletet intézte a nagyszalontai hajdúk káplárjához, Csanády Jenő főbíróhoz: „585/1906. szám. Főszolgabíró ur! ./ alatt mellékelem a nagyszalontai ipartestületnek Rozvány Jenő és társai ellen beadott feljelentését, azzal, hogy a vizsgálatot a legszigorúbban folytassa le és a nevezettek ellen a legerélyesebben lépjen föl. A tett intézkedésekről haladéktalanul értesítsen. Nagyvárad .... Glatz Antal s. k. főispán .A kuvasz engedelmeskedett, legszigorúbban lefolytatta a vizsgálatot és a nevezett internacionálisok ellen a legerélyesebben is lépett föl: kiszabta rájuk, helyesebben rájuk szabta Percei rendeletét és a 65 napi elzárást. Az ítéletet olvastuk. A főispán urnak is olvasnia kellett, mert a szalontai komondor ezt a levélkét irta nékie: „Méltóságos Főispán ur! Vonatkozva mélt. Főispán urnak 585/906. sz. a. kelt rendeletére, tisztelettel jelentem, hogy Rozvány Jenő és társai ellen a vizsgálatot befejeztem s a fenti szám alatt az ítéletet meghoztam. Az ítélet egy példányát csatolom azon jelentésemmel, hogy vádlottak, nagyon valószínű, felebbezést fognak bejelenteni, mikor is az iratokat az alispánhoz be fogom terjeszteni. Nagyszalonta, 1906 augusztus 8. Csanády Jenő s. k., főszolgabíró." Kossuth Ferenc és csatlósai meg lehetnek elégedve a főispáni parancsra hozott ítélettel. Nincs többé senki, aki „a tanoncokba megmételyező tévtanokat oltana bele". Olvassák el, kérjük szépen, Rozvány elvtárs felebbezését. HÍREK. — Időjárás. Az országban száraz, derült és meleg idő uralkodik. A hőmérséklet maximuma tegnap Fiuméban 32 Cm volt, minimuma Árvaváralján 7 C° volt. Jóslat: Túlnyomóan derült, száraz és meleg idő várható. — Embervadászó csendőr. Az őrült csendőr tömeggyilkosságáról a következőket jelentik Szabadkáról : A vérengzés áldozatai közül Halász Antal, akinek mellébe fúródott a csendőr golyója, tegnap délután meghalt. Ma délelőttre meghalt az őrjöngő csendőr egy másik áldozata is, Kovács Balázs. Szalma Mihályné haldoklik, Jees Dezső már átesett ugyan egy sikerült operáción, de állapota mégis reménytelen. Tegnap délután Broch csendőrszázados, kerületi szárnyparancsnok és Kleiner Gyula csendőrfőhadnagy érkeztek Szabadkára és nyomban megindították a vizsgálatot. A tanúvallomások alapján megállapították, hogy tegnapelőtt délután három órától ivott Kis Kovács István a ludasi korcsmában három parasztlegénnyel. Kupából itta a bort és ugy lerészegedett, hogy a korcsmáros kénytelen volt kocsin hazavitetni a laktanyára. Itt Lehel István csendőrörsvezetőnél jelentkezett. Mikor mind nyugalomra tértek, magához vette az összes éles töltényeket, 110 töltényt. Azután kiszökött a laktanyából és támolyogva megindult a ludasi nagy utcán. Az egyik tanú Farkas Józsefné, aki a kanizsaiúton lakik, éjfél után lövések zaját hallotta. Harminc lövés dördült el egymásután. Kis Kovács kurjongatva, lövöldözve ment a határ felé. Itt találkozott a szerencsétlenül járt és megsebesült Jecs kántorral, Jeney földbirtokossal és Delly már. hivatalnokkal, akik aratóünnepélyről jöttek. Az őrült lekapta fegyverét. Jecset találta a lábán. Tovább ment. Útközben egy majoros családtól, Szalmáéktól vizet kért. Mikor a férfi vizet hozott, elbeszélgetett vele nyugodtan. Majd búcsúzkodás közben lekapta fegyverét és célba vette a férfit, de az asszonyt találta. A mellét fúrta át a golyó és két falon keresztül hatolt; a konyhában találták meg. Kovács csendőr pedig tovább rohant. Egyik ház pitvarában aludt Kovács Balázs. Odament és mellbelőtte. Igy lőtte agyon Halász Antalt, akit a hónalja alatt talált. Az öreg Varjasnak állkapcsába lőtt. Végre elhagyta Ludast. A Márton-úton reggel 5 órára Király Halmára ért. Akkorára már a megrémült ludasiak fellármázták a csendőrséget. De a csendőrök nem találtak éles töltényt. Elvitte Kovács. Királyhalmára telefonáltak, ahonnan Schlatz őrsvezető kilenc legénnyel indult az őrült csendőr ellen, akit aztán agyonlőttek. Kis Kovács hulláját ma Horgoson felboncolták. A rendőrség ma délben kihallgatta a ludasi csendőrőrs összes embereit. Ezek azt vallották, hogy Kis Kovács szorgalmas, kötelességtudó ember volt, kitűnő jövő. Sokszor, minden ok nélkül „elbusult". Feljebbvalói is nem egyszer a búskomorság jeleit látták rajta. Nem volna érdektelen a tömeggyilkos őrült előéletéből olyan momentumokat is ismernünk, amelyekből megtudhatnók, hogy pl. sztrájkoló aratókkal szemben miként „teljesítette kötelességét". Bizonyára azt is „szorgalmasan és kötelességtudóan". .