Népszava, 1907. február (35. évfolyam, 28–51. sz.)

1907-02-01 / 28. szám

AZ EX:0FSZETES ARA: egy évre . . 19.20 kor. | negyed évre ..80 kor. fél évre . . 8.60 . | egy hóra . . 1.60 | Egyes szám ára 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE, Legjelezeik hétfő kivételével minden nap. 28. s­zám. SZERKESZTŐSEO: VII., Rákóczi­ út 32 (Telefon­szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., Nyár­ utca L sz. (Telefon-szám 32—61.) Megkezdik a munkát. Holnap vagy holnapután újra kezdődik a munka. Ezernyi ember veszi a szerszámait" búcsúzik a családjától, sóhajtja, hogy „sze­rencse fel!" s azzal leszáll a bánya ölébe. Abba a pokol­ torokba, amelyik még most is pislogó zsarátnokot, elszenesedett holt­tetemeket rejteget és gyilkos gázokat, halál­szagot lehel. Akik túlélték a borzalmakat, akik meg­menekültek az élet, a munkált­an átnyomor­gott fél­ halál számára, azok leszállnak a tárnákba, bár még fülükben zúg a hátbor­zongató halálhörgés és sikongó árvák, ruhá­jukat tépő özvegyek ideg­szakgató rajon­gása. Még maguk előtt látják volt tár­saikat : a fej nélküli törzsek, a telje­sen korommá égett kéz- és lábdarabok halmazát s a megfulladt emberek lógó nyelvű, kifordult szemű, vörösre pörkölt bőrű holttestét Még fojtogatja őket az a borzalmas érzés: „Ez az ember a minap ép­pen ugy mozgott, éppen ugy érzett, éppen ugy dolgozott, mint én ma, pedig nem is hulla már, de megszenesült cafat-tömeg; ez az ember éppen ugy borzongva szállt le a mélybe és éppen ugy reménykedett, hogy legalább élve hozhat vissza egy darab ke­nyeret a porontyainak, mint reméltem ma én, ki tudja, nem kerülök-e holnapra én is melléje ?" Ki biztosítja azt a bányamunkást, aki holnap leszáll a fekete tárnákba kincseket keresni másnak, sós falatot magának, a­ki biztosítja ezt az embert arról, hogy nem jár úgy, mint apja vagy barátja? Ki biz­tosítja? A bányaigazgatóság? Az a banda, amely mérnökei tilalma ellenére beengedte a minap is a halál­tárnákhoz bérrabszol­gáit? Az a kompánia, amely kockára tette félezer ember életét csak azért, hogy a munka egyetlen napra meg ne akadjon s a haszonnak egyetlen fillérje se maradjon el? Azokban a gyilkosokban nem bizhatik a bányász. De hát kiben bizzék ? Odalent a mélyben, a gyilkos párák világában nem bizhatik önmagában: egy félmeztelen, tehetetlen senkiben, aki azt sem tudja, melyik másod­perc honnét hozza meg kikerülhetetlen vég­zetképpen az irtózatos pusztulást. Védelmet nem ad a kalapács a robbanás ellen s a Davy-lámpa vékony sodronyhálójából csak egy szemecske pattanjon ki: egy csattanás és száz élő ember helyett száz szétroncsolt hulla darabjai hevernek szerteszéjjel a szén­falak között. A bánya­„szerencsétlenség"-et elhárítani nem, csak megelőzni lehet. De erre a megelőzésre, szellőztető aknák járatására, folytonos bányavizsgálatra és a modern bánya­technika megannyi életmentő vívmányának berendezésére képtelen a bánya rabja. Sem joga, sem pénzje nincs hozzá. Joguk és pénzük — tömeggyilkos­sággal szerzett milliók! - csak a bánya­uraknak van. Annak a néhány embernek, akinek pénzzel adózunk mi, a föld színén fázó milliók és egészségüket, életüket ál­dozzák a föld alatt raboskodó százezrek. Annak a néhány bányaurnak, akinek szava többet nyom az élet-halál veszedelmei között ,s ... nyomorgó százezernyi bányarabénál a „de­mokrata" Franciaország parlamentjében, a német rendőrállam birodalmi tanácsában s az abszolút uralmat gyakorló magyar mi­niszterek szobáiban. Sem a courriéresi, sem a saarbrückeni, sem a számtalan észak-amerikai bánya­szerencsétlenség" nem elegendő" ahoz, hogy az irtózatos emberpusztítás megelő­zésére valamely kormány valamilyen formában tegyen valamit. Egyetlen be­csületes bányatörvénye sincs még a világnak. De míg a külföldön legalább azt megengedik, hogy a munkások maguk kö­veteljenek némi kis kíméletet, némi óvó­intézkedéseket a bányauraktól s a szerve­zet pótolja, ugy, ahogy a szociálpoltikai törvényeket — addig nálunk, ahol minden­naposak a kisebb bányakatasztrófák, még a szervezkedés jogát is elrabolják a bánya rabjaitól, bebizonyíthatóan egyenesen a bányaurak parancsára. Sem az iparban, sem a mezőgazdaságban nem akkorák az osztályellentétek, mint a bányászatban. Sehol sem oly általános az a szívtelen profithajsza, mint éppen itt. Semmi­féle kérszolgaság nem jellemzi annyira a kapitalista­ rendszert, mint éppen a bánya tüdővészben vagy katasztrófák által pusz­tuló munkásainak sorsa. Nagy, igen nagy veszedelem lesz még egyszer erre a társadalomra, ha a fekete­gyémánt rabszolgái nem másznak át tár­saik friss holttestén, hogy újra megkezd­jék a munkát. Ma még alig gondolnak rá azok, akiket illetne a cselekvés kötelessége. Illemszabályok. — Epizód indiai utániból. — írta Dorosevics M. V. Mikor beléptem a derék hindu kunyhójába, udvariasan levettem a kalapomat, mire egy fiatal ember, aki ott ült a többiek között, tüstént ki­ugrott az ablakon és egy­­csinos fiatal leány, szemaid láthatólag a házim­ leánya, könyekben tört ki és felkiáltott: _ — Ez igazán nem járja! Leültem egy padra és a háziasszonytól egy pohár tejet kértem. Alig mondtam el a mondanivalómat, mikor a házim­, mintegy villámtól sújtva, a földre esett és a fejét háromszor teljes erejével a földhöz verte. A háziasszony pedig odarohant hozzá és vi­gasztalni kezdte: — Buddhára esküszöm, hogy ártatlan va­gyok .. . Mikor a tejet egy korsóban adták a kezembe, egy csészét kértem, — erre meg a nagyapó, aki egy magas falócán feküdt, hanyathomlok a földre vetette magát és szétzúzott fejjel, holtan terült el rajta. A nagyapót a lábánál fogva megragadták és kicipelték a kunyhóból, a háziúr pedig megpa­rancsolta a ház minden lakójának, hogy tüstént vetkőzzenek le. Elfordultam, hogy kíváncsinak ne látszani előttük és tovább ittam a fejemet, közben pedig az ujjaimmal agyonnyomtam a moszkitókat. •­. .•Ji.-jj ..., melyek szüntelenül rátelepedtek a homlokomra és szemmel láthatólag éppenséggel nem voltak kevésbé szomjasak, mint jó magam. Valahányszor megültem egy moszkitót, a háziúr siralmasan fölkiáltott és mindannyiszor kitépett egy tincset a hajából. A dolog hova­tovább különösebb és különö­sebb színben kezdett előttem feltűnni. Mikor a zsebkendőmmel megtörültem az orro­mat, valamennyien hangos zokogásban törtek ki, a háziúr pedig a feleségéhez rohant és püfölni kezdte. Egy kis tolakodó csimótának, aki egyenesen belebámult a szájamba, egy darab kenyeret nyomtam a markába, hogy megszabaduljak tőle, erre meg a kölyköt kikergették a házból, a kezébe nyomtak egy ananászt és két banánét útravalónak és megparancsolták neki, hogy men­jen, amerre a szemével lát. A reggelizésemet elvégeztem. A háziasszony odalépett hozzám és a kezét felém nyújtotta. Barátságosan megszorítottam, mire a házi­asszony a szó szoros értelmében a lába kis­ujjától kezdve a feje búbjáig elvörösödött — bár a bőre csokoládébarna volt. Egész tisztán láttam, h­ogy a lábikrám­ is kiüt a vörösség. A háziúr leánya hozzám lépett és lehajtotta a fejét. A csokoládé-szinti missnek üdvözlését nem kevésbbé udvariasan viszonoztam, aminek újból sírás lett a vége. Mikor pedig megkérdeztem, hogy mivel tarto­zom a tejért, az egész család a lábaimhoz ve­tette magát és kórusban ordította: —­ Könyörüljön rajtunk! A háziúr pedig könnyes szemekkel kérdezte: — Hát már elhagy bennünket uram? — Persze, tüstént, mert sietős a dolgom —­ válaszoltam. — Várjon még egy percig, uram. És ezzel a háziúr egy óriási kést hozott elő; olyan éles volt, mint egy borotva és felém nyúj­totta : — Nem lenne olyan jó, uram, hogy legalább meg is ölne bennünket? Hogyha már egész éle­tünkre megbélyegzett, olyan nehezére esnék, hogy az egész családot leölje? Nagyon kegyet­len ember ön, uram. — Én? Kegyetlen? Mit butáskodik, hogy az ördög vinné el! — Oh, uram, ne átkozzon el még a jövő éle­tünkre is. Mit vétettünk önnek mi, tehetetlenek? Elég nyomorúságot hozott már úgyis ránk. Alig lépett be a házunkba, már­is földúlta a leányom boldogságát. Látta azt a fiatalembert, aki ki­ugrott az ablakon és eltörte a lábát? Ő volt a leányom vőlegénye. Azért futott el, mert látta, hogy ön vetkőzni kezd. -4- En? Vetkőzni? — Levette a kalapját, uram. Egy fiatal leány társaságában letenni a kalapot! Hát ez nem annyi, mint vetkőzéshez fogni? !És, ez nem jelzi egész világosan, hogy­­ és ön között intim vi­szony áll fönn? De ez még nem volt elég ön­nek. Szükségesnek tartotta, hogy a feleségemmel szemben lealacsonyítson és kérelmét ő hozzá A Népszava mai száma 16 oldal

Next