Népszava, 1907. április (35. évfolyam, 79–103. sz.)

1907-04-02 / 79. szám

XXXV. évfolyam Budapest, 1907. április 2., kedd. 79. nszám. AZ ELŐFIZETÉS ARA: egy évre . . 18.20 kor.­­ negyed évre 4.80 kor. fél évn . . 8.60 »­­ egy tér* . . 1.60 » Egyes szám Ara 6 fillér. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖDIK megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VEL, Rák­óczi-Út 33 (Telefon-aáa 64—94.) KIADÓ HIVATAL: VXL, »y*i-at«a­­ ni (Telefon-Bsám 82—61.) Országos pártgyűlésünk. A magyarországi szociáldemokrata párt XIV-ik pártgyűlése — melynek két napi ta­nácskozásáról már beszámolhatunk — rend­kívüli fontossággal fog bírni a magyar­országi munkásmozgalom történetében. Mert rendkívü­li viszonyok között tárgyalt a mos­tani pártgyűlés. Egy példátlanul küzdelmes politikai esztendő után, a munkásszervezetek meg­erősödése, a kormány és a munkáltatók együttes rendszeres hajszája idején, amikor Magyarország egész szervezett munkás­tábora türelmetlenül várja az időt, hogy a már kikényszerített választójogért vivandó utolsó csatát győzelmesen végigkü­zdje. Ha ebben a helyzetben izzó hangulatú volt a pártgyűlés, ha a kritika hangja is — mely egyébként mindig otthonos a szociáldemokrata pártgyűléseken — élesebb volt most, mint más időkben, úgy ez csak azokat lepheti meg, akik távol állnak a proletárság küzdelmétől, azokat, akik nem tudják, hogy kint az országban milyen izzó a nép hangulata, hogy miként korbácsolta fel­l nép istra e­rdélyét­­, k­ora a ny­á­vi hajszája és az a becstelen politika, mely még most is folyton húzza-halassza és ha lehetne, még most is elsikkasztaná a nép legelemibb jogát: az általános, titkos vá­lasztójogot. A pártgyűlés lefolyásának méltatását ké­sőbbre kell hagynunk, akkorra, amidőn már áttekinthetjük a tárgyalásokat egészben, most csak a két napi tanácskozásról szá­molunk be.­ ­ Első nap. , Délelőtt. A tanácskozás megkezdése előtt féltíz órakor felhangzott az Általános Munkásdalárda „Üd­vözlő dal”-a. Buchinger Manó elvtárs az egybehívók nevé­ben üdvözölte a kongresszusi küldötteket és korelnökül Teszárez Károly elvtársat ajánlotta, aki a bizalmat megköszönvén, elfoglalja az el­nöki széket. Preusz Mór elvtárs (Kassa) ügyvezető elnökü­kül a kongresszus három napjára Garbai Sán­dor, Bokányi Dezső és Groszmann Miksa elv­társakat ajánlja. A kongresszus egyhangúlag elfogadta az ajánlatot. Groszmann Miksa elvtárs ajánlja, hogy a kongresszuson — mint ahogyan Németországban is szokás — a pártvezetőségi tag mellett egy­egy küldött is elnököljön. Weltner Jakab elvtárs kifogásolja, hogy ezen indítvány fölött egy meg sem alakult kongresszus szavazzon. Az igazoló bizottság megválasztása után Teszársz Károly elvtárs elnöklete alatt tár­gyalják le a pártvezetőség jelentését. Groszmann és Weltner elvtársak ismételt felszólalásai után a kongresszus Weltner elvtárs álláspontjára helyezkedett és az igazoló bizott­ság tagjait választotta meg. *.' .1 'üríhír J.inos tivtara ...t kívánja, Mttől tűzzék a tömegsztrájk kérdését napirendre. Né­metországban is több pártgyűlésen tárgyalták ezt a fontos kérdést, amely nálunk aktuális. Weltner Jakab elvtárs szerint a kérdés elmé­letének kutatása felesleges, hiszen már két párt­gyűlés elfogadta a tömegsztrájk gyakorlatban való keresztülvitelét. Nálunk nem az a helyzet, ami Németországban, nálunk már vissza is kell tartanunk a munkásokat az idő elütti tömeg­sztrájktól. Elnök szavazás alá bocsátja az indítványt, melyet a pártgyűlés elvet. Buchinger Manó elvtárs fel­alvássá osztrák testvérpártunk üdvözlő levelét s indítványozza, hogy a pártgyűlés fejezze ki örömét az osztrák párt diadala felett és kívánjon újabb sikereket A pártgyűlés egyhangúlag elfogadja az in­dítványt Buchinger elvtárs erre ismerteti a pártvezető­ség jelentését. Azt hiszem nem vagyunk szerény­telenek — mondotta — amikor megállapítjuk, hogy az utóbbi két év óta Magyarország politikai és társadalmi közéletének tengelyét a magyar­országi szociáldemokrata párt alkotja. A politikai életben Magyarországon az utóbbi időben egy párt­nak sem jutott olyan hatalmas, dicsőségteljes szép szerep, mint amilyen a magyarországi szociál­demokrata párté éppen az utóbbi két évben volt. Ez a párt kiállta a tűzpróbát, ez a párt megállta a helyét. A koalíció az ismert paktum alapján jutott uralomra. Tőle az ország joggal elvárhatta volna, hogy mindazt amit a paktum­ban elvállalt, keresztül vigye. Abban a pillanat­ban, amikor ezt nem teszi, megszűnik erkölcsi létjogosultsága. Alig került uralomra ez a tár­saság, hozzálátott mindazoknak a dolgoknak elsikkasztásához, mire nézve a paktumban kötele­zettséget vállalt. A koalíciós kormány jól tudja, hogy a szervezett munkásság az egyetlen faktor, amely ügyel arra, hogy annak a nyomorult pak­tumnak legalább a legfontosabb részét betartsák. A kormány tehát azt a taktikát folytatja, hogy a munkásság figyelmét erről a nagy kérdésről elte­relje. A sztrájktörvény m­egbolygatását tartotta erre az első legalkalmasabb eszköznek. Napirendrehozat­­ala céltalalan, haszontalan, mert figyelmünket a választójog reformjáról ezzel nem tudták elterelni. A szervezetek ellen is hadjáratot indítottak s különös gondot fordítottak a földmunkásokra. A kormány taktikájának hatásaképpen azt látjuk, hogy a munkások kettőzött erővel látnak a szervezkedéshez. Ha bizonyos lesz, hogy a válasz- Diogenes.­ ­A Népszava eredeti tárcája.) Irta Kepes Ernő. Bús ifjúságom egy szomorú éjszakáján, lan­gyos, csöndes nyári éjszakán, kint őgyelegtem a ligetben. Éjfél már elmúlt és nagy csend honolt körülöttem. Koromsötét volt mindenütt, csak itt-ott csillant lámpák fénye át a fák között megtörötten és pislákolva, kísértetiesen megnö­vesztve az árnyakat Valamelyik padon ott találtam Diogenest. Azért neveztük így, mert mindig éjjel kóborolt, töprenkedve és keresve az igazságot. Elnyújtóz­kodva feküdt — a nagy sötétben észre se vet­tem volna. De ő rám kiáltott. — Te vagy az, Diogenes ? — kérdeztem, megismerve hangját. Felkelt a padról és a hold, mely éppen elő­csúszott egyik felhő mögül, rávilágított képére. Nagy szegletes arc volt hosszú hajjal, torzon­borz szakállal. Kiéhezett arc volt nagyon. Sze­mei mélyen be voltak esve, akárcsak, mintha egy barlangból válogtak volna elő. Az orra pedig, meg a csontjai, élesen előre ugrottak. — Nincs lakásod ? — kérdezte Diogenes. Ez nem volt ritkaság akkortájt nálunk. — De van, feleltem. Rám nézett és vonogatta vállait. — Hát? Szerelem?! Most már én vonogattam vállamat. Diogenes legyintett a kezével. — Szamarak vagytok! . . . Mind szamarak vagytok!... Hallgattunk és elindultunk. Kanyargós utakon mentünk, néha a pázsiton keresztül, befelé a sűrűségekbe. A pázsit harmatos volt és a föld nedves illata terjengett a levegőben. — Ti mind csak úgy éltek, rendszertelenül, bele a világba — szólalt meg egyszerre Diogenes. — Csak úgy, minden meggondolás nélkül. .. Megállt és töprenkedett. — Egyébiránt igazatok van. Vagy ha nincs is igazatok, nem tehettek másképp. Akár akarjá­tok, akár nem ... — Te nem cselekszel ugy ? — kérdeztem von­tatva. — Talán nem ... Ha jobban ismerem a dol­gok lényegét De az sohasem biztos. — Én azt hiszem. — Semmit se higyyél! Azt hiszed te is, ő is, talán valamennyien, hogy kicirkalmazzátok előre, szépen és gondosan az útjaitokat és aszerint cselekedtek. Bolond beszéd. Éppen megfordítva van. Cselekesztek, aztán kicirkalmazzátok hozzá az utat. És szeretnétek elhitetni az emberrel, hogy komoly és meggondolt célok vannak előt­tetek, amely után haladtok. Kedvetlenül legyintett a kezével és nagyokat csapdosott botjával a földre. Éh­es varangyok lódultak fel előttünk és félméteres ugrásokkal menekültek. — Egyébiránt — szólalt meg ismét — ezt a játékot valamennyien végigcsináljátok. Apróbb és nagyobb emberek egyformán. Azért mondtam, hogy talán nem is tehettek róla . . . — Látod ezt a könyvet? — Kis, elkoptatott foliót tartott a szemem elé. Megismertem: az új­testamentum volt. — Látod? A világ leghatal­masabb könyve. Avagy ez bolond beszéd. Na­gyon bolond. Dehogy is ez hatalmas. Dehogyis ebben van a hatalom. — A tettben van a hatalom. A tettben. A hatalmuk: Jézus, aki cselekszik. A nagyok, akik cselekesznek. Én azt hiszik, előbb született meg a gondolat, mint a tett. A latorok ... A törpe epigonok, akik csak elgondolni tudják azt amit azok megcselekedtek. Hát tudták a­zok, hogy mi a gondolata annak, amit cselekesznek?... — Ők cselekedtek és a törpe epigonok a gon­dolataikat nézik ... Mintha a kövecske, mily a lavinát megindítja, tudná, hogy mit fog előidézni. Pedig, ahogy az nem tudja, hogy hova ér, úgy nem tudják ők se, hogy hova visz a cselekede­tük. És ami nekünk tiszta meggondoltságnak, „pure logique"-nek látszik, az nem egyéb, mint éppen az ő belső erejük, amely arra, éppen­ csak arra a cselekvésre hajtotta őket. Nem a gondo­latok viszik őket a cselekvéshez, — ellenkezőleg — egy magasabb intuíció kényszeríti őket: ezt tedd — s aztán jó, ha megismerni óhajtják az utakat, melyen oda eljutottak. — Cselekedni — ez az egész. És ez tesz kü­lönbséget az emberek között. Az apró kis filisz­terek között, akik loholnak, loholnak egész éle­tükben és ő közöttük, akik csak egyet dobban­tanak a lábukkal. Azoknak az az egész életük — ezeknek ez. De ez nem gondolkozás. Ez­ az élet. A közönséges ember és a zseni élete. Azok loholásra születtek, ezek lábdobbantásra. Gondol­kozás? Ördögöt! Másnak is megesett a szíve a­­ szegényen és a rabszolgán, nem csak Jézusnak. De csak ő született a tettre. Ezek az evangé­liumok? Ezek csak a külső formái voltak az ő cselekvésének. Megállt és elhallgatott Diogenes. Botjával furcsa ákombákomot rajzolt a porba. Aztán megfordult. — Gyerünk az Artézihez. Majd csöndesen mormogja hozzátette: — Van nálunk egy darab kenyér? . . . — Nincs — akartam felelni. De már akkor ismét beszélt. — Hát azért mondom, hogy csak úgy él­ ül Népszava mai szála a 10 oldal.

Next