Népszava, 1908. február (36. évfolyam, 28-52. sz.)
1908-02-01 / 28. szám
2 közökkel, arra felel a fenti híradás. Előbb szuronnyal, golyóval terrorizálják a népet, azután pénzzel, hazug ígéretekkel korrumpálják. Ilyen eszközökkel dolgozik a „magyar faj uralmának" föntartásán a dzsentri és akkor még csodálkoznak, hogy a művelt népek megvetéssel és gyűlölettel beszélnek a magyarságról. A nemzetiségeket pacifikáló kormánymunkának egy másik fejezetéről is beszámol ugyancsak ma ez a kőnyomatos. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter két évre fölfüggesztette Rózsahegy község önrendelkezési jogát. Ez a határidő mostanában telik le. A rózsahegyi hazafias polgárság körében régebben mozgalom indult meg aziránt, hogy a község rendezett tanácsú várossá alakuljon át, mert ezt nemcsak a község vagyonának helyes kezelése, hanem a magyarság hegemóniájának biztosítása is megkívánja. Ezt a mozgalmat Palugyay Móric dr., Liptó megye főispánja is pártolja. Klinovszky Lénárd dr., Kószahegy kormánybiztosa pedig nemrég küldötte meg két évi működéséről szóló jelentését a belügyminiszternek, amely élénken megvilágítja Hlinka András volt rózsahegyi plébánosnak és társainak gazdálkodását. A községi testület, melynek többségét a pánszlávok képezték, minden törvényhatósági jóváhagyás nélkül 600.000 korona kölcsönt vett föl egy ottani pánszláv pénzintézetnél a plébánia, lak, a zárda és a városi szálló renoválására. Ezenkívül a kormánybiztos megállapította, hogy a község tulajdonát képező erdőárlejtések körül nagymérvű szabálytalanságok történtek. Andrássy Gyula gróf a napokban leiratilag utasította Klinovszky Lénárd dr. kormánybiztost, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket aziránt, hogy Rózsahegy rendezett tanácsú várossá való átalakulása mielőbb megtörténhessék. Ha szabálytalanságokat követett el a községi testület, akkor el kell járni ellene. De nemcsak a tót szabálytalanságok, hanem a magyar szabálytalanságok ellen is. Csakhogy itt bizony igen gyakran mind a két szemüket behunyják a magyar urak, ellenőrök, kormánybiztosok. Érdekes a tudósításnak az a része is, amely Rózsahegy községnek rendezett tanácsú várossá való átalakításától a magyar jelleg, hegemónia megerősítését is reméli. A rendezett tanácsú városokban törvényhatósági kép-r NÉPSZAVA viselőválasztási joguk csak az országgyűlési képviselőválasztóknak van , a községekben ellenben minden 20 esztendős adófizető polgárnak. Ha tehát Rózsahegy községből rendezett tanácsú város lesz, ez a lakosság túlnyomó nagy részének községi választói jogától való megfosztásával egyértelmű. Igy gyülölteti meg a kormány a magyarságot s igy lesz az ország nem magyarajku polgárai előtt a magyarság a jogfosztás rendszerévé és az elnyomatás eszközévé. 1908 február 1. Parasztmentés. „A Hegyvidéki Gazdasági Akció 1906. évi működésének ismertetése" — ez a címe egy zöld boritéku füzetnek, melyet a földmivelésügyi miniszter megbízásából Kazy József miniszteri tanácsos, úgynevezett „hegyvidéki és székelyföldi miniszteri megbízott", most adott ki. Immár másfél évtizede folyik a ruténeklakta hegyvidéken a parasztmentés. Előbb Egan csinálta nagy hűhóval, most egy csöndesebb utód vezeti kevesebb zajjal és ugyanolyan sikerrel. Az ezerholdasok ritka jó üzleti szimattal a ruténekre vetették magukat, erre a kulturátlan, alázatos, igénytelen, járomba tört nyakú népre; ezt a jámbor népet szemelték ki maguknak államilag kezelendő sztrájktörő tartalékul. Az úgynevezett „hegyvidéki akció" mögött, mint valódi cél, az agráriusok érdeke terpeszkedik. Az előttünk fekvő füzet ezen akció eredményeiről számol be. Hogy a szegény rutén parasztokat miképpen boldogítja az agrárius uralom, arról felvilágosít bennünket a következő néhány adat. A jelentést kísérő levél szerint: „Igen nagy eredmények vannak a háziipar terén, amely 1318 kisgazda családjunk 8áQQQ korona keresetet, adott." .Hát ez csakugyan igen nagy...ered*, mény! Egy egyszerű osztási művelet segítségével rájövünk ugyanis — de a füzet is megmondja — hogy „egy-egy munkás-család a téli hónapok alatt 64 korona 03 fülér átlagjövedelmet" szerzett a háziipari munka révén. Hogy hány családtagnak és napi hány órán kellett dolgozni azért, hogy öt hónap alatt 64 korona 03 fillért keressenek, arról hallgat a jelentés. Ehelyett találunk más érdekes részletet. A háziipar sunkba. Olyan emberek kezdtek foglalkozni velük, akiknek nem volt elég erős az agyuk, hogy fölfoghassák, nem volt elég a tudományuk, hogy magyarázatát kereshessék — és kész volt a babona. Kimondották, hogy azokat a csudálatos jelenségeket, amik szellemidézésre összegyűlt társaságok előtt, az ilyen szeánszokon lejátszódnak, a másvilágról visszatért halottak lelkei csinálják. És ma a művelt emberiségnek talán harmadrésze hisz ebben a babonában, csináltak hozzá egész tudományt, amely teli van fontoskodó vallásossággal, istenfélelemmel és a másvilágba vetett rajongó hittel. Pedig tudták, hogy a másvilág az emberiség boldogulásának, haladásának egyik fő akadálya. Már a legjobb úton voltunk, hogy ezt a másvilágot, mint valami ártalmas trágyadombot elhárítsuk az utunkból és íme, megint csak gyökeret Vért. Abban a letagadhatatlan valóságban, hogy a vallásosság a művelt világon ismét meglepően erősen kezd tért hódítani, nagy szerepe van a spiritizmusnak. Hogy pedig ez így van, az első sorban a tudósok bűne. Amikor az első spiritiszta jelenségek kezdtek híveket hódítani Európában és Amerikában, akkor fejezte be diadalútját a materializmus. A tudósokat zavarták az ő elmélet-várukban, amelyet a természetben megfigyelt jelenségekből papiroson fölépítettek, ezek az új és az eddigi elmélet szerint megfejthetetlen jelenségek. Hát egyszerűen nem vettek tudomást róluk. Mosolyogtak rajta, csalásnak mondták, aki pedig mégis elhatározta magát, hogy közelről megnézi, mi az az új csuda, sietett el onnan, nehogy megzavarodjék. Egy német filozófus beleőrült, amikor egy szeanszot végighallgatott. Dogmává vált tehát a tagadás. Úgy csináltak, mint egy francia fizikus, akivel sohase lehetett elhitetni, hogy a telefon egyik ága a nádfonás. Az állam a szegény ruténeket megszervezi az „Ungvári Bútorgyár Részvénytársaság" számára olcsó buliknak; e részvénytársaság számára dolgozott 28 munkás két hónapon át és kerestek összesen 486 korona 16 fillért, vagyis fejenként 17 korona 30 fillért, két hónap alatt. Katyur jelentése szerint ez „a kereset is kielégítőnek mondható" és így „a nádfonó háziipar nagyobb arányú fejlődésére van kilátás." Vagyis kilátás van arra, hogy az állam nagyobb arányban fogja szállítani a napi 30 fillért kereső rabszolgákat az ungvári részvényes uraknak. Háziiparon és „olcsó" bérföldeken kívül hitelszövetkezetekkel is boldogítja a haza a ruténeket, akik kerek összegben 4 millió korona kölcsönt kaptak, míg a hitelszövetkezetekbe 17 milliót fizettek be különböző címeken. Eszerint az eladósodás 23 millió koronával emelkedett. A jelentés azt mondja ugyan, hogy a boldogított parasztok a kölcsönt uzsorakölcsönök kiegyenlítésére és hasznos beszerzésekre fordították, de ezt az állítást nehéz ellenőrizni. Ezek után hajlandó volna az ember kicsinyelni az egész akciót. De nem eddig van ám! A hegyvidéki kirendeltség „munkásközvetítéssel" is foglalkozott. Nevezetesen Bereg-, Máramaros-, Ung- és Ugocsa vármegyékből összesen 10.247 szerencsétlen párást szállított „az aratósztrájk alkalmával az alföldi gazdaságok szükségleteire az állami ménesbirtokokra". Ezek a „tartalék munkások" teljes ellátást és két korona napibért kaptak, azonkívül útiköltségeik is megtéríttettek. Hát ez az igazi parasztmentés. Erre kell a hegyvidéki kirendeltség. Sztrájktörőért eped az ezerholdas kebel és ezért tart fönn az állam egy nagy költséges szervezetet, melynek „hegyvidéki kirendeltség"a neve. És amelynek sza« hatása, hogy az Alföldről a faj magyar . mütikusok tizezrével" vándorolnak ki, de kivándorolnak az államilag boldogított vidékek tót és rutén munkásai is. Mert a sztrájktörésért járó teljes ellátás és 2 korona napibér csak 2—3 hétig tart, azután következik a 30 filléres háziipari kereset, meg az „olcsó" bérlet és a hitelszövetkezeti áldás. Az emberanyag legjavára Az uri babona. Ráolvasások közt pusztuló betegek, sírból kiásott halottak, megkínzott ártatlanok: a nép babonája épp olyan borzalmas, amilyen borzalmas a nyomor és a tudatlanság, amiből fakad. Enyhülni is fog a nyomorúság enyhültével, mind ahogy valamikor pusztító nyavalyák egyre kevésbé ártó, könnyen gyógyuló betegséggé szelídülnek, de hogy megszűnik, kivész-e valaha, az nagy kérdés és választ csak az adhat rá, aki jósolni mer. Ma bizonyos, hogy azokban a társadalmi rétegekben, ahonnan a műveltség kipusztította a durva, förtelmes babonaságot, nem nyugodtak addig, amíg valami más őrületet nem tettek a helyébe, bonyolultabb, fontoskodóbb hókusz-pókuszokat, amiért rajonganak, amiben boldogan hisznek és lenézik az emberiségnek azt a részét, amely próbálja megtartani a józan eszét. A szellemidézés és a ráimádkozás ez az úri babona. Nálunk Magyarországon meg aránylag eléggé kevéssé fertőzte meg az intelligens középosztályt, hanem külföldön, Angliában, Franciaországban és különösen Olaszországban, minden második jókabátos ember spiritiszta, Amerikában pedig majdnem mindenki hisz a ráimádkozással való gyógyításban. És ez nem is meglepő. A szellemidézés és a ráimádkozás mögött ugyanis hatalmas birodalma szunyad a ma még meg nem fejtett, ma még csudának mondott, bámulatos jelenségeknek, amelyeket letagadni nem lehet, amelyeknek csak a magyarázatát kell még megtalálnunk, hogy egy egészen új tudományos világ álljon előttünk. Csakhogy ezek a csudálatos jelenségek egészen furcsán csöppentek belé a mi modern gondolkozás militarizmusnak van szüksége. És ha a jó emberanyag egy csekély része el tudja nem hasbeszéléssel rendezett svindli, vagy Lavoisier, a világhírű csillagász, aki haláláig tagadta, hogy a meteorkövek az égből hullanak, mert azt mondta, az égben nincsenek kövek ... A tudós csaknem mindig elfogult, egyoldalú ember és rendkívüli agyvelőknek kell jönni, hogy új jelenségeket beillesszen az emberi tudás birodalmába. Úgy történt, hogy az emberek egy része vakon hitt a szellemekben, a más része pedig vakon tagadott. A vak tagadás pedig semmivel sem jobb a vakhitnél . . . Csak nagysokára, mert a legutóbbi években jöttek emberek, akik tudással, fegyelmezett gondolkozással fölfegyverkezve nyúltak hozzá a kényes kérdéshez, — de már késő volt a valóság számtalan tévedéssel, csalással, rajongással volt összekeverve és most, amikor ebben az izgató problémában, amely az emberiség jövő gondolkozásában egészen új utakat fog vágni, az első világosság dereng, úgy úrrá lett benne a babona, hogy évtizedek kellenek hozzá, amíg az eltévedt rajongókat a valósághoz visszatérítik. Rendesen elfajult, elgyöngült középosztálybeli és úriosztálybeli népek, ahol a Moltkeféle szerelem is divatos, ahol valami undorítóan ragacsos, szemforgató rajongással beszélnek művészetről, szépről és vallásról, akik megköpdösik nekünk a klasszikus zenét, Wildet, Wagnert és még egy csomó szép dolgot — itt idézik a szellemeket. Összeülnek esti alkonyatkor, alig világított teremben, egy asztal körül, összeteszik a kezüket és egyikük, akinek legroncsoltabb az idegrendszere, az magánkívül esik, elveszti az eszméletét és éber álmában beszél. Ez a médium. Ennek a száján vagy az írásán keresztül beszélnek a szellemek. Beszélnek csodálatos dolgokat, első sorban sok ostoba-