Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)

1908-04-01 / 79. szám

XXXVI. évfolyam. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 „ I egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) ..••'•»(r,7 (jjj(«-i \ Budapest, 1908. április 1, szerda. a ; a ) — —,-v.W 79. szám. Utazás 48-ból 67-be. Kossuth Ferenc kedden délután Bécsbe utazott, hogy szerdán délelőtt a király előtt megjelenjék. Félhivatalosan azt je­lentik, hogy Kossuth Ferenc utazása csak folyó ügyekkel van kapcsolatban. Azonban ez a „csak" egyáltalában nem kisebbíti az utazás jelentőségét. Mert miféle „ folyó ügyek" azok, amelyek a még mindig „függetlenségi" nevet viselő párt vezérét két heti előkészület után Bécsbe szólították ? Kossuth a kereskedelem­ügyek minisztere. Tudtunkkal az ő minisz­teri hatáskörében ezidőszerint nincs semmi olyan fontos folyó ügy elintézés előtt, vagy alatt, amely szükségessé tenné a király elé való járulást. Tehát nem a szakminiszter, hanem a pártvezér utazott Bécsbe. Azok a folyó ügyek pedig, amelyeket a király a többségi párt vezérével most meg akar beszélni, elég fontosak. Ilyen ügy mindenekelőtt a katonatisztek fizetésének emelése. És ilyen bizonyára a választójogi reform kérdése is. A bankkér­dés most még nem sürgős. A legutóbbi delegáció eseményei, az azóta történt nyilatkozatok és megbízható értesü­léseink arra mutatnak, hogy a katona­tiszti fizetésemelés dolgát a független­ségi párt föl akarja használni a koa­líció likvidálására és az uralom teljes átvételére. Ugyanis, ha már muszáj hozzá­nyúlni az átmeneti időre kikapcsolt kato­nai kérdések egyikéhez, hát akkor — a 48-asok véleménye szerint — el lehetne egyúttal intézni a szőnyegen lévő összes katonai kérdéseket. Ezzel azután el volna hárítva a legfőbb akadály, amely a füg­getlenségi párt egyedül való uralmának útját állja. A katonai kérdések megoldását persze Bécsben nem is képzelik másképpen, mint az újonclétszám fölemelésével, a hadügyi költségek lényeges megnövelésével, közjogi tekintetben pedig az eddigi helyzetnek fen­tartásával. Ha történnek úgynevezett „nem­zeti engedmények", azok alig haladhatják túl a Fejérváry-féle kilences bizottság pro­grammját, amely megvalósítható — amint Fejérváry akkoriban mondotta — lassan, lassan, lassan. Holmi értéktelen jelvény­kérdésekről is lehet esetleg szó, de a közös hadsereg közös jellegének lazításáról nem. A függetlenségi párt azonban most már nagyon olcsón kapható. Nagyon csekély „engedmények" — értéktelen formaságok — fejében hajlandó mindent megadni, amit tőle a közös hadsereg számára kérnek. Akkor azután teljesen udvarképes lenne. Átalakulhatna állandó kormánypárttá. El­foglalhatná az összes jó hivatalokat és szinekurákat. Kielégíthetné összes kisebb­nagyobb oszlopait, korteseit, atyafiait. Biz­tosíthatná magának az uralmat jó hosszú időre. Uralkodhatna 67-es alapon, esetleg a 48-as cégért megtartva, de esetleg azt is elvetve, ami különben nem lényeges. Így állván a dolog, Kossuth utazását úgy tekinthetjük, mint egyik befejező moz­zanatát annak a fejlődésnek, mely a 48-as pártot egészen átjuttatja a 67-es alapra. Minket ez nem lep meg. Az úgynevezett nemzeti küzdelem idején számtalanszor megmondtuk és megírtuk, hogy a „nemzeti követelményeket" ez idő szerint kivívni nem lehet, tehát a meddő küzdelmet be­szüntetve, meg kell valósítani az általános, titkos választójogot, mint előföltételét az ország megerősödésének. Akkor ezért a fölfogásunkért és annak őszinte kimondá­sáért hazaárulók voltunk. Azóta már a nemzetvezérek is a megvalósítás lehetet­lenségére hivatkoznak, mikor elveik föl­adását szépíteni akarják. Nem is azért vágjuk a függetlenségi párt arcába a becstelen szédelgés vádját, mert közjogi elveit megvalósítani nem tudja. Hanem azért, mert egészen kormányra­jutása napjáig azt hirdette, hogy a nem­zeti követelésekből egy jottányit sem en­ged és azoknak kivívása nélkül nem al­kuszik. Emellett pedig programmjának megvalósítható pontjait — az önálló vámte­rületet és az általános választójogot — megva­lósítani nem akarta. És még ha az önálló vámterületre vonatkozólag elfogadnók is a keresztülvitel lehetetlenségét — pedig nem fogadhatjuk el — azt a vádat egy tenger sem moshatja le a 48-asokról, hogy az ál­talános választójogot megvalósítani nem akarták, hogy azt — miután a proletárság hónapokon keresztül viaskodott érette, elle­nük — végre is Bécsben kellett kormány­zat programmjukba beleerőszakolni és ők azt csak a sóvárogva várt hatalom fejében fogadták el. A múltat persze letagadják a kuruc hazafiyak. Például a „Magyarország" ma jónak látja a következő állítást beadni olvasóközönségének: .. . nem volt a függetlenségi párt tagjai között senki — tudniillik a többségre jutás után — aki magát, vagy választóit abban az illúzióban ringatta volna, hogy most már azonnal vagy igen rövid idő alatt el­veink és céljaink teljes megvalósítását el fogjuk érni. Hát bizony, akinek van egy kis emlékező tehetsége, az tudja, hogy milyen szemér­metlen hazugság ennek az állításnak min­den szava. A nemzeti küzdelem hősei az egész nagy hecc ideje alatt a „semmit sem engedünk", a „mindent meg kell kapnunk" elvét hirdették sajtójukkal együtt. A nagy paktum után azonban átalakultak ultra­hatvanhetesekké „átmenetileg" és most már arról van szó, hogy ez az átmeneti állapot állandósíttassék. Szükségük van erre a hatalom megtar­tásán kívül abból a célból is, hogy a két oldalról, alulról és fölülről, rájuk kény­szerített általános választójog megvalósítá­sának kötelezettségét lerázhassák magukról. Tulajdonképpen ezt is a hatalom megtar­tása érdekében tartják szükségesnek. Mert rettegnek — és nem ok nélkül rettegnek — attól, hogy az általános választójog kirántja alóluk a gyékényt. És ha tessék-lássék „nem­zeti engedményeket" megmaszlagolt válasz­tóikra való tekintettel könyörögnek Bécstől, viszont a választójog elsikkasztásába való bécsi beleegyezést a maguk érdekében, a megízlelt hatalom és a megkedvelt konc megtartása érdekében iparkodnak meg­szerezni. Éppen ezért Kossuth Ferenc ma úgy ment Bécsbe, hogy pártjának „nemzeti" igényeit a legmélyebbre lefokozott állapot­ban mutassa be, ellenben a választójogi reformnak is legmélyebbre lefokozott ter­vezetéhez kérje a király hozzájárulását. Ennek fejében pedig magával viszi a 48-asok hajlandóságát a katonai kérdések vissza­kapcsolására, vagyis Bécs katonai követe­léseinek teljesítésére. Biztos tudomásunk szerint, a szerdai audiencián a választójogi reformnak fontos szerepe lesz. A belügyminiszter a királynak először olyan reformtervezetet mutatott be, amely a plurális és nyílt szavazáson ala­pult. Ezt a király visszautasította. Azután két alternatív tervhez kérte a király hozzá­járulását: vagy plurális szavazati jog tit­kos szavazással, vagy egyenlő szavazati jog nyílt szavazással. A király, akinek a poli­tikai tisztességről más fogalmai vannak, mint a koalíciós szélhámosoknak, ezt a két tervezetet sem hagyta eddig jóvá. An­drássy azzal védekezett előtte, hogy a 48-as párt miatt nem tehet tisztességesebb javas­latot. Most Kossuth Ferencen a sor, hogy feleljen pártja hitványságáért. Lehet, hogy ő meg Andrássyt fogja okolni a ja­vaslat reakciós voltáért. Hiszen az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz és egyik a másiknak feketeségével akarja ta­karni a maga feketeségét. Akárhogy legyen is, egy dolog bizonyos: a holnapi napon Kossuth sokat, nagyon sokat fog ígérni a reakciós választójogért; sok katonát és sok milliót. Mert ő és tábora a hagyományos húsosfazekat többre becsülik a maguk tisztességénél, az ország nyugalmánál és megerősödésénél. Ők a 48-ból 67-be ve­zető úton meg akarják tenni a legesleg­utolsó lépést; ők egyedül uralkodó párt akarnak lenni és biztosítani akarják ma­guknak az uralmat a lehetőség határáig... Idelent a nép pedig készen áll. Bécsben Lapunk mai szám­a 12 oldal.

Next