Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)
1908-04-10 / 87. szám
6 hogy a tanfelügyelő ezzel az intézkedésével megsértette a főváros autonómiáját. A fővárosi közoktatásügyi bizottságban ülő képviselőjük — aki maga is egy olyan iskolának az igazgatója, melybe nagy előszeretettel, tódulnak a bizonyítványra áhítozó emberek — valóságos hadjáratot intézett a tanfelügyelő intézkedése ellen. És tette ezt nem a szent pedagógiai üzlet, hanem a főváros szentséges autonómiája nevében. A nagy kirohanásnak, úgy látszik, sikere volt: a bizonyítványgyárak vígan folytatják az üzemet és lelkiismeretlenül rászabadítják az analfabétákat a hivatalokra, a pedagógiai üzletek tulajdonosai pedig nagyon szépen pénzelnek ebből a könnyű és rájuk nézve kockázattal nem járó üzletből. A közérdekkel ez ellenkezik. A tanfelügyelő a dolog lényegére nézve helyesen intézkedett. Ha a formát talán elhibázta, a miniszter segíthet a bajon. Ennek az üzérkedésnek véget kell vetni. Hiszen fizikai lehetetlenség is, hogy egy tanári kar egyszerre 40—50 és több magántanulót komolyan megvizsgáljon. Azonkívül ez a tömeges bizonyítvány-termelési eljárás a tanárokat évenként több napon át elvonja a tanítástól. Szükséges tehát, hogy a közoktatásügyi miniszter a tanfelügyelő helyes intézkedését érvényre juttassa. Szükséges továbbá az is, hogy a főváros a vizsgálati és tandíjakat olyan alacsonyra szabja, mint az állam. Mert hogy ebből a dologból a főváros is, meg a tanárok is virágzó üzletet csináljanak maguknak, az nem járja. Aki gyermekkorában nem tanulhatott és a hiányt később a maga emberségéből pótolja, azt ezért megsarcolni nem szabad. Aki becsületesen megszerezte a szükséges ismereteket, az szerezhesse meg az iskolai bizonyítványt is olcsón. Aki nem szerezte meg, annak pedig ne gyárthassanak bizonyítványt az erre berendezkedett pedagógiai üzérek drága pénzért se. —Q° — A madárvédő. Valahol él valaki, akit dr. Fromm Gézának hivnak. Orvos-e, fiskális-e, pap-e, tanár-e, a jó ég tudja. Csak az bizonyos, hogy nagy barátja a verebeknek, csirkéknek, varjaknak, szarkáknak és más hasznos madaraknak, akik Fromm dr. ur e jóságos éremeiről keveset tudnak ugyan. A dr. ur ezzel nem" is törődik. Az a fő, hogy akétlábú tollatlan állatok szerezzenek tudomást az ő madárvédelmi szenvedélyéről és olvasgassák „Madárvédelem" cím alatt megjelenő füzetkéit, amelyeknek legutóbbi számában a „Madárvédelmi mintatelepek"-kel foglalkozik. A dicséretreméltó sport gyakorlása közben hogy a tüzes mennykőbe jut eszibe a dr. urnak a szociáldemokraták szidása, azt tán a legöregebb varjú se tudná megmondani, nemhogy a dr. ur. A rovarok kiirtásának tilalmáról, korlátozásáról beszélvén, arra a következtetésre jut, hogy „a világrend a hatóerők teljes egyensúlyán nyugszik." Tovább bölcselkedvén, úgy találja, hogy a szocializmus jogosult és kiirthatatlan, de nem úgy kéne csinálni, ahogy csinálják. Az alsóbb rétegek fölfelé törekszenek. Ez nem gilt. Ami lent van, az maradjon lent s ami fönt van, az maradjon fönt és nyúljon még magasabbra. Miért? A dr. úr feje hiába kívánná, hogy azon járjon, valamint a lába azt, hogy vele gondolkozzék. A „műveletlen és rusnya népréteg hasztalanul kívánja, ami nem illeti, például miniszterség, előnyösebb helyzet, akadémiai tagság, tekintély", stb. Hm . . . Úgy látszik, hogy a dr. úr mégis a fején táncol és a lábával gondolkozik, mikor kisüti, hogy a munkabérek, igények, követelések fokozása nem visz előbbre, hanem „megbénítja a társadalmi fejlődést". Hát hiszen jól van. Ennél bolondabbat is hallottunk és csak ott van benne az újság, az eredetiség, hogy nem a madárvédelemmel és a hernyóirtással kapcsolatban hallottuk vagy olvastuk. Azt is mondták már nekünk, hogy a szocialista „vezérek" meggazdagodásra törekszenek. Ez se újság, kedves dr. úr. Olyan jó tanácsot is hallottunk már, hogy ne forgassuk föl a mostani társadalmi rendet, hanem a mostanit építsük tovább és ez lesz a szocializmus — mint a baglyok kitűnő barátja mondja. Csak még olyan okos dolgot nem hallottunk, amit a dr. úr ebben a pár sorban ad tudomásunkra a legközelebbi teendőnk felől, amikor így elmélkedik: „ha a társadalomnak is kell fejének, kezének, lábának lenni, akkor arra kell törekednünk, hogy ezek is megélhessenek, megmaradhassanak és a helyzetüknek megfelelőleg legjobban, vagyis a fejnek kényelmes kalapja, a lábnak jó cipője legyen, stb." Micsoda társadalomtudományi bölcseségek? A dr. úr mindig arra gondol, hogy ő akár feje, akár lába a mostani társadalomnak, neki mindig jobb és jobb legyen, de „a rusnya néprétegek" „jobb helyzetről", „igények fokozásáról" ne is álmodozzanak, mert ez már nem szocializmus, hanem a „vezérek" üzlete. De hogyan jut eszébe a dr. urnak ilyen szamárságokat papírra vetni? Abban a kis kaszinóban, ahol a varjak és a szociológia körüli tudását bámulják, bizonyosan elmondta már nem egyszer. De még nyomtatásban ilyesmit nem olvasott a saját cégére alatt. A madárvédelem alkalmat nyújtott rá és a dr. úr megragadta. Hát jól van, teljék benne kedve. A madárvédelem úgy is csak addig tart nála, míg a dr. ur a fejét a kényelmes kalap hordására használja. Aztán ez a fej se lesz barátja a cinkéknek. Cinkefogó lesz belőle, dr. ur! — Nagy munkanélküliség van még mindig Amerikában. A gazdasági válság, amelyről hosszasabban írtunk már nem egyszer, még egyre tart. Csütörtöki számunk Külföld rovatában írtunk arról, hogy az amerikai munkásszövetség számítása szerint körülbelül négy és háromnegyed millió munkás van munka nélkül az Egyesült Államokban. A becslés azoknak a jelentéseknek alapján történt, amelyeket a szövetség Amerikának mind a harminchét államából kapott, . A munkanélküliek óriási" nyomorúságáról" egyre érkeznek jelentések. Csikagoból táviratozzák, hogy szerdán reggel körülbelül ötszáz munkanélküli munkás, aki az éjjelt szabad ég alatt töltötte, a városháza elé ment s ott kijelentette, hogy addig marad ott, amíg vagy munkát és kenyeret kap, vagy pedig éhen hal. Minthogy a rendőrség arról értesült, hogy még kétezer munkás indul a városháza felé, szétkergette őket. A munkások csütörtökre újabb tüntetést terveznek. Nem állottak ellen a rendőrségnek, de kijelentették, hogy készek meghalni, ha nem segítenek rajtuk. A városi hatóságok csütörtökön reggel eleséget és pénzt osztottak ki a munkások között. Ez persze csak pillanatnyilag segít a munkások óriási nyomorúságán, amibe a kapitalista termelés őrületes rendszertelensége sodorta őket. — Adalék a magyar városok szociálpolitikájához. A Népjog című, Losoncban most megindult pártlapunk írja: Losonc városa is díszes helyet foglalhat el azoknak a munkáltatóvárosoknak a sorában, amelyek munkásaikat, alkalmazottaikat még az állatnál is kevesebbre becsülik. Ez a rendezett tanácsú város, amely kaszárnyákra, hasznavehetetlen tőzegszóró-gyárakra, nem létező csatornákra és más ilyen haszontalanságra százezreket költ, alkalmazottai között három hivatalszolgát — jobban mondva — rabszolgát tart, akiknek havi húsz forint fizetést ad. Ezek a szerencsétlen emberek családosak és elfoglaltságuknál fogva minden mellékkeresetre képtelenek. Hogy képzelik hát a város urai ? Ebből a nyomorúságos pár forintból meg lehet élni? A városatyáknak persze még csak föl sem tűnik ez. Sőt úgy látszik, egészen rendes dolognak tartják azt, hogy a város alkalmazottaiból koplaló művészeket neveljenek. — A Népszaváért. A csepeli Weisz Manfréd-féle tölténygyárban dolgozó asztalos- és gépmunkások műhely-értekezletükön Szál Lajos és Pál József bizalmi férfielvtársak előterjesztésére és Stark Péter elvtárs lelkes szavaira egyhangúlag elhatározták, hogy az asztalos-osztályra a Népszava előfizetését kötelezővé teszik. A jövőben is csak olyan asztalos- és gépmunkás dolgozhatik az osztályban, aki a szociáldemokrata párt központi napilapjára előfizet. A már ott dolgozók már április 1-étől fogva elő is fizettek. Az asztalosmunkások — amint nekünk írják — remélik, hogy a gyár többi munkásai is követik a példájukat. — Kevés a profit. A következő sorokat kaptuk: Körülbelül két hónap előtt arra kértük a Budapesti Helyiérdekű Vasút igazgatóságát, hogy indítson több kocsit és szállítsa le a viteldíjakat, mert tűrhetetlennek tartottuk, hogy Soroksártól a jutagyárig annyit fizessünk, mint Budapestig. Továbbá arra is kértük az igazgatóságot, hogy a heti bérletjegyek vasárnap is érvényesek legyenek, mivel a hét nem hat, hanem hét napból áll; vagy ha már ezt nem volna hajlandó megadni, akkor adják a bérletjegyeket legalább 30 fillérrel olcsóbban, mert hisz előfordulhat az eset, hogy egyikmásik munkás megbetegszik, vagy ünnep van valamelyik héten, amikor a jegyet nem használják. Négy hétig hasztalan vártunk a feleletre, végre személyesen fordultunk az igazgatósághoz, hogy megtudjuk elhatározását. Ekkor azt felelték nekünk, hogy a kocsik dolgában már intézkedés történt, a viteldíjak tekintetében azonban még nem döntöttek. Elmúlt ismét egy hét, amikor aztán arról értesítettek bennünket, hogy marad minden a régiben, a heti bérletjegyek ezentúl is hat napra szólnak; ha azonban azt akarjuk, hogy vasárnap is érvényesek legyenek, akkor fizessünk többet. Mi természetesen nem voltunk a válasszal megelégedve és tudomására adtuk az igazgatóságnak, hogy ez esetben kénytelenek leszünk a vasutat bojkottálni, mire a forgalmi főnök kijelentette, hogy nem engedik magukat a munkásságtól terrorizálni és nyomban a ráckevei főszolgabirósághoz fordultak csendőrvédelemért. Ez meg is jött. Április hó 6-ika óta erős csendőrfödezet van Soroksáron. Ellenére a minden oldalról jövő uszi' táskák, távol tartjuk magunkat minden erőszakosságtól,9 cfé* tfóÜ'széftaífzteSfcutík, hogyr *mindaddig" bojkottálni fogjuk a vasutat, mig jogos kérelmünket nem teljesitik. És ebben az igazságos küzdelmünkben nemcsak a munkásságra, de minden józanul gondolkodó polgárra is számítunk. — A soroksári, dunaharaszti és szigetszentmiklósi munkásság. — A káplánnak nem tetszik a jogts. Sátoraljaújhelyi tudósítónk irja: Ismert már a Marcinkó káplán neve. Ismert kávéházi botrányai, bordélyházi mulatozásai és a szociáldemokrácia elleni rugkapálódzásai révén. Már többször kapott leckét elvtársainktól és a napokban ismét rászolgált erre. Bánóczy pékmester számlával küldötte hozzá egyik ifjumunkás elvtársunkat. Elvtársunk az utcán találta a papot és átadta neki a számlát-Marcinkó káplán ekkor — meglátván elvtársunk gomblyukában a jogtűt — rárohant és kiszakítva jogtüjét, azt az utcára dobta. Marcinkó azonban emberére akadt, mert elvtársunk se volt rest, kikapta a csukás mellén lévő keresztet és még messzebbre dobta. Marcinkó Máriát, Isten Krisztust emlegetve — nem éppen épületes életműködések kapcsán — már-már tettlegességre is vetemedett volna, de odaérkezett barátai, látva elázottságát, elvitték. — Fegyelmi a bécsi alpolgármester ellen, Bécsből jelentik nekünk. Az ügyvédi kamara fegyelmi tanácsa legutóbb tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy dr. Porzer alpolgármester ellen, mint ügyvéd ellen a fegyelmi eljárást megindítják. Dr. Porzer ugyanis egy örökségi perben mind a két félnek tanácsot adott. — Tanoncnevelés pofonokkal. Kaposvárról írják nekünk. Van Kaposvárnak egy atlétája. László Viktornak hívják, lakatosmester. Főtörekvése, hogy a karjait izmosítsa. Ebből a célból kegyetlen módon gyakorolja az erőkifejtést a nála lévő védtelen tanoncokon. Minden ok nélkül pofozgatja a tanoncait. Ez még nem elég neki. A földrepofozott gyermekeket össze-vissza rugdalja. Két hónapja van nála egy vézna, 13 éves fiú. Ezzel ötvenkilogrammos vasdarabokat hurcoltatott. A fiú nagyon megerőltette magát, panaszkodott az ott dolgozó munkásnak. Mikor ez figyelmeztette az atlétát brit- NÉPSZAVA 1908 április 10.