Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)

1908-04-10 / 87. szám

6 hogy a tanfelügyelő ezzel az intézkedésével meg­sértette a főváros autonómiáját. A fővárosi köz­oktatásügyi bizottságban ülő képviselőjük — aki maga is egy olyan iskolának az igazgatója, melybe nagy előszeretettel, tódulnak a bizonyítványra áhítozó emberek — valóságos hadjáratot intézett a tanfelügyelő intézkedése ellen. És tette ezt nem a szent pedagógiai üzlet, hanem a főváros szentséges autonómiája nevében. A nagy kiroha­násnak, úgy látszik, sikere volt: a bizonyítvány­gyárak vígan folytatják az üzemet és lelkiismeret­lenül rászabadítják az analfabétákat a hivatalokra, a pedagógiai üzletek tulajdonosai pedig nagyon szépen pénzelnek ebből a könnyű és rájuk nézve kockázattal nem járó üzletből. A közérdekkel ez ellenkezik. A tanfelügyelő a dolog lényegére nézve helyesen intézkedett. Ha a formát talán elhibázta, a miniszter segíthet a bajon. Ennek az üzérkedésnek véget kell vetni. Hiszen fizikai lehetetlenség is, hogy egy tanári kar egyszerre 40—50 és több magántanulót komo­lyan megvizsgáljon. Azonkívül ez a tömeges bizo­nyítvány-termelési eljárás a tanárokat évenként több napon át elvonja a tanítástól. Szükséges tehát, hogy a közoktatásügyi miniszter a tanfel­ügyelő helyes intézkedését érvényre juttassa. Szükséges továbbá az is, hogy a főváros a vizs­gálati és tandíjakat olyan alacsonyra szabja, mint az állam. Mert hogy ebből a dologból a főváros is, meg a tanárok is virágzó üzletet csináljanak maguknak, az nem járja. Aki gyermekkorában nem tanulhatott és a hiányt később a maga em­berségéből pótolja, azt ezért megsarcolni nem szabad. Aki becsületesen megszerezte a szükséges ismereteket, az szerezhesse meg az iskolai bizo­nyítványt is olcsón. Aki nem szerezte meg, annak pedig ne gyárthassanak bizonyítványt az erre be­rendezkedett pedagógiai üzérek drága pénzért se. —Q° — A madárvédő. Valahol él valaki, akit dr. Fromm Gézának hivnak. Orvos-e, fiská­lis-e, pap-e, tanár-e, a jó ég tudja. Csak az bizonyos, hogy nagy barátja a verebeknek, csirkéknek, varjaknak, szarkáknak és más hasznos madaraknak, akik Fromm dr. ur e jóságos­ éremeiről keveset tudnak ugyan. A dr. ur ezzel nem" is törődik. Az­ a fő, hogy a­kétlábú tollatlan állatok szerezzenek tudomást az ő madárvédelmi szenvedélyéről és olvas­gassák „Madárvédelem" cím alatt megjelenő füzetkéit, amelyeknek legutóbbi számában a „Madárvédelmi mintatelepek"-kel foglalkozik. A dicséretreméltó sport gyakorlása közben hogy a tüzes mennykőbe jut eszibe a dr. urnak a szociáldemokraták szidása, azt tán a leg­öregebb varjú se tudná megmondani, nem­hogy a dr. ur. A rovarok kiirtásának tilalmá­ról, korlátozásáról beszélvén, arra a következ­tetésre jut, hogy „a világrend a ható­erők teljes egyensúlyán nyugszik." Tovább bölcselkedvén, úgy találja, hogy a szo­cializmus jogosult és kiirthatatlan, de nem úgy kéne csinálni, ahogy csinálják. Az alsóbb rétegek fölfelé törekszenek. Ez nem gilt. Ami lent van, az maradjon lent s ami fönt van, az maradjon fönt és nyúljon még magasabbra. Miért? A dr. úr feje hiába kí­vánná, hogy azon járjon, valamint a lába azt, hogy vele gondolkozzék. A „műveletlen és rusnya népréteg hasztalanul kívánja, ami nem illeti, például miniszterség, előnyösebb helyzet, akadémiai tagság, tekintély", stb. Hm . . . Úgy látszik, hogy a dr. úr mégis a fején táncol és a lábával gondolkozik, mi­kor kisüti, hogy a munkabérek, igények, kö­vetelések fokozása nem visz előbbre, hanem „megbénítja a társadalmi fejlődést". Hát hi­szen jól van. Ennél bolondabbat is hallot­tunk és csak ott van benne az újság, az ere­detiség, hogy nem a madárvédelemmel és a hernyóirtással kapcsolatban hallottuk vagy olvastuk. Azt is mondták már nekünk, hogy a szocialista „vezérek" meggazdagodásra törekszenek. Ez se újság, kedves dr. úr. Olyan jó tanácsot is hallottunk már, hogy ne forgas­suk föl a mostani társadalmi rendet, hanem a mostanit építsük tovább és ez lesz a szo­cializmus — mint a baglyok kitűnő barátja mondja. Csak még olyan okos dolgot nem hallot­tunk, amit a dr. úr ebben a pár sorban ad tudomásunkra a legközelebbi teendőnk felől, amikor így elmélkedik: „ha a társadalomnak is kell fejének, kezének, lábának lenni, akkor arra kell törekednünk, hogy ezek is megél­hessenek, megmaradhassanak és a helyzetük­nek megfelelőleg legjobban, vagyis a fejnek kényelmes kalapja, a lábnak jó cipője le­gyen, stb." Micsoda társadalomtudományi bölcseségek? A dr. úr mindig arra gondol, hogy ő akár feje, akár lába a mostani társadalomnak, neki mindig jobb és jobb legyen, de „a rusnya néprétegek" „jobb helyzetről", „igények foko­zásáról" ne is álmodozzanak, mert ez már nem szocializmus, hanem a „vezérek" üzlete. De hogyan jut eszébe a dr. urnak ilyen szamárságokat papírra vetni? Abban a kis kaszinóban, ahol a varjak és a szociológia körüli tudását bámulják, bizonyosan elmondta már nem egyszer. De még nyomtatásban ilyes­mit nem olvasott a saját cégére alatt. A ma­dárvédelem alkalmat nyújtott rá és a dr. úr megragadta. Hát jól van, teljék benne kedve. A madárvédelem úgy is csak addig tart nála, míg a dr. ur a fejét a kényelmes kalap hor­dására használja. Aztán ez a fej se lesz ba­rátja a cinkéknek. Cinkefogó lesz belőle, dr. ur! — Nagy munkanélküliség van még mindig Amerikában. A gazdasági válság, amelyről hosszasabban írtunk már nem egyszer, még egyre tart. Csütörtöki szá­munk Külföld rovatában írtunk arról, hogy az amerikai munkásszövetség számítása szerint körülbelül négy és háromnegyed millió munkás van munka nélkül az Egye­sült­ Államokban. A becslés azoknak a je­lentéseknek alapján történt, amelyeket a szövetség Amerikának mind a harminchét államából kapott, . A m­­unkanélküliek óriási" nyomorúságá­ról" e­gyre érkeznek jelentések. Csikagoból­ táviratozzák, hogy szerdán reggel körül­belül ötszáz munkanélküli munkás, aki az éjjelt szabad ég alatt töltötte, a városháza elé ment s ott kijelentette, hogy addig ma­rad ott, amíg vagy munkát és kenyeret kap, vagy pedig éhen hal. Minthogy a rendőrség arról értesült, hogy még kétezer munkás indul a városháza felé, szétker­gette őket. A munkások csütörtökre újabb tüntetést terveznek. Nem állottak ellen a rendőrségnek, de kijelentették, hogy készek meghalni, ha nem segítenek rajtuk. A vá­rosi hatóságok csütörtökön reggel eleséget és pénzt osztottak ki a munkások között. Ez persze csak pillanatnyilag segít a mun­kások óriási nyomorúságán, amibe a kapi­talista­ termelés őrületes rendszertelensége sodorta őket. — Adalék a magyar városok szociálpoliti­kájához. A Népjog című, Losoncban most meg­indult pártlapunk írja: Losonc városa is dí­szes helyet foglalhat el azoknak a munkáltató­városoknak a sorában, amelyek munkásaikat, alkalmazottaikat még az állatnál is kevesebbre becsülik. Ez a rendezett tanácsú város, amely kaszárnyákra, hasznavehetetlen tőzegszóró-gyá­rakra, nem létező csatornákra és más ilyen haszontalanságra százezreket költ, alkalmazot­tai között három hivatalszolgát — jobban mondva — rabszolgát tart, akiknek havi húsz forint fizetést ad. Ezek a szerencsétlen embe­rek családosak és elfoglaltságuknál fogva min­den mellékkeresetre képtelenek. Hogy képze­lik hát a város urai ? Ebből a nyomorúságos pár forintból meg lehet élni? A városatyák­nak persze még csak föl sem tűnik ez. Sőt úgy látszik, egészen rendes dolognak tartják azt, hogy a város alkalmazottaiból koplaló művészeket neveljenek. — A Népszaváért. A csepeli Weisz Manfréd-féle tölténygyárban dolgozó asz­talos- és gépmunkások műhely-értekezletü­kön Szál Lajos és Pál József bizalmi férfi­elvtársak előterjesztésére és Stark Péter elvtárs lelkes szavaira egyhangúlag elhatá­rozták, hogy az asztalos-osztályra a Nép­szava előfizetését kötelezővé teszik. A jövő­ben is csak olyan asztalos- és gépmunkás dolgozhatik az osztályban, aki a szociál­demokrata párt központi napilapjára elő­fizet. A már ott dolgozók már április 1-étől fogva elő is fizettek. Az asztalosmunkások — amint nekünk írják — remélik, hogy a gyár többi munkásai is követik a példá­jukat. — Kevés a profit. A következő sorokat kaptuk: Körülbelül két hónap előtt arra kértük a Buda­pesti Helyiérdekű Vasút igazgatóságát, hogy indít­son több kocsit és szállítsa le a viteldíjakat, mert tűrhetetlennek tartottuk, hogy Soroksártól a juta­gyárig annyit fizessünk, mint Budapestig. Továbbá arra is kértük az igazgatóságot, hogy a heti bérlet­jegyek vasárnap is érvényesek legyenek, mivel a hét nem hat, hanem hét napból áll; vagy ha már ezt nem volna hajlandó megadni, akkor adják a bérletjegyeket legalább 30 fillérrel olcsóbban, mert hisz előfordulhat az eset, hogy egyik­másik munkás megbetegszik, vagy ünnep van valamelyik héten, amikor a jegyet nem hasz­nálják. Négy hétig hasztalan vártunk a feleletre, végre személyesen fordultunk az igazgatósághoz, hogy megtudjuk elhatározását. Ekkor azt felelték nekünk, hogy a kocsik dolgában már intézkedés történt, a viteldíjak tekintetében azonban még nem döntöttek. Elmúlt ismét egy hét, amikor az­tán arról értesítettek bennünket, hogy marad minden a régiben, a heti bérletjegyek ezen­túl is hat napra szólnak; ha azonban azt akarjuk, hogy vasárnap is érvényesek legyenek, akkor fizessünk többet. Mi természetesen nem voltunk a válasszal megelégedve és tudomására adtuk az igazgatóságnak, hogy ez esetben kény­telenek leszünk a vasutat bojkottálni, mire a forgalmi főnök kijelentette, hogy nem enge­dik magukat a munkásságtól terrorizálni és nyomban a ráckevei főszolgabirósághoz for­dultak csendőrvédelemért. Ez meg is jött. Április hó 6-ika óta erős csendőrfödezet van Soroksáron. Ellenére a minden oldalról jövő uszi­' táskák, távol tartjuk magunkat minden erőszakos­ságtól,9 cfé* tfóÜ'sz­éftaífzteSfcutík, hogyr *mindaddig" bojkottálni fogjuk a vasutat, mig jogos kérel­münket nem teljesitik. És ebben az igazságos küzdelmünkben nemcsak a munkásságra, de min­den józanul gondolkodó polgárra is számítunk. — A soroksári, dunaharaszti és szigetszentmiklósi munkásság. — A káplánnak nem tetszik a jogt­s. Sátor­aljaújhelyi tudósítónk irja: Ismert már a Mar­cinkó káplán neve. Ismert kávéházi botrányai, bordélyházi mulatozásai és a szociáldemokrácia elleni rugkapálódzásai révén. Már többször kapott leckét elvtársainktól és a napokban ismét rászol­gált erre. Bánóczy pékmester számlával küldötte hozzá egyik ifjumunkás elvtársunkat. Elvtársunk az utcán találta a papot és átadta neki a számlát-Marcinkó káplán ekkor — meglátván elvtársunk gomblyukában a jogtűt — rárohant és ki­szakítva jogtüjét, azt az utcára dobta. Marcinkó azonban emberére akadt, mert elvtársunk se volt rest, kikapta a csukás mellén lévő keresztet és még messzebbre dobta. Marcinkó Máriát, Isten­ Krisztust emlegetve — nem éppen épületes élet­működések kapcsán — már-már tettlegességre is vetemedett volna, de odaérkezett barátai, látva elázottságát, elvitték. — Fegyelmi a bécsi alpolgármester ellen, Bécsből jelentik nekünk. Az ügyvédi kamara fe­gyelmi tanácsa legutóbb tartott ülésén egyhangú­lag elhatározta, hogy dr. Porzer alpolgármester ellen, mint ügyvéd ellen a fegyelmi eljárást meg­indítják. Dr. Porzer ugyanis egy örökségi perben mind a két félnek tanácsot adott. — Tanoncnevelés pofonokkal. Kaposvárról ír­ják nekünk. Van Kaposvárnak egy atlétája. László Viktornak hívják, lakatosmester. Főtörekvése, hogy a karjait izmosítsa. Ebből a célból kegyetlen mó­don gyakorolja az erőkifejtést a nála lévő védte­len tanoncokon. Minden ok nélkül pofozgatja a tanoncait. Ez még nem elég neki. A földrepofozott gyermekeket össze-vissza rugdalja. Két hónapja van nála egy vézna, 13 éves fiú. Ezzel ötvenkilo­grammos vasdarabokat hurcoltatott. A fiú nagyon megerőltette magát, panaszkodott az ott dolgozó munkásnak. Mikor ez figyelmeztette az atlétát brit- NÉPSZAVA 1908 április 10.

Next