Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)

1908-04-02 / 80. szám

XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. április 2. csü­törtök. /f^/ 80. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre. . . 19.20 kor.­­ negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 „ s egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Mon­cousin. Kossuth Lajos azt a fiát, aki Magyar­országon lett politikát és vasutat igazgató, nagyjövedelmű férfiú, Ferenc névre keresz­teltette. Ez a név sokáig a Kossuth Lajos fiát, programmja örökösét jelentette Ma­gyarországon. A fiú azóta megtagadta az apát programmostul, aminek jutalmául többek közt miniszteri tárcát, a miniszter­elnökségre való kilátást és legutóbb egy osztrák rendjelet is kapott. Miután Kossuth Ferenc a szellemi rokonsá­got régen megtagadta az apjával, a rendjel elfogadása új rokoni köteléket jelent számára. Ez a rendjel csak igen kevés kiváltságosnak adódik és a nagy­kereszteseinek az az előjoguk, hogy a király „mon cousin "-nak, „kedves rokon"-nak titulálja őket, mint a ki­rályi család tagjait. Az ordó Szent-Lipótról lévén elnevezve, alkalmat ad arra, hogy az új Kossuth ne nevezze magát a régi Kossuth Ferenc néven, ha­nem a rendjelalapító Franz Leopold csá­szár emlékére Kossuth F. Lipót Máriának. Ez a név jobban fog illeni a dinasztia által törvénytelen rokonnak örökbe fogadott, apját megtagadó Kossuthhoz meg a rend­jellel járó egyenruhához is, amely élénken emlékeztet Freystädtler lovag lakájainak egyenruhájára (a királyi lakások közül csak kevesen viselnek ilyen túlságosan dí­szes kosztümöt): sárgafekete bugyogó, ha­risnyajezsuita csattos-félcipő és aranyzsinór. Az új „kedves rokon" ma Bécsben járt megköszönni a kitüntetést a családfőnek. Hogy fölhúzta-e már az osztrákszinti bu­gyogót, azt nem tudjuk. De hogy a di­nasztia szívének ennél az etikettszerűségnél sokkal kedvesebb valamivel kedveskedett, az bizonyos. A „kedves rokon" fölajánlotta a tiszti fizetésemelést, a létszámemelést, a hadügyi költségek növelését, ha egyszerű minisz­teri méltóságról miniszterelnöki rangra emelődik. A „kedves rokon" hálás, a „kedves rokon" bőkezűen ajánlgatja föl a hálaajándékokat, amelyeket a nemzet, a Kossuth F. Lipót új rokonságától Kos­suth Ferenc szerint idegen nemzet fog megfizetni, vér- és pénzadóval. A „kedves rokon" bőkezű a milliók­kal és újoncok ezreivel, hiszen tudja, hogy a hálaajándékok a családban maradnak. Viszonzásul csak egy kis szívességet kért az újdonsült rokon a családfőtől: bízza rá a plebejusok jogának ügyét. Ne törőd­jék vele, mit tesz az idegen nemzet az idegen nép jogaival. Ne ragaszkodjék az adott királyi szóhoz. Ne vágja útját a „kedves rokon" terveinek. Ne csináljon nehézségeket a „kedves rokon "-nak a föl­ajánlott hálaajándékok árának behajtásánál. Mert — és ez volt a „kedves rokon­nak legfőbb argumentuma — a nép, a jo­gokkal bíró nép nehezebben fogja tűrni a terheket. A felséges családfő emlékezzék vissza a történelemre: a nemesség szíve­sen szavazott meg minden adót, amelyet csak a jobbágyok fizettek, de lehetetlenné tett századokon át minden törekvést, amely az adózók jogainak kiterjesztésére, teher­viselő képességének növelésére és főként­ a kiváltságosak megadóztatására irányult. „Emlékezzék vissza, felséges rokon — mondhatta Lipót Mária, a „mon cousin" — II. József császár felséges rokonunk szomorú tragédiájára. A megboldogult fel­séges rokonunk adóztatni akarta volna a nemest és javítani a jobbágy helyzetét és semmi sem lett törekvéseiből. Ellenben I. Ferenc császár, szintén boldogult felséges rokonunk készséges és hálás alattvalókkal találkozott, valahányszor a rendek áldozat­készségét kérte a katonai költségek ügyé­ben." Ferenc József erre kettőt felelhetett. " Vagy azt mondta francia nyelven (a „mon cousin" megszólításhoz stílszerű a francia nyelv): „Kedves rokon, amit alatvalói hűséggel Nekünk fölajánlassz, az mind szép és szük­séges dolog. De az ajándékok árát nem­csak megfizettetni akarni kell, hanem meg­fizetni tudni is. II. József jobban ismerte önnél, kedves rokon, azt a magyar köz­mondást : ahol nincs, ott ne keress. Sőt ismerte azt a közmondást egy másik em­ber is, aki sokáig káros befolyást gyakorolt az ön gyermekkori fejlődésére. Ez az em­ber némi jogot akart adni a népnek, hogy anyagi helyzetén lendíthessen s a ter­heit el is birja. Ezt az egy tételt kár volt önnek elfelednie az ő tanításaiból, amint — igen helyesen — az összes többi tételeket elfeledte. De ha már emlékező­tehetsége ott is cserbenhagyta, ahol nem kellene, akkor tanulja meg új rokonságá­nak fejétől. Tőlünk azt, amire régi rokon­ságának feje tanította. Nem hisszük, hogy ajánlata üdvös lenne ránk és kedvelt Magyarországunkra nézve." Ezt is mondhatta a király Kossuthnak s ha ezt mondta: csöndes mozgás közben tárgyalja majd az esetet a függetlenségi párt és alattomos célzásokat olvashatunk majd a 48-as lapokban a nemzeti küzdelem felújulására vonatkozóan, emlegetni fogják a párt elvhűségét s a dinasztia reakciós hagyományait, meg a magyar hadsereget. Ha a kis képes félhivatalos holnap a kihallgatás nagy sikeréről beszél majd, akkor biztosak lehetünk, hogy a király válasza ez volt: „Jól van, mon cousin, meg vagyunk önnel elégedve. Csak folytassa az ajánlkozást, mi pedig meggondoljuk még a dolgot". S a kedves unokaöccs idehaza kivágatja a kabátjából azt a darabot, amelyet a vállán a király megveregetett és berámáz­tatja a családba történt fölvétel emlékéül. Lapunk mai száma 16 oldal SZEMLE. BELFÖLD. A választójog reformja ... készül. Igen, még mindig készül. Félhivatalosan ezt jelentik róla: A belügyminisztériumban serényen munkálkod­nak a választójog reformjáról szóló törvényjavas­laton. Az általános rész néhány hét múlva teljesen elkészül. Hosszabb ideig tart ellenben a választó­kerületek új besztásáról szóló javaslat, amelynek előkészítésében a főispánok is részt vesznek. A fő­ispánok csoportonként jönnek föl Budapestre és szolgálnak hivatalos adatokkal a kerületek új be­osztásához. Szóval, ha más mód nem lesz a vá­lasztójog általánosságának, egyenlőségének és titkosságának meghiúsítására, hát mű­ködtetik a geometriát. Lemocskolt fegyvertársak. A házszabályrevízió ellen két kis csoport küzd: a balpárt és a nemzetiségi párt. Már úgy, ahogy. Külön-külön mindenik kicsiny, erőtlen. Egyesült erővel mehetnének valamire. De a balpárt irtózik attól, hogy a nemzetisé­giek fegyvertársának tartsák, így hát külön jár, de ugyanazon az úton jár, amelyiken a nemzetiségi csoport. Akarva, nem akarva, egy táborban küzdenek egy másik tábor ellen. A balpártról tehát semmi le nem mossa azt a „gyalázatot", hogy a nemzetiségiekkel „cim­borál." Annál undorítóbb az a pimasz hang, amely­lyel Lengyel Zoltánék lapja a nemzetiségieket traktálja. „Oláh pimaszkodás", „nemzetiségi horda", „vastag pópa" és más efféle megtisz­telő kifejezéseket vagdos azoknak a fejéhez, akik tagadhatatlanul fegyvertársai a balpárt­nak, mert most egy célért küzdenek: a ház­szabályrevízió megakadályozásáért. Már tudniillik, ha komoly küzdelemről van szó, így azonban csak azt gondolhatjuk, hogy a balpárt csak hepciáskodik, csak szónoklási viszketegét csillapítja, csak fenegyerek-stikli­ket produkál. Ha a szájkosár ellen komoly harcot akarna folytatni, akkor ebben a harc­ban minden erőt egyesítene és fölhasználna. Nem törődne azzal, hogy hazaárulással vádol­ják, mert ezt a vádat így is rájuk keni a koa­líciós hazaffúság. A balpártiak lemocskolják azokat, akik ebben az esetben természetes fegyvertársak. A balpárti urak tehát nem folytatnak komoly harcot, hanem komédiáznak. Mire való ez? Hagyják abba a heccet, mert az ő „harcuk" így nem egyéb, mint a silány időpocsékolás.

Next