Népszava, 1908. április (36. évfolyam, 79–104. sz.)
1908-04-01 / 79. szám
1908 április 2. NÉPSZAVA fokozottabb mértékben emelkedtek a pénztár kötelezettségei is. Az új törvény a családtagok betegsegélyezését a pénztárra rótja, ez gyógyszerköltségben rendkívül nagy emelkedést jelent, az állam is áthárított minden átháríthatót a pénztárra. Úgy látjuk tehát, hogy a pénztár bevételeivel aránytalanul nagyobb mértékben emelkedtek a pénztár kötelezettségei, úgy, hogy az egyesület föntartása nagyon nehéz lesz, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az 1906. évben a kerületi pénztárak mérlege 2.806,095 korona „egyenleg mint hiány "-nyal zárult, mert, hála a bölcs magyar közigazgatásnak, oly szorgalmasan hajtották be a tagjárulék-hátralékokat, hogy az 1906. év végén 1.666.997 korona hátralékos tagdíjjárulék mutatkozott. Ha már a régi alacsony orvosi díjazás és a családtagok gyógyszerekkel és gyógyászati eszközökkel való ellátása nélkül ily horribilis hiány mutatkozik, elképzelhető, hogy mit jelent a pénztárakra az orvosok követelése. Teljesítésük esetén elsősorban újabb járulékemelkedés és a tagok segélyezésének apasztása következnék be. Erre pedig a választott igazgatóságok nem kaphatók. A pénztár különben még tovább ment és fokozatosan emelkedő díjazást ajánlott föl az orvosnak. Most azt, amit az átmeneti idők kiadásait úgy is nehezen érző pénztár tehet, később többet, abban a reményben, hogy majd teljesíteni fogja, mihelyst anyagi helyzete megengedi, az orvosok összes kívánságait. Ezzel szemben mit látunk az orvosoknál. A pénztár viszonyának teljes figyelembe nem vételét. Tudjuk nagyon jól, hogy a pénztár nagy részben az orvosokon nyugszik, de tudjuk azt is, hogy az orvosok követeléseinek teljesítése lehetetlenné teszi a pénztárak egyéb kötelességeinek teljesítését. Ha az orvosok azt is ígérik, hogy a pénztár érdekeire a táppénzek kiutalványozásánál vigyáznak, ötalánysve is hozzák, ne felejtsük el, hogy a munkásság érdeke egyképpen a jó orvosi kezelés és a táppénzek minden jogosult esetben való kiutalása. Ilyen érvekkel nem lehet indokolatlan álláspontokat védeni. Ha pedig azt halljuk, hogy az orvosok helyzete a munkásbiztosító pénztárnál a legrosszabb, mutassunk egynéhány számot az ezt hangoztatóknak. A magyarországi hatósági orvosok, lakást és fuvarköltséget beleértve, átlag 2084 koronát kapnak, pedig Magyarország 19.254.559 lakosára esik 2461 hatósági orvos és igy egy hatósági orvosra körülbelül 8000 lélek esik. Ezek közül pedig bizonyára veszi annyi igénybe az orvosi Halálom után: leszek a nagy, a dicső, a lángész. Garmadában hintik majd a virágokat, ékes koszorúkat a koporsómra. Utált, hitvány férgek, akikkel életemben szót sem váltottam, barátaimul szegődnek és joga lesz minden becstelennek a szeretet göröngyét siromra koppantani. Mondom nektek : mindenkinek, akit illet, hagyjatok magamra halálom után, éppen úgy, mint életemben. Hiszen ha emberséges emberek volnátok, nem kellene most utolsó írásom hozzátok küldenem. A halálom utáni virágok, költséges részvét, nagyképüsködés és hazudozás helyett, életemben, néhány tápláló falattal több, kemény meghajszolással kevesebb s élhetnék tovább. Munkás agyam termőföldjén izmosodhatnának az új virágok, a holnap gondolatai. De embertelen emberek vagytok. És ezért nem is sajnáltam, hogy távoznom kell. Hisz közületek távozom. Végső akaratom csak egy: ha hazugságom részvéttel a siromra borultok és szórjátokszórjátok az illatos szirmokat, jusson eszetekbe, hogy a kenyér, kenyér megtarthatott volna az életnek. Néhány falattal több, lágyabb és fehérebb kenyér. S nem kellett volna fölemésztődnöm, gyógykezelést, mint ahány tag egy pénztári orvosra esik. Az orvosok éppen a leggyengébb, a legkevésbé fizetőképes érdekkörrel szemben lépnek föl a legmerevebben. Andrássy Gyulához a hatósági orvosok fizetésrendezése tárgyában figyelmeztető sürgönyöket menesztettek, a pénztárral szemben meg sztrájkkal fenyegetődznek. A cukorgyári és textilgyári orvosok átlagban fejenként 1 korona 21 fillért kapnak a gyárostól. És nem hallottuk, hogy velük szemben határozott lépést tettek volna. Tessék ott keresni, ahol van. Az országos pénztár kötelessége a pénzügyi egyensúly föntartása. Kötelessége az orvosok kívánságainak teljesítése — előbbi kötelessége teljesítésén belül. Ha meghalljuk a nagyon tetszetős frázist, hogy micsoda borzalom, hogy egy tagnak egész évi folytonos gyógykezeléséért 3—5 koronáig terjedő alamizsnát adni, ne feledkezzünk meg egyről, hogy például Budapesten 180.000 pénztári tag közül átlag 4000 táppénzes beteg van állandóan. Általában pedig a tagoknak 2—4%-a szorul orvosi gyógykezelésre! Tehát nem áll az, hogy egy-egy tag kezelése után 3—5 koronát kap az orvos. Az orvosok az összes tagok után kapják a 3—5 koronát, beteg azonban, mint említettem, legföljebb 4%, világos tehát, hogy 25 tag díját kapják egy-egy beteg tag gyógykezeléséért, tehát 75—125 koronát. A pénztár tehát jóval többet fizet orvosának, mint a polgári családok. Ezek háziorvosai 50 koronával nagyon meg vannak elégedve a polgári családoknál, a munkásoknál a több is, kevés. Meg kell állapítanunk tehát azt, hogy a szabad orvosválasztás jelszavával csúnya játék folyik, a díjazás kérdésében pedig az orvosok egyáltalán nem veszik figyelembe a lehetőségeket. Aki pedig ezt nem veszi figyelembe — az nem akar békésen megegyezni. Az orvosszövetség nem akar megegyezni. Magára vessen a következményekért. * Az irás kikerült. Fölgyújtotta az olvasók fejében a haragot, a jóbarátokéban a szánalmat s furcsa, különös arcfintorral mondták — mondogatták egymásnak: — Szegénynek a betegség elvette az eszét. Meghibbant. SZEMLE. BELFÖLD. Orosz állapotok fölidézése úgy látszik, célja és ambíciója a magyar közigazgatásnak és elsősorban az élén álló belügyminiszter-főkozáknak. Ez a szabadságszerető államférfiú rendeletet bocsátott ki a minap, amelyben utasítja a székesfőváros tanácsát és az államrendőrség főkapitányát a külföldieknek a magyar korona országai területén lakhatásáról szóló 1903. évi V. törvénycikknek Budapest területén leendő életbeléptetése tárgyáról. A belügyminiszter lelkére köti a hatóságoknak, hogy a külföldieket ne zaklassák, de csak azért és csak annyiban, amennyiben ez az idegenforgalomnak, tehát egy kapitalista iparágnak esetleg ártalmára válna. Az aggályos idegennel szemben azonban szigorú és kíméletlen bánásmódra uszítja a belügyminiszter a hatóságokat. Teljesen a főkapitányság jóvoltától teszi függővé külföldiek számára a lakhatási engedélyt. A főkapitányság pedig aggályos idegent fog látni minden politikai menekültben, minden külföldi munkásban, mihelyt nem néma és engedelmes szolgálója a kapitalizmus érdekeinek. A sztrájktörő rutén munkás az „kifogás alá nem eső külföldi" lesz; a sztrájkoló külföldi munkás , az aggályos idegen lesz. Mert a belügyminiszteri rendelet szerint a főkapitányság „az állam érdekei, a közbiztosság és közrend szempontjából" mindenkor kifogást tehet a külföldinek lakhatása ellen, vagyis teljesen a rendőrség kénye-kedve a legfőbb intézője, a szerencsétlenségükben ide vetődött külföldieknek — hacsak nem kongregációk tagjai az illetők. A demokrata választójog ügyét magáévá tette Tolna vármegye törvényhatósága. A megyei törvényhatósági bizottsági ülésen, amint Szekszárdról telefonáljak a Népszavának, Wéber János bizottsági tag és Simoncsics alispán indítványára egyhangúlag kimondták, hogy fölírnak a kormányhoz az általános, egyenlő, titkos, községenkénti választójog érdekében, mert az ország népének nyugtalankodása szükségessé teszi azt. Hiába szólalt föl az indítvány ellen Boda Vilmos, a helybeli függetlenségi párt elnöke, volt Kossuthpárti képviselő, aki a magyar írni-olvasni tudás cenzusát követelte, a bizottság ragaszkodott az indítványhoz s Boda ar egyedül maradt népellenes állásfoglalásával. Nem becsüljük túl ezt a határozatot, amikor azt mondjuk, hogy komoly jelenség, amely alkalmas az osztályparlament belátóbb konzervatív elemeinek megmagyarázni a tényleg demokrata választói reform szükségességét. * Újvidékről táviratozzák: Hodzsa Milán a kölpenyi választókerület országgyűlési képviselője a kerületéhez tartozó községeket bejárta és mindenütt az általános választójognak mielőbb való életbeléptetését követelte. Szélhámoskodás. Az újjászervezett főapostol szélhámosságának egy újabb oldalát mutathatjuk be. Ismert dolog, hogy Mezőfi Vilmos hétrőlhétre undok rágalmakkal küzd a szociáldemokrata párt ellen. Különösen a földmivelők szervezetét tiszteli meg kirohanásaival, mert a földmivelők fölvilágosítása akadálya annak, hogy ez a szélhámos a tudatlan földmivelők pénzével a saját vagyonát gyarapíthassa. A modern alapon álló földmivelők lapja a Világszabadság, a Mezőfi-féle újjászervezett függetlenségi-szociális keverék lapja a „Szabad Szó". A Mezőfiék lapja állandóan piszkolódott a Világszabadság mögött álló földmivelőkre. Egyebet nem tudott. A „Szambád Szó" „szerkesztősége" nem ismeri a földmivelők viszonyait és így nem is tárgyalhatja azokat a kérdéseket, amelyek a földmivelők gazdasági helyzetét érintik. Mezőfi azonban könnyen segít magán. Ha nem tud káromkodni, hát lop. Ellopja a Világszabadság cikkeit. Ugyanis 1908 február hó 8-án a Világszabadságban a „Nagybirtok politikája" címmel megjelent egy cikk, amely a kisgazdák helyzetével foglalkozik és számos adattal igazolja, hogy az önálló vámterület a kisgazdákra is előnyös. Mezőfi ezt a cikket ellopta és a „Szabad Szó" 1908 március hó 19-én megjelent számában „Mire van szüksége a kisgazdának?" címmel szóról-szóra leközli. Csak az elejére és végére biggyesztet néhány eredeti sort, amely szamárságánál fogva teljesen elüt a Világszabadság cikkétől. A népcsalásnak elég érdekes módja ez a lopás. Mezőfi szidja a Világszabadságot, de ellopja a cikkeit. Azzal bolondítja híveit, hogy a másik párt működése ártalmas a kisgazdákra, de ő maga ugyanannak a pártnak tanításait az ő eszméi gyanánt szintén hirdeti. Ezt mindenesetre érdemes leszögezni. A bankbizottság albizottsága kedden tartott ülésén a szakértőkhöz intézendő kérdőpontok megszövegezésével foglalkozott. Az albizottság tizenkét pontban állapodott meg. Valamennyi kérdés úgy szól, hogy mi a véleménye a szakértőnek az illető kérdésről arra az esetre, ha az önálló bankot fölállítják. Tizenegy kérdőpont a régi és a Népszavában is ismertetett kérdőpontok körül forog. Földes Béla javaslatára a következő új kérdőpontot vették föl: Mely üzletágakra terjed ki az önálló bank működése ? A nevezetesebb kérdőpontok még ezek: Minő befolyása legyen az államnak a nagyobb rangú tisztviselők kinevezése és az ügykezelés dolgában? Továbbá, hogy az államadósságok és az állami pénzkezelés dolgában az önálló bank minő szolgálatokra kötelezhető ? A bankbizottság csütörtöki ülésén az albizottság csupán a kérdőpontokról tesz előterjesztést. A kihallgatandó szakemberek névsorát csak a következő ülésen állapítják meg. Most abban állapod- 11