Népszava, 1908. május (36. évfolyam, 105–130. sz.)

1908-05-01 / 105. szám

XXXV. évfolyam. Budapest, 1908. május 1. péntek. 105. szám AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor.­­ negyed évre. 4.80 kor. egy hóra . fél évre 9.60 1.60 EGYES SZÁK ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Proletárok ünnepnapja. A munkásembernek egész élete a másé. Ami ereje, szépsége, az ő életének van, azt elveszik tőle, kisajtolják belőle a nagy alak­talan szörnyetegek, az állam és a tőke, sor­sának ez a két hatalmas intézője. Ha végig­megy az utcán, ha szétnéz az emberi alko­tások bámulatosan gazdag és szép világá­ban, mindenfelé az ő teremtéseivel találko­zik össze a szeme, de minden, azért alko­tott, teremtett, a másé. A hatalmas gép, amelynek ő csak úgyszólván egyik kereke vagy csavara, az ő alkotása. A fegyver, a­melynek gyilkos torkát feléje fordítják, ha kiozdulni mer, az ő munkájának gyümölcse. A suhogó selyem, amelynek zenéje annyi­szor megüti az utcán végigjárva fülét, az ő keze műve. A világosság, amely nappallá varázsolja az éjszakát és bátorságossá teszi, az ő munkájából áramlik elé. A pompás paloták, amelyek oly sok gyönyörűség és henyélés fészkei, keze nyomán nőttek ki a földből. Mindez a sok szépség, mind­ez a hatalmas alkotmány, mindez az új kénye­lem, mindez a friss gyönyör és inger, amely szakadatlanul zuhog elő a munka mélysé­géből , mindez az utcán végighaladó prole­tár fülében súlyos vádbeszéddé, izgató szó­noklattá lesz: — Nézz meg bennünket, mi mindany­nyian a te alkotásod vagyunk. A tied és azoké is, akik hozzád hasonlatosak. Mi szép és nagy dolgok vagyunk, de nem csoda, hiszen emberéletből és emberélettel táplál­kozunk. Gép, könyv, selyem, ékszer, vasút s mégannyi más dologban, ami mind a másé, ott szunnyad a ti életeteknek egy da­rabja. Aki elveszi tőletek azt, ami a munkátok gyümölcse, azaz életeteknek egy darabját ve­szi el ezzel tőletek. Mindennap egy kicsit, s mire megöregedtek, elfogy belőletek az élet ereje, kikerültek az ebek harmincadjára. Nézd, ennek az öreg, reszketős inű férfinak az élete sok százezer apró csavarban alussza örök álmát, amelyek az ő munkája mellett készültek. Ez a köhögős öreg asszony finom szivarokba rejtette el az életerejét, amelyeknek füstje távoli világokban jár. Ez a fogatlan, sebes arcú férfi, fekete és vörösfejű szép kis gyújtókban szórta el minden életét. Ez az öreg asszony, akinek csontjait olyan rosszul takarják el condrái, finom selyínekbe simította bele az életét. És lehet, hogy tán épp ebben a perc­ben, amikor ez hiába nyújtaná ki kezét kenyér után, száz női testről siklik le ölelések közben az ő kezétől szőtt selyem­ruha. A szén, amellyel fölszítják kedélyes órán a kandalló melegét, a munkás élet­erejének a koporsója s a magasba nyúló templomtorony vagy kürtő a dolgozó prole­tár életerejének börtöne. Elvittek mindent tőletek, amiben benne van, kikristályo­sodva az életetek és nem maradt itt semmi a számotokra, csak a sötétség és a nyomo­rúság. Az éhség korbácsa hajt benneteket, oda kell mindent adnotok. Egy szép, régi magyar népköltemény, amelyet Kőmives Kelemennéről, a hőséről neveztek el, arról szól, hogy tizenkét kő­mives összetanakodik s föl akará épiteni Déva várát. De hiába volt minden mun­kájuk. Ahányszor fölépiték a falat, annyi­szor összeomlott az. S igy jártak velük mindaddig, amig az épités vezetőjé­nek, Kelemen kőmivesnek a feleségét be nem falazták. Miután emberéletet kapott, megmaradt a fal, előállott az alko­tás. A népköltészet jelképes nyelvén mondja el ez a költemény azt a nagy és szomorú igazságot, hogy emberéletből nő ki a munka s azt a másikat, hogy ami­képpen igaz Heine mondása, hogy Gol­gota van mindenütt, ahol egy nagy em­ber a gondolatait mondja ki, azonképpen igaz az is, hogy mindenütt egy ilyen, dévai várfal mered felénk, ahol emberi munka vergődik és alkot, mostoha sorsban. Hogy munkája gyümölcséből emberséges rész jusson a munkásnak is, hogy ami közös munka eredménye, vagy mind­annyiunknak szükséges, ne egyeseké, ha­nem mindannyiunké legyen: ez a nagy gondolat, ez a nagy cél mozgatja a szociál­demokráciának minden törekvését. A munka termékének visszakövetelésével a mun­kás számára, így hát a munkásosztály életének, életerejének visszahódításáért is küzd s igy nem volt még szabadságharc, amelyre jobban ráillenék, mint reá az a jelszó, hogy az életért harcol igazán. A nagy, teljes, sokágú és szines életért min­den ember, minden munkás számára. S jó ezt fölidézni azon a napon, amelyet éppen a szociáldemokrácia küzdött ki a munkás­nép számára. Május elsejét nem jelzi piros betűjével ünnepnek a naptár, amely a piros szín tisztességét és dicsőségét csak a szenteknek és hozzátartozóiknak juttatja. De piros nap azért ez most már, az érzések és gondola­tok révén, amelyek mind több ember lel­kében fűződnek hozzá. A mai társadalmi rend a dolgozó milliót elüti, megfosztja e rendnek minden kellemességétől, ki­rekeszti minden javából és éppen ez­zel rákényszeríti, hogy ha emberségesen akar élni, csináljon új világot magának. Műveit vagy művelődő társadalmakban bármerre néz a kutató vagy figyelő szeme, mindenütt jeleket lát, amelyek egy uj világ eljövetelének a Keresztelő Jánosai, híradá­sokat a mélységnek megmozdult erőiről s kiütközni lát a tengerből uj sziklákat, fun­damentumait a jövendő épületének s ahol fölszakad a szemhatár szélén a piros köd, csodás városok körvonalai tűnnek elő egy pil­lanatra. A munkának uj rendje csapzik ki amá­nak­ zavaraiból, a társadalmi életnek uj intéz­ményei feszegetik a régi burkokat, uj er­kölcsi fölfogások döngetik a tízparancsola­tos avult kapukat, uj szépségek illata resz­ketteti meg az idegeket és uj ünnepet ékelt bele szakadatlan robotja láncába a nép. A természet rejtelmes fölébredésének pogány ünnepét foglalta le a maga számára és bizony nem több és nem szebb életnek csirája mozdul meg ilyentájt a természet méhében, mint amennyi ott szunnyad a népéletnek titokzatos mélyeiben. Nagy és szent akarásnak ünnepe május elseje a szociáldemokrata, munkásság számára: mindezeket a benne szunnyadó lehetősé­geket napvilágra hozni s összetörni min­den gátat, ami ennek útjába áll. A belényug­vásnak és megalázkodásnak néhány szen­telt ünnepeivel szemben ez tisztán az övé: a merész föltámadásoknak és forradalmas, pezsgő akarásoknak az ünnepe. A munka és életöröm gondolata összefonódásának az ünnepe május elseje, amely ha csak egy napra is, de visszaadja a munkást annak a két nagy erőnek, amelyből elszakította a történelmi fejlődésnek egy mozzanata: ön önmagának és a természetnek. Lapunk mai száma 32 oldal.

Next