Népszava, 1908. június (36. évfolyam, 131–155. sz.)

1908-06-02 / 131. szám

2 a népiskolai tanítóknak és tanítónőknek, hogy a gazdasági népiskolában a "közismereti" tárgyakat ingyen tanítsák és csak a külön kurzust végzett gazdasági szaktanítónak hajlandó évi 100 korona külön honorá­riumot adatni. Világos, hogy amit Wlassics rendeletekkel nem tudott megcsinálni, az gróf Apponyinak törvénnyel sem fog sikerülni ... ingyen. Ez az egész tör­vényjavaslat tehát nem akar egyéb lenni olcsó reklámnál. A kisember-mentők kö­szönetet fognak ugyan mondani Apponyi­nak ezért a törvényért, de hát miért ne tennék, mikor nekik a köszönet nem ke­rül pénzükbe és megerőltetésükbe épp úgy, mint Apponyinak a törvényjavaslat. Ellenben a tanítók nem fogják megkö­szönni az ingyen­munkát, amelyet a fizetés­rendezésben oly szűkmarkú miniszter olyan bőkezűen rájuk ró. Egyelőre ennyit a két javaslatról, mely­ről alkalmilag lesz még mondani­valónk. SZEMLE. BELFÖLD. A röghözkötés. A képviselőház kivándorlási bizottsága hétfőn délután ülést tartott, amelyen a ki­vándorlási törvényjavaslatot általánosság­ban elfogadták és a részletes vita folyamán letárgyalták 19 szakaszát is. Fölösleges kü­lön kiemelni, hogy az egész díszes agrárius társaság örömmel fogadta el ezt a javasla­tot, amely meg akarja fosztani ennek az országnak népét még attól a lehető­ségtől­­is, hogy elvándorlás­­útján se­gítsen tűrhetetlen sorsán. A kiván­dorlási javaslat korlátozni akarja a ki­vándorlást, de csak annyiban, amennyiben munkabér-emelő hatása van. Megszüntetni nem meri, mivel fél az itthon maradt munkásság és parasztság elégedetlenségé­nek forradalmi úton való megnyilatkozásá­tól. Másrészt még most szüksége is van az eladósodott dzsentrinek az Amerikából áramló pénzre. Mert csak addig olyan fényes üzlet a parcellázás, amíg jön haza Amerikából a dollár. A bizottság vitájából kiemeljük a követke­zőket: A vissza­vándorlásról szólva, Mérey Lajos szerint az állam humanizmusa nem terjedhet odáig, hogy azoknak visszavándorlását segítse erkölcsi és pénzbeli erejével, akik már testben teljesen letörtek és mint munkaképtelenek csak meghalni jönnek haza. Épp ezért a visszaván­dorolni kívánókat útbaigazításokkal ellátni s ha még munkaképesek, anyagilag is támogatni egyik legfőbb feladata az államnak. Kívánatos­nak tartja, hogy a kormány a kivándorlot­takat Amerikában is saját közegeivel tartsa nyilván és láttassa el a szükséges útbaigazítá­sokkal a visszavándorlás lehetősége és felté­telei tekintetében. A függetlenségi pártnak egy másik „nép­barát" tagja, ifj. Madarász József szerint a javaslat, a szabad költözködés elvén alapul és a kivándorlás szabadságát csak a védköte­lezettség szempontjából korlátozza. Ennél mesz­szebbmenő korlátozást kíván, mert az ország a kiözönlő munkaerő elvesztése révén pótolha­tatlan kárt szenved. Azt kívánja, hogy a szer­ződött munkás, míg szerződése érvényben van, ne kaphasson útlevelet. Hencz Károly néppárti nem tartja elég­ségesnek a javaslatban tervezett rendőri és csendőri ellenőrzést és a titkos rendőr­séget is alkalmazni kívánja a visszaélések felderítésére. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter válaszolt az elhangzott szavakra s a többi közt ezeket mondta: Tudom, hogy mik a kivándorlás okai, hi­szen ismeretesek ezek a társadalmi, gazdasági szociális okok. Ma már annyira köztudo­másúak azok a különbségek, amelyek az ame­rikai és a hazai termelés és kereseti viszonyok közt fönnállnak, hogy azokat már minden cigányviskóban is tudják. Ezekre a kérdésekre itt nem­ terjeszkedhetem '"ki."'' Hiszen kétség­telen, hogy a kivándorlás megszüntetése ér­dekében a reformok egész sorozata kívánatos, de csak fölemlítem a közigazgatás reform­ját, a közgazdasági élet rendszeres fejlesztését. A legjobb kivándorlási ügynök az a levél, amelyet az amerikai kivándorolt magyar em­ber ír haza, a pénz, amit küld és a hazakül­dött amerikai fényképek, amelyekben cilinderben és gérokban mutatja be magát az itthon­maradottaknak, hallgatott, mikor társai mind káromkodtak az elvont gyertya miatt. A városban már hét éve villamos világítás van, de azért a hivatal­nokok tavalyig minden hónapban megkapták a négy, hat, nyolc, tíz font gyertyát. A pol­gármester tíz fontot kapott. A gyertyát azután eladták annak a mézeskalácsosnak, akitől a város vette. Valamelyik múlt évi közgyűlésen egy minden lében kanál városatya föl­sz­ólalt ezen nevetséges gyertya-kiosztás el­len, a­mikor is a főispán ellenzése dacára — húsz fontot kapott havonta — ki­mondották, hogy ezentúl senki sem kap gyertyát. A hivatalnokok majdnem föllázad­tak, hiszen úgy hozzászoktak a gyertyához, mint a levegőhöz. Csak Csapó volt szótalan. Pedig ő a gyertyapénzből járatta Rinaldo Ri­naldínit és abból vett vasárnaponként két rövid szivart. Fájó szívvel hagyta abba a vasárnapi szivarozást és fölmondott a regé­nyesnek is. Pedig már a 107-ik füzetnél tar­tott, ott, mikor Bianka grófnét negyedszer ölte meg az altatomos Bartolo páter. Harmadik hónapja szolgált Csapóéknál Szűcs Teréz. Újév után jött be szolgálni Bagamér­ból. Jézus születése napján halt meg az apja. Téli munka nem akadt, ha kereső lett is volna. Hogy segítse valamivel az anyját, hát bejött a városba szolgálni. Elő is jött az anyja minden másodikán és elvitte a Teréz bérét, mind a hat forintot. Teréz szívesen adta, mert ő jám­bor leány volt és megtartotta mind a tíz pa­rancsolatot. Abba pedig benne van a hat fo­rint. Hiába biztatták a többi cselédek, kato­nával még csak szóba se akart állani, vasár­nap se ment velük a Potykába táncolni. In­kább Szilviával játszott. Mikor Szilvia született, a „Holt kéz"-t já­ratták Csapóék, a nevét is a harmadik fü­zetből vették ki. Három év óta mindig szép Persze, hogy ilyen okok ellen miképpen lehet pénzbüntetésekkel, bebörtönzésekkel, csendőrökkel és az Andrássy-féle szociál­politika egyéb eszközeivel harcolni, azt ba­jos megérteni az embernek. Hogy minő nagyszerű tervei vannak a belügyminisz­ternek, arra világot vet a következő meg­nyilatkozás . Különben közölhetem a bizottsággal, hogy a célom az, hogy a társadalom közreműködé­sét különböző gazdasági szövetségek, társa­dalomtudományi társaságok, valamint a mun­kásság bevonásával szervezzem. A részletes vita során gróf Eszterházy Móric ifjú Madarász József fejtegetéseivel szemben kijelenti, hogy a kivándorlási szabadságnak a javaslatban kontemplált korlátozása túlmenő megszorítását az általános tankötelezettség, általános választójog korában nem helyesel­hetné. Tehát még a grófok is megsokallják egy­némely függetlenségi képviselő szabadelvű­ségét és népbarátságát! A becsületes ember. — írta Antal Sándor. — Csapó Ferenc nyugdijképes városi hivatal­nok volt. A telekkönyvnél dolgozott évi hét­száz forint fizetésért és százötven forint ház­bérért. Az egész nem sok pénz, de Csapó be­csületesen megélt belőle. Az egész 150 forintot lakásért fizette, kilencéves leányát iskolába járatta és adósságot még sem csinált. A fele­sége mondta néhányszor , hogy megférnének ők egy százforintos lakásban is, de Csapó mindannyiszor leintette hű nejét, mondván: — Azt a pénzt házbérre kapom, nem volnék tisztességes ember, ha nem adnám az egészet házbérre. Nemcsak a saját becsületemet, ha­nem a hivatalfőnök úr és a nagyságos polgár­mester úr bölcs belátását is megsérteném. A szabályzat is előírja, hogy egy telekkönyvi iktatónak mennyi jár lakbérre. Isten mentsen attól, hogy megszegjem a szabályzatot, amelyre meg is esküdtem. Ilyen becsületes ember volt Csapó Ferenc. A múlt hónap végén, a hivatalból hazajövet, a kispiac közepén egy húszfillérest talált. Másnap reggel bejelentette az esetet hivatal­főnökének, délben pedig fölvitte a rendőr­ségre. Az újságok is megdicsérték. Nagy be­tűkkel kinyomtatták, hogy ha minden polgár ilyen magasztos jellemű volna, nem lenne elégületlenség, szocializmus, boldog lenne a magyar. Csapó kivágta mind a két újságból a cikket és berámáztatta. Ott lógnak a falon őfelsége arcképe és „Szolgálati időm emlé­kéül" című kép között. Az udvarban meg a hivatalban sokan gratuláltak neki. Ő szeré­nyen csak ennyit mondott: — Csak kötelességemet teljesítettem. Csapó soha sem elégedetlenkedett, sokkal jobban tisztelte a felsőbbséget. Még akkor is amely a hasonnevű intézményt tartja fönn az állam tízezer koronás szubvenciójából, gyűlést tartott vasárnap. A közgyűlésen megjelent a tisztetbeli elnök, Wekerle is, felköszöntővel és valami szép ajándékkal szokta meglepni március 24-én. Ekkor van ugyanis a Csapó Ferenc születésnapja. Ozsonna­pénzekből az idén is összegyűjtött negyven krajcárt. Egy szép „Házi áldí­­st" akart venni. A pénzt egyelőre Teréznél tartotta, de előbb megeskette az Atya, Fia és Szent Lerekre, hogy senkinek sem árulja el. A jámbor Teréz meg is esküdött. Március 4-én, szombat délután a fölbom­lott kefetartót akarta Csapóné megvarrni. De nem találta a tűjét. Teréz szappanért ment, Szilvia pedig iskolából egyenesen a nagy­anyjához ment. Szombaton ott szokott aludni is. Csapóné mindenáron meg akarta varrni a kefetartót, hát kinyitotta a Teréz ládáját, ta­lán lel benne egy varrótűt. Mindjárt fölül, egy kinyitott Frank-kávé skatulyában az el­tört kerekfész alatt egyszerre csak megdöb­benve pillantotta meg a 40 krajcárt. Honnan vehette Teréz ezt a pénzt? Hiszen tegnapelőtt ő? Csapóné maga adta oda az egész hat fo­rintot a Teréz anyjának ! A pénzt csak lop­hatta. A szekrény ugyan mindig be van zárva, de azért gyorsan megnézte, hogy onnan hiányzik-e a pénz ? Megnézte, utána számolta. Nem hiányzott egy fillér sem. Mindegy. Vala­hogy mégis csak lopta. Mikor Teréz hazajött a szapannal, azonnal elébe állott Csapóné, követelte, hogy mondja meg, honnan van neki negyven krajcárja, honnan lopta. — Nem loptam én sehonnan — mondta ijedten Teréz — de nem mondhatom meg, hogy honnan van. — Lopta, lopta — mondta Csapóné — hiába is tagadja. Teréz sírt, mondta, hogy ő nem lopott sem­mit, de csak nem akarta megmondani, hogy a pénzt hol szerezte. NÉPSZAVA 1908 junius 2. A kiegyezés és az osztrák tőke. Az osztrák iparosok központi szövetségének közgyűlésén, melyet az idén a császárvárosban tartottak, Licht birodalmi képviselő rámuta­tott arra, hogy a Magyarországgal kötött ki­egyezésben Ausztria számára nagy gazdasági elő­nyöket lát. Bírálta a magyar kereskedelem- és iparpártolást és azzal vigasztalta az osztráko­kat, hogy kellő munkaerő és tőke hiányában nem kell tartani túl nagy konkurrenciától, — óva int azonban mindenkit, nehogy az osz­trák iparosok és az osztrák tőke a magyar ipar megteremtésére adják magukat. Lichtnek — fölösleges már sokat erősködni mellette — igaza van. A kiegyezés kiszolgál­tatta újra Magyarországot Ausztria kapitaliz­musának, az iparfejlesztő akció pedig komikus erőlködés egy föladott álláspont megvédel­mezésére. Licht úréknak nem kell tartaniuk a magyar gyarmat konkurrenciájától, míg a gyarmatot ily megbízható osztrák közegek kormányozzák. A Szabad Liceum-egyesü­let.

Next