Népszava, 1908. június (36. évfolyam, 131–155. sz.)
1908-06-02 / 131. szám
2 a népiskolai tanítóknak és tanítónőknek, hogy a gazdasági népiskolában a "közismereti" tárgyakat ingyen tanítsák és csak a külön kurzust végzett gazdasági szaktanítónak hajlandó évi 100 korona külön honoráriumot adatni. Világos, hogy amit Wlassics rendeletekkel nem tudott megcsinálni, az gróf Apponyinak törvénnyel sem fog sikerülni ... ingyen. Ez az egész törvényjavaslat tehát nem akar egyéb lenni olcsó reklámnál. A kisember-mentők köszönetet fognak ugyan mondani Apponyinak ezért a törvényért, de hát miért ne tennék, mikor nekik a köszönet nem kerül pénzükbe és megerőltetésükbe épp úgy, mint Apponyinak a törvényjavaslat. Ellenben a tanítók nem fogják megköszönni az ingyenmunkát, amelyet a fizetésrendezésben oly szűkmarkú miniszter olyan bőkezűen rájuk ró. Egyelőre ennyit a két javaslatról, melyről alkalmilag lesz még mondanivalónk. SZEMLE. BELFÖLD. A röghözkötés. A képviselőház kivándorlási bizottsága hétfőn délután ülést tartott, amelyen a kivándorlási törvényjavaslatot általánosságban elfogadták és a részletes vita folyamán letárgyalták 19 szakaszát is. Fölösleges külön kiemelni, hogy az egész díszes agrárius társaság örömmel fogadta el ezt a javaslatot, amely meg akarja fosztani ennek az országnak népét még attól a lehetőségtőlis, hogy elvándorlásútján segítsen tűrhetetlen sorsán. A kivándorlási javaslat korlátozni akarja a kivándorlást, de csak annyiban, amennyiben munkabér-emelő hatása van. Megszüntetni nem meri, mivel fél az itthon maradt munkásság és parasztság elégedetlenségének forradalmi úton való megnyilatkozásától. Másrészt még most szüksége is van az eladósodott dzsentrinek az Amerikából áramló pénzre. Mert csak addig olyan fényes üzlet a parcellázás, amíg jön haza Amerikából a dollár. A bizottság vitájából kiemeljük a következőket: A visszavándorlásról szólva, Mérey Lajos szerint az állam humanizmusa nem terjedhet odáig, hogy azoknak visszavándorlását segítse erkölcsi és pénzbeli erejével, akik már testben teljesen letörtek és mint munkaképtelenek csak meghalni jönnek haza. Épp ezért a visszavándorolni kívánókat útbaigazításokkal ellátni s ha még munkaképesek, anyagilag is támogatni egyik legfőbb feladata az államnak. Kívánatosnak tartja, hogy a kormány a kivándorlottakat Amerikában is saját közegeivel tartsa nyilván és láttassa el a szükséges útbaigazításokkal a visszavándorlás lehetősége és feltételei tekintetében. A függetlenségi pártnak egy másik „népbarát" tagja, ifj. Madarász József szerint a javaslat, a szabad költözködés elvén alapul és a kivándorlás szabadságát csak a védkötelezettség szempontjából korlátozza. Ennél meszszebbmenő korlátozást kíván, mert az ország a kiözönlő munkaerő elvesztése révén pótolhatatlan kárt szenved. Azt kívánja, hogy a szerződött munkás, míg szerződése érvényben van, ne kaphasson útlevelet. Hencz Károly néppárti nem tartja elégségesnek a javaslatban tervezett rendőri és csendőri ellenőrzést és a titkos rendőrséget is alkalmazni kívánja a visszaélések felderítésére. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter válaszolt az elhangzott szavakra s a többi közt ezeket mondta: Tudom, hogy mik a kivándorlás okai, hiszen ismeretesek ezek a társadalmi, gazdasági szociális okok. Ma már annyira köztudomásúak azok a különbségek, amelyek az amerikai és a hazai termelés és kereseti viszonyok közt fönnállnak, hogy azokat már minden cigányviskóban is tudják. Ezekre a kérdésekre itt nem terjeszkedhetem '"ki."'' Hiszen kétségtelen, hogy a kivándorlás megszüntetése érdekében a reformok egész sorozata kívánatos, de csak fölemlítem a közigazgatás reformját, a közgazdasági élet rendszeres fejlesztését. A legjobb kivándorlási ügynök az a levél, amelyet az amerikai kivándorolt magyar ember ír haza, a pénz, amit küld és a hazaküldött amerikai fényképek, amelyekben cilinderben és gérokban mutatja be magát az itthonmaradottaknak, hallgatott, mikor társai mind káromkodtak az elvont gyertya miatt. A városban már hét éve villamos világítás van, de azért a hivatalnokok tavalyig minden hónapban megkapták a négy, hat, nyolc, tíz font gyertyát. A polgármester tíz fontot kapott. A gyertyát azután eladták annak a mézeskalácsosnak, akitől a város vette. Valamelyik múlt évi közgyűlésen egy minden lében kanál városatya fölszólalt ezen nevetséges gyertya-kiosztás ellen, amikor is a főispán ellenzése dacára — húsz fontot kapott havonta — kimondották, hogy ezentúl senki sem kap gyertyát. A hivatalnokok majdnem föllázadtak, hiszen úgy hozzászoktak a gyertyához, mint a levegőhöz. Csak Csapó volt szótalan. Pedig ő a gyertyapénzből járatta Rinaldo Rinaldínit és abból vett vasárnaponként két rövid szivart. Fájó szívvel hagyta abba a vasárnapi szivarozást és fölmondott a regényesnek is. Pedig már a 107-ik füzetnél tartott, ott, mikor Bianka grófnét negyedszer ölte meg az altatomos Bartolo páter. Harmadik hónapja szolgált Csapóéknál Szűcs Teréz. Újév után jött be szolgálni Bagamérból. Jézus születése napján halt meg az apja. Téli munka nem akadt, ha kereső lett is volna. Hogy segítse valamivel az anyját, hát bejött a városba szolgálni. Elő is jött az anyja minden másodikán és elvitte a Teréz bérét, mind a hat forintot. Teréz szívesen adta, mert ő jámbor leány volt és megtartotta mind a tíz parancsolatot. Abba pedig benne van a hat forint. Hiába biztatták a többi cselédek, katonával még csak szóba se akart állani, vasárnap se ment velük a Potykába táncolni. Inkább Szilviával játszott. Mikor Szilvia született, a „Holt kéz"-t járatták Csapóék, a nevét is a harmadik füzetből vették ki. Három év óta mindig szép Persze, hogy ilyen okok ellen miképpen lehet pénzbüntetésekkel, bebörtönzésekkel, csendőrökkel és az Andrássy-féle szociálpolitika egyéb eszközeivel harcolni, azt bajos megérteni az embernek. Hogy minő nagyszerű tervei vannak a belügyminiszternek, arra világot vet a következő megnyilatkozás . Különben közölhetem a bizottsággal, hogy a célom az, hogy a társadalom közreműködését különböző gazdasági szövetségek, társadalomtudományi társaságok, valamint a munkásság bevonásával szervezzem. A részletes vita során gróf Eszterházy Móric ifjú Madarász József fejtegetéseivel szemben kijelenti, hogy a kivándorlási szabadságnak a javaslatban kontemplált korlátozása túlmenő megszorítását az általános tankötelezettség, általános választójog korában nem helyeselhetné. Tehát még a grófok is megsokallják egynémely függetlenségi képviselő szabadelvűségét és népbarátságát! A becsületes ember. — írta Antal Sándor. — Csapó Ferenc nyugdijképes városi hivatalnok volt. A telekkönyvnél dolgozott évi hétszáz forint fizetésért és százötven forint házbérért. Az egész nem sok pénz, de Csapó becsületesen megélt belőle. Az egész 150 forintot lakásért fizette, kilencéves leányát iskolába járatta és adósságot még sem csinált. A felesége mondta néhányszor , hogy megférnének ők egy százforintos lakásban is, de Csapó mindannyiszor leintette hű nejét, mondván: — Azt a pénzt házbérre kapom, nem volnék tisztességes ember, ha nem adnám az egészet házbérre. Nemcsak a saját becsületemet, hanem a hivatalfőnök úr és a nagyságos polgármester úr bölcs belátását is megsérteném. A szabályzat is előírja, hogy egy telekkönyvi iktatónak mennyi jár lakbérre. Isten mentsen attól, hogy megszegjem a szabályzatot, amelyre meg is esküdtem. Ilyen becsületes ember volt Csapó Ferenc. A múlt hónap végén, a hivatalból hazajövet, a kispiac közepén egy húszfillérest talált. Másnap reggel bejelentette az esetet hivatalfőnökének, délben pedig fölvitte a rendőrségre. Az újságok is megdicsérték. Nagy betűkkel kinyomtatták, hogy ha minden polgár ilyen magasztos jellemű volna, nem lenne elégületlenség, szocializmus, boldog lenne a magyar. Csapó kivágta mind a két újságból a cikket és berámáztatta. Ott lógnak a falon őfelsége arcképe és „Szolgálati időm emlékéül" című kép között. Az udvarban meg a hivatalban sokan gratuláltak neki. Ő szerényen csak ennyit mondott: — Csak kötelességemet teljesítettem. Csapó soha sem elégedetlenkedett, sokkal jobban tisztelte a felsőbbséget. Még akkor is amely a hasonnevű intézményt tartja fönn az állam tízezer koronás szubvenciójából, gyűlést tartott vasárnap. A közgyűlésen megjelent a tisztetbeli elnök, Wekerle is, felköszöntővel és valami szép ajándékkal szokta meglepni március 24-én. Ekkor van ugyanis a Csapó Ferenc születésnapja. Ozsonnapénzekből az idén is összegyűjtött negyven krajcárt. Egy szép „Házi áldíst" akart venni. A pénzt egyelőre Teréznél tartotta, de előbb megeskette az Atya, Fia és Szent Lerekre, hogy senkinek sem árulja el. A jámbor Teréz meg is esküdött. Március 4-én, szombat délután a fölbomlott kefetartót akarta Csapóné megvarrni. De nem találta a tűjét. Teréz szappanért ment, Szilvia pedig iskolából egyenesen a nagyanyjához ment. Szombaton ott szokott aludni is. Csapóné mindenáron meg akarta varrni a kefetartót, hát kinyitotta a Teréz ládáját, talán lel benne egy varrótűt. Mindjárt fölül, egy kinyitott Frank-kávé skatulyában az eltört kerekfész alatt egyszerre csak megdöbbenve pillantotta meg a 40 krajcárt. Honnan vehette Teréz ezt a pénzt? Hiszen tegnapelőtt ő? Csapóné maga adta oda az egész hat forintot a Teréz anyjának ! A pénzt csak lophatta. A szekrény ugyan mindig be van zárva, de azért gyorsan megnézte, hogy onnan hiányzik-e a pénz ? Megnézte, utána számolta. Nem hiányzott egy fillér sem. Mindegy. Valahogy mégis csak lopta. Mikor Teréz hazajött a szapannal, azonnal elébe állott Csapóné, követelte, hogy mondja meg, honnan van neki negyven krajcárja, honnan lopta. — Nem loptam én sehonnan — mondta ijedten Teréz — de nem mondhatom meg, hogy honnan van. — Lopta, lopta — mondta Csapóné — hiába is tagadja. Teréz sírt, mondta, hogy ő nem lopott semmit, de csak nem akarta megmondani, hogy a pénzt hol szerezte. NÉPSZAVA 1908 junius 2. A kiegyezés és az osztrák tőke. Az osztrák iparosok központi szövetségének közgyűlésén, melyet az idén a császárvárosban tartottak, Licht birodalmi képviselő rámutatott arra, hogy a Magyarországgal kötött kiegyezésben Ausztria számára nagy gazdasági előnyöket lát. Bírálta a magyar kereskedelem- és iparpártolást és azzal vigasztalta az osztrákokat, hogy kellő munkaerő és tőke hiányában nem kell tartani túl nagy konkurrenciától, — óva int azonban mindenkit, nehogy az osztrák iparosok és az osztrák tőke a magyar ipar megteremtésére adják magukat. Lichtnek — fölösleges már sokat erősködni mellette — igaza van. A kiegyezés kiszolgáltatta újra Magyarországot Ausztria kapitalizmusának, az iparfejlesztő akció pedig komikus erőlködés egy föladott álláspont megvédelmezésére. Licht úréknak nem kell tartaniuk a magyar gyarmat konkurrenciájától, míg a gyarmatot ily megbízható osztrák közegek kormányozzák. A Szabad Liceum-egyesület.