Népszava, 1908. június (36. évfolyam, 131–155. sz.)
1908-06-02 / 131. szám
4 Szerbia. Képviselőválasztások. Szerbiában vasárnap voltak a képviselőválasztások. A cenzusos választók iparkodtak lehetőleg leszavazni. Megválasztottak 81radikális kormánypártit, 46 független ellenzéki radikálist, 16 liberálist, 20 haladópártit és egy szociáldemokratát. Nyolc kerületben a jövő vasárnap pótválasztás lesz. Ezektől a pótválasztásoktól függ tehát a kormány sorsa. Kormánypárti körökben beszélik, hogy amennyiben a kormánynak nem sikerülne többséget nyernie a pótválasztásokon, kompromisszumot fog kötni a független ellenzéki radikálisokkal. Törökország. A szamoszi lázadás. A londoni „Times" athéni tudósítója jelenti: Szamosz szigetén a nyugalom helyreállott. Vati város egy része lakatlan, mert a lázadók a hegyek közé menekültek. A „Daily Telegraph" jelenti Konstantinápolyból. A hatalmak fölszólították Törökországot, hogy a szamoszi lázadás elfojtásánál óvatosan és tapintatosan járjon el, hogy a lázadók a gyönge török csapatokat föl ne koncolják, ami a hatalmaktól támogatott Törökország fegyveres erejének tekintélyét a bennszülöttek előtt csorbítaná s azokat ujabb vállalkozásokra buzdítaná. Megint fúzió... — „Nemzeti" hatvanhetes blokk ? — Csöndes szintje alatt a politikai életnek még mindig vajúdnak a fúziós gondolatok. Hol negyvennyolcas, hol konzervatív pártalakulások híre jut idő előtt a nyilvánosság elé, bizonyítván mind, hogy az új választójog nyomában várható átalakulás „veszedelmei" elől egy táborba kívánkoznak a reakciós elemek. Egy képviselőházi beszéd kapcsán hétfőn megtudhattuk, hogy nem negyvennyolcas, nem konzervatív agrárius párt, hanem hatvanhetes blokk alakulása van készülőben; hogy miért „nemzeti" hatvanhetes, arról alább leszen szó. Holló Lajos az appropriációs javaslat részletes tárgyalása során említette meg — amit egyébként nemrégen a Népszava is megírt — a liberális hatvanhetes blokk alakítását célzó törekvéseket. Beszédének idevonatkozó részét a következőkben adjuk: Holló Lajos: Vannak, akik Andrássy Gyulát kerülgetik, vissza akarják tartani a nemzeti erők koncentrálására irányuló törekvésektől, azt mondván, csináljuk meg a másik blokkot, a liberális blokkot, amely szembeszálljon a függetlenségi párttal. Pető Sándor: Így is van! Éljen a liberalizmus! Holló Lajos: Össze kell tartani az ellenség ellen, amely lesben áll és számontartja a függetlenségi párt pusztulását. Ezen a ponton kezdődik rám nézve a tiszti fizetések nagy súlya és jelentősége. Kétségtelen, hogy szociális szempontból meg kell adni a tiszti fizetéseket, már csak azért is, mert nem lehet eltűrni, hogy Ausztria rámutathasson arra, hogy csak ő barátja a hadseregnek és ebből jogosulatlan rokonszenvet kovácsoljon. Tartani lehet tőle, hogy a függetlenségi pártot, ha minden követelést teljesít, majd félredobják. Hock János: Bizony! Lejáratják a függetlenségi politikát! Holló Lajos: Kívánatos volna, hogy a függetlenségi párt maga csináljon politikát. De a velünk együtt küzdő pártok iránt lojalitással tartozunk. Hiszem, hogy a lojalitásból később megállapodás lesz. Hazafias szeretettel, magyar szívvel kérem, ne hátráltassák az egyesülést. Dolgozzunk együtt és ha alkottunk sokat, ha eredményekre mutatunk rá, akkor visszavonulhatunk Mindenki várta, hogy Andrássy Gyula gróf belügyminiszter, akit Holló többször is aposztrofált, válaszolni fog Hollónak, de Andrássy nem szólt az ülésteremben semmit, kiment a folyosóra s csak annyit jegyzett meg: — Nem válaszolok, mert ha válaszolnék, fölbomlana a koalíció. Helyette azonban bőven foglalkozik Holló beszédével az alkotmánypárt estilapja, a „Magyar Hírlap" és az alábbiakban megerősíteni látszik a hatvanhetes blokk készülő alakulásáról esett kijelentéseket: A nemzet érdekeit híven szolgáló hatvanhetes politika életképességének nagy próbaideje — írja többek között a „M. H." — a mostani, amikor jelentékenyen tapasztaljuk, hogy a kormányzat más alapon nem kormányozhat, mint az ország fejlődését, munkálkodása eredményeit biztosító nemzeti hatvanhét alapján. Éppen most, a hatvanhét lényeges javainak a konstatálása idejében s előnyei megnyilvánulásának időszakában, amikor lépten-nyomon éppen ezen az alapon találunk módot nagyon fontos kérdéseknek javunk szerint való megoldására, valóban ilyen körülmények közt nem szabad azt mondani, hogy a hatvanhét elpusztult, avagy hogy a fejlődés kerékkötője. Nem állítjuk, hogy ez határozott bejelentése egy nagy hatvanhetes, sőt „nemzeti" hatvanhetes csoportosulásnak, — a régi szabadelvűek bevonásával — de e hatvanhetes politikának ekkora földicsérése, a kormányzati politika egyedüli lehetőségeként való beállítása mégis csak azt jelenti, hogy a hatvanhetes irányzat hívei között élénken törekednek egy nagy — mondjuk liberális — párt alakítására. Elárulja ezt egyébként Széll Kálmán soproni beszéde, amelyet a Dunántúli Közművelődési Egyesület vasárnapi közgyűlésén mondott el. Közállapotaink — mondotta egyebek között Széll Kálmán — nem tisztázottak és nem véglegesek. Bizonyos politikai átmeneti állapotban élünk, mely sokáig nem tartható. Nincs ma meg a politikai erőtényezőben a teljes egyensúly, amely nélkül nyugodt, konszolidált helyzet és biztos haladás nem képzelhető. Úgy vagyok meggyőződve, hogy a sok függő kérdéssel szemben az ország beléletének nyugodt fejlődését csak ezen kérdések megszüntetése és a sok kérdőjelnek kiküszöbölése fogja biztosítani és politikailag konszolidált állapotokat teremteni. Hangsúlyozom, hogy gondos, lelkiismeretes hazafias megítélése, mérlegelése a céloknak és az ezekhez vezető eszközöknek és aztán egyetértés a munkában szükséges, hogy közállapotaink egy végleges, tiszta nyugpontra helyezkedhessenek. Nagy, az ország jövője, fönnállásába vágó alkotmányjogi kérdések vannak küszöbön. A választójog reformja előtt állunk, amely az általános szavazati jog alapján alkottatik meg. Ha valaha, most az előttünk álló nagy kérdésekkel szemben nagyon szükséges a mélyreható, bölcs megfontolás! Az egész politikai nagy helyzetnek előzetes megfontolása lesz ajánlatos. Minden tekintetet félretéve, ez ország jövőjének esélyeit gondolja végig mindenki, az ország igaz nagy érdekeit tekintse, semmi mást. A nagy helyzettel szemben nem szabad jelszavakhoz ragaszkodni és azokat mereven föntartani. Hire járt annak idején, tudtak róla nagyon sokan, hogy az alkotmánypártban Széll Kálmán volt a leghevesebb ellenzője a függetlenségi párttal való fúziónak. És most soproni beszédének a jelszavakhoz való ragaszkodás és — közvetve ! — a jelszavakhoz ragaszkodók ellen tett kijelentései ha nem is céloznak világosan a hatvanhetes csoportulásra, de mindenesetre fölhívása a negyvennyolcasoknak a liberális hatvanhetes keringőre. Ha hozzávesszük még ehhez azt a figyelmeztetést, hogy a választójog reformja előtt „szükséges a mélyreható, bölcs megfontolás", mind valószínűbbé válik az az állítás, hogy a választójog nyomában várható politikai változások előtt a tömörülésre komoly a szándéka, úgy a 48-as közjogi szőrszálhasogatóknak, mint a 67-es közjogi megalkuvóknak. Hogyan fogják ezt megcselekedni, azt hisszük, nem sok idő múlva megláthatjuk. NÉPSZAVA 1908 junius 2. Az angol bányamunkások és a Labour Party. — Kimondották a csatlakozást. — — Saját tudósítónktól. — London, május 27. A „Miners Federation of Great Britain" (Nagybritannia Bányászainak Szövetsége) általános szavazást rendezett azon kérdés fölött, váljon a szövetség 600.000 tagjával és 15 parlamenti képviselőjével csatlakozzék-e a Labour Party-hoz. Ez a szavazás immár véget ért. Noha a pontos adatok még nem ismeretesek, annyit mégis hivatalosan is kijelentenek, hogy a szavazók túlnyomó többsége a csatlakozás mellett döntött. Az eredmény nem éppen meglepő és azt a Népszavában már hónapokkal ezelőtt valószínűnek mondottuk. Hiszen már a két évvel ezelőtt ugyanezen kérdés fö lött megtartott szavazás is csak aránylag csekély többséget hozott a csatlakozás ellen, noha maguk a szóban forgó parlamenti képviselők akkor nagyon erélyesen agitáltak a csatlakozás ellen. A szavazás közvetetlen következménye az, hogy a munkáspárt alsóházi frakciója számbelileg hatalmasan megerősödik. Eddig 31 tagja volt a pártnak a parlamentben, Grayson elvtárson kívül, aki „független szocialista" képviselő ; a bányászképviselők csatlakozása után a munkáspárti frakció 46-ra fog fölszökni. Minthogy a bányászképviselők eddig hivatalosan a liberális párthoz tartoztak, a Labour Party növekedése teljesen a liberális párt kárára megy, amely 15 parlamenti képviselőt veszít el hirtelenül. A liberálisok azzal a reménnyel vigasztalódnak, hogy a bányászképviselők, mint „meggondolt", „praktikus" politikusok ellensúlyozni fogják a Labour Partyban működő forradalmi elemet és szocialistaellenes értelemben fognak hatni a pártra. Ez a veszély kétségtelenül tényleg fönnáll. A szocialista és nem-szocialista képviselők számbeli viszonyát a Labour Partyn belül a bányász-képviselők csatlakozása teljesen föl fogja forgatni. Ma a Labour Party 31 alsóházi tagja közül 11 nemszocialista és 20, azaz az előbbi számnak majdnem kétszerese, szocialista képviselő. A bányászok bevonulása után a nem-szocialista képviselők száma 26-ra fog emelkedni, míg a szocialista képviselők száma továbbra is csak 20 marad. Ha tehát tényleg két világosan különböző csoport volna a Labour Partyn belül és ha e két csoport egymás közötti számbeli viszonya volna a döntés, akkor a Labour Party szocialistái csakugyan az örökös kissebbség szomorú szerepére volnának kárhoztatva és legalább most el kellene fogadniok az S. D. F.-nek mai álláspontját és ott kellene hagyniok a Labour Partyt. Szerencsére azonban nem így áll a dolog. Igaz, hogy a Labour Partynak nem az összes képviselői szocialisták, azonban kimondott antiszocialista sincs közöttük. A Labour Partyn belül nincsen különbség a képviselt érdekek között, ezek a szocialista és nem szocialista tagoknál azonosak, hanem csakis a kitűzött cél világosságában és talán az egyöntetűen követelt szociális reformok megvalósításának tempójában van különbség. A cél tisztább fölismerésének és a társadalmi fejlődés iránya jobb áttekintésének, nem pedig számbeli többségüknek köszönhették eddig is a szocialisták erkölcsi és intellektuális túlsúlyukat a Labour Partyn belül és ezek a tulajdonságok tették őket a párt természetes vezéreivé. Ezek a tényezők pedig tovább is hatni fognak. Lehet, hogy egyes kisebb jelentőségű ügyekben a nemszocialista kombináció győz a szocialisták kívánságai fölött, de a Labour Party elvi magatartásában és általános fejlődési irányában, mely nyilvánvalóan a szocializmus felé vezet, ez a hirtelen számbeli megszaporodás mit sem fog változtatni. A Labour Party parlamenti frakciójának megnövekedésénél sokkal fontosabb az a tény, hogy hirtelenül félmilliónál több új tagot nyer a párt. Hogy azt a tömérdek munkáshadat, Angolország bányarabszolgáit is végre megnyerték az önálló munkáspolitika számára, az nehezen túlbecsülhető, tartós eredmény. A Labour Party által képviselt szakszervezeti tagok száma ezáltal 1.650.000-re emelkedik föl, vagyis a Labour Partynak most már alig 50.000 szakszervezeti taggal van kevesebbje, mind amennyi az utolsó szakszervezeti kongresszuson képviselve volt! Mondhatni tehát, hogy a szakszervezetek fölszívásának a processzusa a Labour Party által immár jóformán véget ért. A Labour Party ma az egész nagy britanniai szervezett munkásságnak politikai képviselete és ezért annak egyedüli politikai képviselete. Csakis a Labour