Népszava, 1908. szeptember (36. évfolyam, 208–233. sz.)

1908-09-29 / 232. szám

2 azt, amit megkapna akkor, ha Ausztria polgára volna. Ezért szolgálja végső hatá­saiban, az általános választójog harcának esélyeit javítva, a bécsi értekezlet a demo­kráciától elválaszthatatlan állami függet­lenség ügyét. * Az értekezletről a következő tudósítást adjuk: Skaret párttitkár, képviselő a központi pártvezetőség nevében megnyitja az értekezletet s üdvözli a megjelenteket, a leg­melegebben a magyar- és horvátországi ven­dégeket. Majd így folytatja: A birodalom érte­kezletet a polgári sajtó igen vegyes érzelmek­kel fogadta. A magyar kormánypénzen hizlalt sajtó azt írta rólunk, hogy illetéktelenül beavat­koztunk egy másik állam ügyeibe; magyar elvtársainkat pedig azzal fenyegették, hogy ha ez értekezleten részt mernek venni, mint haza­árulókat kiátkozzák. De kit tántorítson ez meg? Hiszen ugyanannak az Andrássynak az ap­ját, aki most a magyar választójogi reformot a pluralitással akarja megrontani, hazaárulás címén in effigie fölakasztották. Meg vagyok győződve, hogy ugyanazokat, akiket ma, mint hazaárulókat megbélyegeztek, egykor mint Magyarország legérdemesebb férfiait fogják ünnepelni, mert a szabadságot szerezték meg hazájuknak. (Élénk tetszés). Ezután az elnökség tagjaiul megválasztják Pernerstorfert, Steinert, Kristant, Pittonit és Kunickit. Pernerstorfer képviselő átveszi az elnöklést és felkéri a magyar ven­dégeket, hogy az emelvényen foglaljanak helyet. Emlékeztet az 1905. évi értekezletre, amely kiinduló pontja volt az utolsó választó­-j®gi­ harcnak. Miután mi, itt Ausztriában, janufi­, szereztük az általános választójogot, a prole­társág politikai fejlődésének ezt a legelső föl­tételét, kötelességünk, hogy magyar testvé­reinknek segítségükre siessünk. És már most kimondhatom az ausztriai szociáldemokrácia nevében, hogy ezt a segítséget nem tagadjuk meg, hanem mindig megtesszük azt, ami tő­lünk telik, hogy törekvéseikben támogatá­sukra legyünk. (Élénk tetszés.) A napirend előadója Adler képviselő. Csaknem pontosan három éve, hogy Bécs­ben birodalmi értekezleten a magyar választó­jog reformjával foglalkoztunk. Amikor 1905-ben egyik magyar miniszter elég intelligens és bátor volt ahhoz, hogy az általános, egyenlő és közvetlen választójogot számlájára írja, amikor ezért Ausztriában és Magyaror­szágon minden copf és paróka megre­megett, báró Gautsch, az akkori osz­trák miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar választójogi reform el nem fo­gadható, mert Ausztriára nézve veszedelmet jelent. Ez volt a feladás, amely a birodalmi értekezlet megtartására késztetett bennünket, hogy Ausztriában megvédelmezzük magyar elvtársaink jogait, mindenek előtt pedig ki­vívjuk az osztrák munkások jogait. Emlékez­nek rá, hogy a választójogért folytatott har­cunk az 1905 szeptember 23-ikán tartott értekez­lettel kezdődött s mindig fokozódó erővel végre elértük, hogy általános, egyenlő választójogunk van, népparlamentünk, amely nem felel meg ugyan mindenben a mi fölfogásunknak, de mégis a legszélesebb demokratikus alapokon nyugszik s akármit is tartsunk működéséről, mégis a mi parlamentünk, amelyet saját erőnkből teremtettük meg s amelyet Ausztria összes népeinek képviseletének tartunk. Mintegy a hálaérzet kötelez bennünket arra, hogy az 1905-re való visszaemlékezést fölfris­sítsük, hogy segítségére siessünk magyar test­véreinknek, elvtársainknak, akik barbár ál­lamban az egyedüliek, akik a demokrácia eszméjét, a proletariátus, a kultúra követelé­seit megvalósítani igyekeznek. Ma azt mond­juk: amint ti akkor mellénk álltatok, úgy állunk mi ma­­i mellétek ! (Élénk helyeslés.) A proletariátus nemzetközi szolidaritása nem üres szó. Tudjuk, hogy mindenütt, ahol a proletariátus osztályharcát vívja, ez a harc szorosan össze­függ valamennyi ország proletárságának érde­keivel. Azonban túl ezen a megismerésen amely az összes proletárokat egyesíti, bennün­ket, ausztriai harcoló szociáldemokratákat ter­mészetesen a szolidaritás kapcsol egybe Ma­gyarország minden nyelvű proletáraival. Annyit beszélnek közös ügyekről. De amint az uralkodó osztályok a közös kizsákmányo­lást, a közös hadsereget tekintik közös ügynek, nekünk szociáldemokratáknak is van közös ügyünk s ezen semmiféle ál­államjogi doktrína nem változtat. A mi kö­zös ügyünk a népjogoknak a legszélesebb ala­pokra való fektetése. Nemcsak a szomszédság érzete, nemcsak a nemzetközi szolidaritás késztet arra, hogy a magyar választójogért vívott harcot a magunk ügyének te­kintsük. Nekünk erre nagyon is önző okunk van. Bizonyos, hogy valamely ország proletárságának haladása minden or­szág proletárságának haladása, önök azonban tudják, mennyire hátrányos reánk Ausztriá­­ban az, hogy közvetlenül határaink mellett egy olyan ország áll, amellyel naponta köl­csönösségi viszonyban vagyunk s amelyben feudális állapotok uralkodnak: egy olyan ország, amelyben a munkásság jogfosztott s ki van szolgáltatva a feudális klikkek önké­nyének és vakmerőségének, amelynek garáz­dálkodását ma már egyetlen munkásnak sem szabad eltűrni egész Európában. (Zajos helyes­lés.) Ez nyomasztó a magyar munkásokra nézve, de nekünk itt Ausztriában is súlyos fakadá­sát crcd­ ;csak a urna hásság:­ ellenségei' . szóhoz jart­akn Ausztriában, ahol­­ csak a­ társa­dalmi haladás útjába akadályokat gördítenek, mindenütt a magyarok kezét látjuk, min­denütt a Magyarországra való hivatkozás jut szerepre. Jellemző, hogy a munkásságon és egy kisebb csoporton kívül — amely a magyarországi rendszer változásából hasz­not remél húzni — magyar választójog­nak Ausztriában igen kevés barátja van. A nagy polgári sajtó, a polgári Ausztria tulajdonképpeni képviselője, a koalíciós kormány pártján van nemzeti különbség nélkül. A szlávok talán kissé burkoltan, de a német sajtó nyíltan és brutálisan. Ugyanazok a németek, akik Ausztriában a legutolsó éjjeliőri állásért is véres harcot foly­tatnak, akik az állam békéjét és nyugalmát minden csekélységért veszélybe dönteni ké­szek, akik a józan ész és a büntető törvény­könyv ellen bármilyen vétséget is elkövetnek állítólagos nemzeti érdekből, ezek a határo­kon túl minden teketória nélkül kiszolgáltat­nak két millió németet a magyar klikk ural­mának. (Élénk helyeslés.) Ez a politikai és nemzeti szolidaritás nálunk természetesen igen élénk és mi nagyon jól tudjuk, hogy a magyarországi elnyomók erősségei minden reakciónak Ausztriában s ha mi osztrákok, ausztriai szociáldemokraták a magyarországi választójogi reformmal fog­lalkozunk, akkor mindenekelőtt a saját ma­gunk ügyével foglalkozunk. Azonban azt tartjuk, hogy Ausztriában má­soknak is foglalkozniuk kell a magyar­országi választójog reformjával, mert ez az ő ügyük is. Amikor három évvel ezelőtt Gautsch a magyar reform ellen nyilatkozott, kijelen­tette, hogy ragaszkodik ahhoz az alapelvhez, amely szerint nem kell Magyarország bel­ügyeibe avatkozni. Ez azonban, szerinte, nem akadályozza meg azt, hogy lehetnek helyzetek, amelyekben az osztrák miniszter­elnök szavát meg kell hallgatni és meg is hallgatják. Vannak helyzetek, amelyekben nagy érdekek forognak kockán s amikor a miniszterelnöknek joga, sőt kötelessége, hogy szót emeljen s hogy erről a jogáról nem is mond le. Ha báró Gautsch — akit különben hamarosan meggyőztünk, hogy az álta­lános választójog Ausztriának nem hátránya, hanem előnye s ekkor tényleg Ausztriában a választójognak egyik legkomolyabb előhar­cosa lett — akkor úgy beszélhetett, akkor jog­gal követelhetjük az osztrák kormánytól, hogy törődjék a magyar ügyekkel s az irány­adókat figyelmeztesse arra, hogy a ma­gyar népen elkövetett árulás nemcsak Ma­gyarország békéjére veszedelem, hanem Ausztria politikai, gazdasági és kulturális fejlő­désének nyugodt menetére is. (Nagy tetszés.) Mi nem vonjuk felelősségre a magyar kormányt s a magyar minisztereket a magyar elvtársak megfelelő bánásmódjára bízzuk. (Derültség és tetszés.) Nem kívánjuk tőlük ezt a mun­kát elvenni. De az már a mi dolgunk, hogy azokkal beszéljünk, akik Ausztriát kormányozzák. Ezért itt nyíltan megkövetel­jük az osztrák kormánytól, hogy nyilatkoz­tassa ki, miszerint nem vállalhat felelősséget azért, hogy ellenvetése­­ nélkül becsapják Ma­gyarország munkásait. Mi, reális politikusok, a politikai ható­erőket annyira becsüljük, amennyit tényleg érnek. Nem hiteget­jük magunkat azzal, hogy erősek va­gyunk, mások pedig gyöngék. Nem igyek­szünk elhitetni magunkkal, hogy a vi­lág olyan, amilyennek csak kívánjuk. Így tudtuk és tudta mindenki, hogy a korona magatartása ebben az ügyben rendkívül fontos. Mi nem vagyunk a dinasztikus érdekek hivatott képviselői. Nem a mi föladatunk,hogy a dinasz­tiát érdekeire nézve fölvilágosítsuk. Ezért nyíltan bevallhatjuk, hogy a Habsburgok történelméből kevés reményt meríthettünk arra nézve, hogy i­fen Borgna­n a f ifíjogok­­érdekében vesse latba ,m­arkel!ak ,m mindig nehezen szerez­hetnek tiszta képet a politikai viszonyokról , így minden enyhítő körülményük megvan, amit a rossz politikusnak a környezete okoz. De kitűnt, hogy a tények oly erővel nyilatkoztak meg, hogy a koronának magá­nak, amely bizony nem az általános választó­jog tradícióin nevelkedett, föl kell ismernie, hogy az uralkodó junkerek vakmerősége a birodalmat a pusztulás örvényébe viszi; ennek ellenében csak egy mentség van : a népekhez intézett szózat. Magyarország királya volt az, aki először jutott erre a megismerésre , amit a magyar király megígért, az osztrák császár hű­ségesen teljesítette. A magyarok még mindig várják a magyar király ígéretének beváltását. Elvtársak ! Az a reményem, hogy a történe­lemben nem fog ez állani. Magyarországon egykor, válságos időkben a korona tisztán lá­tott, de mihelyt a tulajdonképpeni veszély elmúlt, visszaesett régi vakságába. Meg­valljuk, nem tudjuk megérteni, hogyan áltathatná magát a korona abban a hitben, hogy akkor, ha nem ragaszkodik a valódi, hamisí­latlan általános, egyenlő vá­lasztójoghoz, hogy akkor nemcsak a népek, de az állam és maga a korona is nem indul végzetes jövő felé. Ha néhány nemesi család elégedetlensége, egyes kiváltságos kizsákmá­nyoló dühe és a népmilliók csalódása és fo­kozódó elkeseredése között kell választani, akkor azt hiszem, a választás nem lehet nehéz. (Élénk tetszés.) A magyar kormány, a­melyet szava köt, hogy megtartsa a paktumot, a­mely a választó­jognak olyan demokratizálására kötelezi, amint ezt a Kristóffy-féle minisztérium hozott javas­latba. A magyar kormány úgy kezeli ezt a szerződést, mint olyan váltót, amelyet nem akarunk honorálni s beváltása ellen kifogá­sokat emelünk. Azonban a történelem nem a választójog szerint igazodik. A paktumot ér­telmezhetjük, alkudozhatunk fölötte: a népre nézve mindez hatástalan lenne, ha a király meghajlik. Ausztria népei egyszer bízott­a NÉPSZAVA 1908 szeptember 26-

Next