Népszava, 1908. szeptember (36. évfolyam, 208–233. sz.)
1908-09-29 / 232. szám
4 horvát munkások s ez igy lesz, míg a magyar politikai és gazdasági viszonyok nem válnak európaiakká. (Tetszés.) Nincs ugyan Ausztriában egyetlen nemzet sem, amelynek faj rokonai ne lennének Magyarországon, de mi délszlávok a Lajthán túliak nagy részével oly szoros kapcsolatban vagyunk, hogy reánk nézve a legnagyobb jelentőségű, hogy a Lajthán túl miképpen fejlődnek a politikai és gazdasági viszonyok. Dalmáciai és isztriai horvát elvtársaink a hármas királyságbeli horvát elvtársakkal állnak sok szempontból összeköttetésben. Tudjuk, hogy a magyar általános, titkos, egyenlő választójog előfeltétele a horvátnak. A horvát soviniszták államjogi frázisokkal való házalása humbug, a horvát nép érdeke az általános választójog, amely csak a magyarországi után érhető el. Ezért a délszláv elvtársak el vannak határozva, hogy éppen úgy küzdeni fognak a magyar proletárság érdekeiért, mintha saját érdekeikért küzdenének. (Általános tetszés.) Grigorovici (román): Az ausztriai román elvtársak nevében azért szólalok föl, mert minket, románokat, különösen érdekelnek a magyarországi fejlemények. Szomorú végzetünk nekünk, románoknak, hogy négy uralom alatt vagyunk szétszórva. Mi románok, akik mély fájdalommal viseljük e sorsot, végre Ausztriában jogot nyertünk, — nem a saját erőnkből, hanem a proletárság nagy mozgalmához csatlakozva — megnyertük azt a jogot, amelyet a románok egyetlen csoportja sem : az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot. Egy hegyláncon lakunk , de mesterséges határokat húztak közöttünk, Erdély és Magyarország három millió románját elszakították tőlünk s ezek ott fejlődésükben erőszakosan hátráltatva, szolgaságban nyögnek. Csak a proletármozgalomban fejlődhetnek a románok és irónia szabad Magyarországról és szabad Romániáról beszélni a szolgaságban és jogtalanságban tespedő dolgozó munkások honában. Romániában bojárok, Magyarországon betyárok uralkodották,-akikugyanazon politikai bandába tartoznak és látjuk most, hogy a romániai kormánysajtó mennyire óvja a magyarországi románokat az általános választójogtól. Nekünk galíciai és bukovinai románoknak meg van a legjobb választójogunk, de testvéreink Magyarországon és Romániában jogfosztottak, míg keleten, Bulgáriában és délen Törökországiban már az egyenlő választójognak örvendeznek a népek. Hát hihető-e, hogy a jognélküliség még tovább is föntartható ? Mi románnak örülünk, hogy az osztrák szociáldemokrácia összehívta ezt az értekezletet, hogy itt mi románok kezet nyújthassunk egymásnak és hogy a Magyarországon bilincsre vert testvéreink részére is követelhessük a jogegyenlőséget. (Tetszés.) Ezután a magyarországi szociáldemokrata párt titkára, Buchinger elvtárs kezdte meg eszédét. Buchinger Manó beszéde: Tisztelt elvtársak! A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége nekem juttatta a kitüntető feladatot, hogy a mai birodalmi értekezleten elsősorban is őszinte, meleg üdvözlettel köszentsem önöket, amiért a testvéri szolidaritás messzemenő fegyvereivel sietnek a harcban álló magyarországi proletariátus segítségével.. Mindenükelőtt engedjék meg, hogy visszaemlékezzem ezen alkalommal arra, hogy alig három év lefolyása alatt ez immár a második nagy összejövetel, amelyet az osztrák és magyarországi szociáldemokraták együttesen a magyar proletárság választójogi küzdelmének szentelmek. Jó ómenként hadd állapítsam meg ennek kapcsán, hogy az első birodalmi értekezlet 1905 szeptember 22-én kiinduló pontja volt annak a diadalmas győzelemnek, amely megteríette önöknek az általános, egyenlő és titkos választójogot. Erre a mai második birodalmi értekezletre annak biztos reményében jöttünk, hogy ez az összejövetel végre a mi győzelmünknek lesz hatalmas tényezője. Az önök szíves meghívása nyomában a felháborodás valóságos vihara zúgott föl a magyar koalíciós sajtóban, — joggal mondható, a leggyalázatosabb sajtóban, amely Európa szomszédságában fészkel. Nem azért említem ezt föl, mintha ezeket a pausálé-lovagokat komolyan vennénk, nem új esemény ez mi előttünk, akik annyira ismerjük e sajtókozákokat, csupán azért ejtettem sorát, mert mégis fölötte jellemző jelenség ez a „fölháborodás." Elhatároztuk Bécsbe jövetelünket, hogy mint nemzetközileg szervezett párt osztrák elvtársainkkal testvéries tanácskozást tartsunk nagy ügyünkben és ime, megtettek bennünket ezért hazaárulóknak. Ezzel szemben tudjuk azonban mindannyian, hogy a nagy magyar hazafiak minden időben, de különösen az utolsó évben életük felét a Budapest—Bécs és — sajnos — visszafelé induló vonat szalonkocsijában töltik. Hogy ez utóbbinak jelentőségteljes háttere van, visszatérek még rá. Egyelőre csak arra kívánok rámutatni, hogy a koalíció urai, akik bennünket hazaárulóknak csúfolnak, egyéb európai utainknál is a konkurrens, szerepét vállalják. Tudják önök valamenynyien,hogy Apponyi gróf például „nagyságaink" legnagyobbika, külföldön már ismert figura, aki nem átallja Magyarországot az indifferens külföld előtt úgy ábrázolni, hogy „Extra Hungáriam non est vita". Magyarországon kívül nincs élet, de ha mi elég merészek vagyunk ezt a hazugságot igaz tényekkel megcáfolni, akkor kész az istenkáromlás. A képzelet gyönge megteremteni azokat a raffinált hazugságokat, amikkel ezek a népbolondító urak lelkiismeretük elcsituítására bennünket elhalmoznak. Mai feladatomat voltaképpen az képezné, hogy ideges-hazudós kapkodásaik okaira rámutassak. Elvtársak! Az igazságtól soha embereknek több megrettenni valójuk nem volt, mint Magyarország ma uralkodó politikusainak. Ha a most következő napokban nem rendelkezünk, elegendő erővel, olyan népcsiplás, jograblás nyer befejezést, amely alávalóságában, gyalázatosságában egyedül áll az egész világon. Előrebocsátom, hogy az utóbbi két-három esztendő története önök előtt nagyjában amúgy is eléggé ismeretes, fölösleges tehát kiterjeszkednem azokra a szégyenletes huzavonákra, amikkel elérték, hogy a trónbeszédben megígért, valamint a koalíció programmjának sarkpontját képező választói reform meghamisítása csak most kerül sorra. Röviden az első birodalmi értekezlet idejébe nyúlok vissza. Amint tudják, ezen értekezlet az akkori miniszterelnök, Gautsch erőszakos mesterkedései ellen irányult; neki köszönhető, hogy a Fejérváry-kormány választójogi reformtervezetét Bécsben akkoriban visszautasították. Tizenkét rövid hónap telt el utána, miközben önök fényes eredménnyel fejezték be választójogi harcukat és 1906 december 21-én diadalra jutott az általános, egyenlő, titkos szavazati jog Ausztriában. Fölvetem, mint legfontosabb kérdést: mi oka lehetett a koronának a választójog hatalmas kérdésében innen és túl, Ausztriában, úgyszólván a választójog híveinek sorába állani, a megvalósításban valósággal résztvenni és Magyarországon a választójog reformját a korona és a koalíció paktumának legsarkalatosabb pontjául kikötni? Kétségtelenül annak a fölismerése, hogyha Ausztria megtette a kezdő lépéseket, Magyarországnak természetszerűleg utána kell indulnia. És Magyarország kell, hogy e téren sürgősen kövesse Ausztriát, hacsak nem akarják, hogy az ezidőszerint elkerülhetetlenül szükséges terhek súlya alatt összeroskadjon. Kétségtelen továbbá az is, hogy a korona fölismerte azt is, hogy a mai Magyarország a feudálisok taposó uralma alatt sínylődő ország, amelynek fönnállását a szociális megrázkódtatások valósággal aláásták. Hogy a Széll-kormány katonai javaslatai, valamint Tisza gróf kísérletezései az obstrukciót akkora méretekben eredményezték s az országot olyan krízis elé állíthatták ez legfényesebb történelmi jelentőségű bizonyítéka annak, hogy Magyarország pusztuló ország, néhány féktelen oligarcha és sok millió koldus szerencsétlen országa. Mi sem természetesebb tehát, minthogy ebben az országban a legmélyebb fölindulás, a legvadabb viharnak kellett követni azt a javaslatot, amely újabb katonai terheket rótt volna az országra. A Széll—Tisza-korszak alatt a koalíció, obstruáló kisebbségével ki tudta aknázni ezt a saját részére nagyon előnyös alkalmat arra, hogy az ütközetből mint parlamenti többség kerüljön ki. Mint parlamenti többség magára vállalta a mai választójog reformálását. A korona és a koalíció egyezsége szerint a reformnak legalább is olyan széles alapokon kellett elkészülnie, mint azt a Fejérváry-kormány és Kristóffy tervezte. A koalíció és a korona paktuma további részleteiben azt tárgyalja, hogy a koalíciós kormány csupán a legsürgősebb teendőket tartozik ellátni, a fölmerült kérdések, de különösképpen a katonai kérdés kikapcsolásával, elsősorban az általános, egyenlő választójogot tartozik megvalósítani. Hogy azonban két és fél év alatt mennyit valósított meg mindebből a magyar koalíciós uralom, egy mondatba foglalható: a 18 előtti feudális Magyarország visszaállítása Magyarország legszélesebb rétegét, a földmunkásságot ezalatt a híres „derestörvény" még az eddiginél is súlyosabb szolgaságba döntötte. A mérhetetlen kivándorlásnak és országos nyomorúságnak ázsiai brutalitása is megszégyenítő „törvényes" erőszakoskodásokkal igyekeztek útját szegni, természetes azonban, hogy ez a súlyos viszonyokra semmiféle javulást nem eredményezett. El lehet ráigazüly£, mindenki, hogy a legközelebbi sorozás alkalmával egész községek hiányoznak, Amerikába vándoroltak. Az osztálytudatos ipari munkásságot szervezeteik szétrombolásával a rabszolgák színvonalára igyekeztek visszasülyeszteni. Az uszítószövetségek a kormány magas támogatása mellett soha nem remélt módon virágzásnak indultak az utolsó két év alatt Különböző intézkedések révén akar a nemesség és a zseniri mindenféle adótehertől megszabadulni. Az új adóreformnak fogyasztási adórendszere a dolgozó osztályokat még jobban kiuzsorázza, kiéhezteti, így készülődik a Kossuth Ferenc, Apponyi és Andrássy-féle „szentháromság" az „Új Magyarország" megteremtésére. Ilyeténképpen „fölkészülve" viseljen az ország új katonai és egyéb terheket, anélkül, hogy óráról-órára a lázongás és forradalmi ellentálláshoz menekülne ?! A magyar koalíció államférfi a rövidlátó, szemfényvesztő szédelgése szükséges ahhoz, hogy valaki a megbízójával, ezen esetben a koronával ilyeneket akarjon elhitetni. És most ezek a jó urak olyan plurális választójogra készülnek, olyan reformra, amely nem tartalmazza a belga választójog valóban csekély előnyeit, ellenben egyesíti a porosz hármas választójog összes hátrányait. A „nemzeti demokrácia" képviselői, az „ezeréves magyar alkotmány" harcosai a klerikális Belgiumban és a junkerlovagok hazájában keresnek oltalmat. Hasonló nyugalommal keresnek oltalmat az ördögnél és nagyanyjánál, csak sikerüljön saját népüket jogfosztottságba hajszolni, csak sikerüljön Magyarországot a lezüllött zseniki és a Bécs ellen időről-időre jövedelmező, lázadásokat rendező mágnásklikkek részére megtartani. (Zajos tetszés.) Amennyire ismeretes, az új választójogi reform szerint választó lesz minden írni-olvasni tudó. Az analfabétáknak közvetett választójogot terveznek, ez az egész országban körül- NÉPSZAVA 1908 szeptember 26-