Népszava, 1908. szeptember (36. évfolyam, 208–233. sz.)

1908-09-24 / 228. szám

1908 szeptember 24. NÉPSZAVA HIHEK* Nick Carter pongyolában. Miután a hazától huzamosabb ideig messze vol­tam, nem csekély meglepetéssel észleltem egy új, fölötte népszerű alak fölbukkanását. Nick Carter Ő, a „világhírű detektív", kinek hallatlan hőstet­tein borzongtatja házát az ország örege, ifja. Ám én minden népszerűsége mellett is bátor le­szek Nick barátunkról a sok babért kissé leszedni és őkelmét otthoni pongyolájában bemutatni. Hát, kérem, először is Nick Carter Amerikában ismeretlen egyén, avagy ha ebben tévednék, korántsem olyan népszerű, mint ideát nálunk. Én egyszer sem hallottam a nevét. A gyerekek játé­kaiban nyoma sincs az indiánus világ, meg a „wild west" alakjai mellett. És bizony az egész — Egy ember — egy szavazat. — Furnemont elvtárs a népgyűlésen. — A munkásság tüntetése. — Budapest munkásai szerdán este impozáns népgyűlést tartottak, melyen vendégünk, Furnemont Leo elvtárs, belga képviselő mondott nagyhatású beszédet a plurális választójogról. Furnemont elvtárs meg­győző érvekkel mutatta ki a tervezett jog­jograblás alávalóságát, haladás- és nép­ellenes voltát. Belgium 15 esztendeje betege a plurális választójognak, mondotta Furnemont, any­nyira, hogy ott még a keresztény-szociáli­sok küzdenek ellene. Pedig ott még nem is annyira veszedelmes, mint amilyen itt volna, mert itt egyenesen az ipari fejlődés ellen irányulna és a nagybirtokos-uralom állandósítását jelentené! A gyűlés részt­vevői nagy lelkesedéssel hallgatták a szó­noki tűzzel előadott beszédet; gyűlés után pedig azzal adtak kifejezést a plura­litás elleni harcra való elszántságuk­nak, hogy tüntetést rögtönöztek az ut­cán. A Nagykörúton és Rákóczi­ úton végig vonulva énekelték a Marseillaiset s értették az általános, titkos, egyenlő választó­jogot. Majd a Népszava szerkesztősége elé vonultak, ahol újabb lelkes beszédek hang­zottak el s csak ezután oszlott szét lassan a tömeg ezzel a jelszóval: — A viszontlátásra! A gyűlésről és a tüntetésről szóló tudó­sításainkat itt közöljük: A gyűlés. Garbai elvtárs megnyitván a gyűlést, el­mondta, hogy a mai napon vallotta be Andrássy belügyminiszter, hogy a választójogi reformot tényleg a pluralitás alapján csinálta. Csak­hogy ehhez a politikai gazsághoz a munkás­ságnak is van szava. Furnemont elvtárs köze­lebbről ismeri ezt a politikai szörnyszülöttet és azért jött el ma este közidőnk, hogy­­ el­mondjon egyet-mást erről. Üdvözli Furnemont elvtársat. Pór elvtárs ezután francia nyelven tolmá­csolta a magyar munkásság üdvözletét és kérte Furnemont elvtársat, hogy mondja el véleményét a készülő merényletről, a plura­litásról. Furnemont Leo nagyjában a következőket mondotta: Épp ebben a pillanatban Magyar­ország kormánya energikusan védekezik a kelet felől fenyegető kolerajárvány ellen és ugyanakkor ő maga hozza be nyugatról a leg­pusztítóbb politikai ragályt, a plurális választó­jogot. Ez ellen a politikai betegség ellen véde­kezik most a magyar proletariátus. Én úgy jelenek meg itt e percben, mint a betegágy­hoz hívott orvos, aki szomorú tapasztalatai­ból ismeri ennek a kórnak minden tünetét: Belgium 16 esztendeje betege a pluralitásnak. Belgiumé ma még ennek az intézménynek a privilégiuma és hozzánk jöttek azok, akik azt ebbe az országba be akarják hurcolni. Ma mondotta gróf Andrássy Gyula, hogy Anglia miniszterelnökétől, Asquith-től hal­lotta, hogy Anglia is a pluralitás felé halad. Helyre kell igazítanunk a fogalmaknak ezt a kicsavarását. Angliában szó sincs olyan belga­fajtájú pluralitásról. Egy sok százados intéz­mény csenevész maradványa az, hogy az angol földbirtokosnak annyi szavazata van, ahány birtoka. Igazi politikai jelentő­sége ennek a pluralitásnak nincsen, de azért minden politikai pártja Angliának, amelyben csak egy szikrája van a szabad­elvűségnek, a munkásság éppen úgy, mint a polgárság s élükön a ma is kormányon lévő szabadelvű párt és annak elnöke, Asquith miniszterelnök, erélyesen küzd egy olyan programmért, amelynek választójogi alap­tétele : one man one vote — egy ember egy szavazat. (Hosszantartó, lelkes éljenzés és taps.) Belgiumban pedig, természetes, hogy a leg­mérsékeltebb szabadelvűektől a szociáldemo­kratákig, minden párt küzd ellene — még a keresztény-szociálisok is. Jogom van tehát azt állítani, hogy ma Magyarországon kívül nincs egyetlen politikus, szociológus vagy tudós, aki a pluralitást támogatná. Franciaország, Né­metország és Anglia parlamentjeit általános, titkos és egyenlő választójog alapján választ­ják és nincsen e három országban épeszű em­ber, aki föl merne lépni valami cenzusos vagy plurális jogfosztás"tervével, kinevetnék abból a parlamentből, kikacagnak abból az ország­ból. Pedig ez a három ország masíroz most a világ kultúrájának élén. Hogyan is született meg a pluralitás ? Bel­giumban 15 évvel ezelőtt olyanfajta választó­jog volt, mint a jelenlegi magyar választójog. Összeült az alkotmányozó gyűlés, egy esztendeig egyre azon rágódott, hogy min­den elképzelhető választó­rendszert meg­vizsgáljon. Minenről szó volt, csak a pluralitásról nem. Ezalatt pedig kifáradt a munkásság, ellanyhult a küzdelme és aztán senki se tudta honnan, kiugrott a bokorból a pluralitás. Senki se tudta, mi ez, miben áll, csak azt az egyet tudták, hogy ez eszköz lesz a burzsoázia kezében a proletariátus poli­tikai letörésére. A pluralitás a szegény emberek agyonszava­zása a gazdag emberek által. Általános szava­zati jog, de úgy, hogy 100­ munkás szavazat egyenlő 25 burzsoá­ szavazattal. A proletariátus sehol sem fogadja, sehol sem fogadhatja el a pluralitást. Azt hiszik, a munkásságot lekenyerezhetik néhány mandá­tummal. Nekünk nem kicsinált mandátumok, de a politikai harc teljessége kell; nekünk nem a mandátumok, de az azok mö­gött levő demokratikus politikai hatalom kell. A privilégiumok alapján választott parlament csak új privilégiumokat te­remthet. Belgiumban még tűrhetőbb a plu­ralitás, mint Magyarországon. Ott a munkás­ság életének színvonala magasabb, ott sok munkás is belekerül a pluralitás sáncaiba. De hol van Magyarországon a jól fizetett, a jól kereső munkásság ? (Egy hang: Ameriká­ban.) Magyarország agrárállam, a pluralitás az ipari fejlődés ellen irányul, eredménye nem lehet egyéb, mint a nagybirtokos uralomnak, a csuha hatalmának félelmetes állandósítása. (Lelkes éljenzés.) Ezután Pór elvtárs magyarul tolmácsolja Furnemont elvtársunk nagyhatású beszédét, melyet sűrűn szakított meg a munkásság forradalmi hangulatának kitörése. Garbai elvtárs zárszavában visszatekint négy évtizedes küzdelmünkre a választójogért, ame­lyet Andrássy most a pluralitással akar kifi­zetni. Mikor Belgiumban nagy, véres harc folyt a választójogért — úgymond — Magyar­országon szállóigévé lett köztünk, hogy meg­tanulunk belgául. Ki hitte volna, hogy most Andrássyék, a kormány fog megtanulni belgául. A belügyminiszter lapja azt írja, hogy minden párt annyi jogot követelhet, amennyi az ereje. Ezzel azt akarják mondani, hogy nekki tarta­nak bennünket elég hatalomnak. A munkás­ságon áll, hogy ennek az ellenkezőjét bebi­zonyítsa. A tüntetés. A gyűlés után az elvtársak kivonultak a József-körútra, nyolcas sorokba tömörültek és a Marseillaise hangjaival az Erzsébet-körút felé indultak. Menet közben ötezer főre növe­kedett a tömeg, amelynek egyik része a munkásindulót énekelte, másik része harsogva éltette az általános, titkos választójogot. A tüntetők a Rákóczi-út sarkán balra kanyarod­tak és a Népszava elé vonultak. Az óriási munkássereg elhelyezkedett a Dohány-utcá­ban, elénekelte a munka dalát és izzó hangu­latban hallgatta meg a szónokokat, akik a szerkesztőség ablakából beszéltek a tünte­tőkhöz. Buchinger Manó elvtárs a plurális választó­jogot bírálta. Éles szavakkal ismertette a mun­kásság választójogi harcát, amely a szerdai nappal jelentős mozzanathoz érkezett. Utalt Andrássy Gyula gróf nyilatkozatára, amely bejelenti, hogy a választói reform plu­rális lesz. (Percekig tartó viharos a beugo­lás.) Ezekben a történelmi pillanatokban a munkásságnak harcra készen kell állania. A plurális választójog törvénybeiktatását meg kell akadályozni. A feudális reakciónak eme vakmerő merényletét vissza kell verni. Nem szabad tűrni, hogy a koalíciós szédelgők középkori állapotokat teremtsenek Magyarországon. A munkásság feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel küzdjön a demokratikus Magyarország megteremté­séért, ne nyugodjék addig, amíg a becsüle­tes, általános, egyenlő, titkos és községen­kénti választójogot törvénybe nem iktatják. Zugó éljenzéssel fogadták a tüntetők a be­szédet, amely után Tarczai Lajos elvtárs inté­zett néhány lelkes szót a harcias tömeghez. A 48-as szabadságharcnak is voltak árulói — úgymond — a modern népszabadsági harcnak is vannak árulói. Az árulók a koalíciós szél­hámosok, élükön a fekete gróffal, ujabb áru­lást jelentettek be. Most első ízben hozták hiva­talosan nyilvánosságra, hogy az általános, tit­kos választójogot el fogják árulni. (Közbekiál­tások­.Le velük! Vesszenek a gazemberek! Ott le­szünk mi is!) E hivatalos bej­elentést a munkásság sem veheti szó nélkül tudomásul. Elérkezett az az idő, amikor a munkásságnak erkölcsi kötelessége erőteljesen fölemelni a szavát az ország megrontása ellen! Azt mondják a koa­líció tájékán, hogy a szocialisták is kapnak mandátumokat, mire való a tüntetés? Az a válaszunk erre, hogy nekünk nem mandá­tum kell, hanem becsületes választói reform, demokratikus Magyarország ! A munkásság a parlamentben nem szólhat bele az ország vezetésébe, mi a gúnyosan le­szólt „utcai nép" vagyunk, nekünk az utcán a helyünk. A mi küzdőterünk az utca, az utcán fog lefolyni a mi küzdelmünk. Elv­társak ! A mai impozáns tüntetés befejeződött. Őrizzük meg erejünket a közeli küzdelmes, nagy napokra. A mai napot befejeztük, de a harcot folytatjuk és addig nem is hagyjuk abba, amíg teljes győzelmet nem aratunk. Az általános választójog éltetésével oszoljunk széjjel és térjünk haza! A tüntetők elénekelték a Marseillaiset, majd a választójog éltetésével elvonultak a Népszava környékéről. A tömeg egy része, mintegy kétezer ember, a Dohány-utcán át lekanyarodott az Erzsébet-körútra és tüntető kiáltásokkal végigsétált a Körúton. A hangos tüntetés óriási feltűnést keltett az egész úton. A Royal-szállóban levő függetlenségi pártkör hamarosan lefüggönyözte ablakait, amikor a menet odaért. A tüntető tömeg az Andrássy-út sarkán oszlott szét. Tíz óra után új tüntetők vonultak fel a Kör­­úton. A kávéssegédek a Király utcában gyű­léseztek és a gyűlés végével zárt sorokban vé­gigsétáltak az Erzsébet­ körúton. Mintegy hat­százan voltak a vörös pincérek, akiknek a me­netéhez néhány száz munkás csatlakozott. A Marseillaiset énekelték és messze elhangzó kiáltásokkal az általános, titkos választójogot éltették. Rendőri közbelépés egész este nem történt, tehát­­ rend volt.

Next