Népszava, 1909. január (37. évfolyam, 1–26. sz.)

1909-01-02 / 1. szám

• XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 január 2. szombat. L szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: évre. . . 19.20 kor.­­ negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 é­s egy hóra . . . 1.60 EGYES SZÁDI ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) ^ —•• .)ÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. Megjelenik hétfő kivételével minden nap 4.. flOZ^^X (Telefon-szám 82-61.) A munkásság föltámadása. A belügyminiszter­­ kedden követte el merényletét a munkások egyesülési joga ellen. Amikor fölháborító cselekedetének e hit­e eljutott hozzánk, aggódva töprengtünk sokan azon, vájjon lesz-e a munkásságnak ereje és akarata, fölháborodása és intéz­ményeihez való ragaszkodása elég nagy ahhoz, hogy a mostani kivételesen súlyos viszonyok között áldozatokkal járó, méltó választ adjon az ellene intézett támadásra. , Számba vettünk mindent. A munkanél­küliséget, amely a dolgozó munkásokban megnöveli a munkaalkalmakhoz való ra­gaszkodást. A lel hidegét, a karácsony és újév közelségét, ami mind fokozottabb ki­adásokat jelent és amikor a meg szokott­nál is inkább szüksége van a szűkre sza­bott keresetnek utolsó fillérére is. A po­litikai üldöztetést, amely a munkáltatók szer­vezkedésével kapcsolatban oly heves roha­mokat intézett a szervezett munkások sorfala ellen. A hamis jelszavakkal, de valódi és nagy pénzekkel dolgozó munkásfogásra berende­zett mozgalmakat, a hazafias, keresztény­szociális, sárga lobogó alatt kalózkodó agi­tációt. A gazdasági válság szöges ostorát, amely fiziológiai törvényszerűséggel, fizio­lógiai okokból szállítja le természetszerűleg a munkásság ellentálló erejét. A támadás hirtelenségét, amiből kényszer állott elő, hogy rögtönösen, előkészület­ nélkül, előző agi­táció nélkül kell cselekedni. Egy csomó rabszolga-törvényt, amely a munkások egy részét a törvény vasmarkával szakította ki a munkásság egyetemes szolidaritásából, amely nemcsak a kénytelenségből távol­levők számával apasztotta a munkásság so­rait, hanem példájával más csoportokra is gyakorolhat hatást, apasztva a forradalmi feszültség erejét. Mint nagy válságok idején az ember szeme előtt nagy­­ sebesen végigvonulnak összes emlékei, úgy torlódott össze a mun­kásságot ért kemény támadás pillanatában öntudatunkban mindazoknak a nehézségek­nek, akadályoknak képe, amelyek a mun­kásság erélyes föllépését meggátolhatnák. Mindannyian éreztük: ez a támadás a munkásságnak, mint osztálynak nemcsak élete, de becsülete ellen is irányul. S miköz­ben az ostorcsapás a fáj­dalom, az elkeseredés, a megtorlási vágy izgalmaival r­eszkettette meg a lelkünket, félve gondoltunk arra, ilyennek érezi és tudja-e ezt a munkásság is, fölismeri-e a pillanat döntő voltát és cselekedni fog-e ezek szerint. Az első pil­lanattól nyilvánvaló volt: erre az inzul­tusra magának a munkásságnak, mint osz­tálynak kell választ adnia, nem szavakkal, határozati javaslatokkal, tiltakozásokkal, de olyan cselekedettel, amely a mi sajátos vi­szonyaink, csonka eisetünk • közepette .az egyedüli válasz : munkaerpjep.sk m­­egtaga­dásával.­­ • v És megjött a felelet. Megjött a cselekede­tek válasza. Szép, nagyszerű, büszkeséget és önbizalmat keltő volt ez a felelet. A buda­pesti munkások, amikor a feudális rabló végigvert rajtuk, nem látták a nehézsé­geket, csak a rajtuk esett sérelem nagyságát látták. A munkások tízezreinek izgalmából született meg az elhatározás: nem dolgo­zunk. Katonai mozgósítást elrendelő pa­rancs nem állít olyan gyorsan lábra ezre­deket, mint aminő gyorsan és szaba­tosan a sérelem érzése, a szervezetek egyéni megbántásnak érzett letiprása csata­sorba állította Budapesten a munkások tízezr­eit. Ilyen gyorsan, ilyen váratlanul nem lehet csinálni tömegsztrájkot, ilyen gyorsan és váratlanul támadnak. Támad­­­nak akkor, amikor egy nagy közérzés kö­s­zös izgalma csap bele töméntelen ember lelkébe, támadnak akkor, amikor fojtogató kéz szorítása kiáltást, az élni akarás, a­­ segítséghívás, a küzdeniakarás kiáltását váltja ki megtámadott osztályokból. Nagyszerű­­és­­ gyönyörű napja 1908 december 31-ike a magyarországi munkásmozgalomnak, jelen­tőségében nagyobb, mint szeptember 15-ike és október 10-ike. Az 1908. év utolsó nap­ján született meg Budapesten a munkás­ságnak spontán, elő nem készített első nagy tömegsztrájkja. Nem a szociáldemokrata pártvezetőségnek, nem a szakszervezeti ve­zetőségnek elhatározása, hanem hatvanezer munkás spontán föltámadása volt ez a sztrájk. Ez benne a legnagyobbszerű, legbiztatóbb. Ez benne egyúttal a nagy és örvendetes újság, a szó igazi értelme szerint való evan­gélium, jóhíradás. Épp és erős a munkásság szervezeteinek alapja. Épp és erős a munkások lelké­ben az osztályharc tanítása, a szocializmus fölvilágosító munkájának gyümölcse. Bátran és túlzás nélkül merjük azt mondani, a munkások eddigi mozgalmainak kicsinylése nélkül, ezek iránt való hálátlanság nélkül merjük azt mondani: a Szilveszter-napi sztrájknál derekabb és nagyobb erőkifejtést még nem mutatott a magyar munkásság s nem volt még alkalom, amely ennyire megnyugtathatott volna minden aggódót, eloszlathatott volna minden félelmet, föl­tárhatta volna a szocialista agitációnak a mélységbe lenyúló erejét, mint Budapest munkásságának ez a sztrájkja. Jó úton vagyunk, erősek és fegyelmezet­tek vagyunk s a tegnapi elő nem készített váratlan sztrájk körvonalai mögött meg­jelennek egy esetleges előkészített, meg­dolgozott, rendszeres munkával világra se­gített politikai tömegsztrájknak hatalmas méretei. Budapest munkássága nemcsak a megtámadott egyesülési jogot védelmezte csütörtökön, de derék munkát végzett az általános választójog érdekében is. A szegényesen öltözött, rosszul táplált fagyoskodó munkásoknak tömege, amely a sztrájk napján Budapest utcáit ellepte és részt vett a délutáni népgyűléseken, az önzetlenségnek, az odaadásnak, az erkölcsi előkelőségnek olyan példáját adta, amely­ről lepattan a rágalmak és hazu­dozásoknak az az árvize, amelyet a megfizetett sajtó szomorú emberei zú­dítanak rá. A pulya és kicsinyes önzés­ben elrothadt polgárság nem tudja meg­érteni, miképpen lehet egy nem pénzre át­váltható követelésért áldozatokat hozni és exisztenciákat kockára tenni. A megszégye­nülés és tehetetlen düh érzésével nézi, mi­képpen teszi meg a rongyos proletár ezt, amire ő sohasem képes: nagy áldozatot hozni az összesség jogáért. Politikai jelentőségénél nem kisebb ennek a sztrájknak erkölcsi jelentősége s a szoli­daritás nagy eszméjének testté válásában fontos mozzanat marad mindig. 1. Ha Európában élnénk, ahol ma már nemcsak az urak szavát hallja meg a ha­talom, de tudomást vesz a nép kiáltásáról is, akkor azt mondhatnók, hogy a meg-­ támadott szervezeteink ellen mért csapást kivédtük. Mert ott lehetetlenség vissza nem vonni egy olyan intézkedést, amelyet a la­kosságnak olyan nagy tömege igazságtalan­nak és ok nélkül valónak tekint. Spon­tán nagy népmozgalom csak igazság­talannak érzett intézkedések és állapo­tok ellen támadhat. De lehetetlenség vissza nem venni ott egy ilyen intézkedést azért is, mivel az osztályérdekek egyoldali­ és annyira nyilvánvaló szolgálatából mégis csak tartózkodik a hatalom. Gyűlöletesebb és a munkáltatók érdekeit leplezetlenebbül szolgáló intézkedés pedig nem képzelhető, mint megfosztatni a munkást egyesüle­teitől, amely a sorsa javításának egye­düli eszköze. A római jog tanítása szerint valamely cselekedet célját ezzel a kérdéssel lehet a legjobban kikutatni. Kinek használ ? Nos, kinek használ ez a felfüggesztés: a munkáltatóknak, akiket megóv a bérkövetelésektől és a plurális, nyílt választójogi tervezetnek, amelynek ellenségeit akarja sújtani. Mivel mindkettő ellen nagy és az eddi­gieknél keményebb harcokat kell vívnunk, a budapesti csata megmutatta forradalmi erőket növelni, ápolni legsürgősebb és leg­nagyobb feladatunk, mert csak így lehet majd a csütörtökihez hasonló fényes ered­ménnyel végigharcolnunk a demokratikus választójog és az egyesülési jog nagy had­járatát. Lapunk mai száma 16 oldal.

Next