Népszava, 1909. január (37. évfolyam, 1–26. sz.)

1909-01-02 / 1. szám

1909 január 2. NÉPSZAVA tása, arra jellemző, hogy, bár a nyomdá­szok szervező bizottsága az Állami- és­ az Egye­temi-nyomdák személyzetétől nem kívánta meg, hogy sztrájkoljanak, mivel ezek a mun­kások nagyon sokat kockáztattak volna, a hozott határozat ellenére ezekben a nyom­­dákban mégis abbanhagyták a munkát. Sem a d­élutáni, sem az esti újságok nem jelentek, meg, de újév napjának reggelén sem jelent meg egyetlen napilap sem. A burzsoá-osztály talán éppen ezen a ponton érezte a legjobban a munkáshadseregnek félel­metes erejét, amely akkor sújt le a legerőseb­ben, amikor ölbe téve pihennek a munkás­karok. A vas- és fémipari munkások nagy tá­bora csütörtökön távol maradt a gyárak­ból. E szakma munkásainak tízezrei dob­ták félre a szerszámot annak jeléül, hogy egyesülési szabadságuk érdekében és a kor­mány politikai hajszája ellen a legelszántabb küzdelemre is készen állanak. A munkabeszün­­tetés nemcsak a nagy gyártelepekre terjedt ki, hanem a kisipari üzemekre is. A fegyvergyár és gépgyár-részvénytársaság munkásai­­oly lel­kesen ragaszkodtak a sztrájkhoz, hogy meg­tagadták a gyárigazgatóságnak azt a kérését, hogy bocsássanak néhány munkást rendelkezé­sére, a fő­ vízvezetőcső helyreállítására. A sztrájk következtében a főváros azon részeire, amelyeken gyár­gyárat ér, komor csönd borult, így például a külső váci­ úti nagy gyártelepek a teljes kihaltság képét mutatták. A mélységes csöndet csak az utakon föl­vonuló lelkes munkástömegek éneklése és tüntető kiálto­zásai törték meg. Nem igaz a polgári lapok­nak az a híre, hogy a Wörner-gyár teljes üzemmel folytatta a munkát. Mindössze az esztergályosok közül dolgoztak egynéhányan, akiket társaik meg sem kíséreltek a munka abbanhagyására bírni. Az asztalosmunkások lelkes örömmel fo­gadták a tömegsztrájkra hívó határozatot. Alig néhány olyan műhely akadt, ahol egy­két munkás sztrájktörővé vált. Ezeknek nagy részét azonban szintén sikerült kiemelni a munkából. Egyik esti lap azt is tudni véli, hogy Thék Endre asztalosgyárában is folyt a munka, pedig a 200 munkás közül mindössze 10—12 munkás — akik a tömegsztrájkról ho­zott határozatot még nem ismerték — ment be a gyárba. De ezek miatt az üzemet nem volt érdemes föntartani, maga a gyáros csöngetett le. Érdekes esemény történt a Munkás­ utca egyik asztalosműhelyében, ahol három munkás szin­tén dolgozott. Két asztalosmunkás a délelőtt folyamán a munka abbahagyására akarta őket rábírni, ámde még a sztrájktörőknek állt följebb és tovább dolgoztak. Délután azután tűz ütött ki a műhelyben. A három sztrájktörő bennszorult és a kivonult tűzoltóságnak csak a legnagyobb erőfeszítéssel sikerült, őket a pinceműhelyből kihozni és a tűzhaláltól meg­menteni. A kávéházi és éttermi munkások munka­beszüntetése következtében sem a kávé­házakban, sem az éttermekben egész csü­törtökön estig nem volt kiszolgálás. Az üzletek redőnyeit sorban lebocsátották s igy a város legélénkebb utjai már ezzel is hiven visszatükrözték a nap jelentőségét. A sztrájk hatása még a Szil­veszter esti életen is meglátszott. A polgárság tartott a késő esti tüntetésektől és az előző évekhez képest gyé­rebben látogatta a nyilvános helyiségeket. Hogy a kávéházakat az esti órákban már megnyi­tották, az szép világításban mutatja be az öntudatos munkásságot: nem akarta, hogy a mentők elessenek a gyűjtés eredményétől, amelynek nagy részét a kávéházakban adták össze Szilveszter éjjelén. Az élelmezés-ipari munkások munkabeszün­tetése is impozáns arányú volt. A sütőmunká­sok külön röpiratban adták tudtára egymás­nak a tömegsztrájk hírét. Csütörtökről pén­tekre virradó éjjel kialudtak a kemencék tüzei s reggelre a burzsoák nélkülözni voltak kénytelenek a ropogós süteményt, a fehér kenyeret ...­­ A fuvaripari munkások munkabeszüntetése egyszeriben kiforgatta a maga mivoltából a főváros rendes képét. A reggeli órákban nem dübörögtek az utcákon a nehéz szekerek és a kereskedelmi árukat szállító kocsiktól más­kor zajos utak most némák maradtak. A fu­varozás szünetelését a vasúti raktárak is na­gyon megérezték. Míg az érkezett áruk nagyon k is öszetorlódtak, az elszállítások majdnem szü­neteltek, mert nem volt, aki az árukat el­vigye a vasútra. A főváros utcáin csak itt-ott lődörgött egy-egy havat szállító kocsi. E ko­csikat a köztisztasági hivatal alkalmazta és a bakokon majdnem kivétel nélkül maguk a kisfuvaros­ gazdák ültek. A vasúti munkások — amint a polgári lapok diadallal írják — „nem sikerült az izgatók­nak a munkabeszüntetésre bírni." Hogy ezt a „diadalt" mennyi presszió előzte meg, arról persze bölcsen hallgatnak. A vasúti műhelyek­ben Szilveszter napján minden esztendőben csak délig dolgoztak. Az idén már kora délelőtt tudtára adták a munkásoknak, hogy estig kell dolgozniok. Ez a kijelen­tés nagy felháborodást keltett a mun­kások körében. Egész délelőtt folyt a telefon­váltás az egyes műhelyi főnökségek, az igaz­gatóság és kereskedelmi minisztérium között. A dolog végre is úgy végződött, hogy az igaz­gatóság hajlandónak mutatkozott szabadságot adni azoknak, akik ezt külön és egyenként kérelmezték. Ily módon azután sok vasúti munkás — ha nem is kimondottan — részt­vett a politikai tüntetésben. A tömegsztrájkban különben az itt föl­sorolt szakmákon kívül valamennyi más szakma munkássága is részt vett. Ezeknek részletes, számbeli kimutatását lapunk más helyén közöljük. Kozákok munkában.. Az utcákon táborozó rendőrcsapatok csü­törtökön délelőtt csak tíz óráig engedték, hogy az emberek az utcán sétáljanak. Délelőtt tíz órakor megjött a pa­rancs a főkapitányságról, hogy akár kard, revolver, bikacsök, kan­csuka segítségével meg kell rabolni az állampolgárokat attól a joguktól, hogy fényes nappal az utcán sétálhassanak. A kozákok tíz órakor „oszlatni" kezdtek. Ezzel megkezdődött az utcai harc, amelynek több helyen véres jelenetei is voltak. A brutalitásban a VI., VII. és VIII. kerü­leti kozákkapitányságok emberei vezettek. A Fecske­ utcában, a fuvarosmunkások szak­egyletével szemben, egy asztalosműhelyben vagy húsz rendőrlegény volt elrejtőzve. Ezek az ablakon keresztül lestek, amint a fuva­rosmunkások kijöttek a szakegyletből. Ami­kor látták, hogy egyszerre többen lépnek ki a kapuból, a kozákok kirohantak a mű­­helyből és összefogdosták a fuvaros­munkásokat, akiket előállítottak a nyol­cadik kerületi kapitányságra. Útközben folyton szidalmazták és ütlegelték az össze­kötözött embereket. Ugyanígy viselkedtek a kozákok a Baross-utcában is, de általában az egész Józsefvárosban, ahol összesen 12 embert állítottak elő a kapitányságon. Mialatt a VIII. kerületben folytak a bru­talitások, a VI. kerületi rendőrség az Andrássy­ úton vadállatias vérengzést ren­dezett. A Teréz-köruton és a Váci-köruton nagy tömeg­sztrájkoló vonult föl; a tömeg a Marseillaiset énekelte és a forradalmi induló hangjaival az Andrássy-útra kanyarodott. Itt a rendőrség kivont karddal ment neki a tömegnek. A kozákok vadul vagdalkoz­tak és számos elvtársunkat megsebesítették. A legsúlyosabb sebet F. József fuvaros­munkás kapta, akit a mentők a Rókus­kórházba szállítottak. Sebe halálos. A bes­tiális rendőrök a vagdalkozás után talá­lomra összefogdostak 18 embert,, akiket bevittek a VI. kerületi kapitányságra. A kaszabolás közben támadt tumultusban egy Kiss István nevű polgári rendőr fölbukott a kocsiúton. Épp akkor haladt el ott egy havat szállító szekér, melynek kerekei ke­resztülmentek a polgári rendőr fején. A súlyosan sebesült rendőrt, aki pár perccel előbb még részt vett a munkások elleni harcban,­­ beszállították a rendőrkór­házba. Dél felé vérengzést rendezett Sajó is. A hirhedt rendőrtanácsos nekivezényelte brutális legényeit egy hat-hétszáz főből álló tömegnek, amely csöndesen haladt az Erzsébet­ körúton. A pálinkával megvadí­tott luxok dühösen rontottak neki a tö­megnek és vadállati módon vetették rá magukat a munkásokra. A brutális táma­dás azonban csak kezdete volt a Sajó-féle gazságoknak. A pribékek huszonhét embert elfogtak. Ezeket Sajó parancsára össze­kötözték, úgy, hogy a vér kiserkedt a ke­zükből. Az összekötözött embereket aztán kegyetlen ütlegelések közben kísérték be a VII. kerületi kapitányságra. Statáriális ítélkezés. Az elfogott emberek ellen a rendőrök min­denféle koholt vádakat emeltek. És hogy fön­tarthassák rágalmaikat, azokat az embereket, akik tanukul jelentkeztek valamely elfogott embernek a védelmére, szintén megtették vád­lottaknak, így a Dob­ utca sarkán egy rendőr megragadott egy sétáló éttermi segédet. Egy lakatos- és egy cipészmunkás látták, hogy az éttermi segéd nem követett el semmit, taifukul jelentkeztek és bementek a rendőrrel a VII. kerü­leti kapitányságra. Itt a rendőr vádat emelt a tanuk ellen is, akikből tehát vádlottak lettek s már nem tehettek tanúvallomást. A két tanút a hamis vád alapján 50—50 korona pénzbírságra ítélték a VII. kerületi kapitány­ságon. Ugyanígy működtek a rendőrök a VIII. ke­rületben, különösen a Gutenberg-Otthon előtt is. A kozákok fölállottak a nyomdászház be­járata előtt és egyre inzultálták a nyom­dászokat. Aki elég merész volt tiltakozni a pribékek inzultusai ellen, azt bevit­ték a kapitányságra és koholt jegyzőkönyv alapján, hamis vád címén elitélték. A Guten­ber-Otthon előtt belekötöttek a rendőrök egy nyomdászba, aki a menyasszonyával ment arrafelé. Valami rágalmat hoztak föl ellene, mire a nyomdász kijelentette, hogy nyilván tévedésről lehet szó, mert nem ő az, aki kiáltozott. Erre a rendőrök őt is meg a menyasszonyát bekísérték a kapitányságra, ahol le nem írható kifejezésekkel szidalmaz­ták őket. Végül a leányt 50 korona pénzbír­ságra, a nyomdászt pedig 10 koronára ítélték. Ezek csak találomra kiragadott tények azoknak a fölháborítóan gaz jeleneteknek a sorozatából, amiket a rendőrség a nap folya­mán rendezett a főváros utcáin. A kapitány­ságokon pedig megmondták az előállított em­bereknek, hogy azért tartják őket egész napon át fogva, hogy: „hadd szenvedjenek a szocia­listák". Hogy a rendőrség a sztrájkolók „zavargá­sáról" és „tettesekéről számolhasson be, ösz­szesen hetvenkét embert állított elő, akik közül 63-at statárialiter elítélt, 9-et pedig le­tartóztatott. Természetesen hamis vád alapján. A rendőrséggel kapcsolatban most még csak azt említjük meg, hogy a rendőri sajtóiroda aljas hazugságokkal próbálja kicsinyíteni a tömegsztrájk nagyságát. Hogy mennyire tuda­tosan hazudik a rendőrség, a következő is bizonyítja: A VII. kerületben történt brutális előállítások ügyében Garbai és Buchinger elv­társak fölkeresték Boda főkapitányt és tilta­koztak Sajó eljárása ellen, aki embertelenül összekötöztette és kegyetlenkedve kisértette be az elfogottakat. A főkapitány kijelentette, hogy nem hiheti, hogy a rendőrök ily brutálisan bán­nak az elfogott emberekkel s mindenesetre intézkedni fog, hogy ez meg ne történjék. A 3

Next