Népszava, 1909. február (37. évfolyam, 27–50. sz.)

1909-02-25 / 47. szám

1909 február 25. NÉPSZAVA helyett egy mindenesetre gyöngébbet kapunk. Nagy kérdés, vájjon ez az új bank, amely természetesen csakis a rendezett valuta alap­ján állítható föl, képes-e ezt a rendezett valutát föntartani ? De ha csak azt vesszük, hogy oly csekély értékkülönbségek állanak be az osztrák és magyar bankjegyek között, mint amilyenek például a francia és a belga bankjegyek között ma is fönnállanak, már ez is elegendő arra, hogy megbénítsa az Ausztria és Magyarország közti pénz- és hitelforgalmat, hogy állampapírjainkat és zálogleveleinket végleg kiszorítsa Ausztriából és ezáltal nagy p­énzügyi kríziseket idézzen elő. Különösen elhívta a figyelmet egy olyan körülményre, amelyről eddig alig volt szó. Hogy tudniillik az sincsen kizárva, hogy az új kisebb és gyöngébb banka régi és tekintélyes mellett oly szerepet ját­szanék, mint például a Banca di Napoli a Banca d'Italia mellett, hogy még Magyar­országon is a nagy nemzetközi pénz- és hitel­forgalom osztrák értékben bonyolíttatnék le és az önálló bank, amelyben egyesek Magyar­országnak közgazdasági diadalát keresik, Ma­gyarországnak közgazdasági megalázására ve­zetne. Aki ezt mondta, szakember és érti a dolgát s ha a bankügy gazdasági oldaláról annyit törődnék a parlament, mint a politikaival, súlyosan esnék a latba ez a határozott kije­lentés, amely a magyar pénzügyi köröknek majdnem egyhangú véleményét fejezte ki. A magyar pénztőkének nem kell a bankönálló­ság, nem kell az agráriusoknak sem. Holló­éknak azonban kell a­­ bankigazgatóság. Az újoncmegajánló javaslat mert nem teljesítette a paktumban vállalt kötelezettségeit. — Bocsánat, — szólt megint Justh elnök — a paktum még kevésbé van napirenden, mint a bankkérdés. — Bizalmatlansági szavazatomat indokolom meg, — szabadkozott Farkasházy. — Senki nem adott be bizalmatlansági in­dítványt. Most az újoncmegajánlást tárgyal­juk. Csak erről beszélhet a képviselő úr. Farkasházy tehát kapta magát és szó nélkül leült. Utána Nagy György határozati javaslatot terjesztett be, amely szerint az önálló bank intézményes biztosítása nélkül a „császár" ne kapjon katonát. Kmety Károly nem ért egyet Nagy határozati javaslatával, mert nem lát szükségesnek semmiféle külön megkötést. — A képviselőház többsége — mondotta — szilárdan és rendületlenül áll meg az önálló bank mellett. Már most figyelmezteti a több­séget, hogy a közös bankra vonatkozólag ja­vaslatot ebben a Házban a sürgősség alapján tárgyalni nem lehet. Tehát ha még kisebb­ségben maradnának az önálló bank hívei, akkor is megakadályoznák a közös bank sza­badalmának meghosszabbítását. A javaslatot elfogadja. Manujlovics radikális szerb a következő ki­jelentéseket teszi: — Az újoncjavaslatot nem fogadom el. De Maniu Gyula minapi beszédével szemben ki kell fejtenem a szerb radikálisok álláspontját. A nemzetiségi klubban a közjogi kérdések nyílt kérdések. Szabadon kijelentheti tehát, hogy a szerb radikális párt közjogi téren a függetlenségi párt programmja alapján áll. Programmunk az állandó hadseregnek alkot­mányos úton leendő megszüntetését szorgal­mazza. Mert a szerbek a magyar államiság rovására nem kívánják szolgálni a monarchia nagyhatalmi törekvéseit. A radikális szerbek világosan és határozottan kívánják az önálló vámterületet, az önálló jegybankot és a per­szonális unió alapjára fektetett Magyarorszá­got. Követelik tehát az önálló magyar had­sereget is és a magyar nyelvnek a hadsereg­ben való teljes érvényesülését. Ez a szerb ra­dikális párt programmja. 4 sibiSky•­bálpárti beszélt utána. Közben kérte a Házat, hogy a tárgytól eltérhessen, de mi­előtt az elnök szavaztatott volna, a határozat­képesség megállapítását is kérte. A Ház nem volt határozatképes. Tíz perc szünet után szavaztak. Nem adták meg Bozókynak az engedelmet a tárgytól való eltérésre. Aztán áttértek az interpellációkra. Popovics Dusán a szerb felségárulási per ügyében interpellálta meg a kormányt. Bozóky balpárti megkérdezte a miniszterelnököt, van-e tudomása arról, hogy Bilinski osztrák pénz­ügyminiszter a közös bank mellett nyilatko­zott és annak a reményének adott kifejezést, hogy a bankközösség továbbra is fönn fog maradni? Ha tudomása van erről, hajlandó-e végre valahára a Házat tájékoztatni arról, hogy mi a kormány programmja az önálló magyar nemzeti bank kérdésében ? • mintha a forradalmi szocializmus lapjában foglalnak helyet oda nem való közlemények. Tény az, hogy a szépnek és forradalminak oly kitűnő alkotásaival, aminek a forradalmi szocializmus lapjába valók, sokkal nagyobb mértékben találkozunk az úgynevezett „moder­nek" csoportjában, mint a másikban. Anél­kül, hogy ez utóbbinak az értékét és jelentő­ségét el akarnám vitatni, konstatálom, hogy a forradalmiságukban talán konzekvensebbek ezek, de nem az alkotásaik művészi voltában, amiből megint csak az következik, hogy a Népszava szépirodalmi részéből csak úgy ki kell hagyni a forradalmárok művészietlen dolgait, mint a művészek tendencia nélküli dolgait, mert a­mint nem a párttagság az, ami a forradalmi művészetre kvalifikál, azon­képpen a pártmozgalomban való nagyszabású részvétel sem pótolja egyes esetekben a mű­vészi tényezők hiányát. Ha a Népszavát csak művészi kérdésekben igen jártas munkások olvasnák, kiket egy szentimentális líra egy percre lefoglal és gyö­nyörködtet s nem is lát egy szépirodalmi közleményben mást, mint szórakoztató esz­közt melynek az a hivatása, hogy mentől szebb legyen, még akkor is kérdéses, hogy van-e helye az ilyesminek egy tisztán a szocia­lisztikus mozgalomnak szentelt lapban. De a jelen helyzetben, amikor arról van szó, hogy a Népszava kárpótolja az újdonsült vagy még csak leendő szocialistát, megszokott polgári lapjának szépirodalmi mellékleteiért, akkor a forradalmi követelmények éppoly elengedhe­tetlenek, mint a művésziek. A miniszterelnök nem válaszolt. Mezőfi a háborús hírek miatt interpellálta meg ugyancsak a miniszterelnököt. Kérdi a miniszterelnököt, igaz-e, hogy küszöbön a Szerbia elleni háború és maholnap bevonul oda az osztrák-magyar hadsereg. Kérdést intéz a miniszterelnökhöz, hajlandó-e a magyar közvéleményt megnyugtatni. Majd azt fejte­geti, hogy Aehrenthalnak egy 1608-ban kelt dekrétum alapján nincs joga a magyar nemzet nevében háborút indítani. Az ülés fél három órakor ért véget. került tárgyalásra a képviselőház szerdai ülé­sén. Határozatképes számban csak délfelé gyűltek össze s egészen ellaposodott volna a vita, ha a szónokok a napirenden lévő javas­lat helyett a bankról, meg a nemzetiségi kér­désről nem beszélnek. Ez aztán egymásután provokálta az elnöki figyelmeztetéseket, ame­lyek közül megint érdekes összekoccanások kerekedtek. Az előadó után Farkasházy hat­párti szólott elsőnek a javaslathoz. Kifogá­solja, hogy a honvédelmi miniszter nem tájé­koztatja előzőleg a Házat a katonai kérdésekről, amelyek előbb-utóbb napirendre kerülnek. — A kormányt kell rászorítanunk arra — mondotta —, hogy minden kérdésben foly­tonosan tájékoztassa a nemzetet törekvéseiről. A bankkérdésben is tökéletesen tájékozatlanok vagyunk. Hisz ez tarthatatlan állapot. Ha a kormány nyilatkozott, a többségnek módjában van az állásfoglalás .. . Itt az elnök megállította: — Figyelmeztetem, hogy a bankkérdést ilyen tüzetesen tárgyalni nem lehet, mert az most nincs napirenden. — Elég baj, elég szomorú ... — sóhajtott egy bal párti. Farkash­ázy ezután a kormány bűnlajstro­mát sorolja föl. Bizalmatlan a kormány iránt, vészi célra szolgáló lapban, mint azt Somogyi Béla elvtárs igen okosan kifejtette. Hogy mit tart valaki szélnek, azt nehéz ellenőrizni, nem is fontos; de hogy mi forra­dalmi, az nem magánvélemény dolga, hanem a szocialista célok meg a proletárlelkek isme­résének, vagy nem ismerésének kérdése. Ez az, ami épp úgy megkülönbözteti a szocialista művészt a burzsoá művésztől, mint a szo­cialista politikust a polgári politikustól és a szocialista tudóst a polgári tudóstól. Nem látom indokoltnak magát a modern és szocialisztikus művészetnek ezt a merev el­különítését sem. Ez igen könnyen abba a gyanúba keverhetné a szocialista művészetet, mintha annak volna egy konzervatív ága is, vagy éppen maga volna a konzervatív művé­szet, más valami modernebb művészettel szemben. Elvégre azt, hogy valami forra­dalmi-e épp oly kevéssé lehet azon mérni, hogy annak írója tagja-e a magyarországi szociáldemokrata pártnak vagy nem, mint azon, hogy valaki belépési szándékát állan­dóan több lírai költeményben bejelenti. A dolognak személyi oldala tehát nincs is. Az, hogy valakire a szaktársi szeretet rásüti a nyafogást, még nem bizonyítja, hogy az illető megvádolt író vagy költő nem tud igen for­radalmi is lenni, viszont másfajta termékének nincs helye a Népszavában. Aki érdeklődik és tisztán művészi szempontból érdeklődik az illető költő vagy író egyéb dolgai iránt is, azokat más újságokban is el fogja olvasni, ami sokkal kisebb baj szociális szempontból. Rauchék kozák­ uralma. Zágrábból jelentik. A hatóságok a képvise­lők által egybehívott beszámoló-gyűléseket sorra betiltják. Krepelka Milán képviselő Gru­bisnopoljén beszámoló beszédet akart tartani, de a hatósági közegek a gyűlést szétoszlatták és a képviselőt a kerületből kitoloncolták. Ugyanígy járt Obradovics Pál képviselő, aki Gracsacon akart beszámolót mondani. Magyar békéltetés. Az állam szociálpolitikai iránya az egész ország munkásügyeire döntő jelentőséggel bír. A belügyminiszter és kereskedelmi miniszter munkásellenes hajszája az egész vonalon követőkre talál. A főváros hiva­talnokai a felfüggesztett szervezetekben bámulatos leleményességgel és buzgalom­mal iparkodnak adatokat szerezni, hogy a feloszlatást elérhessék. Sok esetben hatás­körüket messze túllépve, a kihallgatott tanukat különböző hazugságokkal ipar­kodtak a szervezetek ellen való vallomá­sokra bírni. A magyar-belga gyárban ezelőtt négy héttel bérharcba léptek a vasesztergályo­sok. Őket követte ennek az osztálynak a többi munkása. Jelenleg 104 a bérharcban állók száma. Négy hétig hivatalos részről nem történt semmi kísérlet az ellentétek kiegyenlítésére. Végre a VI. kerületi elöl­járóságnak eszébe jutott, hogy több mint száz munkás lévén érdekelve, kötelessége a békéltetést megkísérelni. Kiküldtek tehát egy Sebő nevű fogalmazó gyakornokot, hogy intézze el a dolgot. Legalább hadd tessék-lássék úgy a dolog, mintha az elöl­járóság is törődik a munkás­ügyekkel. Sebő uram beállítván a gyárba, bezárkó­zott az igazgatóval és valami másfél óráig békült vele. E békéltetés eredménye kitűnt akkor, mikor a munkások megbízottait is behívták az irodába. Sebő ugyanis fölolva­sott egy kész jegyzőkönyvet, amelynek tar­talma az volt, hogy a gyár igazgatója nem tárgyal a munkásokkal, sőt tizennégy mun-Régi hagyomány­kép szoktuk meg, hogy a művészetben valami csodásan és megfélem­lítően tiszteletreméltót lássunk, éppúgy mint az ősember nézte babonás félelemmel a ter­mészetnek előtte ismeretlen erőit és vette körül nagy tisztelettel azt, aki valamivel kö­zelebb állott ezen erők ismeretéhez. Ehhez hasonló az a nagy, misztikus kultusz, mellyel a különböző művészeti irányok képviselőit saját külön köreik körülveszik. Ezzel le kell számolni ! Ne lássunk költőkben, írókban apostolokat, hanem embereket, akik nekünk aszerint hasznosak, vagy károsak, amint cél­jainkat előmozdítják vagy hátráltatják. És amint mi a gazdasági téren és a társa­dalmi élet egyéb terein is azért küzdünk, hogy mentől nagyobb részünk legyen a szo­ciális viszonyok intézésében, mentől hatalma­sabb tényezőként szerepeljünk az élet külön­böző terein azonképpen a művészet terén is mind nagyobb tért kell hódítanunk. Ennek pedig nem az a módja, hogy elriasztjuk a forradalmi „moderneket" is, hanem ellen­kezőleg, módot adunk minden forradalmi hangnak a kifejlődésre és érvényesülésre a művészinek és irodalminak, csak úgy, mint a politikainak és a tudományosnak. Ha a modernekre ráfér egy kis forradalmi­ság, akkor a mi forradalmáraink sem fogják kárát vallani, ha egy kicsit megbarátkoznak azzal az új hanggal és művészi formával, melyet a „modern" fiatal gárda megüt. Ezt a művészi föllendülést azonban keve­vesebb apostolkodással és kevesebb mártír­pózzal is meg lehet csinálni. 3

Next