Népszava, 1909. február (37. évfolyam, 27–50. sz.)

1909-02-25 / 47. szám

XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 február 25. csütörtök. 47. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. 1 negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 0.60 , 1 egy hóra . . . 1.60 , EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., 2TZÁR­ UTCA 1. SZ.­­ (Telefon-szám 82—61.) ­­v­i Elvtársak figyeljetek! a most következő számba ÉPSZAVÁ-a! vasárnap­i napokon a fővárosban és az egész országban a műhelybizalmi férfi elvtársak műhelyértekezleteken( a szabadszervezetek és pártszervezetek vezetői pedig nyilvános gyűléseken indítsanak nagyarányú és intenzív agitációt a Népszaváért! A fővárosban rendezendő gyűléseken a Népszava kiadóhivatalának alkalmazottai mindennemű agitációs és előfizetési nyomtat­ványokkal és személyes közreműködésükkel is az elvtársak rendelkezésére állanak. A megtartott értekezletekről, gyűlésekről és azok eredményéről a szerkesztőség minden esetben értesítendő. Elvtársak! Kossuth legutóbbi gazságára és a koalíció állandó pimaszkodásaira nem adhattok méltóbb választ, minthogy erőssé teszitek a párt egyetlen napilapját, a Népszavát. Munkára elvtársak! Egyelőre a következő helyeken tartatnak gyűlések: szombaton (este fél 8 órakor): V., Visegrádi-utca 11, Kodrik Mihály vendéglője; VI., Hungária-körút 101, Csermák-féle vendéglő ; VI, Váci-út 127, Bankhardt-féle vendéglő; VII, Garay-tér 19, Alföldi-kávéház; VII, Szövetség-utca 24, Kardos-féle vendéglő; VIII, Népszínház-u. és Tisza-K.-tér sarok volt Piskóty-vendéglő; Fráter- és Futó-u. sarok, Böhm-féle vendéglő. Vasárnap (délután 3 órakor): III, Lajos-utca 4, Kronák-féle vendéglő; IX., Ferenc-tér, Ferenc-utca sarok, Petrics-féle vendéglő; X., Martinovics-tér 3. Munkásotthon. A szociáldemokrata párt. Az egyetlen tilos eszköz. Magyarországon és Ausztriában ötven millió ember lesi, hogyan esik a háborús játék kockája: hátra-e vagy vakra. Ötven millió ember tudja, hogy nyugalma, békes­sége, kenyere, családi élete és igen soknak az élete is valakinek, valaminek a kezében van. Ez a valaki vagy valami csörgeti a kehelyben a kockát s aszerint, hogy mi­képpen esik ki belőle, aszerint maradha­tunk békében, vagy kell háborúba in­dulnunk. Nagy a nyomorúság mindenfelé az or­szágban. Éhesek vagyunk sokan és enni­való kellene jobb, bővebb. Töméntelen a rongyos ember, akinek kikandikál a teste a ruhája szakadékán. Embertelenül ke­mény és urasan hosszú tél miatt sokat fa­gyoskodott, fázott rengeteg ember. Nincsen munka és ezreknek éhezése a társadalmi rend zavartalanságának föltétele. S aki mun­kát talál, nem sokkal jobban él, nem sokkal könnyebbénél a munkanélkülinél. A gyereke­ket nem lehet otthon tartani és fölnevelni, a családnak szüksége van, hogy eltengődhes­sék, a gyermek munkájára is. A rossz táp­lálkozás és túlságos munka megnöveli a gyermekhalandóságot és időnap előtt sírba dönti azt, aki túlnő a gyermekség eszten­dőin. A műveletlenség szörnyű sötétségé­ben nagyra nő a vallásos bigottság és az alkoholizmus. Egy lélegzetre ennyi baját lehet a mun­kálkodó népnek elsorolni. Van még egész dandárja a testi-lelki nyavalyáknak ezeken kívül. De egyetlen olyan baját sem ismer­jük a népnek, amelyiket a Szerbiával vagy bárki mással való háború meggyógyítana. Nincsen olyan család, amelyben sok volna a keresők száma, amelyet a kereső kéz elvonása ne döntene még nagyobb nyomorba. Ha asszonyok és gyermekek éhezni fog­nak, jóllaknak-e majd azzal, hogy kenyér­keresőjük a monarchia nagyhatalmi állá­sáért küzd. Ha fáznak és rongyoskodnak, lehet-e majd befűteni és felöltözni a Bal­kánon szerzett harci dicsőségből? Akad-e majd házbéruzsorás, aki a hazának tett szolgálatok fejében elengedi a házbért és nem dobja ki az utca kövezetére a fizetni nem tudó, itthonmaradt családtagokat? Melyik bajunkat, melyik szenvedésünket fogja tehát majd orvosolni a háború, amelynek veszedelmét gonosz önzés, a nép igazi szükségleteivel nem számoló abszolu­tizmus és a politikai hibáknak egész sora idézte föl ? Mi közöm nekem, neked, mind­annyiunknak ehhez az egész háborús ve­szedelemhez? Nekünk, akik nem vagyunk sem hadseregliteránsok, sem hadikölcsönö­ket lebonyolító pénzcsoportok bankárai, sem előléptetésre szomjazó tisztek, sem vetél­kedő diplomaták, sem a nép bőrére kockázó tábornokok, sem megfogyatkozott címerün­ket új hadi dicsőséggel fölékesíteni kívánó dinasztiának a tagjai, hanem szegény, a megélhetésért küzdő emberek, akiket bánt a nyomor, a betegség, a tudatlanság, a ne­héz munka. Száz ember közül tíznek ér­deke valamilyen formában, hogy legyen háború, de kilencvennek a nyers erősza­kon kívül semmi oka sincsen arra, hogy vásárra vigye a bőrét. Megkérdem magamat: haragszom én a szerb parasztokra, akik ellen talán már egy hét múlva gyilkos fegyvert kell emel­nem? Bántott az a nyomorult disznópász­tor engemet s főképpen bántott-e annyira, hogy az életére törjek? S ártottam-e én neki és főképpen ártottam-e annyira, hogy ő meg az én életemre törjön? Sohasem láttuk egymást, sohasem hallottunk egy­másról, nem tudom milyen ember, kije van, kit szeret s irtózom arra a gondolatra, hogy parancsra nekem azt az embert meg kelljen gyilkolnom, vagy legalább is meg­kísérelnem ezt. Biztos, hogy sok százezer ember van, aki így gondolkozik, aki így érez és mégis mindannyian el fogunk menni, rá fogunk törni a más ember éle­tére és kockára fogjuk vetni a magunkét. Hogy így cselekedjünk s ilyen cseleke­deteknek vessük alá magunkat, ezt az állam műveli velünk. Rákényszerit bennünket erre nagyszerű gépezetének minden eszkö­zével s elsősorban a leghatalmasabbal: a hadsereggel, a militarizmussal. Gyönyörűen megtanuljuk azt tenni, amit„nem akarunk. Kockára vetni életünket olyan célért, amely reánk nézve legalább is közöm­bös s minden kívánságunk, gondola­tunk ellenére megtanulunk a más ember életére törni. Hiábavaló volna is minden ellenkezés: a robogó szekér, mint a férget, úgy tiporna el minden ellenállást. Még csak nem is zökkenne meg, amint el­gázolna töméntelen életet. A hatalmas gép kerekére fonódott pókháló nem tudja sem megállítani, sem lassítani, sem megnehezí­teni a gép munkáját, teremtő és romboló munkáját. A mai állami és társadalmi rendtől a militarizmus elválaszthatatlan és csak ennek a rendnek az eltűnésével tűn­hetik el. S ahol militarizmus van, ott szá­molni kell azzal, hogy ez a militarizmus nyu­galmi állapotából átlép működési állapotába. Lapunk mai száma 14 oldal

Next