Népszava, 1909. március (37. évfolyam, 51–76. sz.)
1909-03-19 / 66. szám
1909 március 19. NÉPSZAVA letébe. A lokomotív áttörte az épület falát és behatolt az épületben elhelyezett két váróterembe. Az itt tartózkodók közül öt embert halálra gázolt, húszat pedig megsebesített. A vonat utasai nem sérültek meg. Mint megállapították, a gép kazánja az állomás előtt három mértföldnyire felrobbant. A lokomotivvezető életét vesztette és egy fűtő megsebesült. — Betegsegélyző-mizériák. Fiuméből írja a Népszava egyik olvasója: A fiumei betegsegélyző-pénztár hanyagsága és önkénykedése, a pénztári tagokkal való brutális bánásmód ügyét nem akarják tovább tűrni az érdekeltek és — amint kire jár — tömeges aláírásokkal ellátott röpiratban akarnak tiltakozni az igazságtalanságok ellen. A fiumei pénztár kebelébe tartoznak a Fiuméban és a környéken alkalmazásban levő összes ipari és kereskedelmi alkalmazottak, a kikötő-, kirakodó- és egyéb munkások is, a mintegy húszezernyi munkásság legnagyobb része. Nem mondható tehát, hogy a pénztár működését pénzhiány zaklatná. Mégis a rendelőhelyiségek és a hivatalok inkább pincehelyiségnek, mint félszintes szobáknak mondható termekben vannak elhelyezve. A pénztár főorvosa, dr. Mayländer brutalitással bánik a betegekkel. Munkaképtelennek csak a legritkábban mondják a beteget, biztosan csak akkor, ha munka közben esett össze. A gyógykezelés és táppénz akkor sem a gyógyulás bekövetkezéséig tart, hanem megszűnik már akkor, amikor a betegség csak némileg is javult. Egy F. J. nevű munkás erősen meghalt. Elment az orvoshoz. "Ez semmi — mondotta az orvos — hisz ez nem munkától van ." Hogy ilyen vizsgálat, ilyen kezelés mellett a beteg tagok száma nem fogy, sőt mind nagyobb lesz, az csak természetes. Amilyen a főorvos, olyanok a tisztviselők. A fiumei munkásságnak szószólója nincsen sem a pénztár tisztviselői karában, sem az igazgatóságban, amely a munkáltatók ízlése szerint — Nagy Emil mintaképe — van összeállítva. Ennélfogva számtalan sok a visszaélés is. K. M. munkás tüdőhurutban és gyomorbajban betegedett meg; jelentkezett gyógyszerért és táppénzért; elutasították, mert nincs bejelentve; mondanom sem kell, hogy a munkáltatója mindig hűségesen lehúzta a keresetéből a járulékot. Az igazgatóság a munkáltatóval szemben semmit sem tesz, a beteg tag meg szaladgál Pontiustól Pilátusig és persze, hiába. N. A. kereskedősegéd tüdőbeteg, a főnöke nem jelentette be: a pénztár elutasította és most a biztos halállal néz farkasszemet, mert nincs segítség. W. J. munkás tüdőhurutban szenved ; folyamodványban kérte a pénztárt, hogy küldje szanatóriumba; nem küldik, a főorvos szerint jó levegő Fiuméban is van. A végtelenségig sorolhatnám elő az ilyen eseteket. Most fölvetődik az a kérdés : mi az oka annak, hogy a fiumei munkásság, amely pedig annyiszor adta tanújelét a szolidaritásnak, nem tud ezeken a bajokon segíteni. Egyszerű az ok és magyarázat. A fiumei munkásság nem ismerte még föl a munkások képviseltetésének nagy fontosságát a pénztárban. Ez azonban persze korántsem jelenti azt, hogy nem is fogja fölismerni. Fiuméban is el kell következnie a rendcsinálásnak! — Vért, vért, vért! A Lovas-féle fővárosi vívóteremben csütörtökön kardpárbajt vívott két magántisztviselő: Blau Géza és Kardos Márton. Blau a mellén tizennyolc, a jobbkarján tíz centiméter hosszú vágást kapott. Sérülése oly súlyos, hogy kórházba kellett szállítani. — „Zordon, de ragyogó lovagkor, kiégett piros északi fény", ime a Kardos- és a Blau-gyerekek, családi címer és zászló hiányában, sajnos, csak a kettős könyvvitel titkaiban jártas kótollat és bádogvonalzót szorítván keblükhöz meghajoltak előtted. Blau és Kardos becsülete immáron mocsoktalan, lemosta a tizennyolc centiméteres hosszú mellseb és tíz centiméter hosszú kar-seb piros vére. Igen, a becsület kérdése ezzel tisztázázódott. — A szeretet, a bűnbocsánat nevében! Megírtuk a minap, hogy Gózony Ferenc orvostanhallgató Budapesten, egy Hímző utcai mulatóhelyen öngyilkosságot követett el; azt is megírtuk, hogy a holttestét a családja hazaviteti Nagykanizsára. Ott nagy sor bonyodalmat okoz a temetés. Amint a „Zala" írja, egyházi részről egész halom akadályt gördítenek a szerencsésen fiatalember utolsó útja, úgynevezett végtisztességének megadása elé. A boldogtalan életű fiatalembert még most sem hagyják nyugodni. Mikor végre tán azt gondolhatta, hogy most már csak nem fogja bántani se idegbaj, se szerelem, se emberi rosszszaság, még most sem pihenhet zavartalanul, mert ott áll ijesztő komolyságával az egyház, a dogma. A nagykanizsai szent ferencrendi zárda lakói kijelentették, hogy az öngyilkos Gózony Ferenc holttestét egyházi végtisztességben részesíteni nem fogják. És ezen már csak egy dolog változtathat, ha föl tudja mutatni a család a temetést végző klérusnak a hiteles orvosi bizonyítványt, amelynek arról kell szólnia, hogy Gózony Ferenc legalább is pillanatnyi elmezavarában követte el végzetes tettét. Mintha bizony meg tudná állapítani az utólagos orvosi vizsgálat az egy pillanatig tartó elmezavart. — A kijáró. A Latkóczy-panama óta a kijáróiág bevett, bár még itt, Magyarországon sem egészen törvényes foglalkozássá vált. A kijárónak rendesen van valami hivatala, amelynek súlyát az összeköttetéseivel kifényesítve, kisebb-nagyobb előnyöket szokott szerezni a szenvedő emberek számára. A kolozsvári rendőrségnek — mint az ottani újságok írják — most helyiérdekű kijáróval akadt dolga. A szóbanforgó kijáró Fodor Jakab, a jövedéki hivatal volt tisztviselője, aki szerette magát az italmérési joggal el nem látott vendéglősök előtt úgy föltüntetni, mint aki az italmérési jog kijárásának hosszú láncában hathatós láncszemként tud szerepelni. Több vendéglős beugrott a csábító látszatnak és lefizette a hatvankilenc koronát. A kijáró ugyanis ennyiben állapította meg az italmérési jog megszerzésének díját. Az italmérési jog azonban késett, valamint késett a pénz visszaadása is. Fodor Jakab ugyanis a városban hagyta a családját, bizonytalan időre eltávozott a kolozsvári közszereplés teréről, ahol hiába igyekezett a hatvankilenc koronákon kívül italmérési jogokat is szerezni. Váratlan elutazása után egyre-másra érkeztek a rendőrséghez a följelentések, amelyek nyomán a bűnügyi osztály nyomozást indított a való tényállás részletes megállapításán. — A halálgyár. A sárvári selyemgyárról írja a „Vasmegyei Napló" hogy — rövidesen lőporgyárrá alakult át. A Charbonnet-féle műselyemgyár három nap óta megszűnt műselymet és egyéb világi hiúságokra való cikkeket gyártani: három nap óta a legfélelmesebb robbantószerek egyike készül a nemrégiben halálgyárnak elkeresztelt telepen. A gyárnak ez az új vállalkozása — az idézett újság közlése szerint — a hadügyi kormány egyenes felszólítására történt. A gyár ugyanis már régebben kötött egy olyan szerződést a hadügyminisztériummal, hogy háború esetén a gyárat a császári és királyi katonai arzenál rendelkezésére bocsátja. Ebben a szerződésben a gyár igen nagy mennyiségű lőgyapot szállítására kötelezte magát. Amikor nemrégiben az emlékezetes katasztrófa történt Sárvárott, a szerződést megsemmisítették, de azt most, mert hirtelenében szükség lett a sárvári gyárra, ismét érvénybe léptették. A szerződés értelmében a gyár azonnal abbahagyta a selyemtermelést és sürgősen hozzáfogott a megrendelt lőgyapot készítéséhez. A munka — természetesen — nagy titoktartás és kettőzött elővigyázatosság mellett folyik. — A katonai becsület gyilkolt. Davosból (Svájc) jelentik, hogy Bartonek osztrák hadnagy agyonlőtte ott Mulder, londoni zeneszerzőt. Bartonek néhány hét óta mint üdülő vendég tartózkodik egy davosi szállóban, ahol az angol zeneszerző feleségével is lakott. Mulder ezelőtt egy héttel feleségének látogatására Davosba érkezett. Kedden délben, ebéd közben, Mulder azt hitte, hogy Bartonek szerelmes pillantást vet a feleségére, mire odalépett a tiszthez s ezt mondta neki: — Ön német gazember! Bartonek azonnal kihivatta Muldert, aki a segédeknek kijelentette, hogy semmi szín alatt sem vív párbajt. Ebéd után Bartonek odament Mulderhez, kivette a revolverét és az angol zeneszerzőt agyonlőtte. Bartonek önként jelentkezett a rendőrségen. — Az életveszedelmes villamosok. Ismételten szóvá tette már a Népszava, hogy a hatóságok sanda ellenőrzése miatt állandó életveszedelem fenyegeti a villamos közlekedésre szorult lakosságot. Napról-napra kell beszámolnunk karambolokról, összeütközésekről és egyebekről, amiknek elsősorban az az oka, hogy a teljes kimerültségig kihasznált munkásszemélyzet nem tud megfelelni felelősséges munkájának, viszont a milliókban dőzsölő villamos-társaságok bűnös profitőrületükben a legsúlyosabb mulasztásokat követik el zsugori gazdálkodásuk miatt. A kültelki, különösen kőbányai munkásság beszélhetne erről botrányos dolgokat. A kőbányai villamosvonalon napirenden vannak a villamos-mizáriák, mert a vonalak alapépítménye rossz, a talpfák korhadtak, a sínek selejtesek, a váltók rozogák. Nap nem múlik el anélkül, hogy ezek miatt valami baj nem lenne. A legjobb esetben egyszerű kisiklás következik be, amely azonban csak látszólag kis baj, mert a kültelkekből gyárakba készülő munkásság a saját keservesen megkeresett filléreivel fizeti meg a forgalmi akadályokat okozta köséseket.Mindezeket ismételten indokolja meg az a körülmény, hogy a villamos-társaságok zsugori, pénzsóvár gazdálkodása miatt rosszul fölszerelt, avult kocsik közül csütörtök délután az egyik az Erzsébet körút kellő közepén kigyulladt. A 127. számú városi villamoskocsiról van szó. Az utasok riadtan menekültek a kocsiból, amely csakhamar nagy lánggal égni kezdett. A tüzet csak hosszas munka után oltották el a társaság alkalmazottai. Mindezeket azonban csak olvasóinknak mondjuk el. Sem a társaságokat, sem afőváros elöljáróságáét nem illeti itt szó, mert ezeknek a fülei egyáltalán nem reagálnak közérdekű panaszokra. Csütörtök este az Erzsébet körút 18. számú ház előtt elütötte a Városi Villamos Vasút egy kocsija Balassa András tizenötéves tejkihordó fiút, aki agyrázkódást szenvedett. A Rókusba szállították. A repülőgép. Edvárd angol király szerdán Pauba érkezett, ahol végignézte Wright fölszállását, amelyen a feltaláló testvére is részt vett. Wright léghajójával nagyobb kört írt le a király körül, miközben hol a földet közelítette meg, hol pedig magasabban szállt a levegőben. Itt írjuk meg, hogy — amint egy berni távirat mondja — a svájci aeroklub kiküldött bizottsága a nemzetközi Gordon Bennet léghajóverseny 1909. évi színhelyéül Zürichet, időpontjául 1909 október 10-ét tűzte ki. Bejelentettek eddig 20 léghajót, 9 országból. — A puska. A baranyavármegyei Nagyatád községben lakik Karplovits János jómódú korcsmáros, aki szenvedélyes vadász. Vendégei előtt eldicsekedett, hogy milyen jól tud célba lőni, majd kihívta vendégeit az udvarra és néhányszor lőtt is. Ezek csodálkozva nézték, milyen ügyesen kezeli Karplovics a fegyvert, majd megkérték, mutassa meg, mint kell bánni a fegyverrel. Patai Ferenc, aki legelőször kapta kezébe a puskát, tétovázva forgatta jobbra-balra. A fegyőr véletlenül elsült, Karplovicsot találta a golyó. A szerencsétlen ember nyomban meghalt. A hatóság Parai ellen megindította az eljárást. — Eltűntek. A rendőrségen csütörtökön a következők eltűnését jelentették be : Tóth András asztalossegéd (lakott Attila körút 15), Holló Teréz tanulóleány (Szabolcs utca 5), Szabados Károly cipészmester (Erzsébetfalva) Rosenfeld Anna kereskedelmi tanuló (Bécs). — Öngyilkosok. Aradról írják, hogy Fogl Anna 17 éves, iparos szülők gyermeke néhány nap előtt eltűnt. Holttestét szerdán halászták ki a Marosból. Az öngyilkos menyasszony volt, de nem szerette a vőlegényét. A másik öngyilkos Mikovits Balázs aradi bérkocsis, aki anyagilag tönkrement s efölötti bánatában a háza padlásán fölakasztotta magát. Debrecenből jelentik, hogy a nagyhortobágyi tanyai iskolában öngyilkosságot követett el Molnár András béres 16 éves Juliska nevű leánya. A padra kötött hurkot a nyakára erősítette és úgy fojtotta meg magát. Tettének oka búskomorság volt. Nagykanizsán Pilvax Károly nyugalmazott mozdonyvezető fölakasztotta magát. Idegbaja miatt a Délivasút nyugdíjazta. Majd a lakenbachi vasúthoz hívták el mozdonyvezetőnek. Egy vonatkisiklás alkalmával jelentékeny sérülést szenvedett, amihez hozzájárult még a vizsgálattal járó hercehurca, amely halálba üldözte az idegbeteg embert ti