Népszava, 1909. március (37. évfolyam, 51–76. sz.)

1909-03-19 / 66. szám

1909 március 19. NÉPSZAVA letébe. A lokomotív áttörte az épület falát és behatolt az épületben elhelyezett két váróterembe. Az itt tartózkodók közül öt embert halálra gázolt, húszat pedig meg­sebesített. A vonat utasai nem sérültek meg. Mint megállapították, a gép kazánja az állomás előtt három mértföldnyire fel­robbant. A lokomotivvezető életét vesztette és egy fűtő megsebesült. — Betegsegélyző-mizériák. Fiuméből írja a Népszava egyik olvasója: A fiumei betegsegélyző-pénztár hanyagsága és önkénykedése, a pénztári tagokkal való brutális bánásmód ügyét nem akarják tovább tűrni az ér­dekeltek és — amint kire jár — tömeges aláírá­sokkal ellátott röpiratban akarnak tiltakozni az igazságtalanságok ellen. A fiumei pénztár kebelébe tartoznak a Fiuméban és a környéken alkalma­zásban levő összes ipari és kereskedelmi alkalma­zottak, a kikötő-, kirakodó- és egyéb munkások is, a mintegy húszezernyi munkásság legna­gyobb része. Nem mondható tehát, hogy a pénz­tár működését pénzhiány zaklatná. Mégis a ren­delő­helyiségek és a hivatalok inkább pince­helyiségnek, mint félszintes szobáknak mondható termekben vannak elhelyezve. A pénztár főorvosa, dr. Mayländer brutalitással bánik a betegekkel. Munkaképtelennek csak a legritkábban mondják a beteget, biztosan csak akkor, ha munka közben esett össze. A gyógykezelés és táppénz akkor sem a gyógyulás bekövetkezéséig tart, hanem meg­szűnik már akkor, amikor a betegség csak némileg is javult. Egy F. J. nevű munkás erősen meghalt. Elment az orvoshoz. "Ez semmi — mon­dotta az orvos — hisz ez nem munkától van ." Hogy ilyen vizsgálat, ilyen kezelés mellett a beteg tagok száma nem fogy, sőt mind nagyobb lesz, az csak természetes. Amilyen a főorvos, olyanok a tisztviselők. A fiumei munkásságnak szószólója nincsen sem a pénztár tisztviselői karában, sem az igazgatóságban, amely a munkáltatók ízlése szerint — Nagy Emil mintaképe — van összeál­lítva. Ennélfogva számtalan sok a visszaélés is. K. M. munkás tüdőhurutban és gyomorbajban betegedett meg; jelentkezett gyógyszerért és táppénzért; el­utasították, mert nincs bejelentve; mondanom sem kell, hogy a munkáltatója mindig hűségesen lehúzta a keresetéből a járulékot. Az igazgatóság a munkáltatóval szemben semmit sem tesz, a be­teg tag meg szaladgál Pontiustól Pilátusig és persze, hiába. N. A. kereskedősegéd tüdőbeteg, a főnöke nem jelentette be: a pénztár elutasította és most a biztos halállal néz farkasszemet, mert nincs segítség. W. J. munkás tüdőhurutban szen­ved ; folyamodványban kérte a pénztárt, hogy küldje szanatóriumba; nem küldik, a főorvos szerint jó levegő Fiuméban is van. A végtelenségig sorolhatnám elő az ilyen esete­ket. Most fölvetődik az a kérdés : mi az oka an­nak, hogy a fiumei munkásság, amely pedig annyiszor adta tanújelét a szolidaritásnak, nem tud ezeken a bajokon segíteni. Egyszerű az ok és magyarázat. A fiumei munkásság nem ismerte még föl a munkások képviseltetésének nagy fontossá­gát a pénztárban. Ez azonban persze korántsem jelenti azt, hogy nem is fogja fölismerni. Fiumé­ban is el kell következnie a rendcsinálásnak! — Vért, vért, vért! A Lovas-féle fővárosi vívóteremben csütörtökön kardpárbajt vívott két magántisztviselő: Blau Géza és Kardos Márton. Blau a mellén tizennyolc, a jobb­karján tíz centiméter hosszú vágást kapott. Sérülése oly súlyos, hogy kórházba kellett szállítani. — „Zordon, de ragyogó lovagkor, kiégett piros északi fény", ime a Kardos- és a Blau-gyerekek, családi címer és zászló hiá­nyában, sajnos, csak a kettős könyvvitel tit­kaiban jártas k­ótollat és bádogvonalzót szo­rítván keblükhöz meghajoltak előtted. Blau és Kardos becsülete immáron mocsoktalan, lemosta a tizennyolc centiméteres hosszú mell­seb és tíz centiméter hosszú kar-seb piros vére. Igen, a becsület kérdése ezzel tisztá­zázódott. — A szeretet, a bűnbocsánat nevében! Meg­írtuk a minap, hogy Gózony Ferenc orvostanhall­gató Budapesten, egy Hímző­ utcai mulatóhelyen öngyilkosságot követett el; azt is megírtuk, hogy a holttestét a családja hazaviteti Nagykanizsára. Ott nagy sor bonyodalmat okoz a­­ temetés. Amint a „Zala" írja, egyházi részről egész halom akadályt gördítenek a szerencsésen fiatalember utolsó útja, úgynevezett végtisztességének meg­adása elé. A boldogtalan életű fiatalembert még most sem hagyják nyugodni. Mikor végre tán azt gondolhatta, hogy most már csak nem fogja bántani se idegbaj, se szerelem, se emberi rossz­szaság, még most sem pihenhet zavartalanul, mert ott áll ijesztő komolyságával az egyház, a dogma. A nagykanizsai szent ferencrendi zárda lakói ki­jelentették, hogy az öngyilkos Gózony Ferenc holttestét egyházi végtisztességben részesíteni nem fogják. És ezen már csak egy dolog változtathat, ha föl tudja mutatni a család a temetést végző klérusnak a hiteles orvosi bizonyítványt, amely­nek arról kell szólnia, hogy Gózony Ferenc leg­alább is pillanatnyi elmezavarában követte el vég­zetes tettét. Mintha bizony meg tudná állapítani az utólagos orvosi vizsgálat az egy pillanatig tartó elmezavart. — A kijáró. A Latkóczy-panama óta a kijáróiág bevett, bár még itt, Magyarországon sem egészen törvényes foglalkozássá vált. A kijárónak rende­sen van valami hivatala, amelynek súlyát az összeköttetéseivel kifényesítve, kisebb-nagyobb előnyöket szokott szerezni a szenvedő emberek számára. A kolozsvári rendőrségnek — mint az ottani újságok írják — most helyiérdekű kijáró­val akadt dolga. A szóbanforgó kijáró Fodor Ja­kab, a jövedéki hivatal volt tisztviselője, aki sze­rette magát az italmérési joggal el nem látott vendéglősök előtt úgy föltüntetni, mint aki az italmérési jog kijárásának hosszú lán­cában hathatós láncszemként tud szerepelni. Több vendéglős beugrott a csábító látszat­nak és lefizette a hatvankilenc koronát. A kijáró ugyanis ennyiben állapította meg az italmérési jog megszerzésének díját. Az italmérési jog azon­ban késett, valamint késett a pénz visszaadása is. Fodor Jakab ugyanis a városban hagyta a csa­ládját, bizonytalan időre eltávozott a kolozsvári közszereplés teréről, ahol hiába igyekezett a hatvankilenc koronákon kívül italmérési jogokat is szerezni. Váratlan elutazása után egyre-másra érkeztek a rendőrséghez a följelentések, amelyek nyomán a bűnügyi osztály nyomozást indított a való tényállás részletes megállapításán. — A halálgyár. A sárvári selyemgyárról írja a „Vasmegyei Napló" hogy — rövidesen lőporgyárrá alakult á­t. A Charbonnet-féle műselyemgyár három nap óta megszűnt mű­­selymet és egyéb világi hiúságokra való cik­keket gyártani: három nap óta a legfélelme­sebb robbantószerek egyike készül a nemré­giben halálgyárnak elkeresztelt telepen. A gyárnak ez az új vállalkozása — az idézett újság közlése szerint — a hadügyi kormány egyenes felszólítására történt. A gyár ugyanis már régebben kötött egy olyan szerződést a hadügyminisztériummal, hogy háború ese­tén a gyárat a császári és királyi katonai arzenál rendelkezésére bocsátja. Ebben a szer­ződésben a gyár igen nagy mennyiségű lő­gyapot szállítására kötelezte magát. Amikor nemrégiben az emlékezetes katasztrófa történt Sárvárott, a szerződést megsemmisítették, de azt most, mert hirtelenében szükség lett a sárvári gyárra, ismét érvénybe léptették. A szerződés értelmében a gyár azonnal abba­hagyta a selyemtermelést és sürgősen hozzá­fogott a megrendelt lőgyapot készítéséhez. A munka — természetesen — nagy titoktartás és kettőzött elővigyázatosság mellett folyik. — A katonai becsület gyilkolt. Davosból (Svájc) jelentik, hogy Bartonek osztrák had­nagy agyonlőtte ott Mulder, londoni zeneszer­zőt. Bartonek néhány hét óta mint üdülő vendég tartózkodik egy davosi szállóban, ahol az angol zeneszerző feleségével is lakott. Mulder ezelőtt egy héttel feleségének látogatására Davosba érkezett. Kedden délben, ebéd köz­ben, Mulder azt hitte, hogy Bartonek szerel­­mes pillantást vet a feleségére, mire odalépett a tiszthez s ezt mondta neki: — Ön német gazember! Bartonek azonnal kihivatta Muldert, aki a segédeknek kijelentette, hogy semmi szín alatt sem vív párbajt. Ebéd után Bartonek odament Mulderhez, kivette a revolverét és az angol zeneszerzőt agyonlőtte. Bartonek önként je­lentkezett a rendőrségen. — Az életveszedelmes villamosok. Ismétel­ten szóvá tette már a Népszava, hogy a ható­ságok sanda ellenőrzése miatt állandó élet­veszedelem fenyegeti a villamos közlekedésre szorult lakosságot. Napról-napra kell beszá­molnunk karambolokról, összeütközésekről és egyebekről, amiknek elsősorban az az oka, hogy a teljes kimerültségig kihasznált mun­kás­személyzet nem tud megfelelni felelősséges munkájának, viszont a milliókban dőzsölő villamos-társaságok bűnös profitőrületükben a legsúlyosabb mulasztásokat követik el zsugori gazdálkodásuk miatt. A kültelki, különösen kő­bányai munkásság beszélhetne erről botrányos dolgokat. A kőbányai villamos­vonalon na­pirenden vannak a villamos-mizáriák, mert a vonalak alapépítménye rossz, a talpfák kor­hadtak, a sínek selejtesek, a váltók rozogák. Nap nem múlik el anélkül, hogy ezek miatt valami baj nem lenne. A legjobb esetben egyszerű kisiklás következik be, amely azon­ban csak látszólag kis baj, mert a kültelkek­ből gyárakba készülő munkásság a saját ke­servesen megkeresett filléreivel fizeti meg a forgalmi akadályokat okozta köséseket.Mindezeket ismételten indokolja meg az a körülmény, hogy a villamos-társaságok zsugori, pénzsóvár gazdálkodása miatt rosszul föl­szerelt, avult kocsik közül csütörtök délután az egyik az Erzsébet­ körút kellő közepén kigyulladt. A 127. számú városi villamoskocsi­ról van szó. Az utasok riadtan menekültek a kocsiból, amely csakhamar nagy lánggal égni kezdett. A tüzet csak hosszas munka után ol­tották el a társaság alkalmazottai. Mindezeket azonban csak olvasóinknak mondjuk el. Sem a társaságokat, sem a­­főváros elöljáróságáét nem illeti itt szó, mert ezeknek a fülei egy­általán nem reagálnak közérdekű panaszokra. Csütörtök este az Erzsébet­ körút 18. számú ház előtt elütötte a Városi Villamos Vasút egy kocsija Balassa András tizenötéves tej­kihordó fiút, aki agyrázkódást szenvedett. A Rókusba szállították.­­ A repülőgép. Edvárd angol király szer­dán Pauba érkezett, ahol végignézte Wright fölszállását, amelyen a feltaláló testvére is részt vett. Wright léghajójával nagyobb kört írt le a király körül, miközben hol a földet közelítette meg, hol pedig magasabban szállt a levegőben. Itt írjuk meg, hogy — amint egy berni távirat mondja — a svájci aeroklub kiküldött bizottsága a nemzetközi Gordon Bennet léghajóverseny 1909. évi színhelyéül Zürichet, időpontjául 1909 október 10-ét tűzte ki. Bejelentettek eddig 20 léghajót, 9 országból. — A puska. A baranyavármegyei Nagyatád községben lakik Karplovits János jómódú korcsmáros, aki szenvedélyes vadász. Vendé­gei előtt eldicsekedett, hogy milyen jól tud célba lőni, majd kihívta vendégeit az ud­varra és néhányszor lőtt is. Ezek csodálkozva nézték, milyen ügyesen kezeli Karplovics a fegyvert, majd megkérték, mutassa meg, mint kell bánni a fegyverrel. Patai Ferenc, aki legelőször kapta kezébe a puskát, tétovázva forgatta jobbra-balra. A fegyőr véletlenül el­sült, Karplovicsot találta a golyó. A szeren­csétlen ember nyomban meghalt. A hatóság Parai ellen megindította az eljárást. — Eltűntek. A rendőrségen csütörtökön a kö­vetkezők eltűnését jelentették be : Tóth András asztalossegéd (lakott Attila­ körút 15), Holló Teréz tanulóleány (Szabolcs­ utca 5), Szabados Károly cipészmester (Erzsébetfalva) Ro­senfeld Anna kereskedelmi tanuló (Bécs). — Öngyilkosok. Aradról írják, hogy Fogl Anna 17 éves, iparos szülők gyermeke néhány nap előtt eltűnt. Holttestét szerdán halászták ki a Marosból. Az öngyilkos menyasszony volt, de nem szerette a vőlegényét. A másik öngyilkos Mikovits Balázs aradi bérkocsis, aki anyagilag tönkrement s efölötti bánatában a háza padlásán fölakasztotta magát. Debrecenből jelentik, hogy a nagyhortobágyi ta­nyai iskolában öngyilkosságot követett el Molnár András béres 16 éves Juliska nevű leánya. A padra kötött hurkot a nyakára erősítette és úgy fojtotta meg magát. Tettének oka búskomorság volt. Nagykanizsán Pilvax Károly nyugalmazott moz­donyvezető fölakasztotta magát. Idegbaja miatt a Délivasút nyugdíjazta. Majd a lakenbachi vasút­hoz hívták el mozdonyvezetőnek. Egy vonatkisik­lás alkalmával jelentékeny sérülést szenvedett, amihez hozzájárult még a vizsgálattal járó herce­hurca, amely halálba üldözte az idegbeteg embert ti

Next