Népszava, 1909. április (37. évfolyam, 77–102. sz.)

1909-04-01 / 77. szám

2 őrségről. A „Budapest" írta — igen helye­sen — a rendőrlegényekről: „a vérengzés őrülete lepte meg őket", az „Egyetértés" pedig „pálinkától megvadult részeg hordá"­hoz hasonlította őket. A csuhások lapjáról elhisszük, hogy szívesen látta a kaszabo­lást. A finom modorról azonban nem ké­rünk oktatást. Nincs Magyarországban lap, amely olyan perfidül, gonoszul, durván és aljasan im­a, mint az „Alkotmány" szokott írni koalíciós szövetségeseiről és azokról, akik a csuhások pénzharácsolása ellen küzdenek. Fáj a klerikálisoknak az is, hogy „a munka­adó-szervezetekről csak korcsmai hangon való káromkodások olvashatók". Ők ugyanis azt tanítják báránykáiknak, hogy a pápa után a munkáltatókat kell legjobban tisz­telni és nyugodtan kell tűrni a tőkések nyúzását. Reklamálják, hogy miért nem ír a jelentés Bokányi pőréről, amelyet Kardos ellen indított. Nincs szó a föld­munkásszervezkedésről és a betegsegélyző pénztárakról. A néppárti kíváncsiak kielé­gítésére kijelentjük, hogy nálunk nem olyan nagy esemény, ha valaki rágal­mazásért pert indít. Kardos rágalma­zott, ezért Bokányi a bíróság elé vitte. Az ilyen természetű pörök lé­nyegesen különböznek a néppárti ke­resztény-szociális nagyságok pőreitől. Az Udvaryak, Gyürkyk, Cziklayk és Kano­vichok ügyeiről például a keresztény-szociá­lisoknak annak idején — ha egyszer jelen­tést kiadnak — alaposan be kell számol­niok. Ez már azért is fontos, mert a Gyürky-féle keresztény közvetítő üzletben sok száz jámbor kisgazda vesztette el ga­bonája árát, az Udvary-bankban is csupa hithű embert fosztottak ki. Nem kevésbé érdekes azoknak a néppárti vezéreknek históriája, akik valláskülönbség nélkül szedték el az emberek pénzét. Ha ez a beszámolás megtörténnék, akkor a fegy­házak számos lakójának érdekes történetét örökítenék meg. A földmivelő-mozgalom „csődjéről" csak azért „kussol" a jelentés, mert az a le­gényke, aki a jelentésről írt, nem tud ol­vasni. A szakszervezeti mozgalomban ott találhatja, hogy a földmunkás-szövetséget a hírhedt 122.000. számú rendelettel állan­dóan zaklatták és a részletes jelentés föl­sorolja azoknak a községeknek mozgalmát is, amelyeknek lakossága kizárólag föld­mivelőkből áll. A betegsegélyző pénztárak­ról ellenben tényleg nem ír a jelentés, azért, mert ehhez a pártnak nincs semmi köze. A klerikális hetvenkedést teljesen értjük. A koalíció védszárnyai alatt a klerikális miniszterek állandó támogatásával a nép­párt óriási módon megnövekedett. A csu­hások befolyása a parlamentben, az iskolák­ban félelmesen növekszik. Papok, tanítók, szerzetesek hatósági segédlettel terelik a népet a népszövetség szárnyai alá. A csuhások szervezetét a belügyminiszter nem bántja, a szolgabíró támogatja. A szociáldemokrata párt ezzel szemben három évig bámulatos erővel állta a kormány, az ügyészségek és az ázsiai közigazgatás urainak rohamát. A szociáldemokrata igazságok erejének törhetetlen és lebírhatatlan voltát jelzi az, hogy a polgári világ minden hatalma, bírái, csendőrei, rendőrei és mi­niszterei képtelenek voltak a pártot gyön­gíteni. A csuhások ingyenes temetése nem NÉPSZAVA 1909 április 1. használ semmit. A szociáldemokrácia min­dig ott lesz, ahol küzdeni kell a csuhások világi uralma és népbutitása ellen. SZEMLE. BELFÖLD. Miért hallgat Andrássy? Ezen a címen fejtegetést ír a „Magyar Hírlap" s megmagyarázni igyekszik azt, hogy miért nem mer olyan exponált poli­tikus, mint Andrássy, a politikai kérdések­ről nyilatkozni. A „M. H." szerint azért, mert „komoly államférfi és jó hazafi". Az azonban éppen olyan silány, mint ügye­fogyott magyarázat. Andrássy hallgatásának egészen más oka van, az nevezetesen, hogy Andrássy egész politikája megbukott s minden kérdésben meghiusult a meg­oldásnak az a módja, melyet az a komoly államférfi és jó hazafi helyeselt és támogatott. A plurális jograblásról szóló javaslatát hónapok óta már tárgyaltatni sem meri, mert az országos közvélemény nyomása alatt biztosan elbukik ez a szeny­nyes javaslat, amely senkinek sem kell. A múlt év decemberében nagy erőfeszíté­seket tett arra nézve Bécsben, hogy enged­jék meg a katonai kérdéseknek napi­rendre tűzését. Ezzel a tervével pedig Bécsből küldték haza. A bankkérdésben nyílt és erős híve volt a közös bank fön­tartásának és ennek ellenére ma olyan kormánynak tagja, amely — ha­bár csak látszat szerint is — de mégis más alapon, a kartellbank alapján áll. Utálja a helyze­tet, tarthatatlannak mondja már hónapok óta s egyebet sem tesz, mint a hatalomhoz való ragaszkodás minden erejével dolgozik a mai helyzet konzerválásán. Az a politikus, aki minden tervével kudarcot vallott, más országban már régen szégyenszemre viszavonult volna, mert ala­posabban megbukni, mint ahogy ő meg­bukott, már igazán nem is lehet. Ezért hallgat Andrássy, no meg azért, hogy a nyílt színen hallgatva, annál sikeresebben intrikálhasson és fonhassa a hurkot mos­tani szövetségesei, a függetlenségi párt számára, részleteit föltárjam. A teljesség kedvéért csak annyit, hogy a Golub­ovszkival megállapított találkozás elmaradt, mert Kossuth Ferenc gyöngél­kedésével sürgönyben indokolta el­maradását." Miklós Gyulának ezen nyilatkozatára Kossuth Ferenc a következő nyilatkozatot tette közzé a „Magy. Tudósító" útján: „A nemzeti ellenállás idejében Miklós Gyula tényleg fölkereste őt, még pedig azzal az állí­tással, hogy gróf Goluchowski volt külügy­miniszterrel összeköttetésben áll és hogy Goluchowski Kossuth Ferenccel beszélni sze­retne. Kossuth Ferenc, aki akkor a vezérlő bizottság elnöke volt, nem tudván, hogy mi­ről akarhat az akkori külügyminiszter vele értekezni, kérdést intézett eziránt gróf Golu­chowskihoz, kitől azt a választ kapta, hogy bár a külügyminiszter vele bármi­kor igen szívesen találkozik, arra senkinek sem adott megbízást, hogy Kossuth Ferencet találkozásra fölhívja. Ennek következtében ez a találkozás természetesen nem történt meg. Arról, hogy Miklós Gyula az országba leve­leket küldött volna szét, Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternek semmi tudo­mása nincs és nem is volt és ezekkel az állí­tólag szétküldött levelekkel kapcsolatosan az országból semmi fölszólítást nem kapott." Hogy ki mond igazat, ki hazudik, annak eldöntése nem a mi dolgunk. Annyi azonban ebből a nyilatkozatból tényként megmarad, hogy Kossuth Ferenc, hogy valamelyik bécsi hatalmassággal szóba állhasson, szívesen bújt össze a nyílt színen általa annyiszor lehaza­árulózott darabontokkal. Kossuth paktált a darabontokkal. A képviselőház minapi tárgyalása, amely­ben a lapoknak adott pausálékról és egyes íróknak vagy politikai ügynököknek adott jutalmakról volt szó, a nyilatkozatoknak és ellennyilatkozatoknak özönét indította meg. A zárszámadási bizottság aktái szerint Miklós Gyula volt borsodi főispán húszezer koronát kapott a Vörös Lászlótól kiutalt pénzekből. Ezen pénz hovafordítására vonatkozólag Mik­lós Gyula volt főispán nyilatkozatot tesz közzé. Ezen nyilatkozat szerint „1905. év nyarán az akkori ellenzéki kép­viselők egy részének tudomásával, sőt helyes­lésével megindult az úgynevezett békeakció, melynek az volt a célja, hogy Kossuth Ferenc a vitás katonai kérdések kikapcsolásával vál­lalja el a kormányalakítást. Ez a mozgalom fölhívások szétküldését tette szükségessé az egész országban. Ezek tényleges kiadásainak födözésére szolgált a zárszámadá­sokban fölemlített 20.000 korona, mely azon­ban e célra nem volt elégséges és a kiadá­sokra több száz koronát a sajátomból kellett ráfizetnem. Hogy ez az úgynevezett békeakció az akkori ellenzéki képviselők egy részének tudomásá­val folyt, erre nézve klasszikus tanú Kossuth Ferenc, aki ezen ügyben 1905 szeptember ha­vában egyik vezérlő bizottsági tag jelenlété­ben szíves volt engem a lakásán fogadni. Hogy az akció nem volt súlytalan, arra nézve ugyancsak Kossuth Ferenc tanúságára hivatkozhatom, ki késznek nyilatkozott arra, hogy 1905 szeptember havában egy előre meg­állapított napon Soltról Bécsbe jön, ahol Golu­b­ovszki külügyminiszter általam erről az elő­zetes értesítést megkapta. Egyelőre nem tartom szükségesnek, hogy a Kossuth Ferenccel folytatott beszélgetés egyéb Egy főrendi üzenet Kossuth Ferencnek. A főrendiház pénzügyi bizottsága szerda este tartott ülésén tárgyalta a képviselő­házban legutóbb elintézett zárszámadásokat. A fölszólalások közül érdekes volt Rudnyánszky József báró fölszólalása, aki ugyanis hozzájárul a képviselőháznak a zárszámadás tárgyában hozott határozataihoz annál is inkább, mert a főrendiház már az­­1904. évi zárszámadások tárgyalásánál magáévá tette a képviselőház hatá­rozatát, mellyel az akkori kereskedelmi minisz­ternek az államvasutak terhére a miniszterelnök kezéhez kiutalt 300.000 koronás átalány tekinteté­ben követett eljárását helytelenitette s igy annál inkább kell ezen helytelenítést kimondani az alkotmányellenesen működött kormányra és annak kereskedelemügyi miniszterére nézve. He­lyesli a nyugdíjakra és kegydíjakra vonatkozó képviselőházi határozatokat is. A nyugdíjtörvényt a gyakorlat e­gészen kivetkőztette eredeti célzatai­ból és szerkezetéből, aminek a törvény nem elég világos szövegezése is az oka. A miniszteri nyug­díjakra vonatkozó nem elég szabatos és a gyakor­latban sokszor másképp értelmezett rendelkezései alkalmasak arra, hogy a politikai kalandorok szá­mát szaporítsák. Óhajtandónak tartja a nyugdíj­törvény revízióját, de miután erre a nagyobb je­lentőségű s sürgősebb megoldásra váró politikai kér­dések miatt a közeljövőben nincs kllátás, célszerűnek tartja legalább országos határozatokkal elejét venni a tapasztalt visszaélések ismétlődésének. A magyar államvasutak hirdetési átalányai tekinte­tében is helyesli a képviselőház által hozott ha­tározatot s úgy politikai, mint pénzügyi érdekből célszerűnek látván az átalányok megszüntetését s az államvasutak érdekében szükséges hirdetések díjában tarifa szerint esetenként való megtéríté­sét, mert — amint a tapasztalás mutatja — ez a­ rendszer nagy visszaélésekre vezet. Az állami nyugdíjazások körül űzött tömén­telen visszaélés valóban rászolgált arra, hogy megbélyegeztessék. De nemcsak azoknak az eljárása érdemli ezt meg, akik már kipana­mázták a nyugdíjakat, hanem azoké is, akik most dolgoznak azon. így igen figyelemre­méltó volt Rudnyánszky József bárónak nyil­ván Kossuth Ferenc címére küldött azon üzenete, hogy a miniszteri nyugdíjakra vonat­kozó nem elég szabatos rendelkezések alkal­masak arra, hogy a politikai kalandorok szá­mát szaporítsák. Kossuth Ferencnek szólt ez az üzenet, mert hiszen köztudomású, hogy a bankválság hosszú elhúzása arra való volt, hogy Kossuth Ferenc betöltse miniszterkedé­sének harmadik esztendejét, ami ez év április első napjaiban fog megtörténni.

Next