Népszava, 1909. július (37. évfolyam, 154–180. sz.)
1909-07-01 / 154. szám
XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 július 1. csütörtök. 154. szám. NÉP AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre .. . 8.60 „ I egy hóra. . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. S megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Elvtársak! A multak bűnei megbosszulták magukat, összeomlott az az erkölcstelen szövetség, a koalíció, amely népcsaláson alakult s a munkásságnak teljes leigázását tűzte célul maga elé. Nem sikerült eltemetni az általános, titkos és egyenlő választójogot s ha most erősek leszünk, évtizedes küzdelmünk megtermi gyümölcsét. A népcsalók ellen feliytatott harcban legerősebb fegyverünk volt s a harc ránk nézve csak ugy végződhetik teljes sikerrel, ha e fegyver erősebb, hatalmasabb lesz, mint valaha. Nincs most fontosabb dolog, mint a Népszava terjesztése. Ha eddig hiba volt a közöny, most bűn. Senkinek sem szabad magát kivonnia a kötelesség teljesítése alól. Minden megnyert olvasóval kevesebb az ellenségünk, minden új előfizetővel szaporodik a munkásság harcosainak tábora. Meg kell nyernünk a kétkedőket, föl kell ráznunk a tespedőket. A kizsákmányolók táborával erőteljes munkásmozgalom álljon szemben, a maszlagot hintők átkos munkáját hiúsítsa meg a munkások lapja, a Népszava. Gyárigazgatók, művezetők, papok terjesztik a munkásság ellenségeinek sajtóját, az állam minden intézménye rendelkezésükre áll, százezerszámra terjesztik a népbutító lapokat, milliószámra a klerikális maszlagot tartalmazó röpiratokat. Feleljetek erre a Népszava terjesztésével ! A munkásság árulója az, aki most nem lép csatasorba. A jogaiért küzdő munkásság jelszava most ez legyen: Terjesszük a Népszavát! Pusztuló Magyarország. 1. A függetlenségi párt visszautasította a Lukács-féle javaslatokat és ezzel legalább is elhalasztotta a válság megoldásának olyan módját, amely igazán érvényesíteni tudná a demokratikus választójogot. A visszautasításnak a jogcíme természetesen nem a függetlenségi párt egy részének határozott, de letagadott ellenszenve a választójog demokratizálásával szemben: a jogcím más, az ok ez. Az a titkos félelem, amely a mai politikai rendszer érdekeltjeit eltölti a demokrata választói reform iránt, a függetlenségi párt radikálisainak a demokrácia érdekében való föllépése után nem mer ugyan kifejezésre jutni, a függetlenségi konzervatívok révén sem, de fönnáll és dolgozik a mai, a régi Magyarország föntartása érdekében. Hogy a függetlenségi pártnak ez a magatartása meg fogja bőszülni magát, afelől nem lehet kétség. Akadályokat gördíteni biztosan bekövetkezendő események útjába, nem lehet büntetlenül. És aki tud következtetni a mai Magyarország közállapotaiból a jövendő szükségszerűségeire, az kétségtelenül megállapíthatja, hogy ezek között a szükségszerűségek között megokoltságban és időrendben is első lesz az ország politikai demokratizálása. Az a statisztikai évkönyv legalább amely Magyarország közállapotairól beszél az 1907. évre vonatkozólag, olyannak festi az ország helyzetét, hogy egy nagy katasztrófa elkerülhetetlen benne. Ez a katasztrófa lehet az oligarchiának katasztrófája, amely be fog következni, ha a tömegeknek a választói reform nagyobb politikai súlyt ad. De lehet ez a katasztrófa az egész ország katasztrófája, gazdasági tönk és ennek nyomán az ország politikai létének teljes megszűnése, a nagyosztrák ideák diadalmaskodása. Eszerint, a legutóbbi évkönyv szerint ugyanis a tömegek állapota ebben az országban katasztrófák előtti állapot, az igények csökkentése lehetetlen, betöltésük szintén. A lét és nemlét között sok millió ínséges ember tengődik és ez a kuli nyomorúság a népszaporodást is minimumra csökkenti és a legközelebbi időben már a stagnálásra kényszeríti. A bizonytalan gazdasági helyzet apasztja a házasságok számát. A családok tengő-lengő egzisztenciája megnöveli a fölbomlott házasságok percentjét. A múlt évtized első felének átlagában ezer új házasságra 9 elválás esett, 1907-ben fokozatos emelkedés után 40. A házasságok nem is történhetnek idején, a házasélet nem is lehet nyugodt, a nyomorúságos viszonyok közt élő párok nem is tekinthetik „istenáldásnak" a gyermeket: a születések aránya tízezer lakosra számítva 426 volt másfél évtized előtt, 1907-ben 364. Kevés a házasság, sok a törvénytelen gyermek. Az 1891—95. évek átlagában 100 gyermek közül 9 volt törvénytelen, 1907-ben 10, 65 ezernyi nem törvényes születés történt a Dráván inneni Magyarországon s amelyik gyermek megszületik, azt pusztítja a szülők nyomorúsága, a terheltség, a gondozatlanság, az éhség. Száz halott közül 44,5 öt éven aluli gyermek, 100 élveszületett gyermekre 31,5 gyermekhalálozás esik. A felnőttek azonban ne vigasztalódjanak, őket sem kíméli a szabadság szigetének emberpusztító levegője. A halandóság aránya nálunk ezer életre 26:1, ami meghaladja a nyugateurópai államok halandósági arányát. A népszaporodásnak állandó növekedése nem tapasztalható. A fertőző betegségek pusztítása elé alig vetnek korlátot. 1906-ban 105.5, 1907-ben 109.4 ezer embert pusztított el Magyarországon fertőző betegség. A proletárbetegség 1896—900 évek átlagában 61, 1907-ben már 68 ezer embert, tízezer ember közül 38-at gyilkolt meg. Az öngyilkosságok abnormis módon szaporodnak : a múlt évtized második felében átlag 2900, 1907-ben már 3400 öngyilkosság történt egy év alatt. S emelett a közegészségügy javítására sem ad elegendő pénzt az osztályuralom, amely százmilliókat fecsérel el militáris és agrárius célokra. Száz halott közül 54-et kezelt orvos betegségében Magyarországon, a Királyhágón túl 30 embert, egyes megyékben, mint például Árvamegyében 9-et sem. Máramarosban 16-ot, Kolozsban 15-öt, Szolnokdobokában 13-at, Tordaaranyosban 14-et stb. A gyermekek még rosszabbul járnak. Árvamegyében 8, Szolnokdobokában 11, Tordaaranyosban 12, Máramarosban 13 hat éven aluli gyermeket kezelt betegségében orvos minden száz halott között. Száz halott közül 40-nél nem is orvos konstatálta a halált. Vannak megyék, amelyekben minden 4-ik, 5-ik, sőt 10-ik halottról állapította csak meg szakértő orvos, hogy igazán halott és nen kerül esetleg élve a sírba. A természetes népszaporodás ilyeténképpen nem a legjobb lábon áll, de azért, ha kivándorlás nem lenne, egészen normális volna a népesség szaporodása. A kivándorlás azonban nagyon befolyásolja a népesség számának évenként való alakulását. Kivándorolt Magyarországból a magyar hivatalos statisztika szerint 193 ezer ember. Az európai kikötőkön át az illető kikötők följegyzései szerint 209 ezer. Hogy a kivándorlás még nagyobb volt, mint ahogy ezek az adatok mutatják, bizonyítja, hogy a magyar birodalomban 287 ezer útlevelet engedélyeztek, ezek közül 207 ezer Amerikába szólt. Útlevél pedig nem kell minden egyes kivándorlónak, egész családok vándorolnak ki a családfő útlevelével: 358 ezer utasra szólott a 287 ezer útlevél. Magyarország urai önmagukat áltatják azzal, ha nem hisznek az ország népessége megcsökkenésében. Pedig minden okuk megvolna rá, hogy a magyar birodalom 227 ezer főnyi természetes népszaporodás révén létrejött népességtöbbletének arányát összevetnék az útlevelük révén az országból menekülni jogosultak arányával. Aki menekülhet ebből az országból, van rá pénze és oka, az menekül. Idebenn egy pár esztendő alatt nem marad más, mint az, aki a hajójegy árát nem tudja előkeríteni és az, aki még hajójegyre valót sem hagy meg a birtokán, a gyárában kiszipolyozott proletárnak. Az elnép- Lapunk mai száma 12 oldal.