Népszava, 1909. augusztus (37. évfolyam, 181–205. sz.)

1909-08-01 / 181. szám

egy évre, fél évre AZ ELŐFIZETÉS ÁRA . 18.20 kor . 9­60 -EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. Budapest, 1909 augusztus 1, vasárnap­i negyed évre. 4.80 kor. s egy hóra . . . 1.60 . A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) MUNKÁSOK! Mindazokhoz, akik a Népsavát, a magyarországi munkások egr­en napilapját eddig még nem ismerték, ma azzal a fölhívással köszöntünk be, hogy fogadják e lapot szívesen és bizalommal. Több mint 30 esztendő óta nehéz, irtózatos viszonyok között küzd a Népszava Magyarország dolgozó népének tobblétéért és jogáért. Akik e lapot eddig föntartották, terjesztették és irták, sok börtönt, pénzbüntetést és mindenfajta üldöztetést voltak kénytelenek elszenvedni miatta, míg más újságkiadók és írók kormánypénzen és másfajta vesztegetésekből meggazdagodtak. A Népszava emiatt nem bánkódik és nem panaszkodik; elvitathatatlan dicsőségnek tekinti, hogy szókimondó volta miatt magára zúdította azok haragját és gyűlöletét, akik ellenségei a gyilkoló nyomorúságban és jogtalanságban sínylődő szegény népnek s akikért a Népszava emberei — ha kell — szívük vérét is föláldozzák. Csak egy pillantást vessetek a Népszava tartalmára s azt fogjátok látni, hogy a Népszava — noha nem drágább a többi lapnál — nem amolyan újság, mint a sok képes vagy filléres lapocska. A Népszava a magyarországi forradalmi szociál­demokrata párt harci eszköze. Állandóan táborba, szervezkedésre és csatába szólítja azokat, akik úgy érzik, hogy a leírhatatlan nyomorúságból és szegénységből elég volt s hogy „tenni kellene valamit A Népszava a lázongó szegények újságja akar maradni és nincsen hatalom se földön, se égen, amely ettől a szándékától eltéríthetné. Ismerkedjetek meg a Népszava e szándékával és lépjetek fegyverbarátságra vele. Nem fog elhagyni benneteket, mert az a hite, hogy elzüllik és végleg elpusztul ez az egész ország, ha meg nem szűnik népének ezerféle baja és nyomora. Ha tehát otthonaitokban a Népszava ma megjelenik, fogadjátok szeretettel. Ha még oly szegények vagytok is, rendeljétek meg a lapot! Kizsarol benneteket az uzsorások ezer fajtája, ne vonjátok meg filléreiteket éppen e laptól, amely fegyverül akar szolgálni nektek az uzsora és mindenféle nyomorúság elleni harcotokban. Ha a Népszava tartalmát józanul és figyelemmel fogjátok elolvasni, lehetetlen, hogy elutasítsátok. Testvéri üdvözlettel A magyarországi szociáldemokrata párt. A Népszava szerkesztősége és kiadóhivatala. Szegény ember kenyere. A munkásnak leolvassák szombaton a bérét, a kishivatalnok elsején előkotorja utolsó krajcárjait, hogy a nyugtájára bé­­lyeget ragaszthasson és fölvehesse kis pénzeit, a kismester szállítja a holmit és kapja — ha ugyan megkapja — az árát. Pénzhez jutott mindegyik. Pénzhez, amelyen — ha elég van belőle — szépet és jót, ennivalót, ruhát lehet vásárolni, lakást fizetni, gyereket iskoláztatni, könyvet, új­ságot olvasni. Miért nem örül hát az a kisember, aki pénzhez jutott? Miért viszik haza redős homlokkal a bért, a fizetést ? Miért nem öröm­nap a bérfizetés napja, miért fél a kishivatalnok, ha elseje kö­zeledik? Mert ez a nap nem hoz menekülést a nyomorúságból, hanem csak fokmérője a nélkülözésnek, csak arra való, hogy ilyen­kor rájöjjön az ember, milyen kevés is az a pénz, amit szerez. A gyerekeknek ruha kell, a háziúr várja a házbért, az asszony­nak piacra kell, fűszeres-kontót muszáj fizetni, új kalap is jó volna már, az asz­szony cipője is lyukas — kétszer annyi pénz is kevés volna. Pedig hiszen a bérem — gondolja a munkás — nagyobb most, mint pár év előtt, sztrájkoltam érte, szervezeti díjat fizettem érte, munkanélküli is lettem érte, hogy megnöveljem. Miért kevesebb hát most a több? A kishivatalnok fizetésjavítást kapott — de azért a nagyobb fizetségből kevésbé tud kijönni. A kismester emelte az árait — de azért nagy sóhajtva számolja össze fo­rintjait, krajcárjait. Vájjon miért lett kevesebb a több? Ezért: Budapesten 44—45 kiló hust eszik meg átlag minden ember. Egy kiló hust nem is olyan régen egy koronáért is lehe­tett kapni. Azóta 80 krajcár meg 2 korona az ára. Minden ember évente 30—40 koro­nával többet fizet ki a hentesnek, mészá­rosnak. Egy háromtagú család 90—120 ko­ronával többet adózik. A családfő, ha munkás, öt-hat hétig csak a hentesnek meg a mészárosnak dolgozik évente. Összesen 28 millió koronával többet jelent ez a hús­drágaság nekik meg azoknak, akiktől a marhát, sertést vásárolják. Csak a húsból van 28 millióval több bevételük a mészárosoknak, henteseknek, állattenyésztőknek. Hát a liszt? A kenyér? A ruha? Vagy a lakás, amely egymaga legalább 26 millióval többet jövedelmez most a budapesti háziuraknak, mint öt évvel ezelőtt ?! Tíz meg száz milliókkal többe kerül Budapest népének az élet most, mint pár éve. Hol van az a fizetésemelés, hol az a béremelés, amelyből ennyi milliót elő le­het teremteni ?! Enni, lakni, ruházkodni most is muszáj — de miből? De honnét? Sok ezer dolgos kisember kérdi ezt ma­gától bérfizetés napján, fizetéskapáskor. Csak éppen azok nem kérdik, akik megköve­telik mindennek a dupla árát. Az a pár forint, amelyért egy hétig, egy hónapig kell izzadni, gáncsot, szidalmat tűrni, pár perc alatt szertegurul. Akihez gurul, nem kérdi honnét,akitől elgurul, nem tudja hová? Pedig érdemes volna utánunk menni egyszer a guruló forintoknak és megnézni,­­ hová visz az utjuk. Az egyik elgurul a mészároshoz, ott le­csípnek belőle egy pár hatosnyit. Onnan eljut a marhakereskedőhöz, annak is ma­rad belőle. Pár krajcárt elszed az állam, a többi a földbirtokosé. A másiknak a pék felé visz az útja, onnét a lisztkereskedőhöz, a malmok tulaj­donosához, a gabonakereskedőhöz. Mind­egyik kap belőle részt, de az oroszlánrész megint a földbirtokosé. A harmadikat a ruhakereskedő, a szabó teszi zsebre, megvámolja és tovább adja a posztógyárosnak. A negyedik a háziúré, aki kiadja belőle az államnak a maga részét, a többit elsü­lyeszti feneketlen zsebébe. Az ötödik, hatodik forint gurul a többi után. A szegény ember forintjának talán súlya sincs, úgy elröpül, mint a pehely. És csodálatosképpen mindig annak a zse­bébe röppen, akinek sem a gyomra, sem a pénztárcája nem üres. Pék, mészáros, nagykereskedő, gyáros, földbirtokos, pap, no meg az állam — ezekhez talál el a guruló forint. Náluk otthon van, társakra talál és megmelegedhetik, nem ugy, mint a szegény embernél. Akinek már úgyis van, az csak karicsál a pénznek s ugy szalad a pénzszekrényébe a sok forint, mint a kot­lóstyuk szárnya alá a sok pelyhes csirke. A szegény ember pedig nézhet kényes szemmel a sok fáradtsággal szerzett jószág után, mig el nem unja és nem kezd el gondolkozni: miért is dolgozom, kinek is dolgozom ? Magyarországon — a kormány kimutatása mondja ezt — 600 koronát keres egy át­lagos ipari munkás évente és 600-at szerez meg a munkáltatónak. A gyáros, a mester Lapunk mai száma 16 oldal

Next