Népszava, 1909. szeptember (37. évfolyam, 206–231. sz.)

1909-09-01 / 206. szám

XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 szeptember 1. szerda. 206. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 19.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. fel évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A , SZOCIALIZSIUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI­ ÚT 33. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest munkásnépéhez! Munkások! Elvtársak! Folyó évi szeptember hó 1-én, szerdán este fél nyolc órakor az Intim­ Szín­házban (VIII., Bérkocsis­ utca 1. sz. alatt) nyilvános népgyűlést tartunk. A gyűlés napirendje: Magyarország köz­egészségügyi és szociális állapotai. E gyűlésre a nemzetközi orvos­kongresszus tagjait külön fölhívások útján és ezúton is meghívjuk. Elvtársak / A kormány és a hatóságok gondoskodtak arról, hogy a tudománynak az egész világból idesereglett kiválóságai jól érezzék magukat. Százezreket nem fog­nak sajnálni kormány és hatóságok, hogy a nagyszabású ,,vakult magyar" si­kerrel járjon. Azonban azokról az égbe­kiáltó állapotokról, amelyek az ország bor­zasztó egészségügyi és szociális viszonyai körül találhatók, a kongresszuson édes­kevés szó esik majd. A A szociáldemokrata pártnak ehhez szava van. Jöjjetek el mind­annyian a gyűlésre! • Testvéri üdvözlettel A magyarországi szociáldemokrata párt. Az iparfölügyelők tevékeny­sége az 1903. évben. ii. Előző cikkünkben kimutatni igyekeztünk, hogy a magyar iparfölügyelőkben hiányzik az érzék a munkásság bajai, érdekei iránt. A jelentés minden oldalán látható a törek­vés : kedvezni a munkáltatóknak, a bajok okát lehetőleg a munkásokra tolni. Külö­nösen jellemző e tekintetben a szegedi iparfelügyelőnek jelentése az ő kerületében előfordult balesetekről, 9 halálos és vagy 60 súlyos balesetről számol be, de egyszer sem mondja, hogy a munkáltató hanyag­sága volt az oka. Például: • „1908. év augusztus 4-én, a déli órákban óriási vihar száguldott át Szeged városán, mely alkalommal az újszegedi kendergyár 40 méter magas, 20 év óta üzemben levő kéménye ledőlt és a kazánházra esett, ahová épp a vihar elől menekült néhány munkásnő is tartózkodott, stb. 3 munkásnő lelte halálát és 7-en súlyosan megsebesül­tek." (435. old.) „Több súlyos baleset történt azáltal, hogy figyelmeztetés dacára a gépeknél esetleg szükségessé vált javítást vagy tisz­togatást a gép járása közben eszközlik a munkások, kétségtelenül azért, hogy ezzel kis időt nyerjenek. Több esetben ezen vál­lalkozásukat testük épségével kellett meg­fizetniük." (436. old.) Következnek az ilyen esetek fölsorolásai. Persze, az iparfelügyelő úrnak könnyű azt mondani kicsinylően, „hogy kis időt nyerjenek”. Őt ugyan nem hajszolja senki, hogy siessen. Ő ráér szép nyugodtan vé­gezni a dolgát, lemenni a gyároshoz vagy igazgatóhoz, jól megreggelizni vagy meg­ebédelni és azután menni a dolgát végezni. A szegedi iparfelügyelő úr nyilván sem­mit sem hallott az újszegedi kendergyár borzalmairól, a 30—40 krajcáros napszá­mokról, a fogságban tartott munkásleányok­ról és az őket kergető hajcsárokról! Nem tudja, hogy a munkaadó az akkordban dolgozó munkásoknak olyan éhbért fizet, hogy a munkás, még ha tudja is, hogy tagjai veszedelemben forognak, mégis já­rás közben kénytelen a gépet tisztítani, így aztán könnyű neki a kendergyárban elő­forduló súlyos balesetet mind a munká­sok „föltűnő gondatlanságából" eredőnek mondani. Az iparfelügyelők szociális hátramara­dottságát nagyon jellemzik a sztrájkról szóló megjegyzéseik; mind örül, ha a mun­kásviszonyok jók voltak, sztrájk nem volt. Egyik-másik szinte költői lendülettel ír a sztrájkok ellen és a kizárások mellett. „Az egészséges ipari életet megbénító sztrájkok hasonló hatásúak, mint az egész­séges emberi szervezetet megtámadó láz­betegségek, csökkentik az ellenálló képes­séget, meggyöngítik, sőt megsemmisíthetik a munkaképességet és végzetes hatásúak lehetnek a továbbfejlődés szempontjából. És éppen úgy, amint a lázbetegségek le­küzdésére a mai orvostudománynak is meg­vannak a hatásos fegyverei, úgy a sztrájk­mozgalmak erejének csökkentésére, azok megakadályozására létesültek a munkaadó szövetségek és azok kezében az erős fegy­ver: a kizárás." (10. old.) Ezt pedig a budapesti iparfelügyelő írja, ugyanaz, aki az asztalos­sztrájkról írva, sajnálkozó hangon jegyzi meg, hogy „a ki­zárás a mesterek szolidaritásának hiánya folytán az év vége felé önmagától meg­szűnt". Az aradi iparfelügyelő örömmel álla­pítja meg, hogy a sztrájkok száma hir­telen megcsökkent. Ennek oka, „hogy immár a munkaadók is szervez­kedtek a folytonosan fölbukkanó indoko­latlan sztrájkok ellen, hasonlóan, mint az országos építőiparosok szövetkezete, amely­nek védőszárnyai alá az iparosok és munka­adók túlnyomó része menekült. E szervez­kedés jótékony hatása már nyilvánult a lefolyt évben is és remélni lehet, hogy nincs már messze az idő, a­midőn az annyi áldozatot követelt osztályharc után az áldást hozó osztálybéke fog bekövetkezni, amikor a rég óhajtott kívánság szerint munkás és munkaadó békésen ismét együtt fog működni." (61. old.) Ez így megy végig: a legsötétebb reakció ! Ugyan mit várhat a munkásság olyan iparfelügyelőktől, akik a sztrájkban nem­­ a munkásság legfontosabb, nélkülözhetet­len fegyverét látják, hanem kizárással gyógyítandó lázbetegségét! * Mondottuk, hogy ha akarnak is az ipar­felügyelők valamit tenni a munkásokért, ebben az iparhatóságok rendesen meg­akadályozzák. Ez könnyen érthető. Az elsőfokú ipar­hatóság vidéken a szolgabíró, városokban a tanács, esetleg a rendőrkapitány, szóval a magyar közigazgatási hivatalnokok, kik­nek zöme a lezüllött dzsentri osztályból ke­rül ki, kiknek a világon semmi érzékük nincs a szociális kérdések iránt, de akiket züllött anyagi viszonyaik egyenesen rákérny­szerítenek a hivatalos hatalommal való visszaélésre, a gyanús pénzműveletekre, melyeknek nagy része ugyan barátságos úton elsimul, de évente mégis néhány tu­cat nyilvánosságra kerül. Hogyan képzel­hessük azt, hogy a folyton váltókon lova­goló, nyakig eladósodott szolgabíró, sőt alispán valamiképp komolyan ujjat húz­zon a területén megtelepedett kapitalistá­val, ki számtalan szívességet tehet neki? Hisz mindennap tapasztaljuk a szolgabírák, rendőrkapitányok szolgálatkészségét, a gyámo­rosok brutalitását a munkások iránt. Az ilyen hatóságoktól alig várhatjuk, hogy az iparfelügyelők intézkedéseinek érvényt sze­rezzenek. De hadd beszéljenek maguk az ipar­felügyelők : „Egy nagyobb téglagyár létesítéséről tudo­mást szerezvén az iparfelügyelő, kérdést intézett az iparhatósághoz, hogy miért nem értesítette a telepengedélyezési eljárásról. Azt a választ kapta, hogy az I. fokú ipar­hatóság azon véleményben volt, hogy mun­kásvédelmi kikötéseket csak a már készen álló telepen lehet tenni."­ (XXXV. oldal.) „A marosvásárhelyi iparfelügyelő elő­adja jelentésében, hogy kerületében a rendőrhatóságok csak azon baleset-tárgya­lásokat tartják meg, hol a baleset késedel­mes bejelentése folytán a munkaadó terhére fölszámíthatják költségeiket, továbbá több ízben előfordult, hogy a balesetek meg­vizsgálása alkalmával fölveendő jegyző­könyvet az I. fokú rendőrhatóságok nem a helyszínen, hanem hivatalukban vették föl­. (XLI. old.) A budapestvidéki ker. iparfelü­gyelő szóvá teszi, hogy a baleseti vizsgálatokat egyes esetekben „egy teljes évnél is későbben indították meg. Ilyenkor természetesen a vizsgálat már nehézségekbe ü­tközhetik. A tanúsko­dásra fölhasználható munkások eltávoznak az ipartelepről és maga a baleset szín­helye is megváltozik és ilyenkor már a szakértő sem adhat véleményt." (XLIII.). Az iparhatóságok semmit sem törődnek azzal, hogy az iparfelügyelő intézkedései végrehajtassanak. Ez csak természetes kö­vetkezménye azon gazdasági viszonynak. Lapunk mai száma 10 oldal.

Next