Népszava, 1909. szeptember (37. évfolyam, 206–231. sz.)
1909-09-01 / 206. szám
XXXVII. évfolyam. Budapest, 1909 szeptember 1. szerda. 206. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 19.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. fel évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A , SZOCIALIZSIUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI ÚT 33. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest munkásnépéhez! Munkások! Elvtársak! Folyó évi szeptember hó 1-én, szerdán este fél nyolc órakor az Intim Színházban (VIII., Bérkocsis utca 1. sz. alatt) nyilvános népgyűlést tartunk. A gyűlés napirendje: Magyarország közegészségügyi és szociális állapotai. E gyűlésre a nemzetközi orvoskongresszus tagjait külön fölhívások útján és ezúton is meghívjuk. Elvtársak / A kormány és a hatóságok gondoskodtak arról, hogy a tudománynak az egész világból idesereglett kiválóságai jól érezzék magukat. Százezreket nem fognak sajnálni kormány és hatóságok, hogy a nagyszabású ,,vakult magyar" sikerrel járjon. Azonban azokról az égbekiáltó állapotokról, amelyek az ország borzasztó egészségügyi és szociális viszonyai körül találhatók, a kongresszuson édeskevés szó esik majd. A A szociáldemokrata pártnak ehhez szava van. Jöjjetek el mindannyian a gyűlésre! • Testvéri üdvözlettel A magyarországi szociáldemokrata párt. Az iparfölügyelők tevékenysége az 1903. évben. ii. Előző cikkünkben kimutatni igyekeztünk, hogy a magyar iparfölügyelőkben hiányzik az érzék a munkásság bajai, érdekei iránt. A jelentés minden oldalán látható a törekvés : kedvezni a munkáltatóknak, a bajok okát lehetőleg a munkásokra tolni. Különösen jellemző e tekintetben a szegedi iparfelügyelőnek jelentése az ő kerületében előfordult balesetekről, 9 halálos és vagy 60 súlyos balesetről számol be, de egyszer sem mondja, hogy a munkáltató hanyagsága volt az oka. Például: • „1908. év augusztus 4-én, a déli órákban óriási vihar száguldott át Szeged városán, mely alkalommal az újszegedi kendergyár 40 méter magas, 20 év óta üzemben levő kéménye ledőlt és a kazánházra esett, ahová épp a vihar elől menekült néhány munkásnő is tartózkodott, stb. 3 munkásnő lelte halálát és 7-en súlyosan megsebesültek." (435. old.) „Több súlyos baleset történt azáltal, hogy figyelmeztetés dacára a gépeknél esetleg szükségessé vált javítást vagy tisztogatást a gép járása közben eszközlik a munkások, kétségtelenül azért, hogy ezzel kis időt nyerjenek. Több esetben ezen vállalkozásukat testük épségével kellett megfizetniük." (436. old.) Következnek az ilyen esetek fölsorolásai. Persze, az iparfelügyelő úrnak könnyű azt mondani kicsinylően, „hogy kis időt nyerjenek”. Őt ugyan nem hajszolja senki, hogy siessen. Ő ráér szép nyugodtan végezni a dolgát, lemenni a gyároshoz vagy igazgatóhoz, jól megreggelizni vagy megebédelni és azután menni a dolgát végezni. A szegedi iparfelügyelő úr nyilván semmit sem hallott az újszegedi kendergyár borzalmairól, a 30—40 krajcáros napszámokról, a fogságban tartott munkásleányokról és az őket kergető hajcsárokról! Nem tudja, hogy a munkaadó az akkordban dolgozó munkásoknak olyan éhbért fizet, hogy a munkás, még ha tudja is, hogy tagjai veszedelemben forognak, mégis járás közben kénytelen a gépet tisztítani, így aztán könnyű neki a kendergyárban előforduló súlyos balesetet mind a munkások „föltűnő gondatlanságából" eredőnek mondani. Az iparfelügyelők szociális hátramaradottságát nagyon jellemzik a sztrájkról szóló megjegyzéseik; mind örül, ha a munkásviszonyok jók voltak, sztrájk nem volt. Egyik-másik szinte költői lendülettel ír a sztrájkok ellen és a kizárások mellett. „Az egészséges ipari életet megbénító sztrájkok hasonló hatásúak, mint az egészséges emberi szervezetet megtámadó lázbetegségek, csökkentik az ellenálló képességet, meggyöngítik, sőt megsemmisíthetik a munkaképességet és végzetes hatásúak lehetnek a továbbfejlődés szempontjából. És éppen úgy, amint a lázbetegségek leküzdésére a mai orvostudománynak is megvannak a hatásos fegyverei, úgy a sztrájkmozgalmak erejének csökkentésére, azok megakadályozására létesültek a munkaadó szövetségek és azok kezében az erős fegyver: a kizárás." (10. old.) Ezt pedig a budapesti iparfelügyelő írja, ugyanaz, aki az asztalossztrájkról írva, sajnálkozó hangon jegyzi meg, hogy „a kizárás a mesterek szolidaritásának hiánya folytán az év vége felé önmagától megszűnt". Az aradi iparfelügyelő örömmel állapítja meg, hogy a sztrájkok száma hirtelen megcsökkent. Ennek oka, „hogy immár a munkaadók is szervezkedtek a folytonosan fölbukkanó indokolatlan sztrájkok ellen, hasonlóan, mint az országos építőiparosok szövetkezete, amelynek védőszárnyai alá az iparosok és munkaadók túlnyomó része menekült. E szervezkedés jótékony hatása már nyilvánult a lefolyt évben is és remélni lehet, hogy nincs már messze az idő, amidőn az annyi áldozatot követelt osztályharc után az áldást hozó osztálybéke fog bekövetkezni, amikor a rég óhajtott kívánság szerint munkás és munkaadó békésen ismét együtt fog működni." (61. old.) Ez így megy végig: a legsötétebb reakció ! Ugyan mit várhat a munkásság olyan iparfelügyelőktől, akik a sztrájkban nem a munkásság legfontosabb, nélkülözhetetlen fegyverét látják, hanem kizárással gyógyítandó lázbetegségét! * Mondottuk, hogy ha akarnak is az iparfelügyelők valamit tenni a munkásokért, ebben az iparhatóságok rendesen megakadályozzák. Ez könnyen érthető. Az elsőfokú iparhatóság vidéken a szolgabíró, városokban a tanács, esetleg a rendőrkapitány, szóval a magyar közigazgatási hivatalnokok, kiknek zöme a lezüllött dzsentri osztályból kerül ki, kiknek a világon semmi érzékük nincs a szociális kérdések iránt, de akiket züllött anyagi viszonyaik egyenesen rákérnyszerítenek a hivatalos hatalommal való visszaélésre, a gyanús pénzműveletekre, melyeknek nagy része ugyan barátságos úton elsimul, de évente mégis néhány tucat nyilvánosságra kerül. Hogyan képzelhessük azt, hogy a folyton váltókon lovagoló, nyakig eladósodott szolgabíró, sőt alispán valamiképp komolyan ujjat húzzon a területén megtelepedett kapitalistával, ki számtalan szívességet tehet neki? Hisz mindennap tapasztaljuk a szolgabírák, rendőrkapitányok szolgálatkészségét, a gyámorosok brutalitását a munkások iránt. Az ilyen hatóságoktól alig várhatjuk, hogy az iparfelügyelők intézkedéseinek érvényt szerezzenek. De hadd beszéljenek maguk az iparfelügyelők : „Egy nagyobb téglagyár létesítéséről tudomást szerezvén az iparfelügyelő, kérdést intézett az iparhatósághoz, hogy miért nem értesítette a telepengedélyezési eljárásról. Azt a választ kapta, hogy az I. fokú iparhatóság azon véleményben volt, hogy munkásvédelmi kikötéseket csak a már készen álló telepen lehet tenni." (XXXV. oldal.) „A marosvásárhelyi iparfelügyelő előadja jelentésében, hogy kerületében a rendőrhatóságok csak azon baleset-tárgyalásokat tartják meg, hol a baleset késedelmes bejelentése folytán a munkaadó terhére fölszámíthatják költségeiket, továbbá több ízben előfordult, hogy a balesetek megvizsgálása alkalmával fölveendő jegyzőkönyvet az I. fokú rendőrhatóságok nem a helyszínen, hanem hivatalukban vették föl. (XLI. old.) A budapestvidéki ker. iparfelügyelő szóvá teszi, hogy a baleseti vizsgálatokat egyes esetekben „egy teljes évnél is későbben indították meg. Ilyenkor természetesen a vizsgálat már nehézségekbe ütközhetik. A tanúskodásra fölhasználható munkások eltávoznak az ipartelepről és maga a baleset színhelye is megváltozik és ilyenkor már a szakértő sem adhat véleményt." (XLIII.). Az iparhatóságok semmit sem törődnek azzal, hogy az iparfelügyelő intézkedései végrehajtassanak. Ez csak természetes következménye azon gazdasági viszonynak. Lapunk mai száma 10 oldal.