Népszava, 1909. december (37. évfolyam, 284–309. sz.)

1909-12-01 / 284. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: .... 19.20 kor. | negyed évre .... 4.80 kor. h­. 9.60 kor. | egy hóra 1.00 kor. A. „SZOCIALIZMU­S"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. Budapest, 1909 december 1. szerda. KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VH. CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 64—94.) KIADÓHIVATAL: VHL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) egy évre, fél évre A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Ki az országból! A magyar határt rendőrök veszik körül. Becses az emberanyag, nem engedik ki­szökni. Szigorú, embertelen törvény ke­mény büntetésekkel sújtja azokat, akik el akarják hagyni az országot. Cifraruhás határrendőrök járnak vonatról-vonatra, hogy kiszimatolják azokat a vakme­rőket, akik el akarják hagyni ezt a te­jes-mézzel bővelkedő Eldorádót. Min­dennap új csapatok töltik meg a határ­rendőr kapitányságok piszkos, szűk helyisé­geit. A menekülni akaró férfiakat, nőket és gyermekeket átmotozzák, pénzüket el­szedik, azután lezárják őket tolvajok és betörők módjára, hogy a hazaszeretet láng­ját kifejlesszék bennük. És mégis tízezrével szökik a jó magyar nép. Nemcsak a nagyhasú kivándorló-ha­lk üregei telnek meg a menekülők tízezreivel. A féltve őrzött határállomásokon is csapa­tosan szökik a nép. Hiába ad ki szi­gorú ultásokat a kivándorlási biztos, hiába szabnak ki súlyos, kegyetlen büntetése­ket. A nép szökik, menekül. Aki rászánja magát és engedélyt kap, az a Cunard-Line piszkos hajóin kínlódik hetekig. Akik ol­csóbban akarnak utazni, vagy akiket nem engednek kimenekülni, azok éjnek­ éjsza­káján az erdők őrizetlen ösvényein bujdos­nak kifelé és hálaadó imát rebegnek, ha a szeretett hazát a hátuk mögött tudják. Ezzel a hazafigas marasztaló munkával homlokegyenest ellenkező a hivatalos tes­tületeknek az a munká­s, amelyet az ide­haza kényszeritett munkásokkal szemben folytatnak. Minden hatóság korbáccsal űzi a munkásokat: ki az országból, számotokra nincs itt hely! Kilenc hete folyik éles, elkeseredett küz­delem Brennbergben. Hétszáz bányász­család folytat élet-halál harcot egy ha­talmi tébolyban szenvedő igazgató ellen. A munkások nem követelnek semmit. Nyugodtan, békésen dolgoztak, amíg buta ukázokkal egyenesen rákényszerítették őket, hogy jövőjük, megélhetésük érdekében harcra keljenek. Az események eléggé ismertek. Október hó 1-én Riegl, a bánya igazgatója — akit Resicáról kirúgtak — elrendelte, hogy a kőszén osztályozásánál alkalmazott nők és gyermekek — a föld alatt dolgozó bányászok feleségei és gyermekei — ezen­túl napi 10 órai munkaidő helyett 12 órát tartoznak dolgozni. Ezért 10, azaz tíz fillér fizetésemelést ígért a ne­meskeblű férfiú. A legutóbbi statisztikai év­könyv szerint a nők legnagyobb munka­bére 160 fillér, a legkisebb 50 fillér. Az át­lagos munkabér tehát 1 korona és ezért követelt napi 12 órai fárasztó munkát a brennbergi hajcsár. A munkások visszautasították e hallatlan követelést. De azért nem léptek sztrájkba. Küldöttséget menesztettek az igazgatóhoz, hogy szállíttassa el a szenet, mert nem tudnak dolgozni. Az igazgató erre azt fe­lelte, „ha nem tudtok dolgozni, akkor lép­jetek sztrájkba Tudatosan, előre kieszelt komisz bitangsággal kihajtotta a bányászo­kat a munkából, hogy a szervezett mun­kásokat elküldhesse és a munkások vi­rágzó fogyasztási szövetkezetét a kezei közé kaparinthassa. Sopron városa 75 évre egy pénzéhes kapitalista csoportnak adta kezébe a brenn­bergi bányákat. A bel- és külföldi részvé­nyesek zavartalanul akarják kizsákmányolni a bányát és a munkásokat. Szervezett mun­kást nem akarnak megtűrni, csak öntudat­nélküli rabszolgákat. Ezt a feladatot vál­lalta el a resic­ai véreb, aki régi helyén is kitűnt kegyetlenkedéseivel és azzal, hogy a munkások közé lövetett. Mikor a sztrájk kitört, akkor az egész szervezett banda a munkások ellen for­dult. A magyar hivatalos eljárás megkez­dődött. Az üldözés és a hatósági kilakolta­tás vérfagyas­tó jeleneteit minek idézzük újra föl ? Elég jellemzésül, hogy ezúttal még a katonaság kivezényelt tisztjei is embersége­sebbek voltak mint a polgári hatóságo­k. Ezek nyugodtan nézték, hogyan tanyáz ötven kilakoltatott család szélben, vihar­ban, esőben az erdők fái között. Egy ka­tonai laktanya fogadta be a polgári ható­ságok gazságának áldozatait. Hetekig változatlan kitartással folyt a harc. Sopron városa, a bánya igazi tulaj­donosa semmit sem tett a munkások érde­kében. A polgármester és a főispán a tessék-lássék kedvéért ott járt ugyan a hatalmas bányaigazgatónál, de az alig mél­tatta őket megszólitásra és azzal bocsátotta el a közbenjárókat, hogyha a fejük tetején táncolnak, akkor sem enged. Már megírtuk, hogy Sopron város leg­utóbbi közgyűlésén a pénzügyminisztérium fölfogását is leleplezték. A polgármester elmondta, hogy Budapesten járt a főispán­nal együtt a pénzügyminisztérium bányá­szati szakosztályában, de ott majdnem megdorgálták őket, hogy minek járnak el a munkások érdekében. A pénzügyminisz­térium bányaszakértőinek fölfogása szerint Magyarországban nem szabad tűrni szer­vezett bányamunkást, „a brennbergi bányá­szok hatalmi kérdése vezetett erre a küz­delemre." így beszéltek a pénzügyminisztériumban. Hogy ki, azt nem tudjuk. Lehet, hogy Wahlner főbányatanácsos, a bányák leg­főbb őre. Ugyanaz a Wahlner, aki néhány év előtt megírta, hogy a bányák dúsgazdag urai lelketlen kapzsisággal elmulasztják a munká­sok életét megvédelmezni. Ugyanaz a Wahl­ner, aki bebizonyította, hogy míg más külföldi államokban a balesetek száma a mélyműve­lésű bányák mellett is hanyatló irányzatot mutat,addig nálunk a balesetek száma folyton növekszik. 1900-ban 194 súlyos és 478 könnyű baleset volt, 1907-ben pedig 451 súlyos és 609 könnyű baleset. Ha Wahlner szónokolt a soproni küldöttségnek, akkor ez az úr nagy átalakuláson ment keresztül, mert néhány év előtt még számadatokkal bizo­nyította, hogy a bányatula­jonosok a társ­ládákban százezrekkel meglopják a szegény munkásokat. Sopron városa egy bizottságot küldött ki, hogy a bányában rendet teremtsen. A bizottság kiszállt Brennbergben és tárgyalni akart az igazgatóval, aki hat olyan mun­kást kívánt a tárgyalásra, akik nem bírták volna a munkások érdekeit megvédelmezni. A munkások küldötteivel a bányatula­jo­nosok hajcsárja szóba se állt. A tárgyalás tehát ismét eredménytelenül végződött. A kilenche­tes küzdelem után ott állunk, hogy 500 ember, munkára szokott, dolgozni akaró férfi erélyesen követeli az útlevelét. Semmit sem akarnak már, csak útlevelet. Egyetlen vágyuk: ki az országból! El akar­ják hagyni azt az országot, ahol a minisz­terek is vidéki csendőrök brutális gőgjével és szociálpolitikai bölcseségével intézik a munkások ügyeit. A brennbergi sztrájk élesen bevilágít a magyar pandúr­politika rejtelmeibe. Idegen külföldi tőkések érdekében lelketlenül ki­űznek 500 dolgos magyar munkást, holott a koalíciós betyárok folyton a haza érde­keivel mas­lagolják a népet. A brennbergi eset ismét egy a sok mellé, amely beiga­zolja, hogy a külföldi kizsákmányoló sok­kal kedvesebb a fa­ magyar hazaffyak előtt, mint a magyar munkás. Lapunk mai száma 14 oldal. SZEMLE. BELFÖLD. Az igazi nemzeti vívmány. Nemzeti vívmányokért folyik a magyar nemességtől vezetett s szolgálatában álló politikai pártoknak a harca. Katonai téren követel az egyik engedményeket s vívmá­nyokat. Gazdasági téren támaszt a másik csoport ugyanilyen természetű követelése­ket. Ezek a követelések politikai válságot idéztek elő, amelynek következtében a tör­vényhozás már több mint hét hónap­a egy­általán nem működik, fogyasztja az időt általában s fogyasztja különösen az általános választójog megalkotására rendelt és rohamo­san apadó időt. Mert nemcsak a bank fölállí­tása, hanem az általános választójog meg­alkotása is pontos határidőhöz van kötve.

Next