Népszava, 1910. május (38. évfolyam, 103–128. sz.)

1910-05-01 / 103. szám

XXXVIXI. évfolyam.­­ AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre....... 19.20 kor. I negyed évre .... 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. I egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALZMUS"-8El együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. B­egjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest, 1910 május, vasárnap 1. 103. szám. NÉPSZAVA Május 1. Haragvó isten! Mi lesz a világból, Ha egyszer a kőszén öntudatra jut, S a buta rög megindul magától, S a sistergő katlan majd egyszer kifut, Ha összeomlik mindaz, ami korhadt Mi évezredek véres bálványa volt, És odúikból elővánszorognak A rászedett, a megcsalt milliók ... Látom mozdulni — látom keveredni — Egy uj Marseillaise gyújtó hanginál, Az ócska tetőkbe üszköket vetni, Mig az utolsó is véres lángban áll! (Kiss József.) „A megcsalt milliók" elővánszorognak odúikból május elsején... Évről-évre töb­ben, évről-évre öntudatosabban, elszántab­ban, megváltást sóvárgóbban jönnek ki a napfényre. Megmutatják, hogy vannak, megmutatják, hogy jogot formálnak az élet javaihoz. Hirdetik, hogy nem akarnak örö­kös rabszolgák lenni, hogy nem akarnak örökké a tárnák sötétségében, a gyárak gyil­kos gőzében senyvedni, hanem az élet terí­tett asztalához is le akarnak telepedni, részt kérnek a napfényből, a levegőből, a madár dalból, a kenyérből, a kalácsból, minden, ami emberi jog, mindenből, ami emberi ! „A rászedett, a megcsalt" tömegek " nélkül hullámzó sorokban vonulnak föl a" kulturvilág minden tájékán. És ajkukon már fölzeng az új Marseillaise, kezükben már ott a csóva, amellyel tűzbe fogják bo­rítani az elavult világ ócska intézményeit; szemükben ott lángol az erő, amely le fogja dönteni az évezredek véres bálvá­nyait. Büszkén, elszántan, dübörgő léptek­kel hömpölyög közös célok felé a társada­lom kitagadottjainak, megcsaltjainak ten­gernyi sokasága. Szemük nagy, dicső re­ménységet sugároz: Velünk az igazság, mienk a jövendő! De kétség már sok szivet: Igaz, hogy velünk az igazság, igaz, hogy mienk a jö­vendő , de mikor fog győzni az igazság, mikor fog megérkezni a jövő, a mi jö­vőnk ! ? Mert ime, a rabszolgák százezrei és milliói embervoltuk tudatára ébredtek már, harcos hadsereggé szervezkedtek már, az igazságtalan társadalom fundamentumait ostromolják már, de milliók és tízmilliók állati butaságban sorvadoznak még, rásze­dett és megcsalt voltuknak tudatára nem ébredtek még, harcolni a régi világ ellen nem hajlandók még, sorsukat meg­értve, új társadalmi rendért küzdeni nem képesek még. Ott nyomorognak odúikban a gyilkos levegőjű tömeglakásokban, ott robotolnak a mi harcos időinkben is az emberevő gépek világában; ott züllenek a mi­­ szabadságünnepeinken és a mi ásatás készülődésünk­­ óráiban is , a piszkos lebujokban, ahol rabszolgatartóik a gyilkos méregitalt méretik ki nekik. Ha ez tovább is így tart,­ mikor jön el győ­zelmi napja a mi igazságunknak? Ha rá­szedett és megcsalt testvéreink tízmilliói tovább is távol maradnak tőlünk, mikor lesz itt a mi jövendőnk, mikor süt föl ne­künk az igazi egyen­lő jogúság napja ! ?.. . Sok harcos kedvet lelohaszt, sok küzdő kart megbénít ez a kétség. Hát nem akar az ember emberré lenni ? Hát jobb neki az állati sor, a baromi nyomorúság, a kutyaélet! ? Kétségtől zaklatott testvéreink! Harcos kedveteket le ne lohassza, erős barátokat meg ne bénítsa ez a kérdés. Nemakarás­ról nincs szó. Mindenki akar igazi ember lenni, aki tudja, hogy ő nem az. De nem mindenki tudja. Sőt csak igen kevesen tud­ják. Éppen ez a dolgozó emberiség rabbilincse: a tudatlanság. Acélbékánál erősebben nyű­gözi ez le a proletármilliókat és kovácsolt pántoknál erősebben szorít bennünket oda a bérrabszolgaság sziklájához. Akik bennün­ket kijátszottak, megcsaltak, azok gondos­kodnak róla, hogy a tudatlanság békája le ne vássék rólunk; ezer meg ezer pap, templom, iskola, újság és könyv dolgozik láncaink megújításán, megerősítésén. Ezért sem lehet emberré az ember. És ezért van az, hogy május elsején síterez­ek és milliók kijönnek ugyan a nyomor­ú Míbu­ból a napfényre, megünnepelni a proletár szabadságra törekvés ünnepét, megtartani a proletár hadseregszemlét, de sokkal több millió marad lent az odúkban, örökös rabszolgaképpen, reménye és vágya nélkül a szabadságnak. * Munkástestvérek! Hordjátok szét a vilá­gosság, a tudás fáklyáját a tudatlanság és örökös szolgaság gyászos odúiba. Tanítsá­sátok meg testvéreinket arra, amit leg­elsőben kell tudniok: hogy ők rá vannak szedve, meg vannak csalva, jogos örökségük­bő­l ki vannak forgatva. Ismertessétek meg velük saját nyomorukat, amelynek nagy­ságát ők maguk nem ismerik; tanítsátok meg őket arra, hogy ennek nem kelligy lennie; mutassátok meg nekik az utat, amely a sötét odúkból fölviszen a világos szabad­sághoz, a napfényhez, a joghoz, a jóléthez. Dolgozzatok napról-napra, hétről-hétre, év­ről-évre azon, hogy minél több testvérünk szabaduljon meg a tudatlanság bilincseitől, akkor évről-évre, minden május elsején új százezrekkel fog nőni a mi hadseregünk) a jogért és szabadságért küzdő hadse­reg, a tőkés­ társadalom megdöntésére és a munka, társadalmának fölépítésére szervezkedő tömeg. Hozzátok ki az odúk­ból társaitokat, ki a napfényre, hogy sokan legyünk, hogy, mind, mind együtt legyünk, hogy ledőljenek a régi­ verés a bálványok, lángba boruljanak az ócska tetők és mi­hamarább jelenné­ legyen az, ami­ ma még csak távoli jövendőnek látszik. Lapunk mai száma 42 oldal. A Népszava napja. Igazi szociáldemokrata , nem lehet az, aki nem kulturember. És igazi kultúr­ember nem lehet az, aki nem olvas napi­lapot. Tudós lehet valaki enélkül is. De a kultúrember fogalma alatt ma olyan embert értünk, aki nemcsak hogy eljutott kora műveltségének színvonalára, hanem azon meg is akar maradni, tehát állan­dóan érdeklődik községe, országa és az egész világ összes nagy társadalmi moz­galmai iránt, a tudomány minden újabb haladása, a művészet minden új eseménye és a technika minden új vívmánya iránt; ezenfölül pedig élénken részt is vesz ko­rának társadalmi mozgalmaiban. Aki ilyen ember akar lenni, az nem nél­külözheti a napilapot. A szociáldemokratá­nak pedig ilyennek kell lennie. Ha ezt be nem látja, ha nem akar mindenáron ilyen lenni, az annyit tesz, hogy nem akar elveinek komoly harcosa lenni; a küzdelem nagy részét ralizza másokra, ő pedig a küzdelem gyümölcseihez mi­nél kevesebb fáradsággal és áldo­zattal akar hozzájutni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden fi szo­ciáldemokratának egyik­­legfőbb köteles­sége az agitáció, amelynek célja: meg­nyerni, táborunkba hozni a közönyös munkástestvéreket. Hiszen — minek is tagadnak! — a szociáldemokrácia eddig még a műveltebb országokban is csak a proletárság kisebbségét tudta m­eghódí­tani és a nagy fölszabadító munkára egye­síteni. Magyarországban pedig éppenséggel kicsiny még a mi táborunk, ha azt tekint­jük, hogy a bérmunkások száma milliókra rúg, de a szervezett munkásoké csak száz­ezrekre, a teljesen öntudatos, szervezett munkásoké pedig csak tízezrekre. Mert igazán öntudatos, szervezett munkás­nak csak az tekinthető, aki állandó előfizetője ,és olvasója az ő párt­lapjának. És már most azt kérdez­zük: képes-e sikeresen agitálni, a szociál­demokráciának új híveket szerezni az olyan elvtárs, aki a párt napilapját nem olvassa, a szociális mozgalmak napi eseményeivel nincs tisztában, a politikai és közgazdasági élet és általában a tudomány jelenségeit, fejlődését figyelemmel nem kíséri? Erre a kérdésre józan ésszel csak azt le­het felelni, hogy nem. Mivel pedig a ma­gyar nyelvű elvtársak nagy többsége még mindig nem állandó olvasója és előfizetője a Népszavának, megállapíthatjuk, hogy igen sok elvtársunk nem képes teljesíteni egyik legfőbb elvtársi kötelességét, az agitációt. Ha az illető elvtársak azt hi­szik, hogy így, ahányan most együtt va­gyunk, meg tudjuk csinálni a tár­sadalmi forradalmat, vagy akár csak a munkásság javára szolgáló legsür­gősebb reformokat is, akkor igazuk van, akkor jól teszik, hogy nem iparkod­nak művelődni, a társadalom életét figye­lemmel kísérni és így maguknak az agi­tációhoz való tudást és képességet meg­szerezni. De ilyesmit egyetlenegy elvtár­sunk sem hihet. Mindnyájan tudjuk, hogy csak az egész proletárság­­ egyesített és szervezett erejével érhetünk" el nagyobb sikereket. Ami a munkásságot legközvet-

Next