Népszava, 1910. május (38. évfolyam, 103–128. sz.)
1910-05-06 / 107. szám
6 jóllakottak nyugodt emésztését. Ha aztán néhanapján mégis csak föllebben a függöny, mégis csak láthatóvá válik a kiáltó nyomorúság, akkor az illetékes hatóságok és a fényben, pompában duskálkodó urak bedugják a fülüket és se nem látnak, se nem hallanak. Bezzeg templomokra, papok és apácák istápolására van pénz bőven; a szegények támogatásáról ritkán van szó: ha tesznek is valamit, akkor tesznek, amikor a segítség már késő érkezik. Így állunk a fővárosnak különösen azzal az elhatározásával, hogy munkásházak építésével enyhíti a lakásínséget és olcsóbb bérekért a követelményeknek megfelelőbb lakásokat juttat a szegény embereknek. Ez az akció is a házbéruzsorások érdekeinek a szem előtt való tartásával történik, nehogy esetleg valóban csökkenjenek a házbérek. Az épülő munkáslakások anynyit jelentenek, mint egy csöpp víz a "tengerben. De ha jutna is e lakásokból mindazoknak, akik meg tudják fizetni a házbért, sok-sok ezer azoknak a száma, akik még ezeket a terheket sem bírják és vagy a hajléktalanok menhelyére szorulnak, vagy — és ez talán még rosszabb — a fővárosi szükségbarakkokban kénytelenek meghúzódni. Hogy milyen élet folyik ezekben a barakkokban, arról elrettentő fogalmat alkothatunk maguknak abból a tényből, hogy az egyik ilyen lakásban most is huszonkilencen laknak, férfiak, nők, gyermekek, éhezők és fertőző betegségekben senyvedők egyaránt. * A Népszava munkatársa kint járt ebben a pokolban, a tapasztalatairól az alábbiakban számol be: A járványfészek. A főváros első kerületében, a Lágymányoson, néhány év alatt egész új városrész épült. Modern bérpaloták emelkednek egymás mellett és ahol ! ••",:'•"• főrdot ezelőtt hepehupás rétek,térülten elj, most ugy érezzük magunkat, ha arra visz az ütünk, mintha a város szivében járnánk. Nem hiáyz á-" nak még a katonák és a napok sem. ?Az út egyik oldalán a „Szentimre Kör" hatalmas palotái — három — büszkélkednek, a másik oldalán a gróf Hadik-kaszárnya terül el. Üzletek, kávéházak érik egymást és elvonják a figyelmet arról a nyomorúságról, amely a bérpaloták mögött húzódik meg. Két-három percnyi út után leszállok a kelenföldi villamosról és nekivágok a Lenke-útnak. A Jobbkéz felől még pusztaság terül el, balkéz felől már épülő három- és négyemeletes házak szegélyezik a sáros, kövezetlen utat, amelyre a szabadon száguldó szél vígan söpri a még teljesen nem födött házak tetőcserepeit. A cél a Lenke utcai szükségbarakk. Csak akkor veszem észre, amikor már egészen a közelébe értem. Semmivel sem különbözik a többi szükséglakásoktól. Fából összetákolt piciny barakkok húzódnak meg sorban egymás mellett; az ember el se hinné, hogy annyi szenvedés, annyi baj férjen meg bennük. Célnál vagyok. Belépek a házfelügyelő lakásába. — Erdélyi Károlynét keresem. A házfelügyelő felesége egy kisfiút ad mellém, aki elkalauzol a fabódék között. Már az udvarok is visszataszítóak. Fakó rongyok, tépett szalmazsákok lógnak a kerítéseken, pocsolya pocsolyát ér. — Itt lakik — mondja a gyerek és tovább megy. A borzalmak tanyáján, Széljárta, előverte ajtó előtt állok. Benyitok, de nem látok semmit, valami lópokróc-féle lóg az ajtó közepén. Bebújok rajta. A látvány, ami elém tárul, papíron szinte vissza sem adható. Egy istállószerű nagyobb szoba áll előttem. A közepén egy kályha és egy takaréktűzhely. Itt mosnak, amott az edényt öblögetik. A szobát rekeszekre osztó, zsinegeken lógó színes lepedők, zsákszövetek meglibbennek és nyomorszántotta arcokból mélyen beesett szemek tekintenek kíváncsian felém. Előbbre lépek, betekintek abba a „szobába", ahol a keresett asszony lakik. Ágya nincs. Szalmazsák a földön és egy kis szőke leányka foglalatoskodik benne. Megkérdezem, nincs-e itthon az édesanyja. A kis leány minden második szavában lenagyságos ulaz. Az anyja nincs itthon, valahol takarít. Kérdéseimre elmondja, hogy e két lépésnyi kuckóban öten „laknak": a mama és a négy gyerek. Ekkorára már egész gyűrű képződik körülöttem. Csupa rongyos, sáppadt proletárgyerek. Az arcukról lemi a nélkülözés, a szenvedés. Egy-egy beteges, lassú mozgású férfi is kibúvik a vackából és kíváncsian néz a szokatlan vendégre. Megszólítom az egyik asszonyt, aki szaporán beszélni kezd: — Öt család lakik ebben a szobában. Kilenc felnőtt és húsz gyerek. Összesen huszonkilencen. Két hely most üresen áll. Oda is kerül még két család... Huszonkilenc lélek! Gondolatban odaképzeltem a másik két családot is, úgy, hogy negyven pária vibrált a szemem előtt. Negyven éhes, kitaszított, rongyos pária. Az asszony, aki nem sejti bennem az újságírót, tovább beszél: — Négy gyermekem van. A legkisebb három éves, a legnagyobb nyolc. Körülveszik a gyerekek. Az egyiknek mindkét szeme dagadt, vérvörös. — Mi baja a kisfiúnak? — kérdem. — Kezét csókolom, trachomája van. Mindnyájan trachomásak vagyunk, én is, a férjem is, a négy gyerek is! Orvoshoz is járunk, csöppeket kaptunk a szemünkre. Bemegy a rongyfal mögé és kihozza az orvosságos üveget. — Ezt csöpögtetjük a szemünkbe. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutok. Huszonkilenc emberpária egy rakáson! Husz ártatlan, magatehetetlen poronty, akik közül ki tudja hányat fenyeget az örökös vakság! Hat fertőző betegségben szenvedő ember és nincs hatóság, amely észrevenné ezt a gyalázatos embergyilkolást! További kérdezősködés után megtudom, hogy az egész barakk valóságos járványfészek, ahol bő aratása volt az éhségtífusznak is. Megtudom, hogy a város heti két koronát fizetett a talpalattnyi helyért, amelyen két szalmazsáknál egyéb nem fér el. Ezt nevezik nálunk a nyomor enyhítésének, ezt nevezik szociálpolitikának. Látogatás az orvosnál. ""A'járvátistésszektól egyenesen ez orvoshoz indultam Még kellett kérdeznem,vájjon tud-e orvos azokról a gyalázatos állapotokról, amik a barakkokban dúlnak; vájjon hogy lehet az, hogy a trachomás betegeket meghagyja a huszonkilenclakos úgynevezett lakásban. Dr. Sarudy Endre a kerület orvosa, őt nevezte meg a trachomás asszony. A Fehérvári út 43. szám alatt van a lakása. Elmondom neki, hogy mi járatban vagyok. Eleinte nem emlékszik rá, hogy ő kezelné a trachomás családot. Később azonban eszébe jut az asszony neve, kijelenti azonban, hogy csak gyomorbaj ellen kezelte. Ennél az állításánál meg is marad és amikor távozom tőle, megfejtetlen probléma maradt előttem, hát akkor honnan is szerezte az asszony az orvosságos csöppeket ? Lehet, hogy az orvos úr tényleg nem ismerte a szükséglakásbeli viszonyokat. De hogy intézkedéseire nagy szükség lett volna már régen, az kitűnik abból, hogy — amint értesülök — még látogatásom napján megjelent a barakkban és sürgősen foganatosította a legszükségesebb rendszabályokat. Mi lesz holnap? A legszomorúbb az esetben az, hogy a lakók — akik közben megtudták, hogy újságíró és nem valami gyermekvédő nagyságos úr járt közöttük — rettegve várják a gondnok megtorló intézkedéseit. Mert odakint szabad elpusztulni, szabad barmok módjára összezsúfoltan élni, csak panaszkodni nem szabad. Még maguk között sem, nemhogy olyanok előtt, akik esetleg napvilágra térítik az egész botrányos dolgot. . Elvárjuk azonban a főváros illetékes hatóságaitól, hogy védelmet nyújtanak azoknak a szegény embereknek, akik csak a nyomorúságukat panaszolták el és anélkül, hogy tudták volna kinek, elvárjuk, hogy nem szolgáltatják ki őket a mindenható gondnoknak ; ha már kockára tették az egészségüket, legalább az a vágyuk teljesedjék, hogy emberekhez illő lakóhelyhez jussanak. NÉPSZAVA 1910 május 6 Osztálytudatos, szervezett munkás csak a MUNKÁSLAPOKAT veszi, olvassa és mindenütt terjeszti! I HIREK. — Hány nap alatt teremte isten a világot? Az, ami Sárospatakon megesett Zoványi Jenő teológiai tanárral, hogy tudniillik kiugratták a katedrából, mert a protestantizmus copfjait nyirbálni merte, mert a kálvinizmusról lefújta a port, lesöpörte a penészgombákat, ugyanaz a história esett meg a csehországi Budweisban Repa katolikus káplánnal, aki az érseki iskolákban, ahol hitoktatóskodott, elmagyarázta a gyermekeknek, hogy a világ teremtése nem éppen úgy esett meg, ahogyan Mózes bátyánk leírta: hat nap alatt. Természettudományi alapon ismertette a föld keletkezését, a szerves élet fejlődését. Ezért Slavik nevű szemináriumi igazgató följelentést tett ellene eretnekséggel, istentelenséggel vádolván őt a budweisi püspök előtt. A hajsza megindult a dogmák szentségének cégére alatt és biztosra vette mindenki, hogy a káplán urat kiugratják a csuhából, amelyet a modern gondolkozás szabad szellőjére kimerészelt tartani. A budweisi katolikusok — úgy látszik — nem annyira bigottak, hogy a világ teremtésének természettudományi magyarázgatásában eretnekséget, istentelenséget találnának, mint a dogmaféltő papok, a sarkukra álltak tehát és elhatározták, hogy ha Repa káplánt ezért kiugratják a katedrából, bucsut mondanak az egyedül üdvözítő anyaszentegyháznak és csüstös-csomóstól protestánsok lesznek. A püspöki széknek most kellett volna törvényt ülni az eretnek káplán fölött, de a tárgyalást elhalasztották, mert a budweisi hívek forradalma annyira megriasztotta őket, hogy nem mertek ítélkezni. Budweisban tehát a dogma egyelőre nem kapta meg az elégtételt, ott már kezd derengeni, ott egyelőre el merik hinni, hogy a Világ nem hat nap alatt teremtődött. " Éppen most leckéztette meg a katolikus sajtógyűlésen Prohászka püspök azt a katolikus sajtót, amelyik a dogmák pápaszemén keresztül, a tekintélyek szentségének pajzsa alatt a türelmetlenség durva hangján védi a bigottságot és elzárkózik a modern eszméktől, a haladás szelleme előtt becsukja rozsdás kapuit, zsolozsmákkal, szentelt vízzel, máriás zászlókkal, tömjénfüsttel próbálja megvédeni ócska várát az ostromlók modern harci eszközökkel fölszerelt hadserege ellen. (Ez a lecke éppen az „Alkotmányinak szólott, amely ma is a szentek csodatételeiről ír, amely a földrengést isten büntetésének hirdeti, amelyikben nap-nap után rikoltozzák a felekezeti türelmetlenség durva hangján: üsd a zsidót! és ahol istentelenségnek bélyegeznék a katolikus Zoványiak, a budweisi Répák működését.) Pedig hiába. A dogmákat nemcsak a saját magukban megtermő férgek, a föloszlás férgei pusztítják el, őrlik meg, de előbb-utóbb nagy segítségükre lesznek ebben az eltakarító munkában azok, akiknek a szájukba tömik a saját csuhájukat, hogy ne beszélhessenek megkötik a kezüket, hogy ne tehessenek. Bizony, főtisztelendő urak, napról-napra szaporodik azoknak a száma, akik nem hiszik, hogy isten a világot semmiből hat nap alatt teremtette. — A rendőrtisztviselő gyilkosai Krakkóból jelentik, hogy Zakovában a csendőrség a csütörtökre virradó éjjel kézrekerített öt embert, akiket azzal gyanúsított, hogy ők ölték meg és rabolták ki Rzezowski rendőrtisztviselőt. A fegyveres rablók kétségbeesetten védekeztek, de mégis összefogdosták őket. Megmotozásukkor megtalálták náluk a meggyilkolt rendőrtisztviselő ékszereit és tárcáját pénzestül. A letartóztatottak mégis tagadnak, de ellenük vall egy rendőr, aki szemtanuja volt a gyilkosságnak. Elgázolta a vonat Trufás Peterné sárfalvi (Hunyad) lakost, aki Piskibe igyekezett és a vasúti töltésen haladt. Az éppen arra haladó személyvonat utolérte és elgázolta. Halálos sérüléseivel a dévai kórházba szállították.