Népszava, 1910. július (38. évfolyam, 155–181. sz.)

1910-07-01 / 155. szám

XXXVI. évfolyam. Budapest, 1910 julius 1. péntek. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ....... 19.20 kor. fél évre ....... 8.60 kor. negyed évre .... 4.80 kor. egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZ110B"-nal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 155. szám. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CON­TI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Kína forrong. A világ legnagyobb nemzete kétségtele­nül a kínai. Pontos népszámlálást ugyan még nem végeztek Kínában, de anélkül is tudni, hogy hozzávetőleg legalább 400—450 millió ember lakja ezt az óriási országot: negyvenszer, negyvenötször több a kínai, mint a magyar. Nemzetinek neve­zett sajátosságai, közös írása, őskultúrája, külön fejlett ízlése, zárkózottsága egységes­nek tüntetik föl ezt a nagy ember­fajtát, amelyet különben nyelvjárási kü­lönbségek sokkal inkább szaggatnak­ ré­szekre, mint például a németséget a maga nyelvjárásai. A különböző tartományok kínai kereskedői sokszor csak írásban értik meg egymást, mert ugyanazon írásjel ér­telmét szóban egészen különbözően, egy­más előtt érthetetlenül fejezik ki. Az ilyen dialektus-különbséget persze nem veszi észre az európai ember, rá nézve aki kínai, az kínai, punktum. De hát, elvégre, nem is olyan fontos ez­­ a nyelvi különbség, hogy észre kellene venni. Van egy sokkal fontosabb és érde­kesebb különbség kínai és kínai között, amelyet meglátni (elméletileg is, nemcsak gyakorlatilag, amint történik) már csak azért is érdemes lenne, mert ez a különb­ség határozza meg, a társadalmi reakció és haladás mérlegének melyik serpenyőjét billenti le a világ legnagyobb nemzete? A homogénnek, egységesnek gondolt kí­nai fajtát széttagoló különbséget európai szem is könnyen megláthatja anélkül is, hogy Ázsiába kellene elfáradnia. Miféle kínait ismerünk is mi ? Az egyik fajta: a sárga veszedelem. Az éhes, a piszkos, a mindenféle munkára ol­csón kapható kuli, a mosóházi párna, aki sok­kal olcsóbban és sokkal több fáradtsággal dolgozik európai kollegájánál, akit min­denünnét kiszorít, ahová egyszer befészkelte magát; az ideális sztrájktörő, akivel ma­gyar aratókat is megfenyegettek már a so­viniszta földesurak; a munkásság élet­igényeinek leszorításától, tehát a belföldi fogyasztópiac fogyasztóképességének csök­kenésétől tartó államokban nem szívesen látott, sokszor kiutasított, vagy törvény alapján egyenesen visszautasított beván­dorló,­­ szóval a kultúrára tényleg vesze­delmes, barbár kínai munkás. A másik fajta: az Európában vagy leg­alább Európától tanult kínai, akinek pén­zéért kultúrát is szállít a kapitalizmus, aki nem ragaszkodik mereven ősök hagyomá­nyainak formaságaihoz s nem munkát, nem pénzt jön keresni hozzánk, hanem tanulni, megismerni a kapitalizmus szervezetét, a militarizmus európai rendszerét, a kapita­lista államnak népszipolyozó kormányzati módjait. Egyazon nemzetből kétféle fajtát isme­rünk : a koldust és az urat. S a két fajtá­val megkülönböztető módon bánunk: a kuli jó mumusnak, jó rabszolgának, de embernek nem, — a mandarin, a kínai tá­bornok és kínai herceg — ebből a fajtából vagy másféltucat kódorog most Magyar­országon is — szívesen látott vendég, elő­kelőség, aki előtt hajbókolnak, akit pezsgőztetnek, akinek fegyvergyárat és apamént mutogatnak, akit tanulni beosz­tanak európai seregekbe tisztnek, aki kul­turember-számba megy, míg koldus, mun­kából élő fajrokona barbár, lenézni való pária, akivel úgy bánnak az európai kapi­talisták, mint valami fél­ állattal. A vendég kínai és a dolgos kínai szo­ciális helyzet­ különbségét érzi és érezteti Európa anélkül, hogy a különbség követ­kezményeivel törődnék. Pedig van mit látni most annak a fajtá­nak állapotán, amely egymaga kiteszi az emberiség­­negyedét. Rövid hírek jönnek: éhínség, lázadás, alkotmány­követelés, alkotmány-megtaga­dás történik a kínai falon belül. Az euró­pai kapitalizmus gyermeke s majdani legerő­sebb ellenfele, a kínai kapitalizmus gyorsan fejlődik: van vasa, szene, olcsón hajózható folyója, olcsón kihasználható munkaereje, óriási belső fogyasztó­ piaca, szóval megvan az iparfejlődés minden mozgatója, s csak a modern államszervezet hiányzik még: a modern katonaság, amely megvédelmezze a belső piacot a külső kapitalizmustól s a modern közigazgatás, államforma, amely mandarinok bürokrata hatalma alól föl­szabadítva, gyári rabszolgává tegye a kulit. És ez a hiány akar pótlódni, ezért is­métlődnek folyton a lázadások, ezért éb­red ez a sovinizmus Kínában, mert birokra kelt odaát a forradalom s a reakció. Kina vajúdik: születőben van az új kapitalista Kina, a kapitalista világhatalmak között mihamar elsőrendű és talán legelső hatal­masság. Most a reakció van fölül. A mult rezsim, amely valami alkotmány-félét akart terem­teni, elbukott s utóda csak a militarizmus fejlesztésének szándékát vette át reform­terveiből. Kínában évente négyszázezer újoncot képeznek ki s a hadgyakorlatokat végignéző európai attasék félelmes csodá­kat beszélnek a kiképzés sikereiről: egy évtized alatt négymillió főnyi hadserege (modernül fölszerelt serege!) lesz Kínának a külső és a­­ belső ellenséggel szemben. Valószínű, hogy a kétféle ellenség közül előbb a második fogja megérezni a félel­mes hadsereg hatalmát, mert a forradalom s a reakció folyton élesebb ellentétbe ke­rülnek: a kínai kormány nemrégen kilenc évre eltolta az elődje által megígért alkot­mányozó gyűlés összehívását azzal a meg­okolással hogy­­ Kína népe nem érett meg az alkotmányra. Hiába hatezer éves a kultúra Kínában. Hiába előzte meg Kina betűismeretben évezredekkel Európát, hiába volt ott civilizáció már akkor, amikor ná­lunk még félmeztelen csordákban élt az emberiség, mihelyst jogokat követel a nép, menten éretlenné válik,­­ akárcsak Euró­pában. A hivatalos Kína nemcsak a militariz­mus fejlesztését, hanem a reakció szellemi fegyvereit, érveit, csökönyösségét is elta­nulta Európától. De remélhetőleg a forradalmi Kína is eltanulta a harc, a társadalmi haladás fegyvereit s a megmozdult sárga kolosszus nem azért ébredt föl a kapitalizmus rug­dalásaira ezeréves álmából, hogy félelmes gátja legyen a világkultúrának, hanem azért, hogy idővel a fiatal­ öreg Kina éhin­séges tömegében fegyvertársat kapjon a szociális egyenlőség s a kultúra világszerte küzdő proletárserege. Lapunk mai száma 12 oldal. SZEMLE. BELFÖLD. A munkarend. Most már körülbelül mindent elintéztek, amit a képviselőház megalakulása szüksé­gessé tett. A mandátumokat igazolták , és megrostálták, az elnökséget megválasz­tották, meg vannak választva és meg is alakultak már a bizottságok is. Most már csak munka kell. A munkarend megálla­pítására nézve tehát a képviselőház csü­törtöki ülése alatt többféle érintkezés tör­tént a kormánypárt vezető emberei és Kossuth, továbbá Justh Gyula között. Tisza Kosuth-tal, Vojnich István és­ Návay pedig Justh Gyulával tanácskozott. És pedig arról, vájjon az ellenzéki pártok belemennek-e abba, hogy az ex-lexből való kilábalás cél­jából mindenekelőtt az indemnitás és az újoncjavaslat tárgyaltassék és csak az­után a felirat. Kossuth kijelentette, hogy a pártja aligha tesz az ellen kifogást, ha a kormány először az indemnitást és csak azután a felirati javaslatot fogja tár­gyaltatni. Justh pedig azt felelte, hogy min­denekelőtt pártjával fog erről tanácskozni és ezért péntek estére értekezletet is hiva­tott egybe. A kérdéseket egyébként az a pártközi értekezlet oldja meg, amelyet Ber­zeviczy Albert elnök most hív össze. Ebben a kérdésben tehát konkrét nyilat­kozatok nem történtek. A kormány mégis úgy véli, hogy sikerülni fog az ellenzéki pártokkal a sorrend megváltoztatását elfo­gadtatni, mert már a pénteki ülés végén be fogja terjeszteni az indemnitásról, az újonc­megajánlásról és­­a romániai kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslatokat. Ezek a javaslatok előbb kerülnek bizottsági táre

Next