Népszava, 1910. július (38. évfolyam, 155–181. sz.)
1910-07-01 / 155. szám
XXXVI. évfolyam. Budapest, 1910 julius 1. péntek. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ....... 19.20 kor. fél évre ....... 8.60 kor. negyed évre .... 4.80 kor. egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZ110B"-nal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 155. szám. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Kína forrong. A világ legnagyobb nemzete kétségtelenül a kínai. Pontos népszámlálást ugyan még nem végeztek Kínában, de anélkül is tudni, hogy hozzávetőleg legalább 400—450 millió ember lakja ezt az óriási országot: negyvenszer, negyvenötször több a kínai, mint a magyar. Nemzetinek nevezett sajátosságai, közös írása, őskultúrája, külön fejlett ízlése, zárkózottsága egységesnek tüntetik föl ezt a nagy emberfajtát, amelyet különben nyelvjárási különbségek sokkal inkább szaggatnak részekre, mint például a németséget a maga nyelvjárásai. A különböző tartományok kínai kereskedői sokszor csak írásban értik meg egymást, mert ugyanazon írásjel értelmét szóban egészen különbözően, egymás előtt érthetetlenül fejezik ki. Az ilyen dialektus-különbséget persze nem veszi észre az európai ember, rá nézve aki kínai, az kínai, punktum. De hát, elvégre, nem is olyan fontos ez a nyelvi különbség, hogy észre kellene venni. Van egy sokkal fontosabb és érdekesebb különbség kínai és kínai között, amelyet meglátni (elméletileg is, nemcsak gyakorlatilag, amint történik) már csak azért is érdemes lenne, mert ez a különbség határozza meg, a társadalmi reakció és haladás mérlegének melyik serpenyőjét billenti le a világ legnagyobb nemzete? A homogénnek, egységesnek gondolt kínai fajtát széttagoló különbséget európai szem is könnyen megláthatja anélkül is, hogy Ázsiába kellene elfáradnia. Miféle kínait ismerünk is mi ? Az egyik fajta: a sárga veszedelem. Az éhes, a piszkos, a mindenféle munkára olcsón kapható kuli, a mosóházi párna, aki sokkal olcsóbban és sokkal több fáradtsággal dolgozik európai kollegájánál, akit mindenünnét kiszorít, ahová egyszer befészkelte magát; az ideális sztrájktörő, akivel magyar aratókat is megfenyegettek már a soviniszta földesurak; a munkásság életigényeinek leszorításától, tehát a belföldi fogyasztópiac fogyasztóképességének csökkenésétől tartó államokban nem szívesen látott, sokszor kiutasított, vagy törvény alapján egyenesen visszautasított bevándorló, szóval a kultúrára tényleg veszedelmes, barbár kínai munkás. A másik fajta: az Európában vagy legalább Európától tanult kínai, akinek pénzéért kultúrát is szállít a kapitalizmus, aki nem ragaszkodik mereven ősök hagyományainak formaságaihoz s nem munkát, nem pénzt jön keresni hozzánk, hanem tanulni, megismerni a kapitalizmus szervezetét, a militarizmus európai rendszerét, a kapitalista államnak népszipolyozó kormányzati módjait. Egyazon nemzetből kétféle fajtát ismerünk : a koldust és az urat. S a két fajtával megkülönböztető módon bánunk: a kuli jó mumusnak, jó rabszolgának, de embernek nem, — a mandarin, a kínai tábornok és kínai herceg — ebből a fajtából vagy másféltucat kódorog most Magyarországon is — szívesen látott vendég, előkelőség, aki előtt hajbókolnak, akit pezsgőztetnek, akinek fegyvergyárat és apamént mutogatnak, akit tanulni beosztanak európai seregekbe tisztnek, aki kulturember-számba megy, míg koldus, munkából élő fajrokona barbár, lenézni való pária, akivel úgy bánnak az európai kapitalisták, mint valami fél állattal. A vendég kínai és a dolgos kínai szociális helyzet különbségét érzi és érezteti Európa anélkül, hogy a különbség következményeivel törődnék. Pedig van mit látni most annak a fajtának állapotán, amely egymaga kiteszi az emberiségnegyedét. Rövid hírek jönnek: éhínség, lázadás, alkotmánykövetelés, alkotmány-megtagadás történik a kínai falon belül. Az európai kapitalizmus gyermeke s majdani legerősebb ellenfele, a kínai kapitalizmus gyorsan fejlődik: van vasa, szene, olcsón hajózható folyója, olcsón kihasználható munkaereje, óriási belső fogyasztó piaca, szóval megvan az iparfejlődés minden mozgatója, s csak a modern államszervezet hiányzik még: a modern katonaság, amely megvédelmezze a belső piacot a külső kapitalizmustól s a modern közigazgatás, államforma, amely mandarinok bürokrata hatalma alól fölszabadítva, gyári rabszolgává tegye a kulit. És ez a hiány akar pótlódni, ezért ismétlődnek folyton a lázadások, ezért ébred ez a sovinizmus Kínában, mert birokra kelt odaát a forradalom s a reakció. Kina vajúdik: születőben van az új kapitalista Kina, a kapitalista világhatalmak között mihamar elsőrendű és talán legelső hatalmasság. Most a reakció van fölül. A mult rezsim, amely valami alkotmány-félét akart teremteni, elbukott s utóda csak a militarizmus fejlesztésének szándékát vette át reformterveiből. Kínában évente négyszázezer újoncot képeznek ki s a hadgyakorlatokat végignéző európai attasék félelmes csodákat beszélnek a kiképzés sikereiről: egy évtized alatt négymillió főnyi hadserege (modernül fölszerelt serege!) lesz Kínának a külső és a belső ellenséggel szemben. Valószínű, hogy a kétféle ellenség közül előbb a második fogja megérezni a félelmes hadsereg hatalmát, mert a forradalom s a reakció folyton élesebb ellentétbe kerülnek: a kínai kormány nemrégen kilenc évre eltolta az elődje által megígért alkotmányozó gyűlés összehívását azzal a megokolással hogy Kína népe nem érett meg az alkotmányra. Hiába hatezer éves a kultúra Kínában. Hiába előzte meg Kina betűismeretben évezredekkel Európát, hiába volt ott civilizáció már akkor, amikor nálunk még félmeztelen csordákban élt az emberiség, mihelyst jogokat követel a nép, menten éretlenné válik, akárcsak Európában. A hivatalos Kína nemcsak a militarizmus fejlesztését, hanem a reakció szellemi fegyvereit, érveit, csökönyösségét is eltanulta Európától. De remélhetőleg a forradalmi Kína is eltanulta a harc, a társadalmi haladás fegyvereit s a megmozdult sárga kolosszus nem azért ébredt föl a kapitalizmus rugdalásaira ezeréves álmából, hogy félelmes gátja legyen a világkultúrának, hanem azért, hogy idővel a fiatal öreg Kina éhinséges tömegében fegyvertársat kapjon a szociális egyenlőség s a kultúra világszerte küzdő proletárserege. Lapunk mai száma 12 oldal. SZEMLE. BELFÖLD. A munkarend. Most már körülbelül mindent elintéztek, amit a képviselőház megalakulása szükségessé tett. A mandátumokat igazolták , és megrostálták, az elnökséget megválasztották, meg vannak választva és meg is alakultak már a bizottságok is. Most már csak munka kell. A munkarend megállapítására nézve tehát a képviselőház csütörtöki ülése alatt többféle érintkezés történt a kormánypárt vezető emberei és Kossuth, továbbá Justh Gyula között. Tisza Kosuth-tal, Vojnich István és Návay pedig Justh Gyulával tanácskozott. És pedig arról, vájjon az ellenzéki pártok belemennek-e abba, hogy az ex-lexből való kilábalás céljából mindenekelőtt az indemnitás és az újoncjavaslat tárgyaltassék és csak azután a felirat. Kossuth kijelentette, hogy a pártja aligha tesz az ellen kifogást, ha a kormány először az indemnitást és csak azután a felirati javaslatot fogja tárgyaltatni. Justh pedig azt felelte, hogy mindenekelőtt pártjával fog erről tanácskozni és ezért péntek estére értekezletet is hivatott egybe. A kérdéseket egyébként az a pártközi értekezlet oldja meg, amelyet Berzeviczy Albert elnök most hív össze. Ebben a kérdésben tehát konkrét nyilatkozatok nem történtek. A kormány mégis úgy véli, hogy sikerülni fog az ellenzéki pártokkal a sorrend megváltoztatását elfogadtatni, mert már a pénteki ülés végén be fogja terjeszteni az indemnitásról, az újoncmegajánlásról ésa romániai kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslatokat. Ezek a javaslatok előbb kerülnek bizottsági táre