Népszava, 1910. augusztus (38. évfolyam, 182–206. sz.)

1910-08-02 / 182. szám

XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 augusztus, csütörtök 182. 190. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 19.20 kor.­­ negyed évre .. .. fél évre 8.60 kor. 4.80 kor. egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZSZUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A nyomor küldöttsége. Háziurak ünnepnapját, augusztusi bér­fizetés napját, illő módon köszönteni kivo­nult vasárnap a budapesti utcára a nyo­mor, inség és szegénység. Sovány, sápadt, rongyos nép vonult végig a körutakon. Soványak, mert más hízik a munkájukon. Sápadtak, mert a levegőt és napfényt el­szedik előlük a vagyon és hatalom urai. Rongyosak, mert finom vásznak fehérneműibe, suhogó selymekbe, pompás szövetekbe azok öltöznek be, akiket ezek a rongyosok kitartanak. A százezrekre rugó ínségeseknek, rongyoskodóknak, koplalók­nak nagykövetsége volt a budapesti utcákon végighömpölygő menet. Öreg, fáradt és eltörődött volt ennek a menetnek még a parányi gyermeke, a csecsszopó is, akit az anya ölben vitt vagy bölcsőben tolt maga előtt. A gond és nélkülözés szomorú, lázító és megdöbbentő processziójával terelte a figyelmet magára Budapest népe. Szörnyűbb vádbeszédet mindazok ellen, akik e város, ez ország népének sorsát in­tézik, még sohasem mondtak, mint a me­netnek résztvevői. A háziurak, a há­zbér­uzsorások nem az egyedüliek, akik e mér­hetetlen nyomort teremtették. Nem az egyedüliek, akik élnek, jól élnek­­ belőle. Nem az egyedüliek, akik leszedték ezekről az arcokról az egészség pírját, a fiatalság ham­vát , a korán­ vénültség szürke leplét borították a menet csecsemőire, gyerme­keire, meglett korú férfiaira és asszonyaira. Mindazokat a bűnöket, amelyeket a világ hatalmasai elkövetnek a nép ellen, szörnyű szóval, még szörnyűbb képével vádolta az összegyűlt szegénység. Állam és község, egyház és tőke, mindez, ami a nép verej­tékéből nő és él, mindez, ami el­veszi előle a levegőt, mindez, ami megfojtja életerejétől, a vádlottak pad­jára került. Fölháborító és döbbenetes volt elgondolni, hogy a mezítlábas gyer­mekek szülei tartják el a jól öltözködő, jól táplálkozó, tejben-vajban fürösztött gyermekek százait. Abból, amit tíz, száz ilyen gyermektől elrabolnak, elrabolnak törvényes formák között, elrabolnak a tár­sadalmi intézmények védelme alatt, szen­tesítése mellett, abból nevelik föl a finom uri gyerekeket s nevelik föl e szegények, e rongyosok, e mezitlábosok, e koravének, ezeknek az élet fagyától ért derétől olyan korán megcsipetteknek uraivá és paran­csolóivá! A pompás palotákat, amelyek között a nyomor harcoszlopai elvonultak, ők és az ő fajtájuk építette. A finom pongyo­lákat, amelyeknek gazdái itt-ott kidugták fejüket az ablakokon, ilyen rongyos és nyo­morult emberek készítették, beleszőve mindegyikbe egy-egy darabját az életének, egészségének s igen sokszor a gyermekei jövendőjének is. Tiltakozás, panasz és figyelmeztetés volt a szegénység vasárnapi látogatása a jómód és gazdagság negyedeiben. Tiltakozás az ellen, hogy senki sem törődik a hatalom birtokosai közül a város népének túlnyomó részével, a gonddal, bajjal, ínséggel küz­dők százezreivel. Panasz volt a társada­lomnak mai berendezkedése ellen, amely minden terhet a szegényekre rak, amely semmi védelmet nem nyújt éppen azok­nak, akiknek leginkább szükségük volna rá és semmi oltalmat nem ad azoknak, akik fön­tartják a társadalmat. Figyelmeztetés volt arra nézve, hogy a türelemnek és megadásnak is vannak határai s Budapest népével úgy bánnak, úgy bántak, hogy ezt a türelmet már beszüntették. Figyel­meztetés, hogy ha az állam és társadalom, község és hatóság nem segít, akkor a nép önsegélye következik, mert embere­ket nem lehet állandóan és büntet­lenül olyan sorsra kárhoztatni, amelyet még a legtürelmesebb állatfajta sem visel el állandóan. A háziurak, az élelmiszer­uzsorások, a kizsákmányolók megmozdí­tották a budapesti nyomort. A vasárnapi körmenet az első küldöttsége volt. Ha nem segítenek sürgősen és gyökeresen a tűr­hetetlen állapotokon, szó és panasz helyett más fegyvereket adnak majd a megvadított, kétségbeejtett nyomorúság és szegénység kezébe. Ezt a nagy és igen komoly figyel­meztetést intézi a nyomorúság küldöttsége a város és ország uraihoz. A házmester urak félve zárkóztak be a laká­saikba. Érezték, hogy e pillanatban semmivé foszlott a hatalmuk és rettegve kellett belát­niok, hogy a fölgyülemlett keserűséggel szem­ben védtelenül állanak. Csak ak­kor könnyeb­bültek meg, amikor a csoportok kivonultak a kapun, hogy a találkozóhelyre vonuljanak. A főváros kiuzsorázott lakóinak tünteté­séről a következőkben számolunk be: Megmozdulnak a kiuzsorázottak. Vasárnap délben sietve költötték el a szű­kös ebédet a főváros bérkaszárnyáiban: érez­ték, tudták a kiuzsorázottak, hogy ki kell vinni az utcára a nyomorúságot és meg kell mutatni a jóllakottaknak a sebeket, amiket a szemérmes szegénység rejteget. Egész családok készülődtek. A fővárosban uralkodó rettene­tes lakásnyomorúságnak róható föl, hogy a kültelkek egyes odúiból tizenöten-huszan is vonultak ki: apa, anyja, gyermekek és ágyra­járók. A csoportosulás a házak udvarában történt. Először a feliratos táblát vivők álltak ki a bérkaszárnyák udvarára. Ezt a szerepet a leg­több helyen a fiatalságra bízták. Fehérruhás gyári lányok piros kokárdával a szívük fö­lött, vagy vézna, fejletlen proletárfiúk állot­tak ki elsőknek az udvar közepére, jelezvén, hogy itt az idő az indulásra. A szomorúság tanyái sorban megnyíltak és megkezdődött a csoportosulás. Jöttek a kiuzsorázottak és el­foglalták a helyüket és fölhangzott a forra­dalmi ének és a kopott, füstös falak dü­börgő­sen verték vissza a harcos jelszavát: — Le a házbéruzsorásokkal! — Le a kötekedő házmesterekkel! És amint nőtt a moraj, amint egyre hatal­masabban, viharosabban harsogott a hadüze­net kiáltása: az uzsorások és végrehajtóik, a Lapunk mai száma 16 oldal. A hadoszlopok. Negyed három óra után már hatalmas tömegek állottak a gyülekezőhelyeken. Ekkor már bonta­kozott a kép és látni lehetett, hogy a nagy föl­vonuláshoz szirtben, kiáltó nyomorúságban hasonló még nem hullámzott végig a paloták aljában. Ami vérforraló és lázító elrejtőzve él a bérkaszárnyák penészes odvaiban, az most mind egy tömegben állott és bosszúért kiáltott. Fél három után megmozdultak a hadoszlopok; ekkor indultak meg a nyomorúság negyedeiből a főgyülekező helyre, a Hunyadi-térre. Az V. és VI. kerületből jövő oszlopok a Ferdi­nánd-térnél várták be egymást és innen már csat­lakozva mentek tovább. Nem hiába található föl az V. és VI. kerület kültelkén a legnagyobb nyo­morúság és a szerencsétlen lakók legféktelenebb kizsákmányolása, de ez a tábor volt nem csak a legnagyobb, de a legmegdöbbentőbb is. Száz és száz proletárgyerek vonult ki a gyilkos odvakból istállókból és disznóólakból, amiket az uzsorások lakásoknak kereszteltek el. Ezek ellen hirdet har­cot a tábor előtt virító jelmondatos tábla : A házbéruzsora gyermekeinket gyilkolja, küzd­jünk ellene, hogy megvédhessük­ gyermekeink életét! Ebben az oszlopban vonulnak a néhány nap alatt hírhedté vált „tepsik", halál-telep lakói. Föliratos táblájuk hirdeti a kívánságukat: — Rombolják le a bacillus tanyáit. A „tepsid­ből terjed szerteszét a járvány. És ezt a hatóság némán tűri! Énekelve, az uzsorások ellen harcot hirdetve vonulnak a Külső váci-úton és a Teréz-körúton a Hunyadi-tér fel. Amerre elhaladnak, megdöbben­tik a járókelőket és irtózatot keltenek még a leg­kérgesebb szívekben is ... A VIII. kerületi lakók a Tisza Kálmán-téren gyülekeztek. Két óra után sűrü csoportokban özönlöttek a térre minden oldalról. Az egyes csoportok jelzőtáblák alatt érkeztek meg. A gyü­lekezésnek rendkívül érdekességet az adott, hogy rendkívül sok munkásasszony jelent meg a gyerme­keivel. A gyermekeket szépen sorba állították és az oszlop élére helyezték őket. Amikor fölhang­zott a munkások erőteljes, tiltakozó hangja, a gyermekek is követték a felnőttek példáját. Mintha ezernyi apró csengő szólalt volna meg egyszerre, úgy hangzott a gyermekek kiáltásra. Az összegyűlt tábor háromnegyed háromkor indult el s a Rákóczy-úton és Körúton át a Hunyadi­térre. A Ferenc-körút úgyszólván a legelőkelőbb útja a Ferencvárosnak. Ez az út délután két óra után szokatlanul megnépesedett. De nem a bjruti palo­ták lakóitól. Azok nincsenek a fővárosban ilyen nagy melegben. Ellenben kijöttek a kunyhók és bérkaszárnyák lakói. Három órára járt a­z idő, amikor az összegyűlt lakók, férfiak, nők, gyerme­kek vegyest, zárt sorokban elindultak jelzőtáblák alatt. Az impozáns menet végigvonult a Ferenc­körúton, József-körúton, Erzsébet­ körúton és csat­lakozott a Hunyadi-téren várakozó csapatokhoz. A Hunyadi-téren. Mialatt az egyes gyülekezőhelyek felől köze­ledtek az oszlopok, az alatt a Hunyadi-tér környéke is benépesült. A kiuzsorázott lajtos-

Next