Népszava, 1911. január (39. évfolyam, 1–26. sz.)
1911-01-01 / 1. szám
2 nagy és szenvedelmes küzdelmek ideje lesz, ezt a nagy feladatokra és tettekre hívó képet kell a szemünk elé idézni s e kép szomorúságai, sőt vigasztalanságán mérni meg a munkánk sürgősségét, fontosságát, de minden nehézségét is. Az Országos Munkás Betegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár l1-ik évi jelentése, 1909. ív. Az Országos Pénztár helyi szervei — a kerületi és vállalati pénztárak nagy része — 1909-ben, amint előrelátható volt, tetemes deficittel, vagy csak igen csekély kezelési fölösleggel zárta le számadásait. 96 kerületi pénztár közül 44 pénztár és 82 vállalati pénztár közül 19 pénztár deficitet mutat ki, míg 52 kerületi és 59 vállalati pénztár eredményszámlája mutat föl a jelentés évében többnyire alig számbavehető kezelési fölösleget. A nyereséget kimutató pénztárak összes fölöslege 662.654 koronában állapíttatott meg, míg a deficittel záró pénztárak hiánya 920.971 koronára rúgott, tehát a helyi szervek zárszámadásai a nyereségnek a hiányból való levonása után összesen 258.316 korona kezelési hiányt mutatnak ki. E kedvezőtlen pénzügyi eredmény elsősorban az Állami Hivatal rosszindulatú erőszakosságának a következménye, mert a múlt évi közgyűlésnek a hét napi járulékszedésre vonatkozó alapszabálymódosítását mindezideig nem hagyta jóvá. Hogy az Állami Hivatal e fölháborító huzavonával lehetetlenné teszi a munkásbiztosítás egészséges fejlődését, hogy a legkellemetlenebb helyzetbe sodorja úgy az Országos, mint a kerületi pénztárakat, azzal a fiumei tengerészeti hivatal volt vezetője — a magyar munkásbiztosítás hivatalos őre (?) — vajmi keveset törődik. Egy másik oka a pénztári deficitnek a munkáltató urak munkásbejelentési iszonya, amely betegség abban nyilvánul meg, hogy munkásaikat vagy egyáltalán nem jelentik be a pénztárakba, vagy későbben eszközlik a bejelentést, vagy" amint az a legtöbb esetben — különösen a vállalati pénztáraknál — szokásos, alacsony napibért vesznek a bejelentés alapjául. Különösen föltűnő az Állami Hivatal részéről annyira dédelgetett vállalati pénztárak zárszámadásainak rosszabbodása, mely körülmény könnyen megmagyarázható okát a munkások hamis napibérosztály-bejelentésében találhatjuk meg. E pénztárak, melyek munkásbiztosítási szempontból a leggyalázatosabb gazdálkodást — irhatnak garázdálkodást — folytaták, mely gazdálkodásukat elősegíti az 1907. évi XIX. t.-c. 146. §-ának rendelkezése, amely szerint a vállalati pénztárak hiányát is az Országos Pénztár tartozik viselni, gátlói lehetnek a centralizált munkásbiztosítási szervezet fejlődésének. A vállalati pénztárak vezetői a vállalat tulajdonosa és az általa kinevezett igazgatóság. Az alkalmazottak közül választott igazgatósági tagok többnyire kreatúrái a vállalatnak. A vállalati pénztár kezelési költségeit a törvény értelmében a vállalat tulajdonosa tartozik viselni; természetes, hogy a pénztári vezetőség összeállítása folytán az adminisztráció nem a beteg munkások, hanem a munkáltatók érdekeit szolgálja. E pénztárak vezetésében irányadó szempont, hogy lehetőleg csak az egészséges munkások találjanak foglalkozást az illető vállalatnál, — miért is a munkásokat fölvétel előtt orvosi vizsgálat alá vetik — a föltűnő nagy összegű táppénzek és segélyek pedig a munkavezetők, hivatalnokok és a vállalkozó egyéb kreatúráinak jutalmazására fordíttatik. Sőt a vállalat által fedezendő kezelési költségek egy része is gyakran a különböző segély és orvosi költségekben található. Akinek volt alkalma e vállalati pénztárak ügykezelését közelebbről megvizsgálni, csodás leleményességet találhatott az egyes tételek törvényellenes elszámolásában. Voltak esetek, amidőn a takarítónő javadalmazása orvosi költségek, míg az adminisztrációt elvégző tisztviselő javadalmazása segély címén könyveltetett el. A vállalati pénztárak törvényellenes elszámolási és segélyezési eljárásában, továbbá abban a körülményben, hogy a vállalati pénztáraknál a munkáltatók „véletlenül" többnyire igen alacsony munkabéreket jelentenek be, kell keresnünk a vállalati pénztárak, ezzel kapcsolatosan az Országos Pénztár anyagi romlásának egyik okát. Nem a véletlennek tudható be, hanem a vállalati pénztárak gazdálkodásának szükségszerű következménye az a körülmény, hogy a legnagyobb arányú kiadásokat fölmutató vállalati pénztárak a legalacsonyabb munkabéreket mutatják ki. Az alábbiakban, egynéhány példával illusztráljuk állításaink valódiságát. A jelentésben kimutatott átlagos taglétszámnak napibérosztályok szerinti föltüntetése szerint a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár tagjainak 531%-a, az összes kerületi pénztáraknál biztosított tagok 29 99/0-a és vállalatiaknál biztosított munkások csak 22-ő°/0-a érte el a napi 3,10 korona vagy ennél magasabb munkabért. Tehát a vállalati pénztárak napibér-átlaga föltűnően alacsonyabb, mint a kerületi pénztáraknál biztosított munkások napibér-átlaga. Még kirívóbb az ellentét,ha az egyes vállalati pénztáraknál biztosított munkások munkabérarányait vizsgáljuk és különösen szembetűnő, hogy a legmagasabb segélyezési hányaddal dolgozó vállalati pénztáraknál találjuk a legalacsonyabb munkabéreket, mely körülmény igazolja a pénztárak kiadási és bevételi arányát magyarázó fenti állításunkat. Például a Magyar kir. államvasutak munkásainak a Déli vasut munkásainak 155%-a, az Arad-csanádi vasut munkásának 123%/,-a, a „Mundus" fabutor-gyár munkásainak 67%-a, a nagycenki cukorgyár munkásainak 1'5%-a, a gácsi gyapjú szövőgyár munkásainak 1'5%-a, a Kassa—Ochrbergi vasút munkásainak 10.9°/0-a, az erdélyi erdőipar részvénytársaság munkásainak 3'9°/0-a, a Gleisinger /. Ph. cég munkásainak 1'9%-a, a láballani cementgyár munkásainak a Coburg Fülöp " herceg fűrésztelep munkásainak W/o-a, a rednicronai üveggyár munkásainak 128°/0-a, a Patzenhoffer cukorgyár munkásainak 1'8°/0-a, a kaposvári mezőgazdasági cukorgyár munkásainak 16°/1-a, a Deutsch Ignác hatvani cukorgyár munkásainak 131°/0 lett bejelentve napi 3,50 korona vagy ennél magasabb munkabérrel. — Nézd, én nyugodt vagyok, engem nem sérthetsz meg, én tisztességes asszony vagyok, én tudok vigyázni magamra, én azt is tudom, mit akarsz most, azt is tudom, hogy most olyan rettenetességeket akarsz mondani, hogy elhagyjon az a kis nyugodtságom is, ami megmaradt melletted, mert hiszen te egyebet sem tudsz, mint engem bántani, sérteni, kinézni, őrjíteni, tudom, hogy olyanokat akarsz mondani, hogy eszembe jusson az édesanyám meg a két kicsinyem, akik mind künn vannak a temetőben, azt akarod, hogy ezekre emlékezzem, azt akarod, hogy sírjak, hogy elgyöngüljek, hogy sírjak, hogy összeessem, hogy öntudatlan legyek, hogy sírjak, sírjak, aztán hogy odajöhess hozzám ígértetni, hazudni, ígérni, csalni, becsapni, csókolni, hogy mindent elfelejtsek. Azt akarod, hogy sírjak, de én azt mondom, hogy nem fogok sírni, hogy inkább levetkőztetsz itt és letéped a bust rólam, hogy inkább mondd és bömböld, amit akarsz, én nem fogok sírni, engem nem veszel le a lábamról. Hát ha neked olyan könnyű dolog az, hogy öté-haté vagyok, hát ha neked az jó, nekem is az. Nem tetszik? Válj el. Utállak. Elhallgatott és most emezen a sor. Ez nyugodtan, csöndesen, kacaj és kesergés és gúny és hangsúlyozás nélkül mondta: — Ez az, amibe beletörik a bicskád. Nem válok el. — Hát akkor itt maradsz — mondta az asszony — és csöndbe maradsz. Elég volt már. — Nem volt elég. Elégszer kértelek, hogy gondolj rám is, elégszer mondtam, hogy vigyázz magadra. Hozzád nem nyúlok, össze tudnálak törni, mint.. . mint egy gyerekbabát, hozzád nem nyúlok, de nem hagyok békét az életednek, nem hagyok nyugalmat, fölpiszkálom a lelkiismereted parazsát, jól mondtad, kinézni akarlak, azt akarom, hogy őrjöngj, azt akarom, hogy elfáradj, azt akarom, hogy legyen egy- ínség. Valahol most is zajong, forr a vér, És születik sok édes sóhaj; A szerelem most is járja az utat, Vágyak szárnyán friss lobogóval, És ha fészket lel, megpihen . .. Mindenkit szeret valaki — Csak engem senki sem . . . A nagy réten most minden tavaszon, Égő piros virágok nyílnak; Mindenkié a rét ... Ki arra jár, Virágot százat is szakithat . . . A rét kertésze én vagyok, De virágot egy szálat is — Mégsem szakithatok . .. Penészes, rothadt, hitvány agyvelők Szemetjébe üszköt vetettem; Nyomán lángolva tört elő a tűz, Fény támadt a sötét fejekben! E nagy gyújtogatás után Többé már nem lesz éjszaka — Csak én élek bután . . . Egykor nagy úr volt itt a gyávasági Botot ragadtam vaskezekkel, A forradalom zúgott ajkamon, Egyszerre hős lett minden ember! Most az élet már nem halott, Félénkség magva kiveszett — Gyáva csak én vagyok . .. Ha nincs szeretet és piros virág, Tudás, bátorság, semmi, semmi . . . Hogyan éljek meg, ilyen koldusul ? — Annyit tudok ezen nevetni! Mert olyan üres már szivem, — Nagy rabló a tapasztalás — Nem is fáj semmi sem . . . Csizmadia Sándor. NÉPSZAVA 1911 január 1. A villám. — írta Rávisz Mihály. — — Elég már — mondta az asszony, türelmetlenül rántotta föl a vállát, roppantott a lábával, azután a tükör elé ment, finnyásan ásított és egy hajcsomót igazított a többi hajcsomó közé." A történetnek két hőse van és az egyik ez az asszony. Harmincéves, szép, kacér, színházatjáró, udvarlót tartó, pénzfecsérlő, ruhabolond. — Azt én tudom, hogy mikor elég — mondta a férfi, kényelmesebben elhelyezkedett a székén, türelmetlenül kereste a szavakat, dühös volt, szinte üthetnékje, sirhatnékja volt. A történetnek két hőse van és a másik ez a férfi. A kora mellékes, kopasz, szürke, lompos, fanyar, pénzhajhászó, ostoba. A történetnek csak két hőse van, a harmadik csak a végén szól bele. — Ez így nem kedves, azt tudom — mondta a férj —, sokkal kedvesebb a léhűtők beszéde. A férj már nem tud udvarolni, ugye. Az igazság az, hogy nyomorult vagy, Irén. — Elég volt már — mondta az asszony még türelmetlenebbül. — Nyomorult vagy azért, mert megcsaltál, mert becsaptál. Mert nem ilyen voltál tíz évvel ezelőtt és nem ilyennek mutattad magadat nyolc év előtt és más voltál még két esztendővel ezelőtt is. Nekem nem ilyen piperkés, nem ilyen másnak való, nem ilyen hazug asszony kellett. Én azt akartam, én azt az asszonyt akartam, akinek mutattad magadat. — Az vagyok. Te lettél más. Elég már. — Ez egy becstelen, bitang élet. Velem tartatod el magadat, irtóztató, velem tartatod ki magadat és öté-haté vagy. Irtóztató. Az asszony megfordult, szinte villámlott a szeme, amikor beszélt.