Népszava, 1911. április (39. évfolyam, 78–103. sz.)

1911-04-01 / 78. szám

r XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 április 1. szombat. 78. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: fill­­érre 14.— kor.­­ negyed évre 6.— kor. fél évre 12.— kor . egy hóra 3.— kor. A „SZOCIAI.IZSITS"-val együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VUL, CONTI-U­TCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Tisza István belügyi politikája. A képviselőház a belügyi tárca költség­vetését tárgyalja. Ezt az alkalmat fölhasz­nálva, gróf Tisza István a pénteki ülésen hozzászólt a költségvetéshez és kifejtette a maga politikáját. Tisza ez idő szerint igen fontos és erős pozíciót foglal el a kormánypártban ; az általános véle­mény szerint tulajdonképpen ő kor­mányozza Magyarországot, mert ő kor­mányozza a kormányt; de ha ez a föl­fogás nem is felelne meg tökéletesen a valóságnak, annyi bizonyos, hogy a magyar konzervativizmusnak ma Tisza István a vezére, tehát mindazok, akik a mai álla­potokat akarják föntartani, benne látják a jövendő emberét, így hát a közvélemény méltán érdeklődhetik Tiszának a belügyi kormányzatra vonatkozó mostani nézetei iránt. Ezt az érdeklődést kielégíthetnők egy szóval is: Tisza a régi.­­ ma is annak a kormányzati rendszernek a hive, amely apjában, Tisza Kálmánban, csontosodott meg és amelyet ő — mikor kormányon volt , hűségesen folytatott. Annak a rend­szernek, amely a vármegye úri családjai­nak kiszolgáltatta a népet, amely tág teret nyitott a korrupciónak, amely szabad népnyúzást, rablást és zsarolást biztosított a pusztuló dzsentrinek; amely orvosi gyógykezelés nélkül hagyja elpusztulni­­ a nép százezreit, amely a műveit világot megbotránkoztató gyermek- és néphalan­dóságot eredményezett; amely jogosulttá tette a magyar Ázsia elnevezést. Eleget mondunk tehát, ha azt mondjuk, hogy Tisza nem kíván változtatni a meglévő ál­lapotokon. Mindamellett azt hisszük, hogy nem árt, ha egy kicsit elemezzük Magyar­ország koronázatlan miniszterelnökének, a­­nemzeti állam­­ot biztosító választójogi elmélet vezérügynökének beszédét. Tisza Istvánt első­sorban a megyei tiszt­viselők fizetése izgatja. Javítani akarja a fizetésüket és erre a célra évi egymillió korona újabb állami hozzájárulást kér. „Megérdemlik, jól viselték magukat a vá­lasztáson" — veti közbe egy ellenzéki. És igaza van : Tiszának e bőkezűsége nem egyéb kortesfogásnál.Tisza vármegyéjében 300—400 koronás fizetésekből tengődő néptanitók működnek s ez nem fáj a bihari kisisten­nek; de a vármegyei tisztviselők fizetését javitani akarja, pedig ezeknek nagy része szabadon sarcolja a népet és annyi jöve­delmet „csinál" magának, amennyit csak akar. Persze, a megyei tisztviselőkből kerül ki jórészben az a „nemzeti intelligencia", amelyre Tisza az ország sorsát a jövőben is bízni akarja, vagyis, amely — szabad népnyúzás fejében — a jövőben is oszlopa lenne az agrárius uralomnak. Érthető tehát, hogy ezt az intelligenciát — ezt a kártyázó, vadászó, tivornyázó társaságot — a junker­vezér tömni akarja az ország pénzével. Azután a városokkal foglalkozott Tisza és pedig főképpen abból a szempontból, hogy honnan vegyék a háztartásuk födö­zéséhez — és különösen a rohamosan szaporodó hivatalnoksereg fizetésjavításá­hoz — szükséges pénzt. És itt a kiváló gróf megint csak az állam zsebében mar­kolást. Az idei költségvetésben hárommil­lió korona szerepel a városok segítése címén, a jövőre emeljék ezt az összeget négy millióra és ha majd több kell, adjon az állam többet is. Hogy a községek jö­vedelmeit más módon is lehetne sza­porítani, arra nem gondol Tisza. Az önálló községi adó, erős progresszivitással, amely belenyúlna a gazdagok zsebeibe és előteremtené a szükséges fedezetet, az persze nem kell Tiszának. A községi üze­mek kiterjesztése is szaporítaná a községi jövedelmeket, de ki gondol arra? Kímélni kell a gazdag adófizetők zsebeit. Kímélni kell a közérdekű üzemeken hízó magán­vállalatok profitját. Erős állami gyámkodás alatt kell tartani a városokat, az agrárius uralom pórázán kell őket vezetni. A polgárság nagy része szintén megcsö­mörlött már az „autonóm" vármegyei és városi kormányzat zsiványuralmától, amely néhány „benszülött" família éhes sarjadé­kainak prédájává teszi a népet. Ezeknek a kedvéért Tisza egy reformot ajánl: a vár­megyei és városi tisztviselők államosítását. Ez a „reform" azonban nem sokat ér, ha megmarad az „önkormányzat" mai rend­szere. Ma a megyei és községi képviselet fele­része virilistákból — a legnagyobb adó­fizetőkből — áll; ezek választás nélkül, csupán vagyonuk alapján, tartják kezük­ben az önkormányzatot; ezekkel szemben lehetetlen minden demokratikus törekvés, mert még ha a képviselőtestületek másik — választott — fele csupa demokratikus elemből állana is, a virilistáknak akkor is abszolút többséget biztosítanának a fő­tisztviselők, akik a képviselőtestületek­ben szavazati joggal bírnak, de különben is kizárt dolog, hogy a „választott" képvise­lőkkel erős demokrácia vonuljon be a képviselőtestületbe, mert hiszen ezeket is a cenzusos szavazók választják. Ilyen kö­rülmények közt önkormányzatról beszélni, világcsalás. A szociáldemokrata párt demo­kratikus községi és vármegyei önkormány­zatot követel, olyant, amely az általános választójogon alapul és amely a helyi kor-­ mányzatot az egész nép ellenőrzése alá he­lyezi; az ilyen önkormányzatra azután rá lehet bízni a tisztviselők választását is. Azonkívül az ilyen önkormányzatot föl lehet és föl kell szabadítani az alól a minden szabad mozgást megölő gyámság alól, amelyben ma a vármegye a községe­ket, az állam pedig a vármegyéket és a törvényhatósági jogú városokat tartja. Az ilyen autonómia belevonná az egész népet a helyi kormányzat intézésébe és ellen­őrzésébe és ezzel biztos alapot teremtene a községek és vármegyék fejlődésének; de az ilyesmitől irtózik Tisza, mert az igazi önkormányzat az egész nép javát szolgálná és nem csak a kiváltságos osztályokét. Egyetlenegy helyes dolgot ajánlott Tisza a városok terheinek könnyítésére: a vá­rosi r­endőrségek államosítását; ezt — ha­bár nagyrészt más okokból, mint ő — mi is helyeseljük. És mondott még valami helyeset: fölöslegesnek, haszontalannak, megszüntetni valónak nyilvánította a határ­rendőrséget. Az agráriusok belátták már, hogy az éhség olyan hatalmas korbács, amely kiűzi az országból a munkások százezreit a határrendőrség legéberebb őrködése és legkomiszabb erőszakoskodása ellenére is. Ha pedig így van a dolog — gondolja Tisza — akkor jobb lesz a határrendőr­ségre kidobott pénzt a városi rendőrségek megerősítésére, sztrájkoló szocialisták le­tiprására — Tisza szavai szerint: . . . „bi­zonyos nemzetiségi vagy szocialistikus ten­denciákkal szemben való állami küzde­lem" céljaira — fölhasználni. * A belügyi kormányzatnak sok ágazata van. Ezekről Tisza nem emlékezett meg. Kevés az orvos (körülbelül 4000 lakosra jut egy); kevés a kórház (a betegek az utcán pusztulhatnak el); nagy az általános halálozás (1000 lakosra 25); még nagyobb a gyermekhalandóság (minden 100 gyer­mek közül az első év letelte előtt meghal 31, az ötödik évig 46); nyomorúságosak a köztisztasági és a lakásviszonyok; a sze­gény embert a közigazgatás üti, rúgja, piszkolja, halálra keseríti. Mindez nem érdekli a junkerek vezérét. Neki az a fontos, hogy korteshadát abrakol­hassa, a városokat a kormány pórázára fűzhesse és a nemzetiségek és szocialisták ellen a rendőrséget megerősítse; szóval az, amivel az agrárius­ uralmat erősítheti, a népnyomorúságot állandósíthatja. Ez a Tisza István belső kormányzati politikája. Akinek tetszik, lelkesedjék érte és a Tisza választójogi elveiért. ovo Lapunk mai száma 16 oldal.

Next