Népszava, 1911. április (39. évfolyam, 78–103. sz.)
1911-04-01 / 78. szám
r XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 április 1. szombat. 78. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: fillérre 14.— kor. negyed évre 6.— kor. fél évre 12.— kor . egy hóra 3.— kor. A „SZOCIAI.IZSITS"-val együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VUL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Tisza István belügyi politikája. A képviselőház a belügyi tárca költségvetését tárgyalja. Ezt az alkalmat fölhasználva, gróf Tisza István a pénteki ülésen hozzászólt a költségvetéshez és kifejtette a maga politikáját. Tisza ez idő szerint igen fontos és erős pozíciót foglal el a kormánypártban ; az általános vélemény szerint tulajdonképpen ő kormányozza Magyarországot, mert ő kormányozza a kormányt; de ha ez a fölfogás nem is felelne meg tökéletesen a valóságnak, annyi bizonyos, hogy a magyar konzervativizmusnak ma Tisza István a vezére, tehát mindazok, akik a mai állapotokat akarják föntartani, benne látják a jövendő emberét, így hát a közvélemény méltán érdeklődhetik Tiszának a belügyi kormányzatra vonatkozó mostani nézetei iránt. Ezt az érdeklődést kielégíthetnők egy szóval is: Tisza a régi. ma is annak a kormányzati rendszernek a hive, amely apjában, Tisza Kálmánban, csontosodott meg és amelyet ő — mikor kormányon volt , hűségesen folytatott. Annak a rendszernek, amely a vármegye úri családjainak kiszolgáltatta a népet, amely tág teret nyitott a korrupciónak, amely szabad népnyúzást, rablást és zsarolást biztosított a pusztuló dzsentrinek; amely orvosi gyógykezelés nélkül hagyja elpusztulni a nép százezreit, amely a műveit világot megbotránkoztató gyermek- és néphalandóságot eredményezett; amely jogosulttá tette a magyar Ázsia elnevezést. Eleget mondunk tehát, ha azt mondjuk, hogy Tisza nem kíván változtatni a meglévő állapotokon. Mindamellett azt hisszük, hogy nem árt, ha egy kicsit elemezzük Magyarország koronázatlan miniszterelnökének, anemzeti államot biztosító választójogi elmélet vezérügynökének beszédét. Tisza Istvánt elsősorban a megyei tisztviselők fizetése izgatja. Javítani akarja a fizetésüket és erre a célra évi egymillió korona újabb állami hozzájárulást kér. „Megérdemlik, jól viselték magukat a választáson" — veti közbe egy ellenzéki. És igaza van : Tiszának e bőkezűsége nem egyéb kortesfogásnál.Tisza vármegyéjében 300—400 koronás fizetésekből tengődő néptanitók működnek s ez nem fáj a bihari kisistennek; de a vármegyei tisztviselők fizetését javitani akarja, pedig ezeknek nagy része szabadon sarcolja a népet és annyi jövedelmet „csinál" magának, amennyit csak akar. Persze, a megyei tisztviselőkből kerül ki jórészben az a „nemzeti intelligencia", amelyre Tisza az ország sorsát a jövőben is bízni akarja, vagyis, amely — szabad népnyúzás fejében — a jövőben is oszlopa lenne az agrárius uralomnak. Érthető tehát, hogy ezt az intelligenciát — ezt a kártyázó, vadászó, tivornyázó társaságot — a junkervezér tömni akarja az ország pénzével. Azután a városokkal foglalkozott Tisza és pedig főképpen abból a szempontból, hogy honnan vegyék a háztartásuk födözéséhez — és különösen a rohamosan szaporodó hivatalnoksereg fizetésjavításához — szükséges pénzt. És itt a kiváló gróf megint csak az állam zsebében markolást. Az idei költségvetésben hárommillió korona szerepel a városok segítése címén, a jövőre emeljék ezt az összeget négy millióra és ha majd több kell, adjon az állam többet is. Hogy a községek jövedelmeit más módon is lehetne szaporítani, arra nem gondol Tisza. Az önálló községi adó, erős progresszivitással, amely belenyúlna a gazdagok zsebeibe és előteremtené a szükséges fedezetet, az persze nem kell Tiszának. A községi üzemek kiterjesztése is szaporítaná a községi jövedelmeket, de ki gondol arra? Kímélni kell a gazdag adófizetők zsebeit. Kímélni kell a közérdekű üzemeken hízó magánvállalatok profitját. Erős állami gyámkodás alatt kell tartani a városokat, az agrárius uralom pórázán kell őket vezetni. A polgárság nagy része szintén megcsömörlött már az „autonóm" vármegyei és városi kormányzat zsiványuralmától, amely néhány „benszülött" família éhes sarjadékainak prédájává teszi a népet. Ezeknek a kedvéért Tisza egy reformot ajánl: a vármegyei és városi tisztviselők államosítását. Ez a „reform" azonban nem sokat ér, ha megmarad az „önkormányzat" mai rendszere. Ma a megyei és községi képviselet felerésze virilistákból — a legnagyobb adófizetőkből — áll; ezek választás nélkül, csupán vagyonuk alapján, tartják kezükben az önkormányzatot; ezekkel szemben lehetetlen minden demokratikus törekvés, mert még ha a képviselőtestületek másik — választott — fele csupa demokratikus elemből állana is, a virilistáknak akkor is abszolút többséget biztosítanának a főtisztviselők, akik a képviselőtestületekben szavazati joggal bírnak, de különben is kizárt dolog, hogy a „választott" képviselőkkel erős demokrácia vonuljon be a képviselőtestületbe, mert hiszen ezeket is a cenzusos szavazók választják. Ilyen körülmények közt önkormányzatról beszélni, világcsalás. A szociáldemokrata párt demokratikus községi és vármegyei önkormányzatot követel, olyant, amely az általános választójogon alapul és amely a helyi kor- mányzatot az egész nép ellenőrzése alá helyezi; az ilyen önkormányzatra azután rá lehet bízni a tisztviselők választását is. Azonkívül az ilyen önkormányzatot föl lehet és föl kell szabadítani az alól a minden szabad mozgást megölő gyámság alól, amelyben ma a vármegye a községeket, az állam pedig a vármegyéket és a törvényhatósági jogú városokat tartja. Az ilyen autonómia belevonná az egész népet a helyi kormányzat intézésébe és ellenőrzésébe és ezzel biztos alapot teremtene a községek és vármegyék fejlődésének; de az ilyesmitől irtózik Tisza, mert az igazi önkormányzat az egész nép javát szolgálná és nem csak a kiváltságos osztályokét. Egyetlenegy helyes dolgot ajánlott Tisza a városok terheinek könnyítésére: a városi rendőrségek államosítását; ezt — habár nagyrészt más okokból, mint ő — mi is helyeseljük. És mondott még valami helyeset: fölöslegesnek, haszontalannak, megszüntetni valónak nyilvánította a határrendőrséget. Az agráriusok belátták már, hogy az éhség olyan hatalmas korbács, amely kiűzi az országból a munkások százezreit a határrendőrség legéberebb őrködése és legkomiszabb erőszakoskodása ellenére is. Ha pedig így van a dolog — gondolja Tisza — akkor jobb lesz a határrendőrségre kidobott pénzt a városi rendőrségek megerősítésére, sztrájkoló szocialisták letiprására — Tisza szavai szerint: . . . „bizonyos nemzetiségi vagy szocialistikus tendenciákkal szemben való állami küzdelem" céljaira — fölhasználni. * A belügyi kormányzatnak sok ágazata van. Ezekről Tisza nem emlékezett meg. Kevés az orvos (körülbelül 4000 lakosra jut egy); kevés a kórház (a betegek az utcán pusztulhatnak el); nagy az általános halálozás (1000 lakosra 25); még nagyobb a gyermekhalandóság (minden 100 gyermek közül az első év letelte előtt meghal 31, az ötödik évig 46); nyomorúságosak a köztisztasági és a lakásviszonyok; a szegény embert a közigazgatás üti, rúgja, piszkolja, halálra keseríti. Mindez nem érdekli a junkerek vezérét. Neki az a fontos, hogy korteshadát abrakolhassa, a városokat a kormány pórázára fűzhesse és a nemzetiségek és szocialisták ellen a rendőrséget megerősítse; szóval az, amivel az agrárius uralmat erősítheti, a népnyomorúságot állandósíthatja. Ez a Tisza István belső kormányzati politikája. Akinek tetszik, lelkesedjék érte és a Tisza választójogi elveiért. ovo Lapunk mai száma 16 oldal.