Népszava, 1911. május (39. évfolyam, 104–128. sz.)

1911-05-03 / 104. szám

XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 május 3. szerda. 104. BZám. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre 24.— kor. I negyed ívre 6.— kor. fél évre 13.— kor . egy hóra 9.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. SZERKESZTŐSÉG: VUL, CSONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) d71Q3$96HIVATAL: Vm, CONTI-UTCA 4. SZ. Megjelenik hétfő kivételével minden ! (Telefon-szám 82—91.) Májusi virágzás. Hányszor eltemettek bennünket a mi drága ellenségeink! Hányszor darabokra szakította pártunkat a reakció sajtója! . . . De a mi halálunk, a mi szerteszakadá­sunk csak vágy volt, amely ellenségeink szívét hevítette; csak önámítás, csak strucc­madárpolitika, amellyel a halálra ítélt régi rend hívei a maguk aggodalmát elha­zudták. A régi Magyarország korhadt gerendái recsegnek-ropognak, de mi itt vagyunk, egységesebben, erősebben, harcra készeb­ben, mint valaha. A reakció reménységei hervadoznak, de a szocializmus világmeg­váltó eszméi lombosodnak, virágoznak. Mily gyönyörű május virágzás! „Híresztelések, mende­mondák, állítólagos differenciákról szóltak, amelyek szakadást támasztottak a szervezett munkásságban; azt hihettük tehát, hogy az idei májusi ünnep nem lesz hasonlatos az előbbi éveké­hez. De aki látta a tömegeket, melyek teg­nap délután a Tisza Kálmán­ térről a kör­utakon át a városligeti gyűléshelyek felé igyekeztek, annak arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy gyöngítetlenül él a szo­ciáldemokrata munkásság ügyéért való lel­kesedés." Ezt írja egy ellenfelünk, de egy nem rosszhiszemű ellenfelünk, a kormánypárt német nyelvű lapja, a „Pester Lloyd". És bármit hazudozzék össze a konzervatív és a reakciós sajtó, bárhogy piszkoljon ben­nünket, bárhogy gyalázza törekvéseinket, bárhogy kisebbítse haladásunkat, erőnket és a veszedelmet, amelyet az agrár-feudá­lis uralomra nézve jelentünk, a tisztessé­ges ellenfélnek el kell ismernie, hogy mi bennünk él és lüktet a jövendő Magyar­ország, mi bennünk és általunk fejlődik a jobb és üdvösebb társadalmi rend, amely több kenyeret, több boldogságot, több kul­túrát hoz a dolgozó millióknak. Hányszor eltemettek, hányszor szétszag­gattak bennünket! Hányszor hirdették, hogy a munkások elhagyták az osztályharc alapján álló szervezeteket, megutálták „haza­fiatlan, haszonleső, zsarnok vezéreiket!" És ime, az eszmék, amelyekért küzdöttünk, termékeny talajba hullottak, kalászba szök­kentek. »Érik a vetésünk. Közeledik az aratás. Nyolc órai munkanapot követelünk az egész világon. Mikor ezelőtt huszonegy esz­tendővel egyszerre egy napon kimondta ezt a nagy szót a világ proletársága, ránk zúdult a kapitalista rend sajtója, naplopók­nak, kódorgó bitangoknak szidott bennün­ket. És a nagy eszme közeledik a meg­valósuláshoz, minden ellenséges erő elle­nére is, csupán azért,­ mert mi akarjuk, erősen, szervezett összetartással, áldozatos harcok árán­ is akarjuk. Ezernyolcszáz­kilencven május elsején kódorgó bitangok voltunk, de a proletárfiúk, akik azon a napon születtek, már meg fogják érni a nyolc órás munkanapot, sőt meg fogja érni sok ifjú és férfi is, aki akkor először szál­lott szembe az állig fölfegyverkezett kapi­talista világgal. Munkásvédelem: május elsejének a má­sik nagy követelése. És a kapitalista állam — fogcsikorgatva bár, apró lépésenként bár, undok zsugorisággal bár — kénytelen volt elindulni a munkásvédelem útján. És ezen az úton űzi, taszítja előre, mindig előre a világ proletárságának szervezett ereje. Harc a politikai egyenjogúságért: ezzel a hatalmas jelszóval bővült május pro­grammja. És a világ proletárjai évről-évre új területeken hódítják meg maguknak a jogegyenlőség egy-egy darabját. Hiába ra­gaszkodik az uralkodó osztály az ő elő­jogaihoz fanatikus makacssággal, darabon­tként szakítjuk ki kezéből a jogoknak min­ket megillető részét. Haladunk minden té­ren, termőfává fejlődik és virágpompában díszlik minden eszme, amelyet május el­sején ünnepel a proletárság. Gyönyörű májusi virágzás! És minden ország proletárjai között ez a mostani május elseje bizonyára nekünk, magyarországi proletároknak a legfonto­sabb. A politikai jogegyenlőség harci lobo­góját ebben az évben mi visszük csatába és hisszük, tudjuk, hogy diadalmas csatába. Fennen lobog a zászló, melyen az általá­nos, egyenlő és titkos választójog harci szó­zata ragyog. Fennen lobog a zászló, a sokszor leköpött, sokszor meggyalázott és sárba taposott. És e zászló alatt már nem küz­dünk magunkra hagyottan. Alája sereglenek mindazok, akik nem akarják bevárni, hogy rájuk dűljön a rendi Magyarország kor­hadt bagolyvára, akik menteni akarnak, akik meg akarják építeni a modern Ma­gyarország fényes, lakályos, mindnyájunk- TÁMA • 1­40 M gyepen. ír­ta Gyagyovszky Emil. Egész télen át gesztenyét árult. A délelőtti órákban már elfoglalta helyét az utca sarkán és csak a késő éjszaka szólította el onnan. Mennél nagyobb volt a fagy, annál inkább örült, mert több gesztenyéje fogyott. Tetőtől talpig beburkolódzva ült a gömbölyű kályha mellett és gémberedő ujjaival hol a faszenet vetette a parázsra, hol meg a gesztenyéket forgatta. Csak a két keze, meg egy tenyérnyi az arcából látszott ki a sok lim-lom közül, amit magára szedett, hogy védje magát a hi­deg ellen. Napközben­ fölkeresték a gyermekei. Adott nekik gesztenyét, néhány krajcárt szorított a kezükbe és miután megcsókolta, hazaküldte őket. Ha sok volt a vevője és nem győzte a gesz­tenyét megmetszeni, magához intette a hor­dárt, aki ott ácsorgott a standja mellett: — Grün bácsi, segítsen egy kicsit. És Grün bácsi szívesen segített az asszony­nak, akivel egészen megbarátkozott. Ilyenkor a hordár előkotorászta a zsebéből a bicsakját és miközben megmetszette a gesztenyék héját, fáradhatatlanul járt a szája. — Már csak ilyen ez a mesterség. Ráérek. Nem is olyan régen, még lehetett keresni, még meg lehetett élni. Ma már nem kell hor­dár, itt vannak a biciklis csavargók. Ezek kerültek a nyeregbe. A piros sapkások ki­mentek a divatból. Szerencse, ha napjában egyszer csomagot cipeltetnek az emberrel. A leveleket és a könnyű munkákat nem velünk végeztetik. Miránk már csak akkor kerül a sor, ha kis kocsit lehet húzni. Az asszony bólintgatva helyeselt. Néha azon­ban ő maga is megszólalt: — Bizony Grün bácsi, kutyának való ez az élet ! Magam sem élek jobb sorban. Az idő is a szegény ember ellen fordult. Nincs tél. Az­előtt jobb sora volt a szegényeknek. Csak úgy csikorgott a hideg, térdig ért a hó. Fogyott a gesztenye és volt munka a hó eltakarítás­nál . . . Mondom, az isten is elfordult tőlünk. A hordár csak köpött egyet, ami nála azt jelentette, hogy osztozik az asszony siránko­zásában. — Magának még csak hagyján — folytatta a gesztenyeárus — maga csak egyedül van. Nekem azonban gyerekeim is vannak. Kenyér kell, ruha kell, fűteni kell. Hiszen ha magam volnék ! Grün hallgatott egy darabig, aztán újra megszólalt: — Tudnék én magamon segíteni, csak volna néhány forintom. Higgye meg, ,hogy nem fa­gyoskodnám itt nap-nap után. Én is ülhetnék a kávéházban és nem bántana a gondolat, hogy nem lesz vacsorám. De hát nincsen pénzem, amivel hozzáfogjak. — Üzletet nyitna, ugy­e? Egy kis kávé­mérést. — Nem vagyok bolond — felelt a vörös­sipkás. — Egészen más a tervem. Olyan, hogy egyszeriben véget érne a nyomorúságom. A maga helyében tudnék segíteni a bajon, hagyja el. — Az én helyemben ? — csodálkozott az asszony. — Mihez foghatna ötven forintocská­val. Egy fityinggel sincs több pénzem. Ha tudná, milyen nehezen kuporgattam össze. A gyerekek szájától vontam el. Grün szeme megvillant. — Ötven forint untig elég lenne, hogy for­dítsak a sorsomon. A tél véget ér, jön a ta­vasz. Megkezdődnek a lóversenyek. Az asszony meglepődve nézett a hordárra mint aki olyasmit mondott, amire egyáltalá­ban nem számított. És valósággal gépiesen ismételte a szót: — A lóversenyek ... A hordár most már ütötte a vasat: — Igen, azt mondottam, hogy a lóverse­nyek. Ez az egyetlen mód arra, hogy az em­ber hamar és minden nehézség nélkül meg­szedje magát. Hej, mennyi boldog embert láttam én már kijönni a versenytérről. Azt tudja, hogy versenyprogrammot árulok, ha eljő a futtatások ideje. De sok ember vett szomorúan programmot tőlem és egy óra múlva gummkrádleren ülve, vidám arccal hagyta el a versenyteret. Megszázszorozta a pénzét. Rábukkant a szerencseforrásra. .. Ha nekem ötven forintom volna. Ettől a naptól kezdve másról nem figrt Lapunk mai száma 24 oldal

Next