Népszava, 1911. június (39. évfolyam, 129–154. sz.)
1911-06-01 / 129. szám
• AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre 6.— kor. fél évre 12.— kor. [ egy hóra 2.— kor. A ,,SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden SZERKESZTŐSÉG: Vin., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) ÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 Junius 1. csütörtök, 129. szám. Elvtársak! Június 11-én, vasárnap országszerte tüntetünk a militarizmus őrült követelései ellen. Budapest munkássága a központi városháza udvarán tart nagy népgyűlést. Ugyane napon az ország valamennyi pártszervezetei rendeznek népgyűléseket. Ezt megelőzőleg a fővárosban valamennyi szakma nyilvános szakmagyűléseket tart. Elvtársak, készüljetek. Nemzeti vivmányok a katonai perrendben. 1. Abban a kellemes reményben vagyunk, hogy a katonai javaslatokból törvény nem lesz. De hogy a veszedelmet elháríthassuk, minden becsületes embernek szóval, tollal és ököllel küzdenie kell a kormány vakmerő terve ellen s mi e küzdelem sikerében bízva, reméljük, hogy az a vita, amely most a sajtóban megindult s amely a parlamentben majd tovább folyik, elhárítja az országról azt a veszedelmet, hogy a kormány néprontó szándékából valóság legyen A kormány és sajtója nemzeti vívmányokat fedez föl a javaslatokban, különösen a katonai bűnvádi perrendtartásban. A magyar nyelv érvényesülésében álló nemzeti vívmányt a polgári lapok már eléggé leszállították értékére. Mi ezzel foglalkozni nem kívánunk. A mi fölfogásunk az, hogy amint az oktatás és közigazgatás, úgy az igazságszolgáltatás terén is az a nyelv használandó az állam polgáraival szemben, amelyet ők értenek, mert ezek az intézmények céljaiknak csakis így felelhetnek meg. Más kérdés, hogy a nemzetiségieknek saját jól fölfogott érdekük is azt parancsolja, hogy tanuljanak meg magyarul. Viszont egyáltalán nem tartjuk nemzeti vívmánynak azt, hogy a Bach-korszakbeli kegyetlen katonai büntetőjog alapján hozott szigorú ítéleteket magyar nyelven hirdetik is ki a magyar, német, oláh vagy tót katona előtt. Az egész bűnvádi perrendtartás, ha még olyan modern lenne is, mitsem ér, ha az anyagi büntetőjog marad a régi, az 1855-ben kiadott katonai büntető szabály, amely csak bitorolja a törvény nevet s amely valóságos megcsúfolása minden parlamenti alkotmányos törvényhozásnak. Mert lehet-e erről beszélni abban az országban, amelynek fiai fölött szabadság, becsület, élethalál kérdésében nem a törvény, hanem egy legfőbb hadúri rendelet, egy császári ukáz alapján ítélkeznek. De pillantsunk bele ebbe a katonai bűnvádi perrendtartás javaslatba, amely azonos úgy a közös haderőre, mint a honvédségre vonatkozólag. Nézzünk meg néhány „nemzeti vívmányt", amivel a nemzeti munkapárt kedveskedni akar a nemzetnek, amivel ki akarja csalni a néptől az újabb és fokozottabb, rengeteg vér- és pénzáldozatot. A legelső nemzeti vívmány a javaslat 7. és 14. szakaszaiból csillog felénk. A 7. §-ból értesülünk arról, hogy „a közös haderő bíróságai a bíráskodásuknak alávetett egyénekre, még ha azok a katonai kötelékbe nem tartoznak is, a közös haderő számára érvényben álló büntetőjogot alkalmazzák." Eddig nem tudtuk, hogy katonai bíróság polgárokról is akar ítélkezni, mint Muszkaországban. De hát akar. A 14. szakasz már megmondja. És pedig nemcsak mozgósítás vagy háború idején, hanem „midőn háború kitörésének közvetlen veszélye fenyeget", a jogosulatlan toborzás, a katonai szolgálat megszegésére csábítás vagy segélynyújtás, kémkedés, ellenséggel való egyetértés, a fegyveres erő elleni egyéb cselekmények miatt a polgári egyének is a honvédség, vagy a közös hadsereg bíráskodása alá esnek. Az indokolás siet megnyugtatni, hogy ezt csak a minisztertanács rendelheti el. Most már nyugodtak lehetünk, hiszen tudjuk, hogy minden kormány mily keményderekú a császárral szemben. A katonai bíráskodást most némi sajátságos, bár inkább csak formális demokrácia jellemzi. A közlegénytől fölfelé hívják be bírói szolgálatra a katonákat. A javaslat csak főhadnagytól fölfelé tartja alkalmasnak a katonát birói működésre s ezt azzal indokolja, hogy az új szóbeli, közvetlen és nyilvános eljárás követelményeinek a legénység fölfogó és ítélőképessége nem felel meg és igy puszta figuránssá sülyedne a tisztek mellett. Mi azt hisszük, éppen ellenkezőleg áll a dolog. Az a nyilvánosság, közvetlenség és szóbeliség, a védelem szabadsága, amelyek a modern főtárgyaláson az esküdteket alkalmasakká teszik a döntésre, éppen így fokozzák a legénységnek erre való képességét is. Hogy pedig a tisztikartól függetlenül ítéljen a közember, ahhoz a szolgai, vak fegyelem megszüntetése lenne szükséges. Ám ezt egyrészt hiába várjuk, másrészt ugyanez a függőség fönnáll az alárendeltségi viszonyban levő tisztek rovására is és csak a külön katonai bíráskodás megszüntetésével lenne megszüntethető. De a javaslat még tovább is megy az antidemokráciában. Nem elég, hogy a legénységet és altiszteket, sőt a hadnagyokat is kizárja a bíráskodásból, hanem kétféle elsőfokú bíróságot szervez, nemcsak a bűncselekmények, hanem a tettesek rangja szerint. A dandárbíróságok határoznak ugyanis a legföljebb hathavi fogsággal sújtandó esetekben, „ha a tettes nem tiszt, vagy hasonló állású egyén". Más esetekben a hadosztály-bíróságok ítélnek, tehát a nem tiszteknek súlyosabb és a tiszteknek bármily ügyeiben. Az indokolás nyíltan kijelenti, hogy a mai szervezet nem ismeri ezt a megkülönböztetést, amely az eljárás kisebb-nagyobb garanciáival kapcsolatos, de a nem tiszteknél megelégszik az eljárás kisebb garanciáival, amelyek között nem utolsó az, hogy a vádat a dandárbíróságnál „ügyészi tiszt" (a katonaállományú tisztek közül), képviseli, míg a hadosztálybíróságnál „katonai ügyész" (az igazságügyi tisztek állományából). Vagyis a nem tisztekkel szemben a vádló katona, a tisztekkel szemben pedig jogász. Maga a javaslat is érzi, hogy a katona nem lesz alkalmas a vád képviseletével járó jogászi működésre, ezért a 291. §-ban megengedi, hogy a dandárbíróság előtt az ügyészi tiszt arra szorítkozhatik, hogy indítványt tesz általában a törvény alkalmazására. Az alsófokú bíróságnak a tettes rangja szerinti kettéválasztását hasztalan iparkodik a javaslat azzal indokolni, hogy a tiszteket azért veszi ki a dandárbíróság hatásköre alól, mert rangjukra való tekintettel gyakran nehéz lenne az ítélőbíróság megalakítása és mert célszerű a rajtuk való ítélkezést elvonni szűkebb köteléküktől. A valódi indok a katonai gőg, a tiszti rangnak oktalan túlbecsülése, aminek fokozása valóban időszerűtlen a huszadik század törvényjavaslatában. A rangőrület tombol a javaslatnak az ítélőbíróságok megalakítását szabályozó rendelkezéseiben. Az elnök mindig magasabb rangú, mint a vádlott, jeléül annak, hogy mennyire bíznak a bírói függetlenségben, a bírák is legalább olyan rangúak, mint a vádlott. A polgár megbecsülését fejezik ki azzal, hogy a polgári vádlott olyan bíróság elé kerül, mintha közlegény lenne. Lapunk mai száma 16 oldal.