Népszava, 1911. július (39. évfolyam, 155–180. sz.)

1911-07-01 / 155. szám

k>> X >v 155. szá m. XXXII. évfolyam. Budapest, 1911 július 1. szombat. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: „„ a 4.— kor. s negyedévre •.— kor. . . • • » - kor s egy hóra a.- kor. A SZOCIALIX*tJB"-»U ep-ütt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁMÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXXL, CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: Vm.: CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Budapest községi politikájával nagyon meg lehet elégedve néhány nagy ipari vállalat és pénzintézet, egy sereg mindenféle részvényes, általában a vagyonos polgárság és idővel talán a kisebb polgárság is. Miért ? Mert a város kormányzata az utóbbi években hatalmasan előmozdította mindezeknek az érdekeit. Dr. Bárczy István polgármester, akit elsősorban a Vázsonyi vezérlete alatt álló demokraták támogatnak, mesteri módon ért a fölsorolt rétegek érdekeinek kielégítéséhez. Modern eszközökkel dolgozik, modern emberek a demokraták vezérei is, tehát megértik a polgármester intencióit: belátják, hogy az új rendszer, amely Bárczyval a városházára bevonult, jobban szolgálja a polgárság érdekeit, mint a régi, szűk látókörű, fogalmazó papiroson spóroló, de parazita vállalatoknak és egyes nagyszájú törzsfőnököknek milliókat ajándékozó rendszer ; a fővárosi képviselet más elemeit pedig kerületi kedvezésekkel — amelyek többnyire a háziurak és telektulajdonosok érdekeit mozdítják elő legfőképpen — nyeri meg magának a polgármester. Így tudott Bárczy többséget szerezni a gázgyárak megváltásához és a villamosvasút megvételéhez, holott például Párizs városa ugyanabban az időben a gázgyártást is, a közúti közlekedést is újabb negyven évre odadobta harácsoló magánvállalatok zsákmányául. Így tudta a közgyűléssel háromnegyed óra alatt elfogadtatni a községi villamos-áramfejlesztő gyár fölállítását ; így tudta keresztülvinni néhány ezer községi kislakás építését, amivel ezen a téren Budapestnek vezető szerepet szerzett. Mindez a vagyonos polgárság érdekében történt. A munkásság érdekei pedig — legalább eddig — alig jöttek számításba. Alig van Európának még egy nagy városa, ahol aránylag oly kicsiny volna az egyenes és oly nagy a közvetett adó, mint Budapesten. Itt a városi egyenes adó csak harminchárom százaléka az állami adónak, míg a városi jövedelemnek összehasonlíthatatlanul nagyobb része fogyasztási és egyéb közvetett adókból telik ki. A világvárosi helyzet és a bonyolult, költséges adminisztráció pedig egyre újabb és újabb terheket ró a fővárosra , minthogy a fogyasztási adókat tovább fokozni — már csak a munkásság szervezettsége és ellenálló képessége miatt is — tiszta képtelenség, a polgárság zsebét pedig meg kellett kímélni a kiadósabb adóemeléstől : nem maradt más hátra, mint a jövedelmező közüzemek alkalomadtán való megváltása és újabb ilyen üzemek létesítése. Így a vagyonos polgárság megmenekül az adóemeléstől, míg a munkásosztály változatlanul nyögi tovább is az őt leginkább sújtó közvetett adók terhét. A kislakások építése elsősorban munkásérdeknek látszik. De a tapasztalat mást mutat. Igaz, hogy ezen a réven Budapest néhány ezer aránylag olcsó lakással gyarapodott, de ezek a lakások nagyobbrészt nem a szoros értelemben vett munkásoknak jutottak; részint azért, mert a budapesti munkás kereseti viszonyaihoz képest még ezek az aránylag olcsó lakások is drágák, részint... más okokból; a mindnyájunkat érdeklő végső eredmény pedig az, hogy a községi lakásépítő akció óta a budapesti lakások bére nemhogy csökkent volna, hanem még emelkedett, úgy, hogy a dolgozó tömegek lakásnyomorúsága most még nagyobb, mint azelőtt volt. Ellenben egy csapat építész és vállalkozó igen jövedelmező megbízásokhoz és vállalathoz jutott; ezek tehát méltán meg lehetnek eléget c ani válam kél&égi politikával. Meg lehetnek vele elégedve mindazok is, akik a Városi Villamos Vasútnál érdekelve voltak és vannak. Az igazgatókat az a veszedelem fenyegette, hogy 1917 január elsején — a szerződés értelmében — az egész vállalat a város tulajdonába megy át és ők kiesnek a fényes állásokból. A városi kormányzat olyan megoldást talált, amely az igazgatók pozícióját biztosította , de biztosította, sőt előmozdította a részvényesek veszélyeztetett érdekét is. Ezelőtt két évvel a tőzsdén szívesen adták a 200 korona névértékű részvényeket 260—270 koronáért; a város most 420 koronájával vette meg a részvényeket és a tőzsdén már 420 koronánál is drágábban kelnek. Mindezt az új kormányzatnak köszönhetik. A részvényesek és igazgatók haszna már megvan , hogy a közönségé és főleg a munkásságé is meglesz-e, az a jövő titka. A forgalmi személyzet éhbérének havi 10—12 koronával való javításával ezt a kérdést nem lehet elintézettnek tekinteni. A gázgyárak meg a legújabban elhatározott villamostelep építésébe és berendezésébe körülbelül 50 millió koronát fektet be a főváros egyelőre. Ez egyes iparvállalatoknak óriási nyereséget jelent. Hogy egy példát mondjunk: a pozsonyi kábelgyár részvényei pár hét alatt 100 koronával emelkedtek arra a hírre, hogy az új villamos telepnek az a gyár fogja szállítani a kábeleket. A főváros egyéb iskola és kislakás — építkezései révén is óriási emelkedést értek el az építőipari vállalatok részvényei és jelentékeny haszonhoz jutottak egyes magánvállalatok. Ha majd a városi üzemek jövedelme elkerülhetővé teszi az adóemelést és ha majd a kiskereskedők és kisiparosok olcsón kapják a várostól az ipari gázt és villamosságot, a laternerosztály pedig a világítást és fűtést, akkor igazán mindenki ki lesz elégítve, aki ez idő szerint szavazatával részt vehet a város ügyeinek intézésében. Mindezeket tekintetbe véve, mi egy csöppet sem csodálkoznánk, ha a főváros vagyonos polgársága, meg bank-, villamosvasúti- és építőipari nagyrészvényesei és nagyvállalkozói még életében szoborral, utca- és térelnevezéssel tisztelnék meg a polgármestert és leghívebb, legtehetségesebb támogatóját, Vázsonyit. De ha azt számítjuk ki, hogy a munkásságnak mennyi oka van a lelkesedésre és elismerésre, akkor bizony nem végződik a számadás olyan kedvezően. Minthogy tárgyilagos bírálatot akarunk gyakorolni, megállapítjuk, hogy a fővárosi kormányzat az utóbbi két évben a községi építkezésekkel jelentékenyen szaporította a munkaalkalmakat. Egyéb haszon azonban a munkásságra az új kormányzatból nem hiáult. Na most jobb is : munkaalkalom — ami persze legelső sorban az általános gazdasági föllendülés következménye — és ha a munkásság kemény harcai nyomán valamivel emelkedett is a munkabér: a munkásság helyzete egészben véve nem javult lényegesen, mert a házbéruzsora és az élelmiszerdrágaság, melynek fokozódását a fővárosi kormányzat nem tudta megakadályozni, többet ragadott el tőlünk, mint amennyit a gazdasági föllendülés és a bérharcok hoztak. Állítsuk emellé azt a tényt, hogy a főváros kormányzata bérharcok esetén igazságtalanul kedvezett a munkáltatóknak a munkások rovására ... és akkor kész a mérleg: ez a modern, a polgári osztály minden rétegét két kézzel kielégítő városi kormányzat a munkásságra nézve tulajdonképpen semmivel sem jobb, mint bármelyik maradi, vagy reakciós kormányzat. Fényesen bebizonyult ez a legutóbbi közgyűlésen is. Kimondták, hogy a városi villamos - áramfejlesztő gyár berendezésére nemzetközi nyílt versenyt hirdetnek. De Vázsonyi — általános helyeslés közt — hozzátette, hogy külföldi vállalatnak csak akkor juttatják a munkát, ha az sokkal olcsóbban vállalja, mint a hazaiak. Hát komoly, nyílt verseny esetén egy tízmilliós vállalatnál egy millió — 10% — még nem túlságos nagy differencia, ha nagyon akarják támogatni a „hazai" ipart. (A föntebb már említett pozsonyi kábelgyár például a „Wiener Bankverein" tulajdona!) Ezt az egy millió, vagy mondjuk csak fél millió koronát, amelyet a főváros a hazai iparnak adna, a munkásság is fizeti, sőt elsősorban az fizeti a horribilis közvetett Lamk rai száma 14 oldal.