Népszava, 1911. július (39. évfolyam, 155–180. sz.)

1911-07-01 / 155. szám

4 Khuen a királynál lesz kihallgatáson va­sárnap s bécsi tartózkodása alatt az osztrák miniszterelnökkel is fog tárgyalni. A minisz­terelnök állítólag csak a folyó ügyekről fog referálni. A horvát bán Budapestre érkezett s megláto­gatta Khuen-Héderváry Károly gróf miniszter­elnököt, akivel két óra hosszat tanácskozott. Csü­törtök délután a horvát képviselőknek a Vadász­kürt-szálló különtermében értekezletük volt. Pén­tek délelőtt az értekezletet a bán elnöklésével folytatták. Az értekezlet tárgya az appropriációra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása volt. Tótnyelvű középiskolák felállítását kívánja a tót nemzetiségi párt, amelynek küldöttsége járt a miniszterelnöknél, hogy ez ügyben emlékiratot nyújtson át. Az emlékirat a nemzetiségi törvény alapján kéri a kormányt, hogy a Felvidéken tót középiskolákat állíttasson, amíg pedig ez lehetővé válnék, gondoskodjék arról, hogy a felvidéki kö­­zépiskolákban és tanítóképző-intézetekben a tót nyelv mint kötelező tantárgy taníttassék. A mi­niszterelnök átvette ugyan a küldöttség emlékira­tát, de megjegyezte, hogy a kormány és a törvényhozás figyelmét sokkalta fontosabb ügyek kötik le, semhogy a memorandum­ban foglaltak elintézését közvetlen kilátásba helyezhetné.­­ A párt csütörtökön Ma­laczkán népgyűlést tartott, melyen hatezer ember vett részt. Juriga Nándor képviselő ez alkalom­mal megtartotta beszámoló beszédét. Beszéltek még Blahó Pál képviselő, Bonda szerkesztő, Bra­nyeczky földgazda és Tománik Flórián káplán, mire határozati javaslatot fogadtak el, mely tilta­kozván a katonai javaslatok ellen, követeli az általános választójogot, a tót középiskolák föl­állítását és a Morva szabályozását A képviselőház pénzügyi bizottsága tár­gyalta és részleteiben is elfogadta az ,altruista bank"-ról szóló javaslatot, amelyet Földes Béla és Batthyány Tivadar kritizáltak külö­nösen azt hangsúlyozván, hogy az állam egy ilyen intézkedéssel nem végzi el a parcellázás és telepítés körül való feladatait . Tárgyal­ták és elfogadták a Pozsony, Fiume és Zágráb államsegélyes kölcsöneiről szóló javaslatot is. A hunyadmegyei alispánvála­stás. A hunyad­megyei alispánhelyettest választó rendkívüli me­gyei közgyűlés napja folyó hó 4-ére, keddre van kitűzve. A szászvárosi magyarokat pártkülönbség nélkül összetömörítő magyar párt választmánya nagy szótöbbséggel azon óhajának adott kifeje­zést, hogy a magyar párt tekintélyes számú megye­bizottsági tagjai szavazatukkal Lázár Farkas fő­szolgabíró jelöltségét támogassák, aki a megyei Justh-párt jelöltje. Amennyiben Lázárra nem sza­vazhatnának, úgy a szavazástól tartózkodjanak. Hir szerint Vlad Aurél a jelöltségtől visszalép s így a választás Lázár Farkas főszolgabíró és Csulay Lajos vármegyei főjegyző között fog le­folyni. NÉPSZAVA 1911 július 1. Az appropriációs javaslat. (A képviselőház ülése.) A képviselőház pénteken belekezdett az appro­priációs törvényjavaslat tárgyalásába. A Kossuth­párt részéről Désy Zoltán, a Justh-pártról Holló Lajos mondott hosszabb beszédet, — ez a beszéd volt az ülés érdekessége — a horvátok álláspont­ját pedig Szekulics Lázár fejtette ki A javaslat előadója Hegedűs Lóránt volt, aki szerint az állami rendes kiadások fedezhetők lesznek a rendes bevételek­ből, sőt ezekből még a beruházásokra is jut va­lami. A javaslatban felhatalmazást kér a kormány 160 millió értékű címlet kibocsátására, de való­színű, hogy csak kisebb összeg erejéig fog ezzel a joggal élni. Az állami adósságok törlesztésére tíz millió koronát fordítanak. Fontos dolog a ja­vaslatban a szeszadó fölemeléséről szóló intéz­kedés. Az ország sürgős szükségleteire való tekin­tettel kéri a javaslat mielőbb való elfogadását. Désy Zoltán hosszasabban kritizálja a javaslat pénzügy-politikai részét. Rámutat arra, hogy az előirányzat nem veszi figyelembe a dohány drá­gításából, a bélyeg- és illetéktörvények revíziója folytán előálló jövedelem-többletet. Ami emelke­dés az állami jövedelmekben mutatkozik, az a természetes fejlődés eredménye, abban semmi része nincs a kormány pénzügyi politikájá­nak. Fejtegeti az obstrukciók okait, amelyek tizenöt esztendő óta lépten-nyomon exlexbe kergetik az országot és amelyeknek forrása szerinte csak abban keresendő, hogy a nem­zet és király közt nem lehetett az összhangot helyreállítani. Bizonyítja, hogy ez a mostani kor­mánynak is csak ideig-óráig sikerülhet, a nemzet érdekeinek föláldozásával. Kijelenti végül, hogy a katonai javaslatokkal szemben pártja minden törvényes és parlamentáris eszközzel küzdeni fog s annak érvényre emelkedését megakadályozza. Határozati javaslatot nyújt be a véderőreformnak elhalasztása iránt addigra, amíg sikerül a nemzet jogainak érvényesítésével a korona és az ország közt a harmóniát megteremteni. Szekulics Lázár a horvát képviselők nevében magyar beszédet mond. Fölsorolja azokat a kívá­nalmakat, amelyeket a horvátok táplálnak s azokat a sérelmeket, melyeknek orvoslását a kormánytól remélik. Ezek közt azt is, hogy a horvátországi közös hatóságoknak a horvát legyen a hivatalos nyelve s a horvát honvédség körében is érvénye­süljön a horvát nyelv. Holló Ujos következett ezután. Holló először is a hon­átok­hoz szólott s a horvát-magyar érdekközösségre hivatkozott, azután áttért az appropriációs javas­lat tárgyalására. A kormány tetteinek jellemvonása — mondotta — az, hogy a legszigorúbb zárkózottságot tanú­sítja azon törekvésekkel szemben, amelyek Magyarország belügyeinek fejlosztésénél áldoza­tokat igényelnek, ellenben hazárd kézzel szórja az ajánlatokat akkor, amikor imperialisztikus tö­rekvések céljaira kivonnak ettől a nemzettől ál­dozatokat. A kormány hivatkozik veszélyekre, amelyek minket fenyegethetnek, amelyek tehát óva­tosságra és előkészületre intenek. Igen, egy nem­zetet veszélyek környékezhetnek, külügyi helyzeté­ben számos szirt meredhet, amelyeken az állami élet hajója zátonyra futhat és hajótörést is szenved­het, de másirányú veszélyek is állanak fönn a nemzet életében, amelyekkel szemben szintén vér­tezettnek kell lennie és amelyeket a kormánynak és a parlamentnek egyaránt figyelembe kell ven­niök. Ezek a veszélyek keletkezhetnek annak a nagy hatalmi vágynak mérhetetlen »colydlardból, amelyet dinasztiák táplálnak, nem azért, hogy a nemzetek nagyságát szolgálják, hanem csak azért, hogy az általuk kitűzött nagy imperialisztikus cé­lokat azután előbbre vigyék éppen a nemzet erői­nek túlzott igénybevételével. Amidőn pedig azt látjuk, hogy mik azok a fegyverek, amelyek ké­pessé tesznek egy nemzetet ezeknek a veszélyek­nek elhárítására, akkor nem lehet másra utalni, mint arra, hogy csak az a nemzet képes erre, amely az önmaga fölött való rendelkezést kezében tartja, míg az a nemzet, amely m­eg van fosztva attól, hogy érdekeit és nemzeti céljait a maga ere­jével védelmezni legyen képes, az nem lesz képes ezeket a veszélyeket sem elhárítani. N­a a kormánynak tetteit csak nagyobb voná­sokban akarom is bírálat tárgyává tenni, meg kell néznünk az ország kulturális és gazdasági képét. Kulturális tekintetben elég csak arra hivatkoz­nom, hogy eddig nem bírtuk kultúránkat alapjában is kiépíteni, kultúránknak a legcsekélyebb, a legnél­külözhetetlenebb munkáit is elvégezni. Itt van egy ország, amelyben a statisztika kimutatása szerint még ma is a hat éven fölüli népesség tömegének 40 százaléka az írni- és olvasnitudásnak birtoká­ban nincs és amely nem rendelkezik azon intéz­ményekkel sem, amelyek nemzeti kultúránknak ezen szégyenteljes foltját letörölni képesek vol­nának. És mégis velünk szemben követelésekkel jönnek, amelyek távol állnak a nemzeti érdekek­től, amilyen a nagy tengeri berendezkedés, az or­szág tengeri fölfegyverkezése, a száz és százmil­lióknak pazar kézzel való odadobálása olyankor, amidőn nemzeti kultúránk fogyatkozásait évtizedes munka után sem bírjuk megszüntetni. A másik gazdasági életünk tükre. Évről-évre óriási mértékben növekszik az összeg, amellyel mi idegen munkának adózni vagyunk kénytele­nek. Másfél milliárdot már fölülhalad, 1700 millió már az az összeg, amellyel idegen ország produk­tumait ez az ország vásárolni kénytelen, s amelyért oda kell áldozni az ország összes termelő erejét. Midőn gazdasági életünkben ezt a nagy hanyatlást látjuk, midőn a legkiválóbb munkaerőknek száz­ezrei mennek, hogy a másutt kínálkozó munka­alkalmat fölkeressék, ha az ország gazdasági ere­jének ezen romlását látjuk, akkor nem találkozunk a túloldal részéről kezdeményező lépéssel, hogy ezen nagy gazdasági derout és veszedelem köze­pette megindítanák a védekezést. A társadalmi rétegek gazdasági igénybevétele mindenütt akként történik, hogy a fokozódó ter­hek egy részét a gazdaságilag erősebb osztályok vállaira rakják. Mi is megkíséreltük nemrégen olyan új adótörvény megalkotását, melyben a függetlenségi párt törekvései a maguk egészében nem nyertek ugyan teljes kifejezést, de amelyben legalább keresztül lett vive a progresszivitás elve, amelyben benne volt, hogy a magasabb jö­vedelmek jobban adóztassanak meg, melyben­­ idegenben elköltött nagy vagyonok birtokosai három­szoros megadóztatással lettek megróva, melyben a kisebb ,exisztenciák létminimuma meg volt álla­pítva. És jött ez a kormány és első lépése is az volt, hogy ezeket az üdvös intézkedéseket, ame­lyek valójában teherátháramlást céloztak, melyek a teherviselés elvének igazságosabb és arányosabb keresztülvitelét kívánták biztosítani, sietett­ hatá­lyuktól megfosztani. Ezek az önök adóztatási tö­rekvései, melyek nem nézik, hogy kinek milyen vagyoni bőség és gazdaság áll rendelkezésére, sőt. a kisexisztenciák életszükségleteit sokkal na­gyobb mértékben teszik ki megtámadások­nak, mint azt az egyenlő megadóztatás elve megengedné. Példaként itt van a világítási objektumok megadóztatása: a villany és a gáz, semmiféle megadóztatásnak nincs alávetve, ami^ az alacsonyabb néposztályok által igénybe vett pet­róleum adóztatás alá kerül, így lesz a gyűjtőesz­közükkel is. Itt van a legújabb idő meglepetése, a dohánycikkek megdrágítása. Kétségtelenül megg lehet állapítanunk, hogy a dohánytermékeknél i­s csekélyebb értékű cikkek, melyek tehát a nép legalsó rétegeit érintik, száz percenttel vannak megdrágítva, ellenben a nagyobb értékű dohány­termékek, amelyek csak a vagyonosabb osztályok által vehetők igénybe, sokkal kisebb mértékben vannak megdrágítva. Ebben is tendencia van, amelyet én a mai kor igényeivel és modern szociá­lis érzékével összeegyeztetni nem tudok. Ezután a szeszadó emelését kifogásolta Holló, majd a bírák titkos minősítésének eltörlését kí­vánta, kitért a katolikus autonómia ügyére, majd a katonai terhek növekedését tárgyalta s az erre vonatkozó hivatalos adatok ismertetése­­ után így folytatta: Ez van a hivatalos előadásban, a hivatalos ös­szeállításban. Hogy azonban megtartható lesz-e a költségeknek ezen mértéke, az rendkívül kétséges, mert a közös hadsereg részére oly csekély ös­­szegben lettek ezek a költségek fölvéve, amelyek nagyon valószínűvé teszik, hogy itt már emelke­dés, várható. De ha egymagában ez a hetven millió volna is az az állandó teher, amely bennünket illet. Ámde ehhez hozzájárul még az atom­létszám fölemelése által gazdasági téren okozott hátrány. Mert az igaz, hogy két évre szállítják le a szolgálati időt bizonyos ágak­ban, de a honvédlovasságnál az eddigi két évet három évre fölemelik, az eddig nyolc hét alatt kiképzett póttartalékosokat két évre soroz­zák be, ugy hogy körülbelül 50—60 ezer em­bert a gazdasági munkától ismét elvonnak, ami­nek prt.-tc4t .-.dim­en be kell állitani a költs­­é­gek sorozatába. 130-140 millió korona lesz tehát az az összeg, melyet Magyarországon állandóan az említett célokra kell fordítani. Ezzel szemben a­z mondják, hogy nem vehetik lelkükre azt, hogy Magyarország egy nagy háborús veszedelem ese­­tében teljesen készületlenül álljon és alaposan ki nem képzett, mindössze csak nyolc hétig gyakor­latozott póttartalékosokat kelljen mindjárt az első harcvonalba az ellenség elé dobni. Te­hát Magyarországnak és Ausztriának hadi szer­vezete, ezen fölfogás szerint, ma akként áll, hogy egy esetleges háború esetén hadveze­tőségünk kénytelen lenne a polgároknak száz­ezreit kiképzés nélkül áldozatul dobni oda a há­ború molochjának. Hiszen a kiképzett észt­­r­­ és magyar hadsereg ma is másfél millió eur­er áll künn a csatatéren, teljesen harced­­it harcrakész emberekkel, akik után csak i­á >á­ban jöhetnek a póttartalékosok, népfölkel­ő egyéb fölszerelési csapatok a háborús seg­­álatok teljesítésére. Nekünk tehát ez a millió emberünk e fölfogás szerint nem elég arra, hogy az első harcvonalban való vétel szükségétől megmentse a kevésbé­­ póttartalékosokat, h­anem — és ez volt arg ír tációjuk — háború esetén ezeknek a póttar­ »1­soknak is mindjárt az első harcvonalban lehet ? *« volna szolgálniok ás életüket katonai kii nélkül áldozatul kellett volna hozniok ... A katonai téren még talán indokolni lehet , samivel ezeket az óriási áldozatokat azzn ezek a nemzet biztonságával állanak szoros függésben, de ki tudja indokolni azokat gerep áldozatokat, amelyeket a tengerészet teszünk s amelyek által Magyarország­éra abszolúte érintve nincsenek? Hiszen egy-egy rettenetes hajónak értéke 70 millió korona rendezésük újabb és ú­jabb milliókba kerül, mit jelent Magyarország életében, kutat egy 70 milliónyi összeg föláldozása és mit az a többi millió, amely folytonos lánco... .> egymásután fogja követni ezeket a befe­kt Ujabban hallottam, hogy talán Olaszország­­ gitségére fogjuk kiállítani ezeket a hajókat. I segítség tudvalevőleg akként nyilatkozik hogy mi a delegációban, vagy itt hozzájár bizonyos számú Dreadnoughtok fölépítése másnap már az olasz kormány kétszer annyi hajó­­ elépítését határozza el. Mi partvédeli erődítmények, tengeri aknák és csekély­ebb­­­ fölszerelések által is jobb­an biztosíthatjuk, s ahogy Olaszország a maga pártvédelmét b:­­tani képes. A hatalmas beszéd vége a választói refor szólett s a véderőreform helyett a becsület«­­­lásztói reformot követel» határozati java: at nyert befejezést: 1

Next