Népszava, 1911. augusztus (39. évfolyam, 181–206. sz.)

1911-08-01 / 181. szám

XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 augusztus 1. kedd. 198. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. fél évre 12.— kor. negyed évre 3.— kor. egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) JOVgy' ffl győzelem felé. Beláthatatlan embertömeg, amelynek lel­kéből hatalmas erővel kívánkozik ki és tör elő a jognak és emberi sorsnak az akarása; harmincezer ember, akinek lelkében hara­gosan tombol az indulat elnyomói és be­csapói ellen; tüzes, ragyogó szemek, ame­lyekből kicsap a küzdelem vágya és a min­denre való elszántság lelkessége ; a szolga­ság és nyomor gyűlölete, a szabad­ság éhe, a műveltség szomjúsága; nagyszerű és nemes politikai idealiz­mus, amely a hét egyetlen szabad­napját odaadja az igaznak és szük­ségesnek fölismert eszme szolgálatába; fenyegetésre kulcsolódó öklök és a közös harcra láncot fonó kezek, — mindez együtt s mögötte a megszületni nehezen tudó új Magyarország bontakozó körvonalai— íme ez volt a vasárnapi népgyűlés képe. Aki látta, aki érezte a politikai szenvedély vi­harzását, amely végigborzolta a tömeg lel­két, az olyasvalamit élt meg, amit elfelej­teni nem fog soha. Amint végignéztünk ott magunkon, amint éreztük, hogy milyen sokan vagyunk, milyen lelkesek vagyunk, mi­lyen harcrakészek vagyunk, mennyire élesen látunk és politikailag milyen intelligensek vagyunk, akkor minden csüggedés el­szállt a lelkünkről, az akaratunk újból acélosan és frissen nekilendült az osztály­önzés, gonoszság és elvakultság akadályai­nak és ujjongó érzés lett úrrá a lelkün­kön . Győzni fogunk és legázolunk minden velünk szemben álló akaratot. Amikor zú­gott, lelkesedett, háborgott, méltatlankodott, ünnepelt ez a tömeg, amikor az óriási­­csarnok mintegy megremegett az értelmes és öntudatos szenvedélyek ostromától, éreztük, milyen nagy és halhatatlan igaz­ság van a mi költőnk szavában. Van még a népnek, van még ereje Megyünk előre! Megyünk bátran, megyünk biztosan és mindannyiunk lelkében ott rezgett az az érzés, hogy nincsen már messze az első nagy elhatározó győzelmünk napja. Hon­nan indultunk és már is hova jutottunk! A küzdő, harcos, háborgó lelkű tömeg mögött azután megjelent a lelkünk szeme előtt az a töméntelen munka, áldozatkész­ség, szenvedés, megjelent a névtelen, jó­formán senkitől sem ismert munkások és harcosok csapatának a képe, amely a mindennapi agitáció, rábeszélés, röpirat­terjesztés, értekezés, plakátragasztás, gyű­lésrejárás munkáját végzi esztendőről-esz­tendőre, napról-napra, nem fáradva, nem csüggedve, nem várva jutalmat és elis­merést a saját lelkiismeretén kivül senki­től és semmitől s akik nélkül s ami nél­kül a jogot követelő szavunknak nem lenne olyan hatalmas és riadó visszhangja a nép lelkében. S azután megjelent a lelki szemünk előtt a Jakaboknak és hazátlan izgatóknak a képe, akik hosszú évek óta járják az országot s a tüdejük erejét, a lelkük és elméjük minden energiáját, az akaratuk összes feszültségét a gyűlések százain és ezrein odaadják a népjogok ügyének; akik télen-nyáron, a perzselő nap tüzében és korcsmák füstös-gőzös nehéz levegőjében, az igehirdetők nemes fanatizmusával föl­szántották a lelkeket, megmutatták a nép­nek a szabadulás útját, fölkeltették és öntudatossá tették elégedetlenségét, akik a közélet nagy álarcosbálján mindig alája láttak az álarcoknak és semmitől meg nem tévesztve, mindig csak a nép ügyét szolgálták, akik megtanították a munkáso­kat a helyes és érdekeiknek megfelelő po­litikai gondolkodásra. Amikor a gyűlés szónokainak egy-egy elevenbe vágó sza­vára a lelkesedés vagy fölháborodás szele borzolt végig a tömegen, büszkén és öröm­mel éreztük, hogy a sok Jakab sok szava fogékony talajra hullott s érik is már a vetésük. És noha személyi kultusz egyet­len párttól sem annyira idegen, mint mi­tőlünk, miért ne mondanák meg, hogy mindannyian büszkén és örömmel láttuk, hogy nemcsak a tömegek szervezésében, a kitartó harcban illet minket a vasárnapi gyűlés és siker oroszlánrésze, hanem öröm­mel és büszkeséggel hallottuk, hogy a mi szónokunk, Bokányi Dezső elvtárs volt az, aki szónoki erőben és igazságban egyaránt az első helyet vívta ki magának és párt­jának ezen a nagyszerű seregszemlén. De nemcsak mi, munkások és szociál­demokraták, voltunk sokan, de nagy tö­megben volt ott a polgárság is. S ezt meg­állapítva, csak az igazságosság parancsának teszünk eleget, amikor a sikernek ezen a feledhetetlen napján megemlékezünk a föl­világosításnak és tanításnak arról a nagy­szabású és töméntelen nehézség kísérte munkájáról, amelyet az új magyar értel­miségnek egyes csoportjai, elsősorban a Társadalomtudományi Társaság emberei a toll és élő szó erejével a polgári tár­sadalomban végeztek s amely a polgári közvélemény átalakításának művéből jog­gal követelhet igen jelentékeny részt ma­gának. A választójogi szövetség, a szabad­kőművesség politikai radikalizmusa, a Reformklub — ezek mind megannyi csator­nák, amelyeken keresztül ez az új magyar értelmiség a polgárság lelkébe eljuttatta a demokratikus fejlődés vágyát és szükséges­ségének tudatát, amelyek nélkül a Justh­pártnak a demokrácia mellé állása még sokkalta több nehézségbe és félreértésbe ütközött volna, mint amennyi így meredt eléje. De úgy látszik, hogy ez a párt most való­ban meggyőződéssel és minden erejével harcol a negyvennyolcasság értékes és életre­való részének a talpraállításáért és a nép­jogok táborának ma Justhék pártjának lel­kessége, nagyértékű parlamenti tevékeny­sége és fáradhatatlan kitartása egyik igen fontos és minden jóval biztató erőssége. Khuen pedig és a bandája benn a kép­viselőházban még valahogy őrzi az úgy­nevezett hidegvérét, de odakünn az utcán már elveszítette. A vérebeit, akiket egy ideig láncon tartott, vasárnap szabadon eresztette s ráuszította az utca járókelőire s a gyűlésről hazafelé tartó munkások egy­részére. Az erőszak, amely a képviselő­házban még most egyelőre gyáván meg­bújik, hadgyakorlatot tartott az utcán. Úgy­látszik, az utca föltámadásától még jobban fél a cinikus granicsár, mint a kép­viselőház ellenállásától, mert a tün­tető nép szavától hangos pesti utca élénk és mindenüvé elhallatszó cáfo­lata annak a butonságnak, hogy az or­szágban nincsen visszhangja a képviselők harcának. A visszhang kellemetlen a lite­rálók bandájának és ezt akarja vérbe foj­tani a granicsár. De már a vasárnap dél­után is megmutatta, hogy Budapest mun­kásai a hajoniták vérebeivel szemben is meg­fogják védeni a testi épségüket csakúgy,mint a véleménynyilvánítás szabadságát. A gyűlés közönsége eloszlott — de bizonyos, hogyha együtt maradt volna, akkori óriási számuk és elszántságuk láttára a láncról elbocsátott rendőrvérebek visszakotródtak volna szur­dokaikba. A tanulság ebből az, hogy ezen­túl mindig sokan fogunk tüntetni, mert az állattan szerint a rendőrségi vérebek leg­jellemzőbb tulajdonsága az a gyávaság, amelynél fogva csak a csekély számú járó­kelőbe mer belekötni. Sok véreb — kevés ember — ilyenkor dolgozik csak jól a vérebek falkája. Az utcasarkokon mindenfelé nagy vörös falragaszokat olvasni, amelyen a hatóság közhírré teszi, hogy ebzárlat van Buda­pesten. Vasárnap délután kiderült, hogy ez az ebzárlat csak a négylábú veszettekre Lapunk mai száma 16 dlllal.

Next