Népszava, 1911. augusztus (39. évfolyam, 181–206. sz.)

1911-08-22 / 198. szám

236 2. Az összes munkások, akik sztrájkbalépés vagy kizárás által a bérharcban érdekelve vannak és bizonyos határidőn belül ismét munkára jelentkeznek, a társaságok részéről mielőbb föl fognak vétetni. Senkit sem fognak szerződésszegés miatt beperölni vagy más bün­tetésekkel sújtani. A 3. szakasz részletesen intézkedik a békél­tető bizottságok egybehívásáról, ha vitás kér­dések merülnének föl. 4. Azonnal hozzá kell látni azon kérdések rendezéséhez, amelyek függőben vannak a vál­lalatok és azon alkalmazottaik között, akik az 1907. évi egyezményben nem szerepeltek. E kérdések a társaságok és az alkalmazottak képviselői között kerülnek eldöntésre, addig azonban, míg e közös értekezlet megteheti jelentését, ideiglenes vizsgáló bizottság fogja a függő kérdések rendezését ellátni. 5. Mindkét fél a bizottságot minden tőle telhető támogatásban részesíti. 6. Minden vitás kérdés, mely e megállapo­dás interpretálása körül fölmerülhet, a keres­kedelmi hivatal elé terjesztendő. A kormány javasolja, hogy bizottság kül­dessék ki, amelynek feladata lesz a meg­egyezési és békebírósági rendelkezések hatá­sát a vasutak üzemére megvizsgálni és jelen­tést tenni az esetleg szükségesnek látszó mó­dosításokról. A bizottság öt tagból állana és pedig a munkáltatók és­ munkások egyenlő számú képviselőiből és egy pártatlan elnökből. A bizottság a jövő héten üljön össze és mun­kálatait minél előbb végezze el. Mindkét fél ígéretet tett, hogy a bizottság határozatait el fogja fogadni. A kormány a vasúttársaságoknak megígérte, hogy a parlament következő ülésszakában tör­vényjavaslatot fog előterjeszteni, amely a tari­fák megfelelő általános emelését jogosultnak fogja kijelenteni. Az egyezség vasárnapra virradóra jött létre. A munkások megbízottai az ország minden nagyobb állomására sürgönyöztek, hogy a munkát kezdjék meg. Még vasárnap délelőtt megjött a válasz, a sürgönyökre, hogy a sztrájkolók a felhívásnak eleget tesznek. Az angol vasutasok harca tehát véget ért, még­pedig sokkal hamarabb, amint az re­mélhettük. Az an­gol vasúttársaságok, akik azt hitték, hogy ők az angol közgazdaság urai, letették a fegyvert a munkások erős össze­tartása előtt. A munkások győzelme ter­mészetesen nem teljes, mert hiszen még hátra vannak a részletes tárgyalások. A legfőbb követelésüket — a szervezet el­ismerését — azonban már részben a fenti megállapodásban elismerik a társaságok. A sztrájkkal kapcsolatos eseményekről a következőkben számolunk be: Megszűnt a sztrájk. " (­London, augusztus 21.) Szombat éjjel az angol kormány közbelépésére sikerült a vas­úti sztrájknak véget vetni. A békekötés meg­történt és a vasutasok teljes győzelmet arattak az igazgatóságok fölött. Egész Anglia föllé­legzett a béke hírére és maga György király a miniszterelnökhöz intézett táviratában gra­tulált a kormánynak a sztrájk szerencsés be­fejezéséhez. A vasutasok ma a Hyde-parkban 30-40.000 embertől látogatott gyűlést tartot­tak, amelyben elhatározták, hogy ismét meg­kezdik a munkát.­­ A manchesteri főpálya­udvarra tegnap délben néhány liverpooli és londoni vonat érkezett meg, amelyeket a kö­zönség nagy lelkesedéssel üdvözölt. A vasutasok nyugodtan visszatérnek mun­kájukhoz. A legtöbb londoni pályaudvaron ma előreláthatólag teljesen helyreáll a nor­mális állapot. Csak néhány vidéki nagyobb városban állanak elő nehézségek, különösen Manchesterben, ahol a vasutasok gyűlése azt a felszólítást, hogy munkába álljon, tilta­kozással fogadta és elvetette. Bonyodalmak vannak a Nord Western-vasútnál is, amely munkásait csak a szükséghez képest akarja visszafogadni, amivel a vasutasok nem elég­szenek meg. E vasút vonalait ezért még min­dig katonasággal őriztetik. Összeütközések. (London, augusztus 21). Vidéki zavargások­ról érkezik hír, melyeket többnyire a csőcse­lék rendezik. Lincolnban szombat éjjel és vasárnap reggel zavargások voltak. Több ezer ember megtámadta a pályaudvarokat, üz­leteket, ablakokat tört össze és nagy károkat okozott. Lianellyben a­ sztrájkolók az elmúlt éjjel fosztogattak és gyújtogattak. Mikor a pályaudvaron egy raktárbódét fölgyújtottak, robbanás történt, amely három embert meg­ölt és sokat megsebesített. Rendőrök bot­jaikkal, katonák feltűzött szuronnyal nyomul­tak a sztrájkolók ellen, akik közül sokan meg­sebesültek. Tizenhárom halott. (London, augusztus 21.) Lianellyből jelentik: A sztrájkolók vasárnap megostromolták a vas­útállomást, amelyet katonaság tartott meg­szállva. A szorongatott csapatok a perronra húzódtak, de oda is követte őket a tömeg. Ekkor a katonák éles tölténnyel lőttek. Három vasuti munkás holtan terült el, többen meg­sebesültek. Ez a vérontás úgy fölbőszítette a tömeget, hogy a szuronyokkal nem törődve, berohant az állomási épületbe, föltörte a vas­úti raktárt és fölgyújtotta. A raktárban föl­halmozott vasútépítési célokra szolgáló dina­mit fölrobbant és szétvetette a pályaudvar falait. Kis emberi darabokra tépett a robbanás. Sok katona is súlyosan megsebesült. A sztrájk következménye. (London, augusztus 21.) Minthogy a vasutas sztrájk következtében a vaskohók tüzét el kellett oltani, Rotherhamban ez idő szerint ötvenezer bánya- és fémmunkás maradt munka nélkül. Midlesborough­ban ugyanez s okból több ezer munkás nem dolgozik. A sztrájk mérlege: A sztrájk elsősorban 3 és fél millió utast érin­tett (nem számítva a közúti vasutakat.) A vasút­társaságok naponta hét és egyötöd millió koronát vesztettek, a sztrájkolók naponta közel két és fél millió koronát. A sztrájk folyamán 19 ember halt meg, 450 megsebesült és négyezret fogságban tar­tanak. NÉPSZAVA 1911 augusztus 20. HÍRESC 0­9 Kevés a zarándokoló. Összevesztek a pécsi Keresztény-szociálisok. — A nyáj öreg, érdemdús vezetője. — Az érsekujvá­riak kedvező alkalma. A pécsi Munkás irja: A pécsi keresztény-szociális „intézmények" ve­zetői ezelőtt négy évvel „nagy lelkesedéssel" el­határozták, hogy minden évben augusztus hó 15-én elzarándokolnak Máriagyüdre. A keresztes vitézek erre kétszer is fogadalmat tettek, sőt erős fogadalmukat egy ízben az oltár előtt is megerősítették, azonban a férfizarándoklaton résztvevők száma évről-évre apadt, míg végre az idén olyan kevesen jelentkeztek, hogy a zarán­doklatok lelki vezetője maga is belátta, hogy az egész ceremónia kudarccal fog végződni és le­fújatta a szent és komoly zarándoklatot. Ez azonban nem tetszett egy-két szereplő­ viszketeg­ségben szenvedő keresztes vitéznek és „több ka­tolikus népszövetségi és keresztény-szociális" alá­írással a „Pécsi Napló" című „zsidó újság" ha­sábjain nekiugrottak Müller Károly káplán és szerkesztő urnak, aki viszont ugyancsak a „zsidó újság" hasábjain pofozta körül renitenskedő hí­veit. Ebből a két nyilatkozatból aztán levonhatta a tanulságot mindenki a „szent és komoly" gyüdi zarándoklatokról. Müller Károly semmi áron sem akarta vezetni a 25—30 tagból álló kisded csapa­tot, ezek viszont minden áron zarándokolni akar­tak. Minthogy pedig a zarándoklat „vallási tényke­dés", amelyet csak pap vezethet, hát a dühös za­rándokok kerestek, futottak pap után, aki ve­zetné őket. De nem találtak. Mert van ám eszük a papoknak, hogy nem vesznek össze egymással egy-két vallási őrjöngésben szenvedő hivő miatt. Ha Müller páter nem megy, ők sem mennek. Punktum. Elmentek pedig a jámbor keresztes vitézek minden plébániára, sőt a Marton páternek is irtak, nyugdíjas plébánosoknak könyörögtek, mind hiába. Végre eljutottak a mizeriekhez is. Azonban az irgalmasrendü szent atyák sem vál­­lalkoztak. Midőn innen nagy busán kifelé bandu­koltak, a folyosón találkoztak egy kuktaforma emberrel, aki hamarosan csak annyit értett meg a keresztes pókok bánatából, hogy nincs a nyáj­nak vezetője. — No­ha csak az kell — szólt —, hát ajánlok én vezetőt. — Hol van, merre van? — érdeklődtek mohón a kétségbeesett zarándokok. — Itt van a rendházban. Már nyugalomba vo­nult ugyan, de azért még el tudja végezni a kö­telességét. Sok nyájat vezetett már az. — De várjon eljön-e, ha hívjuk? — Hogyne menne. Hisz örül, ha egy kicsit ki­szabadulhat a négy fal közül. — Hát, kérjük alássan, mutassa meg, hol talál­juk. De csak hamar ám ! — Tessék utánam jönni. És ezzel megindult a keresztes vitézek előtt ; ezek kétség és remény között bandukoltak végig a sötét folyosón, ki az udvarra és ott megállott egy ajtó előtt, amelyet amaz kinyitott: — íme, uraim! Itt van a vezető, akire rábíz­hatják a nyájukat. A keresztény-szociális és más ügybuzgó zarán­dok urak bizonyos megilletődéssel lépték át a küszöböt és maguk előtt látták a mizeriek öreg, érdemdús­­ szamarát. •­ Másutt is volt baj a zarándoklat körül. Az ér­sekújvári papszamarák újságjában, a „Kis Magyar Alföld"-ben olvassuk : Esztergomi szent István ünnepségek alkalmával e város híveinek lelkivezetője legalább is egy száz főből álló csoportot akart Esztergomba toborozni. Sajnos, azonban Érsekújvárott nem jött össze ez a remélt szám, fele, sőt negyede se. Mindössze 8-an, 10-en jelentkeztek. Így tehát a lélekemelő ünnepségekre csak néhányan fognak maguk Esz­tergomba utazni. Pedig kár volt híveinknek ilyen kedvező alkalmat elszalasztani. Bizony kár volt. De már nem lehet róla tenni. A kedvező alkalmat bizony elszalasztották, éoo . Muszáj katolikusnak lenni szakadásig. Az „Úttörő"-ben olvassuk : Vác városában a papi bu­títástól még többé-kevésbé sértetlen agyvelejű polgárok szükségét érezték már évek óta egy pol­gári iskolának. Úgy látszik, nem tudtak belenyu­godni, hogy a piarista gimnáziumból kikerülő gyermekeik imádkozáson és minisztráláson kívül egyéb hasznosabb dologra ne lehessenek kapha­tók. Akadt egy polgári iskolai tanár, aki vállalko­zott arra, hogy nyit polgári iskolát. Folyamodott a városhoz segélyért. A képviselőtestület haj­landó lett volna segélyben részesíteni, de a város pénzügyi bizottsága elnökének (szeminá­riumi igazgató) javaslatára csak a jövő évre helyezte a segélyt kilátásba, ha már a város képviselőtestületének lesz alkalma az iskola egy évi működése fölött bírálatot gyakorolni. Pont. A vállalkozó tanár épületet bérel, pénzt fektet be, plakátozza az új polgári iskolát. A város nyárs­polgárai örömmámorban vannak. Azaz, hogy még tegnap úsztak. Ma már nem úsznak. Ma tágra nyi­tott szemekkel állnak az utcasarkokon és egy má­sik plakátot, egy egész frisset olvasnak. Egy másik polgári iskolát hirdet a plakát aljáról Schmidt János prelátus apátkanonok, római katolikus iskolaszéki elnök. A helyi, úgynevezett liberális irányú „Váci Hírlap" meg beharangoz.Tessék uraim besétálni! Ez az igazi! Ez a valódi! Ez a hamisítatlan! Mert itt a prelátus úr üti a nagy dobot. Katolikus ember csak nem viszi annak a gyanús magyar hangzású ember polgári iskolájába a fiát. Még talán zsidó is az atyafi. Katolikus ember ott elkárhozik. Püspök urunk messzemenő anyagi támogatást ígért. Az iskola kitűnő helyen van. A régi elemi fiúiskola épületében. És itt ökölbe szorulnak a kezek. De csak a zsebben. Mert nyíltan senki sem meri. A levédő párája panama­gőzökkel van telítve. Elképed az ember ekkora klerikális gazságra. "A város képviselő­testülete pár hónappal ezelőtt eladta a Constan­tin-téri emeletes elemi fiúiskola épületet beépítés céljára 20.000 koronáért, annak dacára, hogy a becslő bizottság 25.000 koronára értékelte. Az in­dok az volt, hogy az épület hasznavehetetlen. ro-

Next